Keresztények tömegei menekültek el Egyiptomból Hoszni Mubarak elnök megbuktatása óta, hívja fel a válságos helyzetre a figyelmet az Egyiptomi Emberi Jogi Szervezetek Szövetsége. A közel-keleti muszlim világban élő keresztények azonban nem csak az arab tavasz által megrengetett országokban szembesülnek kihívásokkal: Iránnak és a palesztin frakcióknak is gondot okoz a keresztényekkel szembeni…
Teherautókat is felgyújtott Kolumbiában az a több ezer földműves, aki a kokain alapanyagául szolgáló koka növény ültetvényeinek elpusztítása ellen tüntetett – közölték a hatóságok helyi idő szerint kedden.
Az Európai Bizottság által támogatott Üzemanyag-cellák és Hidrogén Közös Vállalkozás (Fuel Cells and Hydrogen Joint Undertaking, FCH JU) a Hyundai ix35 üzemanyag-cellás gépkocsit (FCEV) választotta ki demonstrációs járművének, amellyel valós körülmények között tesztelik és népszerűsítik majd a hidrogén üzemanyag-cellás technológiát.
4 és fél év börtönt kapott az a férfi, aki még júliusban száguldozott egy temetőben egy lopott villás targoncával. Az ámokfutót egy bűnbanda bízta meg a munkagép eltulajdonításával.
NEWPORT – Saját házában rontott rá egy feketemedve egy pennsylvaniai férfire. A vadállat a férfi kutyáját követve jutott be az épületbe. Richard Moyer megtapasztalhatta a természet eme nagydarab képviselőjének erejét, miután 70 kapoccsal és varrattal öltötték össze a fején és a hátán keletkezett sebeket. A férfi túlélte a támadást és ezt annak köszönheti, hogy ő maga is eléggé nagydarab.
Életfogytig tartó büntetésre számíthat a "három csapás" elve alapján egy sümegi férfi, ha bebizonyosodik róla, hogy az elmúlt évben több nyugat-magyarországi megyében rabolt ki vagy kísérelt meg kirabolni takarékszövetkezeti fiókokat. A vádlott az első tárgyalási napon tagadott.
A tegnapi felülteljesítés után ma is repeszt a pesti parkett, a BUX jelenleg 4,1%-os emelkedésben áll. Egy kedvező fundamentális hírnek is hála 10%-os pluszban a Richter, technikailag kitört a MOL és...
Mindketten azt állítják, hogy a kormány felelős a brutális euró árfolyamért. Igaz Mesterházy most, amikor már nincs kormányon, Navracsics pedig akkor, amikor még nem volt kormányon.
A kedvező reggeli fundamentális hír után kezdődő emelkedés hatására a 10%-os szünetelési limitet is elérték a hazai gyógyszergyártó részvényei, melyekkel pár perc szünetet követően már újra lehet...
Dilma Vana Rouseff , Brazília év elején megválasztott első női elnöke magabiztos mosollyal érkezett Brüsszelbe. A világ ötödik legnagyobb, virágzó gazdaságú országának elnöknője az európaiak számára több jó tanáccsal szolgált.
Már tizenkilenc éves korára nagyvállalkozó lett Lil C. Az X-Faktor 2011 felfedezettjének egy éve saját tánciskolája van, ahol száz tanítvány jár hozzá.
A korábbi forma-1-es világbajnok Alan Jones segíti majd a versenybírók munkáját a hétvégi Japán Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán. Tovább »
Nézd meg, hogy milyen volt az Óbudai Kutyakiképző Iskola területén szervezett kutyabarát rendezvény, ahol mindent megtudhattál a yorkshirre terrierrekről. A látogatók közt számos hírességet is ott volt, de most az abszolút sztárok egyedül a yorkik voltak.
Amerikában nem túl népszerű sport a rögbi, éppen ezért jelent meg az alábbi videó, ami a sportág szabályainak alapjaival ismerteti meg a tengerentúliakat igen kellemes tálalásban.
A befektetők 402 millió forint értékben jegyeztek az alap befektetési jegyeiből. A Day One elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván fektetni
Bajor Imre keresztapa lett. A színész örömmel vállalta el a két és fél hónapos fókalány, Barack keresztszülői teendőit, s a jeles nap alkalmából védencét ízletes ajándékokkal halmozta el.
Kate Middletont nem csak azért imádjuk, mert kedvessége és természetessége fényképeken keresztül is szinte kézzel fogható, hanem azért is, mert hercegnő létére sem veti meg a street-brandeket. Legyen az bármelyik márkától egy ruha, Kate ugyanazzal az eleganciával viseli, mint egy McQueen darabot…
Az első félévben 16 százalékkal nőtt a brit kiskereskedelmi óriás Tesco konszolidált nettó nyeresége éves összehasonlításban, ugyanakkor a brit értékesítések 0,5 százalékkal mérséklődtek - tájékoztatott a vállalat szerdán.
Vészesen közeleg a Joy Vásárlási Láz, amikor szebbnél szebb darabokkal gazdagíthatod ruhásszekrényedet. Most a Nubu ad neked útmutatót a stílusos ruhatár kialakításához.
Az olasz gazdasági hajtóerőnek számító Fiat-csoport bejelentette, január elsejétől kilép a Confindustria gyáriparos szövetségből. Közgazdászok, szakszervezetek és sajtó a torinói nagyvállalat döntésének következményeit elemzi.
Felfüggesztették szerdán fél 1-kor néhány percre a Richter papírok kereskedését a BÉT-en, miután több mint 10 százalékkal erősödött a gyógyszeripari részvény árfolyama.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságában folytatódott a 2006-os jogsértésekről készült Balsai-jelentés tárgyalása. A szocialisták ismét több kifogást fogalmaztak meg.
Whistler (Kanada) – Nem tudott ellenállni a pizzériából kiszűrődő ínycsiklandó illatoknak a nagyjából 200 kilós fekete medve, és kihasználva a dolgozók figyelmetlenségét, bevette magát az üzletbe.
A Waberer’s Holdinghoz tartozó, hasonló tevékenységet folytató, de eddig önállóan gazdálkodó vállalkozásainak beolvasztásáról döntött a társaság közgyűlése Budapesten. A tulajdonosok a hatékonyabb és takarékosabb szervezeti felépítés megteremtésével tovább növelik a társaság árbevételét, eredménytermelő képességét, a struktúra átláthatóbbá tételével pedig a jelenleginél is jobban kívánnak…
Nagyjából kétszázan gyűltek össze szerdán Budapesten az I. kerületben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mögött, hogy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért demonstráljanak.
Három marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény, köztük az orvosi és a művészeti egyetem összevonását javasolta Marius Pascan Maros megyei prefektus, aki az orvosi egyetemen a magyar nyelvű oktatást hibáztatja amiatt, hogy az intézmény csak második kategóriába került a romániai egyetemek rangsorolásakor.
Hetekig is eltarthat, amíg a bankok reagálni tudnak a rögzített árfolyamú végtörlesztést lehetővé tévő intézkedésre, vélekedett az ATV Start-ban Gergely Péter hitelszakértő, aki éppen ezért nem tartja valószínűnek, hogy a bankok kartelleznének a forinthitel kamatainak emelésével.
A Kopint-Tárki szerint jövőre recesszióhoz közelít a magyar gazdaság teljesítménye, a 0,5%-os halovány növekedés okai között pedig ott találjuk az átszabott adórendszert is
Berkeley - Bíróság előtt áll az a 36 éves brit anyuka, aki 7 éven keresztül hitette el a világgal, hogy kisfia rákos. Hazugságával összesen 34 millió forintnyi segélyt vett fel jogtalanul. A nő még az egészséges gyerekébe is azt sulykolta, hogy daganatos beteg.
Az MSZP szerint a költségvetési tervezet alapján az elszegényedés éve lesz 2012. Az ellenzéki párt úgy véli: a kormány szűkítené a szociális ellátásokat, szétveri a nyugdíjrendszert, az emberek terheit pedig tovább növeli.
Csúszik, így az ősszel valószínűleg már nem kezdődik el a nyáron beharangozott, 160 új munkahelyet teremtő napelemgyár-építés Csornán – írja szerdai számában a Kisalföld.
Nagyjából kétszázan gyűltek össze szerdán Budapesten az I. kerületben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mögött, hogy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért demonstráljanak.
Az étkezési utalványok eltűnésének a munkavállalókon és a munkáltatókon túl a nemzetgazdaság és a költségvetés lehet a fő vesztese - vélekedett az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerdán.