A Harvard professzora szerint alapvető intézményi gondok vannak az euróövezetben, amelyeket meg kellene oldaniuk a vezetőknek, hogy tartós megoldás szülessen a válságra.
A teljes ellehetetlenülés fenyegeti az egykori ünnepelt szépségkirálynőt, Bálint Antóniát. A munka és társtalanság már a hangulatán is nyomott hagyott. Nagyon rossz passzban van. Kilátástalannak látja jövőjét.
Nem hajlandó magyarázkodni Tarlós István főpolgármester Dörner Györgynek, az Új Színház élére való kinevezése miatt, sem itthon, sem külföldön. Erről a Hír Tv Rájátszás című szerdai műsorában beszélt.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő nyomozás iratainak ismertetését és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja ellen.
Jövő év január elsejétől a Londoni Nemesfémpiacon kizárólag olyan arannyal kereskedhetnek, amelyhez nem tapad vér vagy könny - közölte a www.aranypiac.hu a Londoni Nemesfémpiaci Szövetség (London Bullion Market Association - LBMA) sajtóközleménye alapján.
Az illetékes szaúd-arábiai bizottság megválasztotta csütörtökön a trónörököst, miután a múlt héten elhunyt az addigi várományos, Szultan bin Abdel-Azíz védelmi miniszter. A választás a trónöröklés rendjének megfelelően a 78 éves Najef hercegre esett, aki a belügyminiszter és Szultanhoz hasonlóan az államfő, Abdallah király féltestvére - jelentette be az állami televízió.
Egy párbaj és két arénagyőzelem után a VV-villa egyik legerősebb játékosává nőtte ki magát Csaba. Társai alábecsülték a szépfiút, pedig adottságainak köszönhetően a VV 5 főnyereményére is esélyes.
Ismét egy túlélőre bukkantak a törökországi földrengés romjai alatt: péntek hajnalban, 108 órával a rengés után kimentettek egy 13 éves fiút egy összedőlt ház alól.
Gyakorlatot tartott a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együtt péntekre virradó éjjel a Batthyány téri metrómegállóban, az eseményen jelen volt Tarlós István főpolgármester is.
Országos számlagyár ügynöke volt Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere – állítják a kecskeméti ügyészek. A városvezető közölte: nem tudott róla, hogy cége könyvelésébe fiktív számlák is kerültek.
Újra napirendre kerültek a fogadási csalások. A Központi Nyomozó Főügyészség bővítette a gyanúsítottak körét: Sz. Györgyöt a tavalyi DVTK –Nyíregyháza meccs befolyásolása miatt hallgatták ki.
Súlyos sérülésekkel szállították a győri kórházba péntek reggel azt a férfit, aki kisteherautója roncsai közé szorult az M1-es autópályán - közölte Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az euróövezet csupán néhány hónapot nyert a csütörtök kora reggeli megállapodással, rengeteg mozaik hiányzik még az átfogó megoldásból - mondta Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdász professzora a Bloomberg üzleti hírcsatorna, az euróövezeti válságról szóló elemzőműsorában, közép-európai idő szerint pénteken hajnalban.
Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón; az azzal egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffmann Rózsa azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük.
27%-os szociális adó válthatja a Tb járulékot jövőre egy fideszes javaslat szerint. Egy másik fideszes javaslat pedig megszüntetné az EVA-t. A KDNP viszont az adó mértékét emelné 35%-ra egy harmadik pedig a bevétel maximumot emelné. Legutóbb a miniszterelnök szóvivője cáfolta, hogy eltörölnék az egyszerűsített vállalkozói adót. Az viszont biztos, hogy az EVA bevétel idén még a 2009-es adatot is…
Szombat este rendezik Olaszországban a Derby d'Italiát, azaz az Internazionale-Juventus mérkőzést. Az alábbiakban megtekintheted a statisztikát és az érdekességeket.
Az euróövezet csupán néhány hónapot nyert a csütörtök kora reggeli megállapodással, rengeteg mozaik hiányzik még az átfogó megoldásból - mondta Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdász professzora a Bloomberg üzleti hírcsatorna, az euróövezeti válságról szóló elemzőműsorában, közép-európai idő szerint pénteken hajnalban.
Novemberben San Franciscóba utazik Tóth Gabi, hogy ott szabaduljon meg kínzó emlékeitől. Eddig megélt csalódásai új dalt ihlettek a vadóc énekesnőben, s a távoli úti cél oka az ehhez tartozó klip forgatása.
Az illetékes szaúd-arábiai bizottság megválasztotta a trónörököst, miután a múlt héten elhunyt az addigi várományos, Szultan bin Abdel-Azíz védelmi miniszter. A választás a trónöröklés rendjének megfelelően a 78 éves Najef hercegre esett, aki a belügyminiszter, és Szultanhoz hasonlóan az államfő, Abdallah király féltestvére - jelentette be az állami televízió.
Változik a BKV, a Volán és a MÁV menetrendje mindenszentek és halottak napja miatt. A temetői járatok Budapesten általában sűrűbben közlekednek, és rendkívüli járatok is lesznek.
Óriási sikerrel zárult a Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András zongoraművész szerdai fellépése a washingtoni Kennedy Centerben.
Esztendeje nagy sikert aratott egy ismeretlen kínai gyártó okostelefonja: a ZTE Blade. A Penge hasítása után most becsúszik hozzánk a görkorcsolya, a ZTE Skate.
A Halloween ünnepére a mulatságos töklámpások elkészítéséhez az egyik legfontosabb lépés a kezdet, vagyis a megfelelő tök kiválasztása. Ugyanis nem mindegy, milyen és mekkora tököt választunk a remekművünkhöz. A régi hagyományt szórakoztató folytatni, arról nem is beszélve, hogy mennyire várják és szeretik a kicsik és mi nagyok is.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint semmiféle olyan javaslatot nem tartalmaz a parlament által most tárgyalt indítvány az özvegyi nyugdíjakra vonatkozóan, amely korlátozást jelentene a jelenlegi jogosultsági feltételekhez képest.
Erőteljes részvénypiaci emelkedést váltott ki az amerikai piacokból, hogy az eurózóna tagországai szerdán megállapodásra jutottak az uniós bankrendszer feltőkésítéséről, a görög mentőcsomagról és az EFSF megerősítéséről.
Szombaton a Szeged-Veszprém rangadóval folytatódik a férfi kézilabda NB I, míg vasárnap a Győr játszik roppant fontos mérkőzést Metzben a női Bajnokok Ligájában.
Fejér megyében két százalékkal, 433 fővel csökkent szeptemberben a regisztrált álláskeresők száma; a nyilvántartott munkanélkülieknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya pedig 0,2 százalékponttal, 11,3 százalékra mérséklődött - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezési szakreferense.
Kína fontolgatja, hogy 50-100 milliárd dollárral hozzájárul a Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (EFSF), amely az adósságválság megoldására csütörtök hajnalban született euróövezeti megállapodás motorjának számít - jelentette honlapján péntek reggel a Financial Times brit pénzügyi napilap egy olyan forrásra hivatkozva, amely közel áll a kínai kormányhoz.
Jövő év január elsejétől a Londoni Nemesfémpiacon kizárólag olyan arannyal kereskedhetnek, amelyhez nem tapad vér vagy könny - közölte a www.aranypiac.hu a Londoni Nemesfémpiaci Szövetség (London Bullion Market Association - LBMA) sajtóközleménye alapján.
2011 nyarán a tőzsdék határozott lefordulást produkáltak, a hosszabb távú csökkenő trendből pedig azóta sem sikerült kimozdulni. A hosszabb távú folyamatokat nézve felmerülhet a kérdés, hogy vajon...
Hiába az új tulajdonos, az elmaradt járandóságok kifizetésének ígérete, az Újpest csak szenved a pályán. Ezt elégelték meg a szurkolók, akik szerda este durva hangnemben vonták kérdőre a játékosokat.
A miniszterelnök szerint ki kell segíteni a magyar embereket az "adósrabszolgaságból". Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a végtörlesztés lehetőségére utalva úgy fogalmazott: "nem fogok egy olyan országban élni (...), ahol egymillió ember adósrabszolgasággal kell, hogy szembenézzen".
Most azok harcolnak leginkább az ország ellen, akik már a végtörlesztés költségének többszörösét megkeresték a magyar embereken - mondta a miniszterelnök.
Elfogtak egy villanyszerelőt Nyíregyházán, aki a gyanú szerint 90 helyszínen 118 villanyórát manipulált. Mező Csaba, az E-On Hungária Tiszántúli Áramhálózati Zrt. igazgatója azt mondta: minden 100 ellenőrzésből átlagosan 24 esetben szabálytalanul történik az áramvételezés.
A miniszterelnök szerint ki kell segíteni a magyar embereket az "adósrabszolgaságból". Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a végtörlesztés lehetőségére utalva úgy...
Rendkívül optimista hangulatban nyitottak tegnap az amerikai piacok, és egész nap szárnyaltak a tõzsdeindexek. A csütörtök hajnalra tetõ alá hozott európai egyezségnek is köszönhetõen...