Különösen borús előrejelzéseket tett közzé egy londoni elemzőház a közép-európai térség növekedési kilátásairól, amely szerint jövőre recesszióba csúszhat a magyar gazdaság. Az utóbbi idők...
Görögországban előrehozott választásokat tarthatnak, mert a kormány úgy véli, hogy a második nemzetközi mentőprogram végrehajtásához kétharmados parlamenti támogatás szükséges - jelentette kedden a dpa német hírügynökség egy pénzügyminisztériumi feljegyzésre hivatkozva.
A feltörekvő piaci részvények mellett továbbra is számos érv szól, az erős fundamentumok mellett felhozható már a feltörekvő piacok alacsonyabb volatilitása és kedvező árazása is. Csakhogy a...
A természetvédők szerint nem indokolt a Nabucco projekt megvalósítása: erre a végkövetkeztetésre jutottak a szakértők ugyanis abban a napokban megjelent kiadványban, amely sorra veszi a Nabucco gázvezeték által okozott előnyöket és hátrányokat.
Az Országgyűlés úgynevezett Kolontár-vizsgálóbizottsága a tervezett napirenddel szemben kedden nem szavazott a múlt évi katasztrófával kapcsolatos jelentésről; a testület úgy határozott, csütörtök reggel újra összeülnek, és akkor döntenek a dokumentumról.
Mikor valakit teljesen letaglóz a fáradtság, a legutolsó dolog, ami eszébe jut, hogy tornázzon. Azonban újabb kutatások azt mutatják, hogy a rendszeres, alacsony intenzitású gyakorlatok segítenek energiával feltölteni mindazokat, akik teljesen kimerültnek érzik magukat.
Az Országgyűlés úgynevezett Kolontár-vizsgálóbizottsága a tervezett napirenddel szemben kedden nem szavazott a múlt évi katasztrófával kapcsolatos jelentésről; a testület úgy határozott, csütörtök reggel újra összeülnek, és akkor döntenek a dokumentumról.
A legnagyobb svájci bank a csaknem kétmilliárd frankos kárt okozó szeptemberi brókerbotrány ellenére is 1,018 milliárdos profittal zárta a harmadik negyedet.
Az új Albert Stadiont a mostaninál hátrébb, az Üllői úti saroktelek Gyáli út felőli részén építenék fel, a telek értékesebb részét, az Üllői úthoz és a Könyves Kálmán körúthoz közelebb fekvő...
kkv-k több mint fele szeretné megújítani a meglévő biztosításait a következő egy éven belül - derült ki abból a kutatásból, amit a SIGNAL Biztosító Zrt. megbízásából végzett nemrégiben a GfK Hungária Piackutató. Mint Kálózdi Tamás, a SIGNAL Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: a kis- és középvállalkozások főleg az autóhoz kapcsolódó biztosításaik, valamint a vagyonbiztosításaik újrakötésére…
Közép-Kelet Európa erősen függ a többnyire egy forrásból érkező energiaimporttól, ezért a fosszilis tüzelőanyagok használatának és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentése nemcsak...
Kína Belső-Mongólia tartományából novemberben Debrecenbe érkezik annak a húsz cégnek a képviselője, amelyek várhatóan tízezer új munkahelyet teremtenek a következő években a városban - közölte Herdon...
Az Angol Labdarúgó Szövetség fegyelmi vizsgálatot indít a Chelsea menedzsere, André Villas-Boas ellen, aki élesen bírálta a QPR elleni, 1-0-ra elvesztett bajnokijukat dirigáló Chris Foy játékvezetőt.
A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) forgalomlassító demonstrációt tart jövő szerdán, mert megszakadtak a tárgyalásaik a fővárossal - jelentette be Farkas Zsolt elnök sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Új mobilfizetési rendszert vezet be a MasterCard, amely az első olyan fizetési alkalmazás Magyarországon, ami függetlenül attól, hogy az ügyfél melyik mobiloperátor vagy bank szolgáltatását veszi igénybe, csupán bankkártyája segítségével tud fizetni - mondta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetési szolgáltatásokért felelős regionális vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Öt mérkőzést rendeznek ma a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A Győri ETO-nak nem kell messzire utaznia, csak Jánossomorjáig, a mérkőzés 14 órakor kezdődik. Az elsőosztályú csapatok közül pályára a Diósgyőr, a Haladás és a Vasas is.
Szeptemberben lemondott Patai Mihály BÉT- és Cselovszki Róbert fb-elnök, az új it- és fb-tagok után így új tőzsdeelnököt és fb elnököt is kell választani.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) november 10-én rendkívüli közgyűlést tart, amelynek napirendjén az igazgatóság és a felügyelő bizottság új tagjainak megválasztása szerepel - közölte a BÉT kedden a honlapján.
Azt mondják, hogy ő volt az utolsó mohikán: még hosszú évekig nem számíthatunk arra, hogy magyar férfi teniszező a nyomdokába lép. Taróczy Balázs tizenhárom ATP-tornát nyert egyesben, párosban pedig huszonhetet. A svájci Heinz Günthardttal kétszeres Grand Slam-győztes: 1981-ben a párizsi Roland Garroson, 1985-ben pedig a szentélyben, Wimbledonban diadalmaskodtak. Legjobbjaként 12. volt a…
Érdekli a nemzetközi piacok izgalmas világa? Szeretné megismerkedni a deviza, arany és index kereskedés fortélyaival, de nem tudja merre induljon? A Portfolio.hu díjmentes délutáni...
A Rába Járműipari Holding Nyrt. október 24-én a Budapesti Értéktőzsdén 3 000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 570 Ft/darab átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő törz...
Életükben először tarthattak a kezükben tizenkétmillió forintot az X-Faktor versenyzői. A tehetségek tegnap délután megérinthették, dédelgethették a műsorban megnyerhető összeget, és nagyon kíváncsiak voltak, milyen a pénzköteg tapintása.
Az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik 2012-től a Nemzeti Kulturális Alap, amely a tervek szerint a jövőben vállalati támogatásokat is befogad majd.
A Budapesti Értéktőzsde november 13-án tartandó közgyűlésén az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjairól dönt, áll a BÉT közleményében. A Budapesti Értéktőzsde Zrt. rendkívüli közgyűlését...
November 10-én 13 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Budapesti Értéktőzsde. Új igazgatósági tagokat, felügyelő bizottsági tagokat és tőzsdeelnököt is választanak