A magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására, illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni képesek az egészségüket is. Az optimális életvitel kialakítását segítik elő a humánkineziológus szakemberek, akiknek a munkáját a most megalakult Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti.
A Ryanairnél azt tervezik, hogy háromról egyre csökkentik a fedélzeti mosdók számát, ugyanakkor a mosdóhasználat a korábbi elképzelésekkel szemben ingyenes marad - mondta az ír diszkont légitársaság egy szóvivője pénteken.
Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Koreai Nagydíj időmérő edzését, ezzel az idei világbajnoki sorozatban először fordult elő, hogy nem Red Bull indulhat az első rajtkockából.
A lakberendezési piacot - legalábbis annak egy részét- is meghódítaná Magyarországon a Tesco. Az áruházlánc látva a piacban rejlő lehetőségeket újabb termékvonallal bővíti az F&F divatmárka alatt futó kínálatát. Bár kétségtelen, hogy hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a lakberendezés, azonban nagy kérdés, hogy mennyire tudja, vagy mennyire akarja felvenni a versenyt a Tesco az olyan nagy…
A tabella élén szereplő csapatokra érdemes figyelni az NB I hét végi fordulójában. A listavezető Debrecen valószínűleg telt ház előtt fogadja az egy pont hátrányban lévő, második helyezett győrieket.
Újabb pláza nyílt a fővárosban. A Köki Terminálban a csaknem 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület csak 85 százalékán tudják fogadni most a vevőket. A vevők szerint nagyon szép a pláza, de a liftre például sokat kell várni, a felújított buszpályaudvarról pedig babakocsival még mindig nehéz feljutni a bevásárlóközpontba.
A többi között a teljes mikulási és karácsonyi csokoládékészlet odaveszett, amikor leégett a gyártó üzem péntekről szombatra virradó éjszaka Salgótarjánban; személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a katasztrófavédelem szombat reggel az MTI-t.
Sztómaviselők számára az egyik legfontosabb kérdés az eszköz, ami biztosítja, hogy tovább élhessék mindennapjaikat. Ha számára a legmegfelelőbbet választja, az meg is könnyítheti életét, viszont a rossz eszköz meg nehezíti.
Budapest — Véresen komolyan veszik az X-Faktor mentorai a rájuk bízott feladatokat, olyannyira, hogy Geszti Péter (47) még arra is fittyet hány, hogy egy-egy döntése után akár a testi épsége is veszélybe kerülhet.
Ötven évet öregedett napok alatt egy vietnami fiatalasszony. A huszonhat éves Nguyen Thi Phuong ötven évet öregedett állítólag egy allergia ellenes gyógyszertől.
A franciaországi éttermek zöme nem friss alapanyagokból süt-főz, hanem fagyasztottakból és félkész, sőt, olykor csak "mikrózásra" szoruló, nagyüzemi készételekből - állítja Roland Heguy a francia vendéglátóipari szindikátus elnöke.
Gyermekveszélyeztetés címén vádat emeltek a Missouri állambeli Kansas City püspöke ellen, mert nem jelentette a rendőrségnek, hogy az egyik papjának komputerén gyerekpornót talált, ezért megalapozottan gyaníthatta, hogy egy kislány bántalmazás áldozata volt - közölte pénteken az ügyészség képviselője.
Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-vb szombati napján, Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett.
Idén először nem Red Bull-pilóta, hanem a McLaren-Mercedesszel versenyző brit Lewis Hamilton indul az élről vasárnap a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjon.
Prémium márkákra hangolja fejlesztője a belvárosi egykori Tőzsdepalotában kialakított üzletházat, ezért a nyitás 2012-re tolódik − mondta Kiss Szilvia, a Váci1 center menedzsere, a Napi...
A lakberendezési piacot - legalábbis annak egy részét- is meghódítaná Magyarországon a Tesco. Az áruházlánc látva a piacban rejlő lehetőségeket újabb termékvonallal bővíti az F&F divatmárka alatt futó kínálatát. Bár kétségtelen, hogy hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a lakberendezés, azonban nagy kérdés, hogy mennyire tudja, vagy mennyire akarja felvenni a versenyt a Tesco az olyan nagy…
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter benyújtotta pénteken este a parlamentnek a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot
Fáklyás felvonulással emlékeztek Szögi Lajos tanárra, halálának ötödik évfordulóján a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezte rendezvényen, péntek este Olaszliszkán.
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. Július eleje óta először fordult elő, hogy az iránymutató indexek magasabban zártak pénteken, mint egy héttel korábban. Az előző hét pénteki záróértékéhez képest a Dow 4,9, az S&P 6, a Nasdaq pedig 7,6 százalékos pluszban áll most.
Nagy-Britanniába menekült, és ott vállalt illegálisan munkát Robert Mugabe zimbabwei diktátor hírhedt bérgyilkosa. A 47 éves Phillip Machemedze Bristolban élt, és évi ötvenmillió forintnak megfelelő jövedelme volt.
Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon, Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett. Berki a döntőben 15,833 pontot kapott gyakorlatára, Hídvégi 15,000-val zárt. A magyar csapat számítása szerint Berki ezzel indulási jogot szerzett a jövő évi londoni olimpiára. Ehhez a lovon érmet kellett szereznie, s a másik két szeren -…
Egy Piper típusú kisrepülőgépet ért szerencsétlenség Petit Beauregard település közelében. A roncsok között talált holttestek közül az egyik a repülőgép pilótájáé, egy 29 éves brit állampolgáré. Utasa egy 40 éves svájci férfi volt.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája indul az élről vasárnap a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjon. Hamilton mögött a már világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második a szombati időmérő edzésen, míg a harmadik helyen a szintén brit Jenson Button (McLaren) végzett.
Áttekintik a magánszolgáltatókkal kötött kórházi szerződéseket, és az előnyteleneket újrakötik, ami akár azt is jelentheti, hogy bizonyos ellátástípusokat visszaállamosítanak - erről a Magyar...
A magyar bajnokságok történetének legtöbb bajnoki címmel dicsekedhető vidéki csapatai vívják az ősz rangadóját szombat délután Debrecenben. A kétezres években ötszörös bajnok Loki ellenfele a története során három bajnoki címet begyűjtött Győri ETO lesz. A két csapat áll a tabella első két helyén, a házigazda kilenc, a vendég nyolc ponttal előzi meg a bajnoki címvédő Videotont.
Év végéig intézményi biztos készíti elő a megyei intézményfenntartó központ kialakítását, amely az egészségügyi intézmények kivételével az összes átvett intézmény fenntartásáért lesz felelős a jövőben - derül ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter által pénteken benyújtott a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes…
Egy gólgazdag és egy találatszegény mérkőzéssel folytatódott az NHL: a legutóbbi játéknapon a Buffalo-Carolina összecsapáson hétszer, az Anaheim-San Jose találkozón viszont csupán egyszer került a pakk a hálóba.
A Samsung az e heti halasztást követően a jövő szerdán Hongkongban mutatja be a legújabb Android szoftveren futó okostelefonját. Az e hét keddre tervezett bemutató Steve Jobs halála miatt mondták le...
Budapest, 2011. október 15., szombat (MTI) - A jövő héten a kormány elé kerülhet az új munka törvénykönyve (Mt.) koncepciója - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A csütörtöki Pittsburgh Penguins – Washington Capitals mérkőzés harmadik harmadában a pennsylvaniai alakulat „kemény fiúja”, Arron Asham nemes egyszerűséggel leütötte a fővárosi csapat játékosát, Jay Beagle-t.
Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-vb szombati napján, Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett.
Megszegte szigorú fogadalmát Tóth Vera. Az énekesnő hónapokig egy kortyot sem ivott, ám néhány hete visszatért az alkoholhoz. A férfiakat azonban továbbra sem engedi közel magához addig, amíg nem ad le még húsz kilót.
Az Átmeneti Nemzeti Tanács képviselője szerint egy harcosuk és két Kadhafi-párti fegyveres vesztette életét, és legalább harmincan megsebesültek az összetűzésben.
Az Európai Unió (EU) lemondhatja az ukrán elnök jövő heti brüsszeli látogatását, ha Kijev nem tesz a jogállamiságot erősítő konkrét lépéseket Julija Timosenko volt miniszterelnök vitatott elítélése után - jelezték Európai Bizottsági források. Az ukrán külügyminisztérium szerint Brüsszel elhalasztotta a decemberre tervezett EU-Ukrajna csúcstalálkozót.