A Kos kellemes meglepetésre számíthat szerelmi életében, az Ikrek spontán sziporkái kisegítik a bajban, a Mérleg kiadósat veszekszik, majd helyreáll a harmónia.
Tucatnyi hajléktalan ember otthonát bontották el a napokban Zuglóban. Az egyik vasúti töltésnél lévő kis bódékat azért bontatta le Papcsák Ferenc, mert azok az általuk a MÁV-tól bérelt magánterületen vannak. Az egyik hajléktalan azt mondta az ATV Híradóknak, hogy a reggeli kávé közben vette észre, hogy hozzá jöttek a dózerolók. A polgármester szerint a most kilakoltatott embereket is el tudják…
Egy Magyarországon betiltott, veszélyes fogyasztószertől ért el jelentős súlycsökkenést Győzike, aki a mai napig bekap egy-egy szemet, ha túl kövérnek érzi magát. Igaz, nem tud tôle aludni.
Októberben nem kapták meg szokásos időben, vagyis hónap elején járandóságukat a Nemzet Színészei - adta hírül tegnap a Blikk. Ezt a lapnak több érintett megerősítette. Mint ismert, a Nemzet Színészének megválasztott tizenkét művész egyenként havi ötszázezer forintra jogosult.
Szinte hazajár Magyarországra Victor Bailey, a jazz fúziós zene egyik legjobb basszusgitárosa; az amerikai muzsikus, a legendás Weather Report egykori tagja együttesével pénteken és szombaton is fellép a Budapest Jazz Clubban.
Az emberek és a vállalatok Görögországban attól tartanak, hogy a gazdasági összeomlás miatt vissza kell majd vezetni a drachmát, a várható jelentős leértékelődést miatt sokan nem látnak más...
A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből
Akkora műtermet rendeztek be a DTK, azaz D.Tóth Kriszta showjának, hogy akár egy sokdíszletes operaelőadást is kényelmesen megrendezhetnének benne. E helyett D.Tóth Krisztának kellene ott uralni a terepet és ő sem alkata, se természete szerint nem nagyon alkalmas erre. S ezen nem segít, hogy valahol fenn a magasban időnként ágál egy lemezlovas, akinek zenélni sincs lehetősége.
Megtette első sétáját a tegnap a Hamasz fogságából kiszabadult izraeli katona. Gilád Salit, édesapja szerint, viszonylag jól van, bár az orvosok repesznyomokat találtak a testén. Iszmail Hanije, a Gázában uralmon lévő Hamasz terrorszervezet miniszterelnöke, fejenként kétezer dollárt ajánlott fel az izraeli börtönökből elengedett foglyoknak.
A mai napon kezdetét veszi a világ legnézettebb sportjának az észak-amerikai profi baseballbajnokságnak (MLB) a nagydöntője a World Series. Az előző évhez hasonlóan az Amerikai Ligát a Texas Rangers, míg a Nemzeti Ligát a St. Louis Cardinals képviseli.
Ellopták Stadlertől „Az utolsó vacsorát”. Na nem a Leonardo-félét, ami miatt előző büntetése egy részét kapta, hanem a soltvadkerti autodidakta festő, Simák Dóra művét. Mindeközben a vállalkozó rejtélyes módon a tőle lefoglalt stadionban lakik.
Megszületett szerda este Nicolas Sarkozy francia államfő és felesége, Carla Bruni-Sarkozy közös gyermeke. A volt topmodell-énekesnő nem sokkal nyolc óra után egy kislánynak adott életet.
Megszületett szerda este Nicolas Sarkozy francia államfő és felesége, Carla Bruni-Sarkozy közös gyermeke. A volt topmodell-énekesnő nem sokkal nyolc óra után egy kislánynak adott életet. Ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő francia elnök apa lett.
Ma tesz tanúvallomást Oszkó Péter, a Bajnai-kormány hajdani pénzügyminisztere a Fejér Megyei Bíróság előtt a sukorói ingatlancsere ügyében folytatott perben – írja a Magyar Nemzet.
Változatos, színes programokat kínál a látogatóknak a múzeumok őszi fesztiválja rendezvénysorozat keretében november 15-ig a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély.
Hiábavaló a kormány küzdelme? A költségvetés nettó államadóssága több mint 900 milliárd forinttal nőtt egy hónap alatt. Szakértők szerint mindezért a forint és a magas hiány a felelős.
Budapest - Stohl András (44) menyasszonyának, Ancsikának megrázó lehetett az első rácsok mögötti találkozás párjával, mert olvasó-riporterünk, aki a Kozma utcai börtönhöz közel eső temetőbe igyekezett, pityeregve látta kijönni a büntetés-végrehajtási intézet kapuján.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a "Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról" szóló törvény. A Matolcsy György által szeptember elején benyújtott és a kormánypárti...
Akár kétszázezer politikai fogoly is sínylődhet észak-koreai internáló táborokban, számuk az elmúlt tíz évben egyértelműen növekedett - állapította meg az ENSZ Észak-Koreával foglalkozó jelentéstevője.
Jövőre a koleszterinszint-csökkentőknél már nem írhatná rá a receptre az orvos a gyógyszer nevét, csak a hatóanyagét, a patikusnak pedig a legolcsóbbat kellene kiadnia az azonos hatóanyagúak közül – írja a Magyar Nemzet.
Eltérően vélekedtek a magyar demokrácia állapotáról egy bécsi politikai vitaest résztvevői, Charles Gati magyar származású amerikai politológus és Schöpflin György európai parlamenti képviselő (Fidesz-MPSZ).
Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester sorra szerzett állásokat pártvezetőknek, ősszamizdatosoknak és újságíróknak is a BKV-ban – tárta fel nyomozati vallomásában Horváth Éva, a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós gyanúsított-társa – írja a Magyar Nemzet.
Stagnált a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, szeptemberben és augusztusban közel azonos számú álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán az MTI-vel.
Több millió forint is múlhat ezen az egy egyszerűnek látszó döntésen, miszerint albérletet érdemes-e bérelni éveken keresztül, vagy megéri-e saját tulajdonú lakásba fektetni. Az új tanév kezdetével...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Gallusz Niki felvállalta, hogy egy nővel él együtt. A színésznő magánéletének ezt a részét eddig rejtve tartotta a nyilvánosság előtt, most egy darab kapcsán mégis beszélt szerelméről.
Tegucigalpa - A maja, a legjelentősebb ősi amerikai civilizáció fénykorában, Krisztus után 200–900 között az egész közép-amerikai térséget uralta, a mai Hondurastól Mexikóig.
A koleszterinszint-csökkentőknél már nem írhatná fel a receptre az orvos a gyógyszer nevét, csak a hatóanyagát - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint nem jut több pénz a helyhatóságoknak.
A rák civilizációs népbetegség, amely ismeretlen volt a történelmi régmúltban és ismeretlen ma is a természeti népeknél. Elgondolni is bizarr, hogy miközben az orvosi közvélemény tökéletesen tisztában van a rákbetegséget kiváltó okokkal, életformánkon változtatni a gyakorlatban – rajtunk kívülálló okok miatt – szinte képtelenség. Beszélni persze azért érdemes róla. Ezt tették azon a sz...
A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.
A három műszakban dolgozó, fiatal holland textilmunkások stresszhormonszintje kifejezetten magasabb, ami a szív-és érbetegségek szempontjából fokozott kockázatot jelent. Laura Manenschijn és munkacsoportja azzal foglalkozott, hogy ezt a megfigyelést hogyan lehet a szív esetleges károsodásának megelőzésére fölhasználni.
A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.