Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, azt kérve, hogy az ÁSZ folytasson le vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan.
Rendkívüli ülésen tárgyal szerdán a géberjéni önkormányzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település súlyos adósságáról. A tartozás miatt sem a pedagógusok, sem az önkormányzati dolgozók nem kaptak fizetést a községben.
Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
A magyar zarándokutak iránt érdeklődők tájékozódását segítené egy közös honlap, amely minden, az útvonalakkal és a programokkal kapcsolatos információt elérhetővé tenne.
A CLV Partners Ügyvédi Iroda, Magyarország egyik munkajogra specializálódott ügyvédi irodája, a Ius Laboris emberi erőforrás szövetség tagjává vált - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problémát, elváltozást okoznak. Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség, vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja.
A spanyol GED Capital magántőke befektetési társaság 100 százalékban megvásárolta a Révai Nyomda Kft-t a brit Polestar Csoporttól; a tranzakció értéke azonban nem publikus - közölte a felvásárló társaság szerdán az MTI-vel.
Afféle távkapcsolat Diego Forláné. Az Inter uruguayi labdarúgója, a 2010-es dél-afrikai vb legjobb játékosa jelenleg Milánóban kúrálgatja izomhúzódását, míg szíve új választottja, Victoria Saravia Buenos Airesben dolgozik.
A Biztosítás.hu szerint 30 ezer forintban kellene maximalizálni a baleseti adót, mert a teherautók esetében túl nagy terhet jelentene az új költség. Marschalek Péter ügyvezető igazgató szerint ha a törvényből kimarad a felső határ, drágulhatnak a fogyasztási cikkek.
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányoldal az ott élők megkérdezése nélkül döntsön a megyei önkormányzatok vagyontárgyainak és intézményeinek államosításáról.
A műemlékvédelmi épületek felújításában nagy üzleti potenciál rejlik, mely az építőipari szakma számára kiugrási, és komoly munkahely-teremtési lehetőséget jelent. 2011. október 20-án szakmai berkekben is egyedülállónak számító fórumot rendeznek a témában, miközben új, az energiahatékonyságot is megcélzó pályázatok állnak startvonalhoz, melyeknek pozitív hatása lehet a munkaerőpiacra - írja a…
Szerkesztőségünk vendége volt Balázs Fecó. Az énekes úgy érzi, hogy szinte újjászületett az elmúlt időszakban, hiszen az egészsége is újra a régi, tele van tervekkel, ráadásul pénteken az Arénában egy fergeteges koncerttel ünnepli a születésnapját.
Bochum – Igen különös hívást kapott kedd hajnalban a bochumi rendőrség. Egy férfi álmában tárcsázta a segélyvonalat, amiért rázkódik alatta az ágymatrac.
Magyarországon a felnőttek 8 százaléka riad fel éjszakánként rémálmok miatt. Depresszió, fáradékonyság, betegségek, és akár az öngyilkosság veszélye is ott függ a fejük felett.
A többek között hibrid autók és ipad-ek gyártásánál is használt ritkaföldfémek piaca igen speciális, hiszen a fémek kitermelését 95 százalékban kínai vállalatok végzik. A kínai export kvóták...
Számos területen a biztosítási piac szabályozásának és felügyeletének reformját készíti elő a PSZÁF, ami többek között a biztosítási közvetítők díjazását is érinti majd: a felügyelet szándékai...
Gyengülhet a frank árfolyama, sajtóhírek szerint ugyanis a svájci jegybank ismét beavatkozásra készül. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, az euróval szembeni 1,2-es árfolyamgátat hamarosan 1,3-re emelhetik.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint az önkormányzati rendszer átalakításáról készített törvényjavaslat nincsen megfelelő számításokkal megalapozva, és nem elemezték a várható hatásokat és következményeket sem.
Megkapják a nemzet színészei a díjjal járó juttatásukat: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) közleménye szerint kedden átutalta a Nemzeti Színháznak a díjak pénzügyi fedezetét.
A gyakorlat egyszerre zajlik a szervezet mind a 28 tagállamában, Magyarországon nyolc minisztérium vesz részt 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
Loránd Ferenc elmondta, nem hajlandó asszisztálni ahhoz a változtatáshoz, amely a tartalmi szabályozás központosításával gyakorlatilag megvonja az iskoláktól, hogy helyi tantervet határozzanak meg.
A francia és a német vezetés megegyezett az euróövezeti mentőalap kibővítéséről. Sajtóhírek szerint az eddigi 440 milliárd helyett 2 ezer milliárd eurósra bővítik a csomagot. Görögországban folytatódnak a sztrájkok és a tüntetések az újabb megszorításokról szóló parlamenti szavazás előtt. A görög államadósság részleges leírásáról a hétvégén dönthetnek az uniós vezetők.
Hajdúhadháza - Szétszaggatott, vérfoltos doboz- és rongydarabok mindenütt, a romhalmaz alatt a hónapokon át gondozott kiskutyus vérbe fagyott teteme. Ez a borzalmas látvány fogadta Krisztinát, amikor rátalált Jackson, a kis pincsi-tacskó keverék összezúzott testére.
A megfelelő autó kiválasztása elvileg a racionalitásról és az alaposságról szólna, de ez messze nem így működik, hiszen emberek vagyunk; érzünk, tapasztalunk, ki vagyunk éhezve az újabb és újabb élményekre, ami egy észérvek alapján kiválasztott, rideg masina megvétele után sok esetben nem adatik meg. A szív útjain haladva viszont az útjelző táblák Lombardia tájaira, az immár 101. évét taposó Alfa…
Az elmúlt két nap törékeny hangulatát követően óvatos optimizmust láthatunk az európai részvénypiacokon. Ennek megfelelően a pesti parkett jelenleg 1,2%-os emelkedésben áll nagyon alacsony, 3,1...
Amerikai luxusúton vettek részt a bírósági végrehajtók októberben. A sajtóértesülésekkel ellentétben azonban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara nem járult hozzá a költségekhez, az érintett végrehajtók magánszervezésű, csoportos utazásban vettek részt, saját szabadságuk és pénztárcájuk terhére....
Megkezdődött a Bosch csoport új, budapesti központjának építése, amelynek első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg; az új komplexum ad majd helyet a cég Budapesti Fejlesztési Központjának, valamint több más részlegének.
Megkezdődött Budapesten az Örs vezér téren az Árkád II. bevásárlóközpont beruházása - írja a Világgazdaság a szerdai számában a Property Magazine szaklapra hivatkozva.
Míg a nők nagy része már tinédzserkora óta tisztában van azzal, milyen módszerek léteznek a felesleges szőrszálak eltávolítására, a férfiak általában csak később jönnek rá a szőrtelenítés előnyeire. Rengetegen higiéniai okokból esküsznek rá, mások viszont azért szeretik borotválni nemesebbik részüket, mert a szőrzet eltávolítása után az nagyobbnak tűnik. Cikkünkben körbejárjuk a lehetséges…