Új két és fél éves csúcsra tört az elmúlt órákban az EUR/HUF árfolyam (forint mélypont), mely újra a figyelem középpontjába helyezte nemzeti valutánkat. A következőkben technikai szemmel tekintjük át...
A kifejezetten kedvezõ hangulatból nem tud profitálni a forint, az enyhülõ optimizmus mellett pedig rögtön gyengülni kezd – ez az elmúlt napokban jellemzõ viselkedés ma is jól...
Az áldozatvédelmi csomagról is tárgyaltak az unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának luxembourgi ülésén. A cél, hogy legyen egy határ, aminél gyengébb védelmet a tagállamok nem adhatnak az áldozatoknak. Navracsics Tibor abban bízik, decemberben pontot lehet tenni az ügy végére.
A Time magazin által készített közvélemény-kutatás szerint Barack Obamát már saját kollégái is megelőzik a népszerűségben - így például Hillary Clinton külügyminiszter is megverte népszerűségben az amerikai elnököt.
Biztossá vált, hogy a magyar tervezésű, kalocsai mintás overallt viseli majd az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzésén Jenson Button, a McLaren 2009-ben világbajnok brit pilótája.
A kétszeres műrepülő világbajnok Besenyei Péter idén, a Red Bull Air Race világbajnokság szünetében sem unatkozik: rendszeresen vesz részt különböző légibemutatókon és gőzerővel dolgozik magyar gyártású repülőgépe fejlesztésén. A hajmeresztő égi mutatványokról ismert pilótához most hárman is csatlakozhatnak a Red Bull MOBILE előfizetői közül, és kipróbálhatják, milyen érzés a világ egyik legjobb…
Péntek délután a hosszú hétvége előtti, feltehetőleg túl sok forgalommal nem járó árjegyzésben az euró árfolyama 303,6 forintra emelkedett, ez mintegy 1,7 százalékos növekedés egy nap alatt. Bekövetkezett, amitől féltünk. A devizahitelek leépítésének ára van
Az Electrolux után a világ legnagyobb háztartási gép gyártója, az amerikai Whirlpool is a fogyasztói kereslet lanyhulásáról számolt be pénteken, ami miatt csökkenti termelését és dolgozóinak számát.
Tizennyolc fősre szűkítette pénteken a jövő heti, szerbiai tornán szereplő keretét Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A Finext tájékoztatja a részvényeseit, hogy a Kibocsátó igazgatósága az alapszabály 16.5 pontjába foglalt felhatalmazás alapján - a Kibocsátó felügyelő bizottságának előzetes jóváhagyásával - a 2011....
Véglegesítette az infrastruktúra hálózatfejlesztési program akciótervét és a végrehajtásról szóló szándéknyilatkozatot az Észak-Dél Energiafolyosó magas szintű munkacsoport. A testület kezdeményezése...
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója úgy rendelkezik, hogy 2011. november 2. napjától kezdődően a Tőzsde Részvény és Hitelpapír szekcióiban STOP LIMIT és STOP PIACI típusú ajánlatok határozatlan...
A népszámlálás egyik érdekes tapasztalata, hogy az emberek többsége válaszol a nem kötelező, vallásra és betegségre vonatkozó kérdésekre, ugyanakkor sokan vonakodnak megadni munkahelyi viszonyaikat - mondta a KSH népszámlálási szóvivője. Virágh Eszter kiemelte: aki megtagadja a válaszadást, az ellen novemberben indulhat szabálysértési eljárás.
303 forint fölött állt az euró délután hét óra után. A svájci frankot 249, a dollárt pedig 215 forinton jegyezték. Londoni piaci elemzők pénteki helyzetértékelésükben úgy vélekedtek, hogy a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint a felzárkózó térségen belül. Magyar elemzők szerint a Matolcsy által emlegetett leminősítés…
A Hun Mining Igazgatótanácsának Elnöke tájékoztatja a tisztelt részvényeseket, hogy Dr. Rasztovits Zsolt Edgár vezérigazgatói kinevezéséről és a társaság igazgatótanácsi tagságáról a mai napon...
Üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás miatt 37 ember ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel....
Jövőre a személyenként legfeljebb évi 500 ezer forint keretösszegben adható béren kívüli cafeteria-juttatások sem lesznek eho-mentesek - értesült az Adózóna.
2013-ra megszünteti a kormány a legegyszerűbb adónemet, az egyszerűsített vállalkozói adót. Addig is 35 százalékra emelik a mostani 30 százalékos adókulcsát.
Ingyenes temetőjáratokat indít Esztergomban a Fidesz- KDNP helyi frakciója és a Vállalkozók Pártjának képviselője a halottak napjához kapcsolódóan, mivel a városban július óta nincs helyi járatos közlekedés - közölte a frakcióvezető pénteken az MTI-vel.
Tovább javult októberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban egy pénteken megjelent felmérés szerint, az adatok azonban azt mutatják, hogy továbbra is nagy az aggodalom az amerikaiak körében a munkaerőpiaci helyzet és a személyes anyagi helyzet alakulását illetően.
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) ma bejelentette, hogy a Mizushima Üzemben megkezdi új generációs elektromos hajtású járműve (EV), az i-MiEV modell észak-amerikai* változatának gyártását. Az autó észak-amerikai változata először Hawaii államban, valamint az USA nyugati parti államaiban, Kaliforniában, Washingtonban és Oregonban lesz kapható ez év novemberének végétől. A tervek szerint a…
Óvatosan visszafogott az újabb európai befektetésekkel kapcsolatban Kína, és kivárja, amíg az euróövezeti mentőalap kiterjesztésének technikai részletei is pontosabbá válnak.
A PSZÁF pénteken publikált tanulmányából kiderül, nem igaz, hogy a magánnyugdíjpénztárak drágán működtek. Az állami rendszer vagyonarányosan kétszer olyan drága
A fejlett piacokon látott heves emelkedések ellenére az elmúlt két nap során nem termett sok babér a magyar blue chipeknek, melyek rendre elakadtak a további emelkedés szempontjából fontos...
Tizennyolc fősre szűkítette pénteken a jövő heti, szerbiai tornán szereplő keretét Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Az új Munka törvénykönyvéről szóló, az Országgyűléshez a héten benyújtott törvényjavaslat szerint megszűnne a délutáni pótlék, de már este 6 órától járna a 30 százalékos műszakpótlék, a minimálbérről pedig a kormány dönthetne.
Szakított Hamilton, nyert Massa, büntetést kapott Pérez, a pályára pedig egy kutya is beszaladt. Senna ötpercenként kezet mos, harminc évet ment vissza a mezőny időben Indiában.
A 4 napos hétvége előtt a kereskedők a profitrealizálásra törekedtek a pesti tőzsdén, a nagyobb papírok mind zuhantak is - viszont a Rába és az EST Media erős pluszban zárt
A fejlett piacokon látott heves emelkedések ellenére az elmúlt két nap során nem termett sok babér a magyar blue chipeknek, melyek rendre elakadtak a további emelkedés szempontjából fontos...
Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven integrálódik a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal.
Két pedagógus-szakszervezet vezetői és egy tiltakozó felhívás megfogalmazói szerint az új köznevelési törvénynek koránt sincs elsöprő támogatottsága, az oktatási államtitkárság csúsztat és félretájékoztat ebben a kérdésben.
Sarkadi Imre örökösei arról tájékoztatták a Magyar Narancs szerkesztőségét, hogy nem adnak engedélyt arra, hogy Dörner György, az Új Színház igazgatója az író darabjait felhasználja.
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványokról a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja november 7-i ülésén alakítja ki álláspontját - közölte Lázár János, a párt frakcióvezetője.
Halálra gázolt egy motorost egy személyautó pénteken Érden, a forgalmat a város belterületére terelik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Földcsuszamlásszerű változások zajlanak a világgazdaságban és a magyar pénzügyi szektorban egyaránt, amikor immár hatodik alkalommal jelenik meg a Portfolio.hu Pénzügyi Évkönyve. A kiadvány fontos...