Az Európai Bíróság ítélete alapján visszajáró általános forgalmi adót külön kérelemre október 20-ig lehet visszaigényelni, de ez megtehető a rendes áfa-bevallásban is.
A tegnap heves mértékben emelkedő amerikai részvénypiacok és az európai adósságválság megoldásába vetett növekvő bizalom hatására szerény mértékű emelkedésben állnak az irányadó nyugat-európai...
Az elmúlt napok híráramlása alapján úgy fest, hogy megintcsak arról van szó, hogy minden ország a maga pecsenyéjét igyekszik sütögetni az EU-csúcsra készülva, áldozatok meghozatalától mindenki...
Nem mi hívtuk Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői delegációját, hanem az magától idejött. Kértek időpontot, mi adtunk – mondta el az IMF-delegáció elmúlt napokban tett magyarországi látogatásáról a köztelevízió tegnapi adásában Kósa Lajos.
Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el három Pest megyei iskolában, tizenötben pedig rövidített órákat tartanak a hideg miatt. A fenntartó megyei önkormányzat január óta nem fizet a fűtésért, ezért kapcsolták ki a szolgáltatást. A Tigáz addig nem kapcsolja vissza a gázt, ameddig nem kap biztosítékot, hogy az intézmények állami kézbe vétele után rendezik az adósságot.
A férfi haláláról a rendőrséget a nyíregyházi kórházból értesítették, ahová a mentők szállították be az idős embert kedden - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Továbbra is a Német Kalózpárt a belpolitika "sztárja" Németországban: egy szerdai felmérés szerint az internet tejes szabadságáért küzdő kis párt országos népszerűsége fokozatosan növekszik, és immár elérte a tíz százalékot.
Baráti hangulatú volt a kormányfő és az amerikai nagykövet keddi találkozója, amelyen üzleti lehetőségekről is szó volt - mondta Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
Nem kapták meg havi juttatásukat a nemzet színészei - tudta meg a Blikk. A lapnak több művész is megerősítette, hogy nem érkezett meg a címmel járó havi 500 ezer forint. Az illetmény 12 művésznek jár élete végéig.
A benzinlopásokra egy átfogó vizsgálat során derült fény, miután feltűnt, hogy egyes sofőrök autói túl sok benzint fogyasztanak - írta a Blikk egy neve elhallgatását kérő minisztériumi forrásra hivatkozva.
Stratégiát váltott a magyar export ösztönzésében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal: bemutatótermek helyett a szlovákiai szántóföldön mutatják be a magyar gépeket
A tiszakécskei kisfiú már hat kemoterápiás kezelésen van túl: csontdaganata van. A 4 éves kisfiú felnőtteket megszégyenítő erővel száll szembe a daganatos betegséggel, orvosai szerint van remény a felgyógyulására.
A General Motors megerősített hírek szerint kis hengerűrtartalmú Ecotec motorok kereskedelmi forgalomba állítását helyezte kilátásba, melyek az elkövetkező három esztendőben már utcai autókban teljesíthetnek szolgálatot.
8 millió forintot ért „Az utolsó vacsora” című olajfestmény, aminek eltűnését most vették észre az akasztói Stadler Stadionban - olvasható a bama.hu hírportálon.
Az amerikai külügyminiszter megköszönte a magyar diplomácia vezetőjének a líbiai válság alatt is működő tripoli magyar külképviselet amerikai állampolgároknak nyújtott segítségét.
Összesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál az MTVA. A Hír24 úgy tudja, Budapesten és Pécsett lesz a legdurvább leépítés. A szakszervezetek szerint megint csak újságírókat és adminisztratív dolgozókat küldenek el, míg a 414 kirúgandó között csak 28 vezető van.
Volatilisen mozgott az elmúlt hetekben a 10 éves hozam. Jelenleg egy csökkenő szakaszt láthatunk, a 8,45%-os szintről második alkalommal is lepattant a ráta, és 7,6%-ig csökkent. A jelenlegi hangulatban kicsi a valószínűsége a tartós hozamcsökkenésnek, de a 7,5%-os szintet még megérintheti a hozam. Felfelé 8,45%-nál találunk erős szintet - olvasható az Erste elemzésében.
A magyar tőzsdén jegyzett vállalatok transzparenciájáról immár 12. éve készít felmérést a Portfolio.hu. A most készült felmérés alapján a teljes piac transzparenciája ugyan esett, de BUX súllyal...
A következő húsz évben folyamatosan emelkedő áramárakkal szembesülhetnek az európai fogyasztók a növekvő megújuló-energiatermelés következtében, derül ki egy kiszivárgott, az Európai Bizottság számára készített jelentésből....
Az európai adósságválság talán legkritikusabb szakaszához értünk, amikor azon aggódhatunk,hogy a küszöbön álló görög államcsőd a pénzügyi szektoron keresztül végigfertőzi-e a teljes eurózónát. Az...
A döntetlennel végződött Magyarország-Finnország mérkőzés miatt kilenc helyet rontott a válogatott a FIFA által szerdán közzétett legfrissebb világranglistán. Magyarország így a 36. helyen áll. A tabella élén továbbra is Spanyolország található, megelőzve Hollandiát és Németországot.
Az élelmiszerárak jelentős drágulásáért egyre többen okolják a spekulánsokat, akik egyes vélemények szerint hozzájárultak az árfolyamok hektikus mozgásához és kiszámíthatatlanságához. A spekulánsok...
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan a piacok heves volatilitást látva vételi pozíció után néztek a palládiumban, míg az S&P 500 index és a McDonadald's esetén jó hozam/kockázat alapú...
Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai budapesti konferenciáján, ahol Orbán Viktor azt mondta, szamárságnak tartja, hogy az országban bank-, hitel- vagy biztosításellenesség lenne. Szólt arról is, hogy szerinte "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a hétvégi csúcstalálkozón fontos döntések születhetnek.
A csaknem kizárólag fiatalokból álló párt az internet teljes szabadságáért küzd, és annak ellenére népszerűek, hogy konkrét politikai és gazdasági programmal még egyáltalán nem rendelkeznek.
8 millió forintot ért „Az utolsó vacsora” című olajfestmény, aminek eltűnését most vették észre az akasztói Stadler-stadionban - olvasható a bama.hu hírportálon.
Az Európai Bíróság ítélete alapján a visszajáró általános forgalmi adót külön kérelemre október 20-ig lehet visszaigényelni, de ez megtehető a rendes áfa-bevallásban is.
A párt megszüntetné a roma integrációs programot és új lakások vásárlása mellett felújításra és bővítésre is felhasználhatóvá tenné a szociálpolitikai támogatást.
Történelmi lépésre szánta el magát az amerikai határidős kereskedési felügyelet, hiszen többszöri halogatás után elfogadta az árupiaci befektetők pozíciójának korlátozásáról szóló javaslatot,...
Az MSZP novemberi kongresszusa pontot tesz a párt és a parlamenti frakció esetleges szakadásának ügyére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialisták alelnöke. Kovács László hangsúlyozta, hogy egy platformot - akár Gyurcsány Ferencét - fel is lehet oszlatni.