2011. január 27. csütörtök

jan. 27
13:06
Lóbiciklivel nyert Zsolt (BorsOnline)
Az olimpiai részvétel volt a tétje a II. Londoni Nemzetközi Jégfaragó Versenynek, amit M. Tóth Zsolt megnyert. Lóbiciklijét a véleményező szobrász lenyűgözőnek tartotta.
jan. 27
13:06
Még mindig irány nélkül bolyong a BUX (Portfolio)
A bizonytalan kezdés után felfelé vette az irány a BUX, az index jelenleg 0,2%-os pluszban tartózkodik. A vezető részvények vegyes képet mutatnak, a MOL 0,9%-kal emelkedik, míg az OTP közel...
jan. 27
13:09
Nézőpont Intézet: A többség szerint sajtószabadság van Magyarországon (Infostart)
A Nézőpont Intézet által megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, a jogszabály megítélése azonban megosztotta a válaszadókat.
jan. 27
13:09
Djokovic kiejtette Federert (Infostart)
Novak Djokovic legyőzte Roger Federer az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, így bekerült a fináléba. A harmadik helyen kiemelt szerb játékos három szettben, 7:6, 7:5, 6:4-re nyert a másodikként rangsorolt svájci ellen.
jan. 27
13:11
Ne feledje: a hónap végéig érvényes a 2010-es e-matrica! (Infostart)
A 2010-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, kedden éjfélkor lejár. Az idei esztendőre szóló úthasználati jogosultságot a díjrendelet tavaly év végén életbe léptetett módosításának megfelelően magasabb árakon lehet beszerezni.
jan. 27
13:15
Áprilisban kezdődik a Hunvald-per (HírTV)
Április 7-én kezdődik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon - tudta meg a Magyar Hírlap a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester védőjétől. Az ügyvéd elmondása szerint a bíróság áprilisra és júniusra heti két tárgyalási napot tűzött ki.
jan. 27
13:15
Felbátorodott a forint a sikeres államkötvény aukció után (ProfitLine)
A devizapiacon erősödött a forint a csütörtöki államkötvény aukció után, ahol magas túljegyzés mellett jelentős mértékben csökkentek a hozamok.
jan. 27
13:15
Nem Vettel a Red Bull toppilótája (Sport365)
Továbbra sem mer különbséget tenni Dietrich Mateschitz a Red Bull csapatfőnöke Sebastian Vettel és Mark Webber között.
jan. 27
13:17
Vádat emelhetnek két labdarúgó ellen (HírTV)
Vádat emelhet a bochumi ügyészség a Debrecen két labdarúgója ellen. A német szerv a Debrecen-Fiorentina BL-mérkőzés kapcsán fogadási csalás miatt nyomoz, és szóvivőjük szerint az eddigi adatok alapján vádemelés lesz az ügyben. Hogy kikkel szemben, azt Bernd Bienossiek főügyész nem árulta el a Népszavának.
jan. 27
13:17
Újdonságok, egyszerűsítések az idei szja-bevallásnál (ProfitLine)
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jan. 27
13:18
Halál a rendelőben: részegek miatt nem törődtek az anyával (Blikk)
jan. 27
13:18
Berlusconi szexbotránya tovább dagad- újabb fiatalkorúval hozták hírbe (Kripto Akadémia)
A milánói ügyészeknek bizonyítékuk van arra, hogy Silvio Berlusconi fizetett a szexért egy Iris Berardi nevű fiatalkorú prostituáltnak, aki részt vett az olasz miniszterelnök villájában rendezett partikon - közölte az olasz ANSA hírügynökség csütörtökön. Az olasz kormányfőt korábban ugyanezzel vádolták egy Ruby becenevű marokkói fiatalkorúval kapcsolatban.
jan. 27
13:18
Új igazgató a Pécsi Nemzeti Színház élén (Spa Trend Online)
Rázga Miklós színművészt bízta meg öt évre a Pécsi Nemzeti Színház vezetésével csütörtökön a város közgyűlése. Az igazgató a Független Hírügynökségnek azt mondta: szeretné, ha a fiatalok többet járnának színházba, és épít az intézmény százéves hagyományaira.
jan. 27
13:19
Már csak pár napig használhatóak a tavalyi éves e-matricák (ProfitLine)
A 2010-ben vásárolt éves e-matricák január 31-én éjfélig érvényesek; az ötödik éve változatlan úthasználati díjak 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkedtek.
jan. 27
13:21
Pokolgép robbant Bagdadban - sok halott és sérült (hirado.hu)
Legkevesebb 35 ember meghalt, de az áldozatok száma feltehetően növekedni fog
jan. 27
13:21
Jelentés előtt - Procter & Gamble (ProfitLine)
Várhatóan a mai amerikai piacnyitás előtt teszi közzé a gyorsjelentését a Procter&Gamble. A cég jelenleg 4.2%-os súllyal szerepel a Dow Jones indexben és az elemzők $1.1 dolláros EPS-t várnak a negyedik negyedévre vonatkozóan. A cég papírja nemrég nagy ugrást mutatott, sikerült áttörnie a pirossal jelölt ellenállást, amely november óta akadályt jelentett a számára.(Solar Capital)
jan. 27
13:23
Tengeri műanyaghulladék-gyűjtési expedícióhoz keres legénységet az Electrolux (hirado.hu)
A szerencsés kiválasztott a különleges program kutatócsapatának teljes értékű tagja lesz
jan. 27
13:24
Hamar rákaptunk az adómentes befektetésre (Privátbankár)
A hosszú távú megtakarítást adómentességgel honoráló tartós befektetési számla első éve sikeresnek bizonyult: a kamatadó bevezetése óta nem volt ekkora érdeklődés
jan. 27
13:24
Tízmilliókkal ment a bankba TBSZ-t nyitni, pedig nyugdíj előtt áll (Pénzcentrum)
A hosszú távú megtakarítást adómentességgel honoráló tartós befektetési számla (TBSZ) egy évvel ezelőtti létrehozása fontos befektetői igényre adott választ. A konstrukció első éve sikeresnek bizonyult: a Budapest Bank számításai szerint a háztartások betétekben és befektetési alapokban lévő vagyonának mintegy 4-5%-a került át a TBSZ-re. A bank 2 300 számlanyitással és közel 22 milliárd forintnyi…
jan. 27
13:24
Iszlámista szálak a moszkvai merényletben (ATV)
Ugyan a Nogaj Dzsamaat (Nogaj csoport) iszlamista csoportot korábbi jelentések szerint tavaly októberben szétverték, most a hatóságok mégis egy Sztavropol környéki lakost keresnek, aki szerintük a szervezet tagja.
jan. 27
13:25
Pécsi taxisgyilkosság: szabadlábon védekezhet a gyanúsított (hirado.hu)
A rendőrség közölte, hogy "még vizsgálni kell a gyanúsított vallomásának valóságtartalmát", azaz azt, hogy valóban ő-e az elkövető
jan. 27
13:26
Budai közlekedés: a Moszkva tér az első (Privátbankár)
Előbb a Moszkva tér rehabilitációját kell megkezdeni, és csak utána lehet kialakítani például a budai fonódó villamoshálózatot - mondta Horváth Csaba, az MSZP budapesti szervezetének elnöke csütörtökö...
jan. 27
13:26
Éled a remény a kkv-szektorban (ATV)
Az elmúlt évek pesszimizmusa kezd alábbhagyni a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozói szektorban, és egyre több cég véli úgy, hogy kilátásaik javulni fognak a közeljövőben - közölte legutóbbi felmérése alapján a BellResearch kutató- és tanácsadócég csütörtökön.
jan. 27
13:27
Világbajnok hokis a magyar bajnokságban (Infostart)
Marko Kiprusoff személyében világbajnok, olimpiai bronzérmes finn védőt igazolt a Vasas jégkorongcsapata az ob I közelgő középszakasza előtt.
jan. 27
13:33
Szegeden iskola, Debrecenben kollégium újulhat meg (HírTV)
A Debreceni Református Kollégium 440 millió forintból újulhat meg a nyár közepére, így a kollégium kiállítása immár a XXI. század követelményeinek megfelelő infrastruktúrával várja majd az érdeklődőket - olvasható a Magyar Nemzetben. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében pedig összesen 508,5 millió forintos informatikai fejlesztés kezdődhet meg Szeged 19 általános és hét…
jan. 27
13:35
Forrong Jemen is (HírTV)
Jemeniek ezrei vonultak fel a közel-keleti ország fővárosában csütörtökön, hogy az országot több mint 30 éve irányító Ali Abdullah Szaleh ellen tüntessenek. A korrupció és az ország gazdasági politikája ellen tiltakozók kormányellenes szlogeneket kiabáltak, és utalásokat tettek a tunéziai elnököt megbuktató „jázminforradalomra”.
jan. 27
13:36
De la Rosa lehet a McLaren titkos fegyvere (F1világ)
Spanyol sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy a jelenleg a Pirelli szolgálatában álló Pedro de la Rosa 2011-ben visszatér korábbi munkaadójához, a McLaren-Mercedeshez, ahol teszt -és tartalékversenyzői szerepkört lát majd el.
jan. 27
13:36
Évtizedeken belül globális "nyugdíjazási-cunami" várható (HR Portál)
Csökkenő állami nyugdíjalapok, megnövekedett várható átlagéletkor, biztonságos nyugdíjbevétel iránti fokozott személyes felelősség - a demográfiai csúcs szülötteinek világszerte hasonló problémával kell majd szembesülnie. Magyarországon 2040-ben üt be a "nyugdíjazási-cunami" - írja a Világgazdaság.
jan. 27
13:37
Kilépett az ING a Magyar Bankszövetségből (HírTV)
Megerősítette a Bankszövetség, hogy az ING Bank magyarországi leánycége kilépett a Magyar Bankszövetségből. Arról a szervezet nem nyilatkozott, hogy mi volt az indok.
jan. 27
13:38
Schumacher: A győzelmekért fogunk harcolni (F1világ)
Magabiztosan, győzelemre éhesen várja a 2011. évi forma-1-es világbajnoki sorozatot a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
jan. 27
13:39
Erősödött a forint a sikeres államkötvény aukció után (hirado.hu)
279 forint alá csúszott az euró jegyzése szerda délután
jan. 27
13:41
Új börtönök épülhetnek Magyarországon (hirado.hu)
"Úgy tűnik, hogy igény lesz" új börtönökre, illetve más büntetés-végrehajtási intézetek bővítésére - közölte Kökényesi Antal
jan. 27
13:42
Legalább négy órát rádiózunk naponta (Privátbankár)
Az év utolsó hónapjában is jelentős mennyiségű időt töltött a magyar lakosság rádiózással, különösen reggel 7 és 9 óra között, illetve a délután 14 és 15 óra közötti idősávokban, derül ki a GfK és az ...
jan. 27
13:42
Pánikba esett Demi Moore – rohad az arca (BorsOnline)
A hollywoodi színésznő, aki eddig elhitette mindenkivel, hogy nem fog rajta az idő, sok más idősödő híresség mintájára a plasztikai sebészek állandó kliensévé vált amióta igyekszik versenyt futni az idővel fiatal férje kedvéért.
jan. 27
13:42
Az ideiglenes adók öröklakása (Portfolio)
Az idei év költségvetésébe havi 100 milliárd, összesen az egész évben 1200 milliárd forintnyi rendkívüli és ideiglenes bevétel épült be, hogy a hiány 3% alá szorítható legyen. 2011-ben az...
jan. 27
13:42
Martonyi: a magyarok osztoznak a zsidóság fájdalmában (ATV)
Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövet szerint úgy érthetik meg leginkább az emberek Auschwitz tanulságát, ha a gyermekekkel megértetik, megismertetik a holokauszt tragédiáját és arra tanítják őket, hogy tiszteljék egymást.
jan. 27
13:45
Belátható távolságban a dugódíj bevezetése (Infostart)
2013 végén be lehet vezetni a dugódíjat Budapesten - mondta Tarlós István főpolgármester. Ez nem új adó lenne: a gépjárműadót alakítanák át úgy, hogy az abból származó bevételek a fővárosnál maradjanak, és hogy azokat csak a közösségi közlekedésre lehessen fordítani - nyilatkozta a Hírszerzőnek a főpolgármester.
jan. 27
13:47
Kedvezményes áron kapnak influenzagyógyszereket a kórházak (Infostart)
Az influenza országos terjedése miatt a szaktárca úgy döntött, hogy rendkívül kedvező áron az egészségügyi intézmények rendelkezésére bocsátja a raktáron lévő gyógyszer- és eszközkészletet - jelentette be az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.
jan. 27
13:48
Djokovic legyőzte a címvédő Federert (Metropol)
A szerb Novak Djokovic három szettben legyőzte a címvédő Roger Federert csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi elődöntőjében.
jan. 27
13:48
Stabilan emelkedik a SPY ETF (ProfitLine)
Egy szűkebb csatornában mozog a SPY ETF árfolyama már szeptember óta. Novemberben és decemberben volt elmozdulási kísérlet, előbb felfelé, majd lefelé, de mindkettő sikertelen volt. (Solar Capital)
jan. 27
13:48
Megtartotta világbajnok spanyolját a Barcelona (Sport365)
Hosszabbított az FC Barcelonánál a világbajnok Sergio Busquets.
jan. 27
13:50
Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre (ProfitLine)
Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően.
jan. 27
13:50
Katarban és Dániában lesz a 2015-ös kézilabda-vb (Sport365)
A férfiaknak Katar, a nőknek pedig Dánia rendezhet kézilabda-világbajnokságot 2015-ben - döntött a nemzetközi sportági szövetség (IHF) csütörtökön Malmőben.
jan. 27
13:51
Elismerték: még mindig az MNV-nél dolgozik a meggyanúsított igazgató (HírTV)
Elismerte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, hogy még jelenleg is az állami cég alkalmazottja a sukorói ingatlanpanama legújabb gyanúsítottja. Közben Joav Blum ügyvédje azt közölte, hogy védence még mindig beteg, ezért nem jön Magyarországra.
jan. 27
13:52
Fellélegezhetnek a frankhitelesek (ProfitLine)
Miután a svájci frank-forint árfolyama letörte a kékkel jelölt trendvonalat, egészen 210-ig süllyedt. Ezt a szintet három alkalommal is tesztelte, de nem sikerült tartósabban alatta maradnia. (Solar Capital)
jan. 27
13:52
Djokovic legyőzte a címvédő Federert (Sport365)
A szerb Novak Djokovic három szettben legyőzte a címvédő Roger Federert csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi elődöntőjében.
jan. 27
13:54
Öt év börtönre ítéltek rablásért egy férfit (Blikk)
jan. 27
13:54
Súlyos merénylet Bagdadban (Metropol)
Negyvennyolc embert megölt és százhuszonegyet megsebesített csütörtökön az iraki fővárosban egy gépkocsiba rejtett pokolgép - közölte az iraki belügyminisztérium.
jan. 27
13:54
Üdvözlendő lenne Magyarországon az alkotmányos adósságkorlát - elemzők (ProfitLine)
Az alkotmányban kellene meghatározni a felső államadósság-korlátot Magyarországon, mert ez rögzítené megfelelő erővel a költségvetési politikát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
jan. 27
13:54
A Jobbik korlátozná az állami gépkocsihasználatot (Metropol)
A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az állami és önkormányzati vezetők által használt gépkocsik teljesítményének korlátozása érdekében - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Keresés