Éjfélig narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, felhőszakadásra, jégesőre és viharos szélre kell számítani az ország egyes részein
Az EU-IMF-mentőcsomagnak - a konszolidációs programmal együtt - elvileg fedeznie kell a görög államháztartás finanszírozási igényeit 2012 végéig, ám a valóságban továbbra sem egyértelmű, hogy a közfinanszírozási szektor deficitjének tervezett mértékű leépítése elérhető-e - áll londoni gazdaságelemző és befektetési csoportok szerdai helyzetértékelésében.
69 milliárd forint lesz a Magyar Nemzeti Bank idei várható vesztesége. A jegybankelnök azt mondta: ez ellensúlyozza a tavalyi 65 és fél milliárdos nyereséget, így a költségvetésnek várhatóan nem kell számolnia kiadási többlettel 2011-ben sem.
Bulgáriában a közkiadások 20 százalékos csökkentéséről döntött a kormány. Az intézkedéstől mintegy 900 millió leva, vagyis csaknem 607 millió dollár megtakarítást várnak.
Alkotmányos kötelességem, hogy a hatéves mandátumot kitöltsem, a köztársasági elnök előtt tett eskü erre kötelez - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a szerdai tájékoztatón
A kőolaj ára három dollárral csökkent szerdán délután New Yorkban a görög válság hatásaira, így az erősödő dollárra, illetve azokra a várakozásokra, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék. ...
Amint arról a Jogi Melléklet korábban tudósított (Alkotmánybíróság: nem lép hatályba az új Ptk. ), az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek minősítette az új Polgári Törvénykönyv (Ptk) 2010....
Az euró árfolyama tovább esett a szerdai napon, miután a Moody's bejelentette, hogy felülvizsgálat alá vette a portugál adósbesorolást, mely akár két fokozattal is romolhat. Mindez csak felerősíti azon aggodalmakat, hogy a görög adósságválság más európai országokra is átterjedhet.
Az Európai Bíróság 2010. április 22-én a C-62/09. számú ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy Angliában, illetve Walesben az egészségbiztosítás terén hatáskörrel rendelkező hatóságok által az...
A Tokaj-Borvidék Hegyközségi Tanácsa szerint Pozsony továbbra is jogtalanul használja a Tokaj elnevezést, miután nem tartja be a 2004-ben vállalt kötelezettségeit. Marczinkó Ferenc az InfoRádióban azután beszélt erről, hogy a szlovák államfő tegnap aláírta a Tokaj márkanév használatáról szóló jogszabályt.
Egyes közgazdászok szerint Görögország bail-out-ja után az EKB már csak közvetett kölcsönvásárlásokba bonyolódhat. Az EKB az év eleje óta számos olyan intézkedést hozott, melyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ha államkötvényeket vásárol az EKB, szabadesésbe kezdhet az EUR/USD, ami komoly gondokat okozhat. A devizapár 1,2822-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Próbapert nyert Ukrajna nyíregyházi konzulja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bíróságon a területileg illetékes határrendészeti hatóság ellen azoknak az ukrán állampolgároknak az ügyében, akiktől a magyar hatóság februárban tömegesen tagadta meg a Magyarországra való belépést az engedélyezett tartózkodási idő túllépésére hivatkozva.
Csak az összes megkérdezett harmada gondolja, hogy az MSZP a következő országgyűlési választásig megerősödhet – ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 56 százaléka szerint a szocialisták 2014-re sem tudnak majd megerősödni a mostani vereség után. A megkérdezettek 61 százaléka bízik benne, hogy a gazdaság a következő...
Három embert szállítottak kórházba a mentők a Váci út és a Dagály utca kereszteződéséből, ahol egy mentőautó és két személyautó karambolozott. A balesetnek összesen öt sérültje van - értesült a HavariaPress.
Mentő ütközött személygépkocsival szerdán kora délután a fővárosban, a XIII. kerületi Váci út és Dagály utca kereszteződésében, a balesetnek három sérültje van
Lapértesülés szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik a Debrecennek a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-párharcával kapcsolatban.
Az egykori NDK-ban élők millióinak nevében mondott köszönetet korábbi elődjének, Helmut Kohlnak a német újraegyesülés előmozdításáért szerdán Angela Merkel kancellár
Zárt kapuk mögött próbálta ki új autóját egy angliai pályán Michael Schumacher, a Forma-1-es Mercedes GP hétszeres világbajnok pilótája. Ezt többen tesztelésnek minősítették, a német szóvivője viszont azt mondta: csupán filmeztek.
Valódi akcióban vett részt a Pókember az ausztráliai Adelaide-ben. A jelmezbe bújt hős az üzlet negyvenöt éves tulajdonosa volt, akinek „pókösztöne” hívta föl a figyelmet a gyanúsan viselkedő férfira.
Ismét nőtt a pesszimizmus az amerikai szolgáltatószektorban - derül ki az ISM Intézet áprilisi felmérésének eredményeiből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett beszerzési menedzser indexének...
Egyre több ifjú pár kér készpénzt esküvői ajándék helyett -derül ki egy friss felmérésből. Míg Magyarországon nem számít kirívónak, ha pénzt adunk nászajándékba, az angolszász országokban ez egyáltalán nem bevett szokás - eddig legalábbis nem számított annak....
Megszavazta az Európai Parlament szerdán azt az állásfoglalást, amely arra szólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az EU-ban 2011 vége előtt
Akár a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik hely sorsa is eldőlhet szerda este az angol élvonal rangadója után. Az ötödik helyen álló Manchester City hazai pályán küzdhet meg a negyedik Tottenhammel, és ha győz, akkor a vasárnapi záró forduló előtt megelőzi londoni riválisát a tabellán.
Megszüntették a három közül az egyik mélytengeri szivárgást a Mexikói-öbölben - közölte szerdán a kárelhárítási munkálatokat felügyelő amerikai parti őrség.
A GBP/USD jelentös nyomás alá került, hiszen a befektetök növekvö kockázatkerülése kedvez a dollárnak. A csökkenö trend célja az 1,50-es érték lehet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tegnapi 4 százalékos esés után már ma is hasonló mértékű zuhanást kénytelen elszenvedni az olaj ára, ennek nyomán az árfolyama 80 dollár alá csökkent.
Újabb mélypontjára zuhant a forint a görög válság miatt. Egy euróért már 279 forintot adnak a bankközi devizapiacon. Az euró három százalékkal drágult a dollárhoz képest is.
Állami cégek 2010. évi üzleti tervéről, stratégiájáról és 28 ezer hektár földhaszonbérleti pályázatának kiírásáról döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerdán az MTI-vel a tanács ülése után.