2011. október 11. kedd

okt. 11
9:21
Zöld utat kapott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (HR Portál)
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a 2012. január 1-jén létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot.
okt. 11
9:21
A Hang Seng vezetésével emelkedtek az indexek az Ázsiában (ProfitLine)
A nemzetközi tendenciával összhangban kedden erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók is, mert a befektetők jobban bíznak abban, hogy rendeződni fog a görög adósságprobléma. Németország és Franciaország elsőszámú vezetői hétfőn jelezték: még ebben a hónapban konkrét terveket tárnak a nyilvánosság elé Görögország helyzetének rendezéséről.
okt. 11
9:23
KSH: változatlan az infláció szeptemberben (Infostart)
Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok teljesen megegyeztek az augusztusról közölt számokkal.
okt. 11
9:23
Miért lett az egyik legjobb női munkahely az Északdunántúli Vízmű? (HR Portál)
Az a 1,7 millió nő, akik állással rendelkeznek, a válság idején sokszor annak is örülnek, hogy van munkájuk. Éppen emiatt elismerésre méltó teljesítmény, ha egy munkahely kiemelt figyelmet fordít a női munkavállalóira, és azok igényeire. Ilyen foglalkoztató az Északdunántúli Vízmű Zrt., aki a 250 fő feletti vállalatok kategóriájában második helyezettként - a Legjobb Női Munkahely kitüntető címet…
okt. 11
9:23
Meglepetés! Nem nőtt az infláció szeptemberben (ProfitLine)
2011. szeptemberben a fogyasztói árak az előző havival megegyező mértékben, 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A tartós fogyasztási cikkekért továbbra is kevesebbet kellett fizetni. Legnagyobb mértékben változatlanul az élelmiszerek drágultak, az idényáras élelmiszereknél mutatkozó árcsökkenés ellenére - olvasható a KSH jelentésében.
okt. 11
9:24
Az előszezon után az NBA alapszakaszának elejét is törölték (ATV)
A kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások nem haladnak, a játékosok és a csapatok álláspontjai nagyon messze állnak a megegyezéstől.
okt. 11
9:24
A maradék puskapor - pénteken debütál az új 3-as BMW (Auto Pult)
Október 14. nagy nap lesz a BMW-rajongók számára, hiszen a bajoroknak még a frankfurti robbantás után is maradt elég puskaporuk a kedélyek felkorbácsolásához. A visszaszámlálás már kezdetét vette, hiszen a „Hármas” hatodik generációjának müncheni premierjéig már csak négyet kell aludni.
okt. 11
9:33
Kerekesszékes párbajtőr világbajnokság: Krajnyák aranyérmes (Sport365)
Krajnyák Zsuzsanna világbajnok párbajtőrben a kerekesszékes vb-n.
okt. 11
9:39
Túlbecsült infláció: még nem pörgött fel az áremelkedés (Privátbankár)
Az elemzői várakozásokkal ellentétben a szeptemberi fogyasztói árak 3,6 százalékkal nőttek az előző és azonos időszakához képest, továbbra is az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
okt. 11
9:39
Cáfol a Bankszövetség (HírTV)
Cáfolja a kartellvádakat a Bankszövetség. Kovács Levente főtitkár a Napi Gazdaságnak azt mondta: állnak elébe minden vizsgálatnak. Meggyőződésük szerint piaci indokok – a régiós és a nemzetközi események – miatt emelték egyszerre forinthitel-kamataikat a pénzintézetek.
okt. 11
9:41
Orbán: munkaügyben mindenki illetékes (Privátbankár)
Az óriásira duzzadt adóságtól meg kell szabadítanunk az államot és a családokat, munkahelyeket kell biztosítanunk annak, aki képes dolgozni - mondta a miniszterelnök
okt. 11
9:41
Sok múlhat a képviselők szavazatán (HírTV)
Kedden szavaz a szlovák parlament az európai mentőalap kibővítéséről. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn jelezte: kész lemondani, ha a képviselők nem szavazzák meg a javaslatot.
okt. 11
9:42
Reméljük, behúzzuk az álomszerű 21 pontot - Egervári Sándor (Agroinform)
A magyar válogatott szövetségi kapitány szerint számunkra nem létezik olyan, hogy barátságos vagy tét nélküli mérkőzés.
okt. 11
9:43
Rossz minőséggel szúrják ki a magyarok szemét? (HírTV)
Silányabb minőségű termékek kerülnek hazánkba az ismertebb márkák gyártóitól, mint Nyugat-Európába. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboreredményei kimutatták, hogy a Magyarországon forgalmazott áruk más összetevőket és alapanyagokat tartalmaznak, mint a nyugati termékek.
okt. 11
9:44
Elmarad az alapszakasz első két hete (Agroinform)
Az előszezon elmaradását követően hétfőn az alapszakasz első két hetét is törölték az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.
okt. 11
9:54
Íme az őszi állásbörzék slágerszakmái (HR Portál)
A legmodernebb toborzási eszközök megismerésétől a közvetlen munkáltatói találkozásig sok minden történhet az őszi egyetemi állásbörzékre kilátogató hallgatókkal. Jobban felkészült, de egészen másfajta módon motiválható, úgynevezett "Y" generáció kerül ki a következő években a munkaerőpiacra. Pontosan ezért nemcsak a végzősöknek, az alsóbb éveseknek is hasznos megismerkedni a munkaerőpiac…
okt. 11
9:54
Sikerült pluszban kezdeni a MOL és a Richter papírjainak köszönhetően (ProfitLine)
A tegnapi jó hangulat mára jelentősebben mérséklődött, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,64 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 16.942,22 ponton nyitott kedden.
okt. 11
9:56
Ma tartja alakuló ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (HR Portál)
Az Országgyűlésben tartja kedden alakuló ülését az országos érdekegyeztetés új fórumaként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT): a gazdaságpolitikáról, a költségvetésről és az egészségügyről konzultálnak majd a résztvevő felek. Az ülés Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános beszédével kezdődik, majd zárt ülésen folytatják tovább a munkát a tagok.
okt. 11
9:56
Az UniCredit banknak nincsenek problémái Kelet-Európában (ProfitLine)
Olasz lapbeszámolók szerint az UniCredit banknak nincsenek problémái Kelet-Európában.
okt. 11
9:57
Hét év börtönre ítélték Julija Timosenkót (Infostart)
Bűnösnek találta a kijevi Pecserszki kerületi bíróság Julija Timosenkót hivatali hatalommal való visszaélés bűnében, és hétévi börtönbüntetésre ítélte a volt ukrán kormányfőt.
okt. 11
9:57
Titkos tanácskozáson egyeztettek Mesterházy hívei (HírTV)
Tanácskozáson gyűltek össze az MSZP meghatározó személyiségei múlt pénteken, hogy a párt jövőjéről és a Gyurcsány-platform kiválása utáni időszak megoldási lehetőségeiről beszéljenek – értesült a Népszabadság és a Népszava.
okt. 11
9:58
Pintér Sándor 300 ezer közfoglalkoztatottat ígér jövőre (HR Portál)
Jövőre 300 ezer ember juthat napi nyolcórás munkához a Startmunka programok keretében - jelentette be a belügyminiszter, aki egy hétfői értekezleten szemléletváltoztatásra kérte a munkaügyi központokat.
okt. 11
10:00
Ryan Giggs nyerte a Golden Foot-díjat (ATV)
Ryan Giggs, a Manchester United walesi szélsője nyerte az idei Golden Foot-díjat, amelyet annak a legjobb 29 évnél idősebb futballistának ítélnek oda, aki a pályán és azon kívül is kimagasló karriert tudhat magáénak.
okt. 11
10:00
Rebecca Romero nem indul Londonban (Agroinform)
A pekingi olimpia egyik sztárja volt a kerékpáros olimpiai bajnok Rebecca Romero, aki privát okokra hivatkozva lemondott a londoni játékokról.
okt. 11
10:02
Egy év alatt 3,6 százalékkal nőttek az árak (ATV)
44,5 százalékkal nőtt a cukor, 33,3 százalékkal a liszt, 13,8 százalékkal az üzemanyagok, 10,2 százalékkal a csatorna és 4,6 százalékkal a háztartási energia árai.
okt. 11
10:06
Eb-selejtező: Tét nélküli meccsen fogadjuk a finneket (Sport365)
Kedden kerül sor a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának utolsó 22 mérkőzésére, amelyeken eldől, hogy a biztos részvételt jelentő fennmaradt öt helyre, illetve a pótselejtezős pozíciókra mely válogatottak érnek oda.
okt. 11
10:15
Orbán: határozottan visszautasítom a megszorításokat (Privátbankár)
Az óriásira duzzadt adósságtól meg kell szabadítanunk az államot és a családokat - mondta a kormányfő, aki szerint az összesen 1100 milliárdos kiigazítás és többek között az áfaemelés nem megszorítás
okt. 11
10:15
Orbán: Egyszer biztosan véget ér a válság (Infostart)
Vissza kell állítani a munka becsületét, és a válság alatt is javítani kell az ország versenyképességén - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülésén.
okt. 11
10:15
Szelíd vadkaland az út közepén (HírTV)
Közlekedési dugót okozott egy elefánt Nagy-Britanniában azzal, hogy elaludt egy út kellős közepén.
okt. 11
10:17
Nem mutatnak nagy változást a szeptemberi adatok (HírTV)
Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 11
10:18
Szerdától ismételten drágábban tankolhatunk (Auto Pult)
Nem tartott sokáig a múlt heti üzemanyagár-csökkentés öröme: a benzin literje most szerdától bruttó 4 forinttal, míg a gázolajé 5 forinttal kerül többe a hazai töltőállomásokon. A drágulást követően a gázolaj ára újabb történelmi csúcsra emelkedik. Az áremelést követően a benzin átlagosan 396 forintba, míg a gázolaj 392 forintba fog kerülni.
okt. 11
10:18
Gyengült a forint: 294 az euró, 238 a frank (ATV)
A forint piacát az elemzők szerint megfontolt kivárás jellemzi, pezsdülést csak a szlovák szavazás és az amerikai piaci mozgások hozhatnak.
okt. 11
10:18
Simon Andrást műteni kell, újabb heteket hagyhat ki (Agroinform)
A Győri ETO utánpótlás-válogatott futballistája a nyár óta nem játszott tétmérkőzést csapatában, de a legfrissebb vizsgálatok alapján, erre egy jó darabig nem is lesz esélye.
okt. 11
10:20
Kádári díszek - az alkotmánybíróságról vitázik a T. Ház (ATV)
A Tisztelt Ház a Fidesz alkotmánybíróság-törvényéről vitázik. Salamon képviselő szerint mindenki elmondhatta a magáét, de a javaslat kialakításánál a legfőbb mérce a új alaptörvény volt. Aminek szellemében a népi alkotmánybírósági akciókat kiradírozza a Fidesz.
okt. 11
10:20
Megoperálták az amerikaiak világbajnoknőjét (Agroinform)
Achilles-ín-műtéten esett át hétfőn Alicia Sacramone, az amerikaiak háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes tornásza.
okt. 11
10:22
Egy lábbal is megküzdött a Cook-szorossal (Agroinform)
Amputált sportolónak korábban még nem sikerült átúsznia az Új-Zéland két fő szigetét elválasztó Cook-szorost.
okt. 11
10:27
Vádemelés a milliárdos BKV végkielégítések ügyében (HR Portál)
A BKV-val kapcsolatos gyanús végkielégítések és megbízási szerződések ügyében lezárult a nyomozás, a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) most harminc napja van arra, hogy eldöntse, kik ellen milyen bűncselekményekért emel vádat, és elkészítse a vádiratot. Ez a határidő legfeljebb 90 napra meghosszabbítható – cikkezi a Népszabadság.
okt. 11
10:27
Bizonytalankodik a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint kedden kora délelőtt a főbb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon.
okt. 11
10:29
Tréningpiac 2010: nézelődünk a lejtő alján? (HR Portál)
A tavalyi év megint sok érdekességet hozott a tréningpiacon. Maga a piac - a 43 legnagyobb céget értve ezen - nem változott jelentősen, négy százalékot csökkent. Ez nominális értéken mindössze 305 millió forintot takart. A 2008-as csúcsévhez képest jelentősen átalakult a tréninges vállalkozások éremtáblázata. A tűzhányó kicsit füstölgött, de belül azért parázslott az élet.
okt. 11
10:29
50 milliós bírság a Volksbanknak a végtörlesztési űrlapért (ProfitLine)
A PSZÁF megtiltotta a Volksbank Zrt. végtörlesztési űrlapjában a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt megsértő szövegrész alkalmazását és ötvenmillió forint bírságot szabott ki a hitelintézetre. A már szerződött fogyasztók végtörlesztési kérelmét a kifogásolt rész mellőzésével kell teljesíteni - olvasható a felügyelet honlapján.
okt. 11
10:31
Két lépcsőben, csaknem száz embertől válna meg a TV2 (HR Portál)
A romló gazdasági körülmények és a nézettségi mutatók elmaradása miatt két lépcsőben csaknem száz munkavállalótól is megválhat a TV2. A kirúgottak pontos számát várhatóan november elején jelentik be – írja a Népszabadság.
okt. 11
10:33
Ötvenmillióra büntették a Volksbankot a végtörlesztési űrlap miatt (Privátbankár)
A PSZÁF megtiltotta a Volksbank végtörlesztési űrlapjában a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülő szövegrész alkalmazását
okt. 11
10:33
Kórházba került Mladic (Infostart)
Kórházba vitték Ratko Mladicot, a boszniai szerbek egykori katonai vezetőjét - jelentette kedden egy belgrádi újság.
okt. 11
10:33
Eb-selejtező: ne udvariaskodjunk a rokonnal! (Infostart)
Ma este zárja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőin való szereplését a magyar válogatott. A finnek elleni találkozó tétje már "csak" a presztízs, az eddig kialakított jó imázs megtartása. A svédek pénteken Helsinkiben aratott győzelmével eldőlt, hogy Egervári Sándor együttese a csoport harmadik helyén végez majd.
okt. 11
10:33
Pénteken kezdődik az őszi érettségi (HírTV)
Az őszi érettségi vizsgák október 14. és november 25. között zajlanak: a tavaszi érettségihez hasonlóan ősszel is mind a hét érettségi vizsgafajta választható. Az írásbeliket október 14-27., az emelt szintű szóbeliket november 9-14., a középszintű szóbeli vizsgákat november 17-25. között tartják.
okt. 11
10:35
Kórházba került Ratko Mladics (HírTV)
Kórházba vitték Ratko Mladicsot, a boszniai szerbek egykori katonai vezetőjét – jelentette kedden egy belgrádi újság.
okt. 11
10:36
Zöld utat kaphat a vegyes csapatok versenye (Agroinform)
Az olimpiai tagság után újabb komoly elismerést érhetnek el a női síugrók, a vegyes csapatok versenyében ugyanis hamarosan a férfiakkal együtt versenyezhetnek.
okt. 11
10:37
28 millióba került a rontáslevétel (HírTV)
Üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelhetnek vádat azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki 28 millió forintot csalt ki egyik áldozatától „rontáslevétel” címén. A csaló jósnőnek négy másik megkárosított áldozata is van.
okt. 11
10:38
Roberto Carlosnak elege van - nem nyilatkozik többet (Agroinform)
Az Anzsi Mahacskala megbízott vezetőedzője azért akadt ki a média munkatársaira, mert azok szerinte olyan neveket adtak a szájába, akiket ő egyáltalán nem említett.
okt. 11
10:39
Óriási a baj Újpesten (Sport365)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC többségi tulajdonosa kedden közleményben jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, s a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is.

Keresés