2011. október 25. kedd

okt. 25
11:42
Lezuhant egy katonai repülőgép (Blikk)
okt. 25
11:42
Jemenben lezuhant egy katonai repülőgép (Metropol)
Leszálláskor lezuhant egy katonai szállító repülőgép kedden egy dél-jemeni légitámaszponton, kilenc ember életét vesztette - tájékoztattak a szerencsétlenségről katonai források.
okt. 25
11:42
Drámaian csökkent a szülések száma (Alternatív Energia)
Az év első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint 2010 ugyanezen időszakában, a halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
okt. 25
11:42
Jó nevű magyar cég ment tönkre: valaki Szlovákiában nem fizetett áfát (hirado.hu)
A hazai cég tulajdonosa azt mondja: ők szabályosan és jóhiszeműen jártak el, mégis az úgynevezett körhintacsalás áldozatává válnak.
okt. 25
11:42
Matolcsy: jövőre nagyságrendekkel több adót fog beszedni az adóhatóság (ATV)
Valamennyi gazdasági siker és kudarc rejtett oka az adórendszerben keresendő, az európai liberális demokráciák nem állnak készen arra, hogy a globális adóversenyben helytálljanak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a jövő évi adótörvényekre vonatkozó javaslat expozéjában kedden a parlamentben. Kitért arra, hogy a jövő évi adórendszer már megkezdi a járulékrendszer átalakítását is,…
okt. 25
11:42
Vanczák Vilmos és Del Piero csapattársak lehetnek (Agroinform)
A szezon végén a Juventustól távozó 36 éves legendát szívesen látná a soraiban a svájci bajnokságban szereplő FC Sion.
okt. 25
11:44
Túl jó a magyar, kalocsai mintás Forma 1-es ruha? - szavazzunk (hirado.hu)
A nagyfölényű szavazati arányt csalásnak minősítették a versenybírók, most azonban az új szavazáson ismét ringbe száll a magyar népi mintás overall.
okt. 25
11:46
Tovább vitáznak a Demokratikus Koalíció frakcióalakítási jogáról (hirado.hu)
Félreértésnek tartja Molnár Csaba azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból.
okt. 25
11:51
2012-től visszaigényelhető a cégautó bérleti díjának áfája (ProfitLine)
A kormány adótörvény-módosító javaslata, amelyet október 14-én nyújtott be az országgyűlésnek, lehetőséget biztosít a bérelt céges autó áfájának visszaigénylésére. Mindez a jövő évtől differenciáltabbá váló cégautó-adózást tekintve komoly könnyebbséget jelenthet a bérelt gépjárművekkel rendelkező cégek számára, beleértve a kis- és középvállalatokat. Ugyanakkor, a cégautók utáni adózás…
okt. 25
11:51
Domokos üzent Simornak (Portfolio)
Domokos László szerint felelőtlenség lett volna, ha a Költségvetési Tanács Simor András javaslata szerint nem engedi tovább a költségvetést. Az Állami Számvevőszék elnöke a Gazdasági Rádióban...
okt. 25
11:51
Gyengülhet a frank? A svájci jegybankelnök ezt reméli (Pénzcentrum)
A jelenlegi 1,23-as euróval szembeni árfolyam mellett is túlértékelt a svájci frank - számolt be a lengyel Rzeczpospolita napilap a svájci jegybankelnök nyilatkozatáról. Philipp Hildebrand szavai szerint a svájci jegybank arra számít, hogy a frank fokozatosan gyengülni fog a következő időszakban....
okt. 25
11:51
Újpest: Dvorschákra műtét vár (Sport365)
Dvorschák Gábor bal vállát meg kell műteni, az őszi szezonban már nem léphet pályára
okt. 25
11:53
Az MNV 1 milliárd forint visszafizetését várja az IDOM Zrt.-től (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 1 milliárd forintot követel az IDOM 2000 Konzulens Zrt.-től, amelyet még 2008-ban bíztak meg az egységes állami vagyonnyilvántartás elkészítésével, de ezt a cég késve és csak részben készítette el.
okt. 25
11:53
Visszafogott kereslet a 3 hónapos aukción (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D120201) diszkontkincstárjegy aukcióra mindössze 62,7 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amely...
okt. 25
11:54
Eddig tartott a nagy öröm: gyengült a forint (Privátbankár)
A délelőtti órákban elromlott a hangulat a devizapiacon, megint a 300 felé vette az irányt az euró árfolyama - a régiós devizák közül a forint teljesít a leggyengébben
okt. 25
11:55
Matolcsy az adórendszer átalakítását magyarázza (ProfitLine)
Valamennyi gazdasági siker és kudarc rejtett oka az adórendszerben keresendő, az európai liberális demokráciák nem állnak készen arra, hogy a globális adóversenyben helytálljanak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a jövő évi adótörvényekre vonatkozó javaslat expozéjában kedden a parlamentben.
okt. 25
11:55
Fedex és az eredményes tőzsdézés (Portfolio)
Pillantson rá a FEDEX logójára és mondja el mit lát! Szinte biztos, hogy tisztán érzékeli az F az E a D az E és az X betűket, igaz? Ellenben tisztában van Ön azzal, hogy az E és az X betűk között egy...
okt. 25
11:56
Nem aknázzák ki a kkv-k a digitális lehetőségeket (Privátbankár)
Egy friss kutatás rámutatott, hogy még mindig gyerekcipőben a digitális megoldások a kis- és közepes vállalkozások körében
okt. 25
12:00
Alexa nemsokára táncra perdülhet az X-Faktorban (BorsOnline)
Bagosi Alexa az X-Faktor második élő show-ján megmutatta, hogy tud vidám hangulatban is énekelni, s nem csak a szomorkás dalok terén képes kamatoztatni tehetségét.
okt. 25
12:00
Teljesen kifosztotta az üzletet a felhergelt tinihad (Blikk)
Berlin – Elszabadult a pokol vasárnap délután a berlini Weekday butikban. A svéd üzletlánc Facebookon hirdette meg szezonvégi kiárusítását, ahol néhány euróért lehetett hozzájutni a termékekhez. Az akció hírére összegyűlt hatalmas tömeget azonban nem tudták kordában tartani.
okt. 25
12:00
Recept: Palacsinta másképp (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 tojás 30 dkg liszt kb. 4-5 dl tej 1 csomag vaníliás cukor 1 púpos evőkanál cukor kevés őrölt fahéj csipetnyi só 2 evőkanál olaj
okt. 25
12:00
Robbanás egy líbiai üzemanyagraktárban (Metropol)
Több mint ötvenen meghaltak, amikor robbanás történt egy üzemanyagraktárban a líbiai Szirtben - jelentette kedden az Al-Arabija hírtelevízió.
okt. 25
12:00
A szocialisták szerint a jövő évi adótervek mindenkinek rosszat hoznak (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint a jövő évi adótörvények kapcsán kirajzolódó gazdaságpolitika mindenkinek rossz, még azoknak is, akiknek kedvezményeket igyekszik biztosítani. Józsa István képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a stagnáló gazdasági teljesítményt minden réteg érzékelni fogja.
okt. 25
12:00
Emelkedhet a budapesti utazási bérletek árkiegészítése is (hirado.hu)
Hat megyei jogú város fideszes, illetve KDNP-s polgármestere azt kezdeményezi, hogy emeljék meg a kedvezményes helyi bérletek utáni fogyasztói árkiegészítést Budapesten is.
okt. 25
12:00
Parádézó légiósok, mozgalmas rangadók itthon és Angliában, tragédia Malajziában - heti összefoglaló (Agroinform)
A Fradi-Újpest és a Manchester United-Manchester City rangadók fényét beárnyékolta Marco Simoncelli tragikus halála az elmúlt héten.
okt. 25
12:02
Felfüggesztették Tasnádi perújítási eljárást (hirado.hu)
A bíró a mai tárgyaláson azzal indokolta az eljárás felfüggesztését, hogy a Nógrád Megyei Bíróságon eljárás folyik az elmeszakértõ, az ügyvéd és Tasnádi Péter ellen is.
okt. 25
12:02
Bajban a Tata, két meccs még biztos, utána nem tudják mi lesz (Agroinform)
"Az biztos, hogy a veszprémi, és a szombati, Balatonfüred elleni bajnoki mérkőzésünket lejátsszuk, de tovább nem látok"- mondta az elnök.
okt. 25
12:04
A PSZ a szülőkkel is tárgyalná a köznevelési koncepciót (hirado.hu)
Országos akciót szervez a Pedagógusok Szakszervezete a polgármesterek és a szülők körében annak érdekében, hogy a nemzeti köznevelési törvény koncepciójáról a települések lakosai elmondhassák a véleményüket.
okt. 25
12:06
A szocialisták szerint az adótervek mindenkinek rosszat hoznak (hirado.hu)
A szocialisták szerint a jövő évi adótörvények kapcsán kirajzolódó gazdaságpolitika mindenkinek rossz, még azoknak is, akiknek kedvezményeket igyekszik biztosítani.
okt. 25
12:08
Kétséges, hogy igennel szavazhat-e Merkel (hirado.hu)
Kisebb felhatalmazást kaphat Merkel az EFSF kibővített alkalmazásának elfogadására.
okt. 25
12:09
Megkezdődött a MÁV ÁBE büntetőpere (Portfolio)
Tagadta bűnösségét a MÁV Általános Biztosító Egyesület milliárdos sikkasztással, hűtlen kezeléssel vádolt egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött büntetőperben - számolt be az MTI. ...
okt. 25
12:09
Miért szükséges a fogszabályozás? (WebBeteg)
A fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikájának a kialakítása, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése, amelyek a fogak és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhatnak.
okt. 25
12:10
Török földrengés – már több mint 350 halott + képek a mentésről (hirado.hu)
A földmozgás áldozatainak száma 366-ra emelkedett - közölte a kormány válságstábjára hivatkozva a CNN-Türk tv-adó.
okt. 25
12:11
Újabb jó gyorsjelentésnek örülhetnek a piacok (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknál kedvezőbb negyedéves számokat közölt mai gyorsjelentésében a DuPont, mind a bevételek, mind pedig az egy részvényre jutó eredmény tekintetében felülteljesítette az elemzői...
okt. 25
12:12
Matolcsy: nem cél, hogy igazságos legyen az adórendszer (Privátbankár)
Matolcsy György szerint miután az EU adórendszerével nem lehet globális versenyt nyerni, Magyarország tavaly nyáron elkezdte egyéni útját: az adórendszerbeli szabadságharcunkat is meg kell vívnunk
okt. 25
12:12
A Jobbik egyedi nyugdíj-megállapítást javasol a kommunista vezetőkre (hirado.hu)
A Jobbik nem a nyugdíj megadóztatásának eddig örök érvényűnek tűnt tilalmát szeretné feloldani a Biszku-botrány apropóján, hanem a kommunista vezetőkre egyedi nyugdíj-megállapítási szabályokat alkalmazna - közölte Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség állásfoglalására reagálva kedden az MTI-vel.
okt. 25
12:14
Magyar vezető az európai aktuáriusok élén (Privátbankár)
Az európai aktuáriusok szervezete Hanák Gábort, a KPMG aktuárius igazgatóját, a Magyar Aktuárius Társaság volt elnökét választotta elnökévé egy évre
okt. 25
12:14
Fokozatos lehetett a gazdálkodó életmódra való áttérés (hirado.hu)
Egy új kutatás szerint az emberek valószínűleg fokozatosan, nem pedig hirtelen tértek át a halászó, vadászó-gyűjtögető életmódról a gazdálkodásra.
okt. 25
12:18
Mázli leállította a forgalmat (BorsOnline)
Az egész székesfehérvári főút közlekedését megbénította reggel egy kölyökmacska. A kocsik közül kimentett állatot a Herosz-állatmenhely fogadta be, s még aznap gazdára is talált.
okt. 25
12:18
Gombás-kolbászos-lecsós tarhonya (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg füstölt szalonna 10 dkg füstölt száraz kolbász 15 dkg csiperkegomba 15 dkg lecsókolbász 2 db TV paprika 2 db paradicsom 2 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db csípős cseresznyepaprika 30 dkg tarhonya 3 evőkanál zsír 2 dl száraz fehérbor 2 evőkanál tejföl só őrölt bors pirospaprika piros arany babérlevél
okt. 25
12:18
Mi lesz Gyurcsányék frakciójával? (Infostart)
A házszabály szerint fél évig nem csatlakozhat egyetlen frakcióhoz sem az a tíz képviselő, aki az MSZP frakciójából lépett ki - mondta az InfoRádiónak Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. Molnár Csaba szerint viszont kilépésről szó sincs, így tisztázó megbeszélésre hívta Mesterházy Attilát, az MSZP pártelnök-frakcióvezetőjét.
okt. 25
12:18
Radicová nem indul az előre hozott választáson (Infostart)
Iveta Radicová miniszterelnök és a kormánykoalíciós Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) alelnöke kedden hivatalosan bejelentette, hogy nem indul a márciusi előre hozott parlamenti választáson.
okt. 25
12:18
Ukrán gépkocsifeltörőket vettek őrizetbe (Blikk)
okt. 25
12:18
Obama már a Tumblr közösségi portálon is (Metropol)
A Facebook és a Twitter közösségi portál után a népszerű Tumblr miniblogoldalon is profilt nyitott Barack Obama kampánystábja, ezzel is erősítve az újraválasztására készülő amerikai elnök jelenlétét a közösségi hálón a 2012-es választási folyamat közeledtével.
okt. 25
12:18
Tízen léptek ki az MSZP-frakcióból (Metropol)
Félreértésnek tartja Molnár Csaba azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője hétfőn arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból.
okt. 25
12:18
A megelőzést és az alapellátást erősítené az egészségügyben az LMP (Alternatív Energia)
A megelőzésre, illetve az alap- és otthoni ellátás erősítésére koncentrálna az egészségügyben az LMP - közölte az MTI-vel Szilágyi László kedden, hozzátéve: terveiket egy százmilliárd forintos költségvetési átcsoportosítással hajtanák végre.
okt. 25
12:18
Már a Debrecen-útikalauzt olvassák a kínaiak (hirado.hu)
A Belső-Mongólia tartományból novemberben érkező húsz cég várhatóan tízezer új munkahelyet teremt a következő években a cívis városban.
okt. 25
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
okt. 25
12:18
A CAS novemberben tárgyalja a Sion-ügyet (Agroinform)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi közlése szerint a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) novemberben dönt a Vanczák Vilmost foglalkoztató svájci Sion ügyében.
okt. 25
12:20
Velős zsemle rántva (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg sertésvelő 2 fej hagyma 1-2 gerezd fokhagyma 2-3 evőkanál libazsír 1 dl száraz fehérbor 4 db másnapos zsemle 1 csokor petrezselyem só frissen őrölt bors babérlevél kevés tej liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz

Keresés