A kifejezetten kedvező hangulatból nem tud profitálni a forint, az enyhülő optimizmus mellett pedig rögtön gyengülni kezd – ez az elmúlt napokban jellemző viselkedés ma is jól látszik a forint...
Pontosan még nem tudni, milyen változtatásokra utalt a miniszterelnök, amikor a szerdai uniós csúcstalálkozó után azt mondta: hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó jogszabálytervezet. A nemzetgazdasági minisztérium az InfoRádiónak megerősítette, hogy készül erről egy törvényjavaslat, de annak részleteiről még nem tudott tájékoztatást adni.
Sebastian Vettel döntés előtt áll: Michael Schumacher rekordjára törjön, vagy segítsen csapattársának, Mark Webbernek megszerezni a vb-2. helyet? Hamilton viszont az exének bizonyítana Indiában.
Hozzávalók: 1/2 csirke 2 nagy fej vöröshagyma 2 nagyobb paradicsom 2 paprika 2 nagyobb alma 4 gerezd fokhagyma 3 db babérlevél 2 kávéskanál szerecsendió 1 dl olaj 1/2 dl fehérbor kevés víz só bors
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az Indiai Nagydíj második szabadedzésén. A második helyre Sebastian Vettel, míg a harmadikra Fernando Alonso érkezett meg. Tovább »
Másfél órán át faggatták élőben a francia elnököt, aki a német gazdaságpolitika meggyőződéses követőjének tüntette fel magát. Sarkozy közben újabb megszorító csomagot jelentett be, igaz, kerülte a konkrét lépések megnevezését.
Luis Miguel Escalada félpályán túlról lőtt góljával nyerte az utolsó előtti helyen álló Manta az El Nacional elleni mérkőzést az ecuadori bajnokságban.
Hozzávalók: személyenként 1 egész csirkecomb vagy 2 felső vagy alsó rész sült csirke fűszer 1 hagyma 1 paprika fejenként minimum 3 gerezd alma 4-5 gerezd fokhagyma kevéske bor olaj vagy zsír (jelen esetben libazsír) A körethez: 1 bögre rizs 1 nagyon kicsi hagyma 5-6 szem szegfűszeg darabka egész fahéj csipet kardamom csipet kakukkfű só bors
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 12 dkg vaj 2 tojás 10 dkg cukor 1 csomag sütőpor 1 dl tej A töltelékhez: 50 dkg alma őrölt fahéj fél kis üveg ribizlilekvár 1 tojás a tészta kenéshez
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan a tegnapi masszív emelkedés hatására kialakuló jó hangulatot lovagolnák meg a német DAX indexben, a cukorban és a Novartis-ben. A csütörtök hajnalban...
Pozitívan értékeli a munkaerő-piaci aktivitás növekedését a KSH legfrissebb adatai alapján a CIB és Takarékbank elemzője, de mindketten úgy vélik, hogy ennek ellenére az év hátralévő részében és jövőre sem várható, hogy jelentősen csökkenne a munkanélküliség.
Ian Thomas igazán köszönetet mondhat kutyájának, az ötéves snautzerének. A dél-angliai Cornouailles 64 polgármestere a The Sun magazinnak mesélte el, miként mentette meg csodával határos módon kedvence, miután őt villámcsapás érte. Kutyája mentette meg a villám sújtotta férfit
Hozzávalók: személyenként 1 egész csirkecomb vagy 2 felső vagy alsó rész sült csirke fűszer 1 hagyma 1 paprika fejenként minimum 3 gerezd alma 4-5 gerezd fokhagyma kevéske bor olaj vagy zsír (jelen esetben libazsír) A körethez: 1 bögre rizs 1 nagyon kicsi hagyma 5-6 szem szegfűszeg darabka egész fahéj csipet kardamom csipet kakukkfű só bors
Új passzussal egészítené ki a büntető törvénykönyvet (Btk.) a fideszes Kocsis Máté, aki büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek - például a hajléktalanok - megalázását.
Tovább erősítette a parlament jogait a német alkotmánybíróság, amely egy pénteki határozatában kimondta, hogy az euroövezeti támogatásokkal kapcsolatban nincs helye semmifajta gyorsított eljárásnak.
A Jobbik elnöke szerint a végtörlesztés lehetősége jelenlegi formájában nem oldja meg a devizahitelesek problémáját, ezért az ellenzéki párt továbbra is azt szeretné, ha lehetőség lenne résztörlesztésre is a kedvezményes árfolyamokon. Vona Gábor pénteken Orbán Viktor miniszterelnök rádióinterjújára reagált így.
Pénteken bíróság elé állt Zágrábban Horvátország korábbi miniszterelnöke, ám a korrupciós per tárgyalását a vádlott rossz egészségi állapota miatt elnapolták.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 12 dkg vaj 2 tojás 10 dkg cukor 1 csomag sütőpor 1 dl tej A töltelékhez: 50 dkg alma őrölt fahéj fél kis üveg ribizlilekvár 1 tojás a tészta kenéshez
Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását.
A 28000 orvosból csak 2%-ot érint az államtitkár által javasolt ösztöndíj – mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke – de ez nem megoldás az orvostársadalom problémáira.
Tovább folytatódik a forint vesszőfutása, régiónkból a magyar fizetőeszköz gyengélkedik a leginkább: továbbra is a 300-as szint felett van az euró, 246 környékén a frank
Az LMP üdvözli, hogy a munka törvénykönyvében megmarad a kismamák és az időskorú dolgozók jelenlegi védettsége, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy a kabinet tovább növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát - ismertette pénteki, budapesti sajtótájékoztatón az ellenzéki párt álláspontját Kaufer Virág.
Jól halad a tavasszal meghirdetett, Széll Kálmán-tervre keresztelt reformcsomag teljesítése - legalábbis ez olvasható ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnapi válaszleveléből....
Képviselői kérdésre válaszolva elmagyarázta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, miként spórol az állam a Munkaerőpiaci Alapon keresztül. Egy másik kérdésre adott válaszában pedig a...
A tegnapi nap heves emelkedései után még optimista hangulatban kezdődött a nap az európai piacokon, melyekre azonban megérkeztek a profitrealizálók is. Nincs ez másként a pesti parketten is, melyen a...
Nem tudni, milyen változtatásokra utalt a miniszterelnök, amikor a szerdai uniós csúcstalálkozó után azt mondta: hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó...
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Indiai Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Massa mögött a világbajnoki címét már korábban megvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.
A Reza Kahlili álnéven publikáló volt CIA ügynök, aki korábban tagja volt az Iráni Forradalmi Gárdának, csütörtökön azt írta az amerikai vezető napilap, a Washington Times hasábjain, hogy Irán már rendelkezik atomfegyverekkel. Állításait - saját értesülései mellett - számos titkosszolgálati vezető, volt ügynök és nukleáris szakértő állásfoglalásával igyekszik alátámasztani.
Európát az adósságválság minél gyorsabb megoldására, az exportorientált gazdaságokat a belső fogyasztás élénkítésére szólította fel a Financial Times pénteki kiadásában megjelent írásában az Egyesült Államok elnöke.
A Total francia olajipari cég 17 százalékkal növelte negyedéves adózott eredményét a harmadik negyedévben elsősorban a nyersolaj árának emelkedése miatt.