Tiltott szerencsejáték szervezésének minősülnek a tévés betelefonálós műsorok - állapította meg az adóhatóság és több esetben a bíróság is, így több kereskedelmi csatornának is pénzbírságot kell fizetnie. A döntés értelmében a tévés játékoknak elvileg meg kellene szűnniük, de csak azoknak, amelyek nem szolgáltatnak semmit. A valóságshowk maradhatnak.
Eltűnt, tombolása óta senki sem találja azt a városföldi, kétségbeesett családapát, K. Jánost, aki rossz anyagi helyzete miatti dühében baltával vert szét egy buszt.
Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.
A szomáliai kalózok már jó ideje "belépni tilos" övezetté alakították az ország partvidékét a hajósok számára, ám a szomszédos Kenya üdülőhelyei ellen nemrég elkövetett támadások azt jelzik, hogy a kalózok drámai mértékben változtattak taktikájukon - adta hírül szerdán a CNN amerikai televízió hírportálja.
Hozzávalók: 25 dkg füstölt csülök vagy más csontos rész 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 tojás sárgája 1 evőkanál tejföl 2 dkg liszt ízlés szerint só bors ecet
Ukrajna szerdán megkezdte egy új sugárzóhulladék-tároló építését a békés atomenergia-termelés történelmének legsúlyosabb balesetét elszenvedő csernobili atomerőmű körüli szennyezett övezetben.
A labdarúgó Ligakupa 3. fordulójának szerdai játéknapján az Újpest Rajczi Péter góljával 1-0-ra nyert hazai környezetben az NB II-es Szolnok ellen. A győztes gólt a 88. percben szerezte a csatár.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 15 dkg zsír 2 db tojás 4 evőkanál méz fél csomag sütőpor kevés tej A krémhez: 7 dl tej 2 csomag vaníliás pudingpor 20 dkg margarin 20 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor 10 dkg zselés cukor 0,5 dl rum A barna krém közé: kb. 30 dkg babapiskóta 0,5 dl rum A tetejére: 10 dkg étcsokoládé tortabevonó 3 evőkanál étolaj
Legalább fél évig hevert Orbán Viktor asztalán Balsai István 2006 őszéről írt, 140 oldalas jelentése, mire a nyilvánosság is megismerhette. Bár az irat 14 feltételezett bűncselekményt sorol fel, a fideszes vezetők mégis megfeledkeztek feljelentést tenni a hatóságoknál. Az emberi jogi bizottság szerdai ülésén elhangzott, a Fidesznek is van takargatnivalója az ügyben. A jelentés titkolásáért Orbánt…
Ma délután helyi idő szerint fél ötkor egy fenyegetés futott be a Frankfurti tőzsdére, melyben bombarobbantással fenyegették meg a börzét. Az épületet fél óra leforgása alatt evakuálták - írja a...
Görögországban 24 órás általános sztrájkot tartanak. Az eközben szervezett békés demonstrációt randalírozó fiatalok csoportja zavarta meg. A görög rendőrség könnygázt vetett be.
Rendben hazaérkezett Carlos Tévez, ám az argentin sajtó munkatársainak kérdéseire nem válaszolt. Egyszerűen kislisszolt a repülőtér egyik mellékajtaján, majd eltűnt a kíváncsi szemek elől.
Budapest - Hiába vártuk a bankok közötti versenyt, éppen hogy összefognak? Az elmúlt időben egyre drágábban adják a forintkölcsönt, így szinte lehetetlen, hogy a végtörleszteni szándékozó devizaadósok egy jó forinthitelből fizessék ki a tartozásukat.
A történelem során több olyan népszámlálás volt, amit rendkívüli viszonyok között tartottak, leginkább azért, mert háború dúlt egy-egy országban – mondta Holka László, a KSH vezető főtanácsosa szerdán Budapesten, a Népszámlálások egykor és ma című konferencián. A Balkánon nem mindenhol tudnak népszámlálást tartani, nagyon nehéz a számlálóbiztosok dolga – közölte Rózsa Gábor, a Központi...
Az Anonymous hekkercsapat tagjai akik az utóbbi időszak több nagyvállalatot és kormányzati portált ért számítógépes támadás mögött állnak, közölte: támogatják a foglald el a Wall Street-et című...
Szinte kizárt, hogy a jelenlegi ellenzék létre tudna hozni egy olajozottan működő szövetséget a következő választások idejére – mondták az MNO-nak elemzők. Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc útjai hamarosan elválnak. Ez olyan tény, amit már mindenki elfogadott a pártban. Sok múlik azon is, hogy békével, vagy morcosan válnak-e el a felek.
Angela Merkel német kancellár szerint nem kell tabuként kezelni az Európai Unió szerződéseinek módosítását, különösen akkor, ha az az euróövezet stabilitásának további növelését célozza.
Rajongói alig ismertek rá a Guns N’ Roses negyvenkilenc éves frontemberére, Axl Rose-ra a Rock In Rio fesztiválon. Az énekes ugyanis több mint húsz kilót szedett fel, ráadásul hangja és előadásmódja is csalódást okozott a legendás zenekar kedvelőinek.
Budapest - Hiába teper gőzerővel a magyar diplomácia, hogy bekerüljünk az ENSZ Biztonsági Tanácsába, úgy tűnik, nincs esélyünk az októberi választáson.
Délelőtt Szabics Imre és Rudolf Gergely még nem csatlakozott a társakhoz, kisebb sérülésük miatt. Délután Szabics már a csapattal edzett, Rudolf azonban ezt a tréninget is kihagyta.
A Microsoft összefogva a Verizon-nal és a Comcast-tel televíziós szolgáltatást kíván nyújtani Xbox Live felhasználóinak - írja a Bloomberg. Az Xbox szolgáltatása mintegy 40 csatornát fog kínálni a...
Három évig feküdt holtan - és észrevétlenül - egy idős amerikai a brit uralkodó londoni rezidenciája, a Buckingham-palota közvetlen közelében. Az elhunyt földi maradványaira a palota tőszomszédságában elterülő hatalmas St. James's-park tavának kis szigetén bukkant rá egy kertész.
Sikeresnek tartja Szaúd-arábiai útját a kormányfő, Orbán Viktor rijádi megbeszélésein több egyezmény aláírásáról is megállapodtak. Megküldi azt az ügyészségnek a 2006-os őszi rendőri akciókat elemző Balsai-jelentést az Országgyűlés emberi jogi bizottsága. A kvázikristályok felfedezője, Daniel Shechtman izraeli professzor kapja idén a kémiai Nobel-díjat
A Siklósi Rendőrkapitányság azóta már nyugalmazott tisztjének is adott kölcsön az az uzsorás, akit a hírTV Célpont című műsora buktatott le. A volt rendőr baráti kölcsönt emleget. Arra már nem válaszolt, hogy az állítólagos barátja miért a kapitányságra küldte a fizetési felszólítást.
Athén - Visszatért Kolbász, a görög tüntetők legendás kutyája! Szerdán általános sztrájkot hirdettek Görögországban az újabb megszorítások miatt, és sokan az utcára vonultak tüntetni. A tiltakozó fiatalok éppen összecsaptak a rohamrendőrökkel, amikor váratlan segítség érkezett: Lukanikosz, magyarul Kolbász kutya csatlakozott a demonstrálókhoz.
Piaci pletykák szerint a Microsoft azt fontolgatja, hogy a 2008-as sikertelen ajánlatot követően ismét megpróbálkozik a Yahoo felvásárlásával - írja a Reuters. A Microsofton belül vita van a...