Az MNB egyfajta adósságelengedésnek tartja és tartalékai terhére biztosítaná az árfolyam stabilitását, a Bankszövetség az Alkotmánybírósághoz fordul, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete pedig tele van kételyekkel a végtörlesztéssel kapcsolatban
Ma vonul be Stohl András a börtönbe, információink szerint a Nagy Ignác utcai gyűjtőbe, onnan szállítják át Tökölre. A színész megkezdi az ítéletben kiszabott büntetése letöltését.
Irodákat takarít a hat évre elítélt Zuschlag János a kecskeméti börtönben. Szabadidejében pedig felperesként polgári pert indított az adóhatóság ellen: az első tárgyalási napra mákos rabruhában, bilincsben kísérték a bíróságra a börtönőrök.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal rontotta Olaszország kormánykötvény-besorolását a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nagy adósságokkal küszködő euróövezeti országok, köztük Olaszország növekvő hosszú távú finanszírozási kockázataira hivatkozva.
A férfit többen nőnek nézték. Talán a boglyas haja miatt, amiben díszes hajtűt viselt. Vagy még inkább a fülében és az orrában hordott különös ékszerei miatt. A nőnek kinéző férfinak orrtűje volt és az orrcimpán átszúrt csat hossza megközelítette a hét-nyolc centimétert. Borzasztónak tűnt, hogy egy csontból készült nagy darab valamit kell viselnie.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal rontotta Olaszország kormánykötvény-besorolását a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nagy adósságokkal küszködő euróövezeti országok, köztük Olaszország növekvő hosszú távú finanszírozási kockázataira hivatkozva.
Magyar bankok önálló pénzügyierő-osztályzatait, illetve adósi és betéti besorolásait vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a Moody's Investors Service a devizaalapú adósságok végtörlesztéséből eredő potenciális veszteségekre hivatkozva.
A Pittsburgh Penguins és a Washington Capitals októberi meccsén aláírják a két csapat mezeit és az NHL honlapján jótékonysági árverés keretében értékesítik őket.
Hiába tűnik úgy a képernyő előtt ülőknek, hogy Attila gyengéd érzelmeket táplál a szőke Kinga iránt. Az összeférhetetlen lakó ismerősei határozottan állítják, a fiú csak a nézőknek játszik.
Húsz éves az Írók Boltja Kft., és születésnapján, amit az írók és a könyvszerkesztők, a könyvvásárlók és a könyvkiadók két napon át, ma és holnap ünnepelnek, fura-szép dolgok történnek. A könyvesbolt egyik hatalmas kirakatát szobának rendezik be, ott lehet majd olvasgatni, bárkinek. Aztán jönnek a profik, Nádasdy, Györe, Esterházy és ők olvasnak fel.
A diplomaták akkor álltak fel, amikor a szíriai ENSZ-követ beszélt, aki azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy „Izrael cinkosa a népirtásban”. A szíriai rezsimet szankciókkal fenyegető határozattervezetet nem fogadták el.
Feljelentést tett a MAK vagyonával való visszaélés ügyében L. Simon László a Parlament Kulturális Bizottságának fideszes elnöke. Az alapítvány nem kívánt válaszolni a vádakra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust a köznevelési törvény tervezetében, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.
Megtiltja a brit kormány az angolul nem megfelelő szinten beszélő külföldi orvosok nagy-britanniai munkavállalását - közölte kedden a brit egészségügyi miniszter.
A világ egyik legszebb és legtehetségesebb színésznője, ám Rachel Weisznek nem hullott az ölébe a siker. Sorozatunk harmadik részéből kiderül: nem zavarta a meztelenkedés.
Magyar bankok önálló pénzügyierő-osztályzatait, illetve adósi és betéti besorolásait vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a Moody's Investors Service a devizaalapú adósságok végtörlesztéséből eredő potenciális veszteségekre hivatkozva.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden felmentette Duska Józsefet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság éléről és Balogh Lászlót a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság éléről - erősítette meg az MTI értesülését a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Nemcsak szellemi frissességgel, de jó fizikummal is rendelkezniük kell a játékosoknak az M1 Maradj talpon! című játékában, mert a veszteseknek bírniuk kell, hogy egy rejtélyes fekete lyukba zuhannak.
A korábbiaknál több pénzt fordít a kormány a hátrányokkal küzdő gyermekek tanulásának támogatására, hogy ne termelődjön újra a képzettség nélküli réteg - derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból.
Az eddiginél is kellemetlenebb helyzetbe került a hódmezővásárhelyi asszony, aki megölte, majd elégette a férjét: immáron a nő ügyvédje is egy súlyos bűncselekmény gyanúsítottja.
Az MKB Bank is csatlakozott a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszeréhez, az első kártyát kedden Budapesten sajtótájékoztató keretében adta át Erdei Tamás, a bank elnök-vezérigazgatója és Szőllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
Visszavette a vezetést a republikánus elnökaspiránsok között Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó - állította kedden nyilvánosságra hozott közös közvélemény-kutatásában a The Washington Post és az ABC News.
Hogy honnan ered az a különös megfoghatatlanság, az a nagyon váratlan, megtörhetetlen nyugalom, és az a hihetetlen belső erő, melyek Ryan Gosling szinte minden színpadi és filmes megnyilvánulását meghatározzák, azt nehéz megmondani.
Végtörlesztéssel kapcsolatos cikksorozatunk folytatásában tisztázzuk azt, hogy ki veheti igénybe ezt a lehetőséget, s írunk arról is, hogy a pénzintézetek támaszthatnak-e további feltételeket a teljesítéshez.
Magyar bankok önálló pénzügyierő-osztályzatait, illetve adósi és betéti besorolásait vette leminősítési felülvizsgálat alá kedden a Moody\'s Investors Service a devizaalapú adósságok...
Szép jövő előtt áll Magyarország és Szaúd-Arábia a pénzügyi együttműködés területén, összegezte háromnapos látogatását Orbán Viktor, aki szerint Magyarország alkalmazkodni akar a globalizáció „furcsa fordulatához”, melynek előnyeit Kína és Szaúd-Arábia is kihasználja.
Nem kívántak nyilatkozni a Magyar Nemzetnek a szocialista képviselők arról, hogy miért tekinthető koncepciós eljárásnak Gyurcsány Ferenc meggyanúsítása, ehelyett napi politikai kérdésekbe bonyolódtak. A volt kormányfő ellen az LMP-s Schiffer András tett feljelentést. A büntetőeljárás már az előző ciklusban megindult, Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztését a Jobbik és az LMP is megszavazta.…
Szinte ugyanolyan arányban és ugyanolyan forrásból végtörlesztenék devizahitelüket a Portfolio.hu olvasói, mint akkor, amikor Lázár János bejelentette, hogy a Fidesz-frakció a kedvezményes...
Kabul - A napokban jelent meg Kovács Violetta K9 kommandó című könyve, amely a világ rendőr-, katona- és kommandóskutyáiról szól. Olyan kutyákról, amelyek az iraki vagy afganisztáni harctéren mentik meg a gazdáik életét.
Az igazságszolgáltatás teljes reformjára lehet számítani jövőre - mondta Navracsics Tibor. Rájátszás című műsorunkban az igazságügyi miniszter kifejtette: az eljárások gyorsítása érdekében vidéken mozgó bírák fogják az ügyek lebonyolítását segíteni, valamint több száz bírói kinevezés várható jövőre.
Egészen elképesztő mutatvánnyal lepte meg a rendőröket Nagy-Britanniában egy sofőr: az illető vezetés közben a laptopján babrált, gondosan jegyzetelte egy rádiós feladvány megoldásait és mindeközben kávét szürcsölgetett.