Szlovákiában 13,37 százalékra emelkedett a munkanélküliség szeptemberben az előző havi 13,12 százalékról az ország munkaügyi hivatalának csütörtöki közlése szerint.
Az OTP Bank az első félévben egy százalékponttal, 8,6 százalékra növelte piaci részesedését a vállalati hitelezési piacon, az idei első félévben már 105 milliárd forint új hitelt helyezett ki a bank a tavalyi 229 milliárd forinttal szemben, emellett az OTP Széchenyi 500 vállalati hitelprogram keretében eddig 43,5 milliárd forint hitelkérelmet adtak be a vállalkozások - mondta Wolf László, a bank…
Elsősorban ázsiai értékesítésének bővülése következtében 31 százalékkal nőtt a Philip Morris Internationalt profitja az idei harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Gyerekszájról gyerekszájra terjed a városi legenda, hogy bizonyos szerencsés férfiaknak már az oviban megadatott, hogy láthassák, miben is különböznek a lányok tőlük.
A PSZÁF azt javasolja a jogalkotónak, hogy a bankoknak a jövőben hiteleiknél kötelező legyen referenciamutatóhoz és egy fix felárhoz kötniük teljes hitelköltségüket
Wellingborough – Gyanútlanul, szívélyesen invitálta be lakásába gyilkosát Varga Károly (†76), akit július végén öltek meg brutálisan a saját angliai otthonában.
Újabb, az egészségügyi ellátást érintő több jogszabály módosítása, vagyis egy újabb egészségügyi "salátatörvény" van készülőben, amely egyebek között a korábbi régiós alapú egészségügyi ellátást felváltó térségi ellátás kialakításához kapcsolódó szabályokat tartalmazza, de felvázolja az egészségügyi dolgozók ügyeleti szabályozásának változtatását, a hamisított termékek kiszűrését célzó…
Rómának és környékének természeti katasztrófa sújtotta övezetté való nyilvánítását kérte a főpolgármester, Gianni Alemanno, miután az olasz fővárost csütörtök reggel sújtó heves esőzés vízzel árasztotta el és teljesen megbénította Rómát.
Nem helytálló a sajtóban szerdán megjelent hír, mely szerint Gyurcsány Ferenc ellen terrorcselekmény bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség - közölte a Katonai Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Nem helytálló a sajtóban szerdán megjelent hír, mely szerint Gyurcsány Ferenc ellen terrorcselekmény bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség - közölte a Katonai Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Battonya–Kübekháza - Miért nem vették észre az égbekiáltó jeleket B. Réka (†25) rokonai? Hogyan lehetséges, hogy nem fordultak azonnal segítségért valakihez, miután látták, ahogy a fiatal lányt láncra verik és benedvesített testébe áramot vezetnek?
Az előző szocialista–szabad demokrata zuglói kerületvezetés idején számos alkalommal kötött az önkormányzat indokolatlanul kedvezményes ingatlanbérleti szerződéseket – mondta a XIV. kerület polgármestere. Papcsák Ferenc (Fidesz–KDNP) csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a kedvezmények miatt az önkormányzat évente mintegy 1,6 milliárd forint bevételi forrástól esik el.
Noha az önjáró autó megépítéséhez szükséges tudás és technikai háttér már hosszú évek óta rendelkezésre áll, a General Motors globális kutatási és fejlesztési munkájáért felelős Alan Taub csak a következő évtizedre becsüli az ilyen járművek kereskedelmi forgalomba helyezésének kezdetét.
Sopron - Nem csak enni, viselni is jó a csokoládét! Harrer-Abosi Beatrix cukrászmester találmánya, a csokifesték abszolút sikert aratott minden korosztálynál.
Reggel még a feszült nemzetközi befektetõi hangulatban 298-nál is gyengébb szintre sülyedt a forint az euróval szemben, majd az eurózóna mentõkeretével (EFSF) kapcsolatos értesülések...
Az MNB legfrissebb elemzése szerint tovább csökkenhet a GDP növekedési üteme az elkövetkező időszakokban, a jövő évben várhatóan 0,6 százalékra esik vissza a gazdaság növekedési üteme.
London — Lélegzetelállító fotóival negyedszerre is elnyerte a világ legrangosabb természetfotó-pályázata, a Veiola Environnement Wildlife Photographer of the Year Eric Hosking-díját Máté Bence (26).
Ha az erről szóló végső döntés megszületik, az MSZP elnöksége tudomásul veszi, hogy Gyurcsány Ferencék kilépnek a szocialista pártból és a frakcióból – mondta Mesterházy Attila csütörtökön újságíróknak. Megerősítette: Oláh Lajos kész arra, hogy csatlakozzon a Gyurcsány Ferenccel együtt távozni szándékozókhoz, akiknek a száma így eléri a frakcióalakításhoz szükséges tízet.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány támogatásával elnyerte a FIFA jövő évi kongresszusának rendezési jogát, amely óriási sportdiplomáciai siker Magyarország számára.
A hétvégén a Fradi-Újpest és a Győr-Videoton mérkőzések mellett a Honvéd-Diósgyőr találkozót is a rangadók közé sorolható, hiszen a tabella negyedik helyezettje fogadja a harmadik helyen állót.
A cseh gazdasági kamara csütörtökön ismertetett felmérése szerint a megkérdezett vállalatoknak már 34 százaléka pártolná a közös európai fizetőeszköz megszüntetését, de 55 százalék még az euró mellett tette le a voksát.
A Philadelphiai Fed index értéke -17,5 pontról 8,7 pontra emelkedett októberben, vagyis a feldolgozóipari szereplők sokkal optimistábbak, mint egy hónappal korábban. A konszenzus -8,8 pont volt. A...
Politikai nézeteltérésék gátolhatják meg, hogy Fehéroroszország hitelt kapjon a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - jelentette ki a fehérorosz nemzeti bank elnöke csütörtökön újságírók előtt.
A bankok szívesen finanszíroznának zöld energetikai projekteket, azonban ehhez szükség lenne a megfelelő szabályozói keretrendszerre. A METÁR-koncepcióról egyelőre nehéz nyilatkozni, a konkrét...
A National Association of Realtors ma nyilvánosságra hozott, szezonálisan kiigazított adatok alapján az USA-ban szeptember hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma 3 százalékkal 4,91 millió egységre csökkentek a felülvizsgált augusztusi 5,06 millió egységről. Mindez azonban 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban mutatott 4,41 millió egységet..
Az augusztusi felfelé módosított 5,06 millió egységről (eredeti: 5,03 millió) szeptemberre 4,91 millió egységre csökkent évesítve a használt lakásértékesítés az Egyesült Államokban - tette közzé az...
Alacsony keresletre a másodpiacinál magasabb hozamok mellett a meghirdetettnél kevesebb kötvényt adott el a két hosszabb lejáraton az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki 3, 5 és 15 éves kötvény aukcióján.
"Energia új utakon" elnevezéssel programot hirdetett az E.ON a közlekedés elektrifikációjának elősegítése érdekében. A német hétterű cég elektromos töltőállomás-hálózatot tervez kiépíteni Budapest és...
Eddig arról szóltak a hírek, hogy ezen a hétvégén eldől Európa sorsa, mivel az uniós csúcsra komoly és átfogó javaslattervvel készül az Európai Bizottság
Jövőre ismét kiemelt figyelmet kap a közoktatásban a határon túli kapcsolatok erősítése, fenntartása, valamint a kisiskolák további támogatása, amely már nemcsak újraindítást, hanem a finanszírozási problémákkal küzdő iskolák megsegítését is jelenti - tudósít a jövő évi büdzsé benyújtott tervezetéről az MTI.
Zamárdi - A kézilabdapálya helyett földön, vízen és levegőben kalandoztak a Veszprém férfi kézisei. A magyar bajnok a Balaton déli partján, Zamárdiban a helyi kalandparkban vett részt csapatösszetartáson.
Nekiütközött a 41-es villamosnak egy személyautó csütörtök délután Budapesten a Fehérvári úton, három villamosvonal szerelvényeit kell buszokkal pótolni.
A Philadelphiai Fed index értéke -17,5 pontról 8,7 pontra emelkedett októberben, vagyis a feldolgozóipari szereplők sokkal optimistábbak, mint egy hónappal korábban. A konszenzus -8,8 pont volt. A...
A német Die Welt lap információi szerint német kormányzati körök nem zárják ki, hogy elhalasztják a most vasárnapra kitűzött (már eleve egy héttel elcsúsztatott) uniós állam- és kormányfői találkozót...
Az euróövezet 17 országa azt tervezi, hogy a jövő év végéig beemelik saját nemzeti jogrendszerükbe a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra és a 60 százalékos állami eladósodásra vonatkozó...
Moszkva felé kacsintgat a kormány, úgy tudni, a Déli Áramlat ugyanolyan kiemelt státuszt kap, mint korábban a Nabucco - az MVM átveszi az FHB szerepkörét