Hásságy - Szörnyű tragédia árnyékolta be a Viasat3 kedd este újonnan induló műsorának, a Négy esküvőnek sváb menyegzőjét, ugyanis az ara súlyos beteg édesapja a nagy nap előtt kómába esett.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk az FC Barcelona 3-0-ás győzelmet aratott a Racing Santander felett a spanyol bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzésen először Lionel Messi talált be, nem is akárhogy...
Nemcsak a számítástechnika, hanem a divat világát is megbolygatta Steve Jobs halála: hiánycikk lett az Apple-főnök jellegzetes fekete garbója a ruhadarabot előállító cégnél.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részt vesz a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA)október 18-án kezdődő két napos miniszteri szintű találkozóján Párizsban. A találkozón a résztvevők egyebek...
A szakképzett munkaerő krónikus hiányát enyhítendő, "fejpénzt" fizet a svájci vasút (SBB) azoknak a vasutasoknak, akik új munkatársat szereznek számára.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részt vesz a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) október 18-án kezdődő két napos miniszteri szintű találkozóján Párizsban. A találkozón a résztvevők egyebek...
Az uzsorázás szigorúbb büntetéséről szavaz az Országgyűlés hétfőn. Valószínűleg nem változnak az üzemanyagárak szerdán. Indul a keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás. A nap legfontosabb hírei október 16-án.
Bodó Sándor, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 51 százalékának megszerzésével nyerte az időközi országgyűlésiképviselő-választást a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú, püspökladányi központú választókerületben – közölte a helyi választási iroda vezetője vasárnap este az MTI-vel.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egyebek mellett a kormányzat és az energetika területén való együttműködéséről, az olajpiac rövid- és középtávú kilátásairól, átláthatóságáról, az energiaellátás biztonságáról, valamint egy globális energiapiac kialakításáról folytat tárgyalásokat a jövő héten Párizsban.
A Fradi az őszi idényben másodszor nyert bajnoki mérkőzést, ezúttal Pápán szerzett három pontot. A zöld-fehérek a jelek szerint jó hatással vannak az Újpestre, a lila-fehérek eddigi három győzelmükből kettőt abban a fordulóban értek el, amelyikben a nagy rivális is nyert. A forduló után a Debrecen négy ponttal vezet a tabellán a második Győr előtt, az Újpest a tizenharmadik, a Fradi a tizenötödik.
Tartja a lépést a Barcelonával és a Real Madriddal a spanyol labdarúgó Primera Division legkisebb költségvetésű csapata, a Levante. A Valencia környéki "kiscsapat" 3-0-ra győzött a forduló előtt a negyedik helyen állt Málaga ellen.
Hungarikonok, Eurikonok címmel nyílt képzőművészeti tárlat vasárnap Balatonfüreden; a gyűjteményben a magyar kultúra, sport, történelem kiválóságainak relikviái kortárs magyar képzőművészek festményeibe, szobraiba ágyazva láthatók.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Több tízezer kiskereskedőt haragított magára a szolgáltatási költségeket az eddigi öt-tízszeresére emelő legnagyobb kínai webáruház, a Taobao Mall. Az elmérgesedő helyzet rendezését már a központi vezetés is sürgeti.
A múlt héten jól teljesítettek a vezető indexek, és a hét végére meghatározó ellenállásokhoz érkeztek a főbb indexek, így a hétkezdet izgalmasnak ígérkezik. A hetet a DAX, S&P500 indexekkel és az OTP...
Akár az elmúlt évek legizgalmasabb olasz bajnoksága is lehet az idei - ha azt vesszük, hogy a jelek szerint nincs kiemelkedő csapat a mezőnyben. A bajnok Milan a jelek szerint magához tért, s már csak négy pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben. Az Inter továbbra is csak vergődik. A hat vasárnap délutáni mérkőzés 12 csapatából mindössze a Bologna tudott gólt szerezni! A Lazio az utolsó…
Megnövekedett feszültségek és jelentős negatív irányba ható kockázatok érik a világgazdaságot, és a világ vezetőinek ellentmondást nem tűrően kell fellépniük a bizalom, a pénzügyi stabilitás és a növekedés helyreállítása érdekében - írják a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a kétnapos párizsi találkozójuk lezárásaként kiadott közleményben…
Vasárnap este rendezik meg a 2011-es esztendő tizenegyedik TNA előfizetéses adását a Bound for Gloryt. A műsorban visszatér az „ősi harcmezőre” Hulk Hogan, aki régi ellenfelével, Stinggel csap össze. Bobby Roode élete legnagyobb lehetőségét próbálja kihasználni.
Vasárnap este rendezik meg a 2011-es esztendő tizenegyedik TNA előfizetéses adását a Bound for Gloryt. A műsorban visszatér az „ősi harcmezőre” Hulk Hogan, aki régi ellenfelével, Stinggel csap össze. Bobby Roode élete legnagyobb lehetőségét próbálja kihasználni.