Szerelmeskedéskor az ember csak a párjára figyel. A hangulatot azonban számos olyan tényező befolyásolja, amelyekről látszólag nem is veszünk tudomást. Ilyenek a színek, az illatok, no és a zene.
Az Egyesült Államokban a ma közzétett adatok alapján a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 5 milliárd dollárral, 2,5 százalékkal 191 milliárd dollárra csökkent decemberben, a novemberi felülvizsgált 0,1 százalékos visszaesés után. Az előzetes várakozások 1,6 százalékos bővülésről szóltak.
Az orosz kormány egy 30 millió euró (kb. 8 milliárd forint) értékű jachtot vásárolt egy török cégtől, amelyen a 2014-es jaltai téli olimpia VIP-vendégeit fogadhatja majd Dmitrij Medvegyev - adta hírül kedden a török Vatan újságra hivatkozva az ukrán Censor.Net hírportál.
Szili Katalin független országgyűlési képviselő szerint egy új alkotmány nyilvánvaló szükségességét mutatják például az Alkotmánybíróság által az elmúlt húsz évben megfogalmazott hiányosságok, illetve az alaptörvény rendszerváltás óta történt összesen harmincnégy változtatása is.
Helmut Kohl nem akarja, hogy emlékmű örökítse meg személyét Drezdában. A volt német kancellár ezt a szász tartományi kormányfővel folytatott eszmecserén fejtette ki.
Akik magyar állampolgársághoz folyamodnak, elveszthetik kisebbségi státuszukat Szlovákiában - mondta Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus szerint egy idegen állam polgárát nem szabadna Szlovákiában a kisebbség tagjaként kezelni.
A KDNP budapesti szervezete tiltakozik az előző újpesti polgármesternek szánt életműdíj és az ezzel élethosszig járó havi 350 ezer forint terve ellen - áll Szalma Botond budapesti elnök csütörtöki közleményében. Előző nap az MSZP budapesti elnöksége már tisztázásra szólította Derce Tamás expolgármestert, hogy ezt a díjat és pénzt azért fogadná el, mert októberben támogatta Wintermantel Zsolt…
Átszervezték a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatot - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A szervezet főtitkára hangsúlyozta: az átszervezéstől azt várják, hogy a szervezet hatékonyabban, egyszerűbben és átláthatóbban működjön.
Érdekes részlet látott napvilágot Sebastian Vettel jelenleg is érvényben lévő szerződéséből, miszerint abban az esetben, ha a bajnokság első három helyén végez az idei évben, automatikusan meghosszabbodik kontraktusa csapatával 2012-re.
A megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, ugyanakkor a törvény megítélése megosztja a válaszadókat - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából. Egyedül a szinkronizált filmek feliratossal való felváltását utasítják el a válaszadók: csak 36 százaléknak tetszik a…
Budapest - Utoljára láthatják a nézők péntek este a Barátok közt Illés Vandáját képernyőn, az őt alakító Kardos Eszter (19) ugyanis búcsút int a sorozatnak.
Március 22-én a magyar HBO megnyitja Capua arénájának kapuit, pár hónappal az amerikai bemutató után nálunk is képernyőre kerül a Spartacus előzménysorozata, az Aréna istenei. A széria következő évadának forgatása tavasszal kezdődik, az első szereplőválogatáson még körberöhögött Liam McIntyre-ral a főszerepben
Decemberben 2,0 százalékkal nőtt a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban - jelentette a Natioanl Association of Realtors (NAR). Tekintettel arra, hogy az elemzők 0,5 százalék...
Januári rekordgyanús felvételt rögzítettek az M6-os autópálya járőrei a bal pálya 47+750 méterszelvényében kiépített terelésben. A terelésben 100 km/órás sebességkorlátozó tábla volt érvényben....
Az európai államoknak ugyan vissza kell fogniuk kiadásaikat a deficitek csökkentése érdekében, de a válság már elcsendesedett - mondta a világ egyik legsikeresebb hedge fund menedzsere, Soros György....
Gyermekgondozási segélyt csak magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár kaphat a családok támogatásáról szóló törvény szerint - olvasható a nemzetpolitikai államtitkárság közleményében.
Az egyiptomi részvénypiac ma napon belül 11%-os esést is mutatott tetézve az előző napok veszteségeit, miután tovább folynak a kormányellenes megmozdulások, mely természetesen megrengeti a befektetői...
A megyében élőkre kiemelt szerep vár a jövőben, a legfontosabb ügy pedig a munkahelyteremtés – mondta Schmitt Pál országjáró körútja első állomásán, Miskolcon. A köztársasági elnök felhívta a helyi politikusok figyelmét arra, hogy működjenek együtt a megye fejlesztésében, pártállástól függetlenül.
A zavargások nyomán csütörtökön jelentősen gyengült az egyiptomi tőzsde vezető mutatója, az EGX-index, miközben az egyiptomi font árfolyama új hatéves mélypontra zuhant.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant egy bagdadi gyászszertartáson csütörtökön, megölve 37 embert és megsebesítve több tucatnyi másikat – közölte a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a helyszínre érkező rendőrökre rátámadtak a feldühödött gyászolók.
Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám az USA-ban december folyamán további javulást mutatott. Az index értéke a felülvizsgált novemberi 91,9 pontról 2 százalékkal 93,7 pontra emelkedett. Az előzetes várakozások 0,9 százalékos emelkedésre számítottak.
Enyhén, 1,1 százalékkal csökkent a Colgate-Palmolive szépségápolás-ipari vállalat negyedik negyedévi nyeresége a vártnál alacsonyabb bevételek és az egyre növekvő alapanyagárak miatt.
A fáldalomcsillapítás igen egyedi módját választotta egy bajor fogorvosnő, aki kizárólag mélyen dekoltált öltözékben kezeli páciensei fogát. A férfibetegek nagy örömére asszisztensnőit is hasonlóképpen öltözteti fel.
Az Európai Unió "zöld utat" adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához - jelentette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI beszámolója szerint. Matolcsy György a...
A kormány 600-650 milliárd forintot fog megtakarítani a költségvetés kiadásaiból 2013-ig, már idén néhány tízmilliárdot, jövőre a teljes összeg körülbelül felét - mondta el a kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A csomagot február végén fogadja el a kormány. Beszámolt arról is, hogy az Európai Unió jóváhagyta az Audi-gyár területszerzését új győri üzemének…
A lengyelek jó részének nem tetszenek a kormány nyugdíjreform-tervei: CBOS közvéleménykutató csütörtökön ismertetett felmérése szerint a megkérdezettek 49 százaléka ellenzi a magánnyugdíjalapokba való befizetések csökkentését. Tizennyolc százalék egyetért a tervezett módosításokkal, a többieknek nem volt véleményük az ügyről.
Kristianstad - Tízmillió forintért játszik ma férfi kézilabda-válogatottunk a svédországi világbajnokságon, amikor a hetedik helyért összecsap a lengyel csapattal. A torna rajtja előtt a szövetség elnöksége úgy határozott, csak akkor fizet jutalmat a vb-szereplésért, ha az együttes bejut a legjobb hét közé.
Kitérő választ adott Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka arra, hogy köze lehet-e Boglyasovszky Csaba budapesti főparancsnok múlt heti menesztésének a 2006-os túlkapásokhoz.