2010. május 4. kedd

máj. 4
11:32
Ártalmasak az egészségre a csinos nők (Blikk)
A vonzó nők egészségre gyakorolt káros hatásait bizonyították be spanyol kutatók. A valenciai egyetemen ugyanis tudományos kísérletekkel igazolták, hogyan nő meg a férfiak többségének szervezetében a kortizol nevű stresszhormon szintje.
máj. 4
11:32
Elmarasztalták a postát - „Vegyék vissza a dolgozókat!” (HírTV)
Elmarasztalta a Szegedi Munkaügyi Bíróság a Magyar Posta Zrt.-t, amiért 2010. január 7-én rendkívüli felmondással elbocsátott nyolc szegedi kézbesítőt sztrájk szervezése és abban való részvétel miatt – mondta el az MNO-nak Tusz Ferenc. Azt várjuk a munkáltatótól, hogy vegyék vissza az utcára került dolgozókat – jelentette ki a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke.
máj. 4
11:34
Letarolta a kerítést, majd zsákok állították meg (HírTV)
Egy építőanyagokat gyártó cég kerítését tarolta le a busz, mely kedd reggel sodródott ki Veszprémben a Házgyári úton egy körforgalomban. A busz az előzetes hírekkel ellentétben nem borult fel, a telephelyen lévő építőanyagokkal teli zsákok állították meg.
máj. 4
11:36
Online kampány a Cote d'Or csokinak (Kreatív Online)
Online kampánnyal jelentkezik a Cote d'Or csoki. A Kraft Foods ügynöksége a terméket microsite-on, bannerekkel és közösségi média aktivitással népszerűsíti.
máj. 4
11:36
Szerdán folytatódik az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetés (Gondola)
Szerdán délután folytatják az Országgyűlés május 14-re tervezett alakuló ülését előkészítő egyeztetésüket az idei választáson parlamentbe került pártok frakcióinak képviselői az Országházban
máj. 4
11:36
Egy reptéren kapcsolták le a New York-i merényllőt (hirado.hu)
Az amerikai igazságügyminiszter azt mondta: az egyértelmű, hogy a terrorcselekmény célja amerikaiak meggyilkolása volt, Shahzad Faisalt letartóztatták
máj. 4
11:38
Autonómok: nincs koncepció a korkedvezményes nyugdíj megújítására (Gondola)
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció kedden
máj. 4
11:38
Szeptemberben indulhat a Robonauta az űrállomásra (hirado.hu)
2010 szeptemberében, a Discovery űrsikló viszi fel a Robonauta 2 robotot a Nemzetközi Űrállomásra
máj. 4
11:40
Meghalt a betonvasba zuhant munkás Budapesten (Gondola)
Meghalt az a munkás, aki belezuhant két betonvasba hétfőn a Kőbánya-Kispest metróállomásnál zajló építkezésen - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden
máj. 4
11:40
Tovább egyeztetnek a pártok az Országgyűlés alakuló üléséről (hirado.hu)
Meghatározzák az ülés napirendjét, döntenek az Országgyűlés alelnökeinek, illetve jegyzőinek számáról
máj. 4
11:42
Brit választás: a toryk "a győzelem küszöbén" (Gondola)
Az abszolút többség megszerzésének "küszöbén" áll a csütörtöki választások előtt két nappal a brit Konzervatív Párt, a kormányzó Munkáspárt ugyanakkor "taktikai szavazásra", egyes helyeken a liberálisok támogatására szólította fel híveit a toryk győzelmének megakadályozására
máj. 4
11:42
Az egészséges munkahelyekért kampányolnak (Pénzcentrum)
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) "Egészséges munkahelyek" címmel indít kétéves kampányt, amelynek középpontjában a biztonságos karbantartás áll - mondta Dudás Katalin, a programban részt vevő Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón....
máj. 4
11:42
Michele Castorina ingyenes webinarium tolmácsolással (Portfolio)
Online tőzsdei előadásunk segítségével, élőben, saját otthonából része lehet Michele Castorina daytrader előadásának. A Portfolio.hu Webinarium szolgáltatása lehetővé tesz, hogy megismerje a tőzsdei...
máj. 4
11:42
Kínában tárgyal Észak-Korea vezetője az atomleszerelésről (ATV)
Meg nem nevezett szöuli és pekingi forrásokra támaszkodva a dél-koreai Jonhap hírügynökség állítása szerint Kim Dzsong-il Észak-koreai vezető hétfőn, a kora reggeli órákban vonaton érkezett Dandong kínai határvároshoz.
máj. 4
11:44
Óvatosan a részvényekkel, pesszimistábbak lettek a profik (Portfolio)
Az áprilisi magasságok láttán még pesszimistább álláspontra helyezkedtek a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők a BUX index rövidtávú elmozdulását illetően. Továbbra sem akad olyan profi...
máj. 4
11:45
Felfrissülést hozhat a nyár a hazai gépjárműpiacra (ProfitLine)
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint enyhén lassulni látszik a gépjármű forgalomba helyezések visszaesése, júniustól pedig élénkülés várható. (MTI)
máj. 4
11:47
15 éves csúcson a brit feldoglozóipari aktivitás (ProfitLine)
Erősen kezdte a második negyedévet a brit feldolgozóipar, Markit/CIPS kezelésében lévő beszerzőmenedzser index értéke áprilisban 58 pontra emelkedett a felülvizsgált márciusi 57,3 pontról. Ilyen magas értéket 1994 szeptembere óta nem mértek. Az előzetes várakozások 57,5 pontra történő emelkedésre számítottak.
máj. 4
11:48
Ujjé, a Ligetben: közös kedvezményprogram indul (Privátbankár)
A Budapesti Állat- és Növénykert, a Budapesti Vidám Park, a Széchenyi fürdő, a Fővárosi Nagycirkusz és a Széchenyi Kertvendéglő  egy-, illetve kétnapos, mindegyik helyszínre belépést kínáló kártyát ho...
máj. 4
11:48
Hatalmas mellei kötötték ágyhoz az asszonyt – videóval (BorsOnline)
N-kosarasra nőttek egy perui asszony mellei azok után, hogy világra hozta harmadik gyermekét.
máj. 4
11:48
Nézd meg Bencsik Tamara legújabb klipjét! (Blikk)
máj. 4
11:48
EUR/GBP Jó hangulatban a brit beszerzök (HírTV)
A brit beszerzési menedzserindex áprilisban 57,2 pontról 58,0 pontra emelkedett (elörejelzés: 57,5 pont). Az EUR/GBP 0,8600 felé indult. Az érték alatt 0,8450-ig eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 4
11:48
Kakával erősítenék a Chelsea-t (Metropol)
Előző klubjától, az AC Milantól szerződtetne csapaterősítés céljából játékosokat Carlo Ancelotti, a londoni Chelsea olasz vezetőedzője, aki mindenekelőtt a brazil Alexandre Patót és Thiago Silvát akarja megszerezni - írta kedden a Corriera dello Sport.
máj. 4
11:48
Illés Zoltán: nem leértékelődik, hanem erősödik a környezetvédelem (Alternatív Energia)
Államtitkári rangban Illés Zoltán fogja felügyelni a környezet- és természetvédelmet, valamint a vízügyet a vidékfejlesztési tárcánál a leendő Orbán-kormányban.
máj. 4
11:49
Kamatot vágott a román jegybank (ProfitLine)
A román központi bank - a várakozásoknak megfelelően - kedden 25 bázisponttal 6,25 százalékra, újabb mélypontra csökkentette az irányadó kamatot.
máj. 4
11:50
Exkluzív! Szerelmükről vallott Dobrády Ákos és Emilia (Blikk)
Bár nem tagadják, hogy együtt vannak, de Dobrády Ákos, a TNT egykori tagja és Emilia, a svéd énekesnő ritkán beszélnek kapcsolatukról. Az Aktív stábjával most mégis kivételt tettek.
máj. 4
11:50
Gyermekhalál a medencében: vádat emeltek a rokon ellen (HírTV)
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy asszony ellen, akinek a felügyeletére bízott kisfiú tavaly nyáron vízbe fulladt Siófokon – tájékoztatott dr. Fekete Róbert szóvivő.
máj. 4
11:50
Az MDF önfeloszlatását kezdeményezte az egyik elnökségi tag (Alternatív Energia)
Országos gyűlés helyett országos választmányi ülést tart szombaton az MDF. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja kedden az MTI-nek beszélt arról is, hogy kezdeményezte a párt önfeloszlatását, mert szerinte az MDF betöltötte történelmi hivatását.
máj. 4
11:52
Benzinest vagy dízelt? (Blikk)
Ezt a felkapott kérdést boncolgatták már néhányan, most megtudhatod, hogy egy konkrét autónál melyik a legzsebbarátabb megoldás. Cikkünk alanyát az autók legnépszerűbb kategóriájából, az alsó-középből választottuk
máj. 4
11:54
Együttműködést ígér az új miniszterrel a kórházszövetség (Infostart)
Örömmel veszi a kórházszövetség, hogy egy orvosprofesszor irányítja majd azt a csúcsminisztériumot, amihez az egészségügy is tartozik. A szervezet elnöke szerint nem baj, hogy nem lesz önálló egészségügyi tárca, mert az a lényeg, hogy az átalakításról szóló koncepciót hogyan dolgozzák ki a vezetők.
máj. 4
11:54
Disznóhúsjelző pálcika muszlimoknak (Gondola)
Disznóhúsjelző pálcikával rukkoltak ki Kazahsztánban tudósok. A találmányt nem disznóólak felkutatására fejlesztették, hanem sertéshúsmentesnek hazudott ételek tesztelésére
máj. 4
11:54
Polgárőrre támadtak Hodászon (hirado.hu)
A férfi ittas állapotban szidalmazta és bántalmazta a polgárőrt, társait pedig megfenyegette, nehogy tanúskodni merjenek ellene
máj. 4
11:56
Illésből államtitkár lesz! (hirado.hu)
A fideszes politikus szerint nem fog leértékelődni a környezetvédelem ügye a jövőben sem
máj. 4
11:58
Privatizál a görög kormány - sztrájkok bénítják az országot (hirado.hu)
A közműcégektől szabadulna először a görög vezetés. Az üzletből 2,5 milliárd euró bevételt remélnek. Közben Görögország-szerte sztrájkok kezdődtek. A tüntetők a kormány megszorító csomagja ellen tiltakoznak
máj. 4
12:00
Lassított a tempón a román jegybank is (Portfolio)
Mai döntésével 25 bázisponttal 6,25%-ra csökkentette az irányadó kamat szintjét a román jegybank. A kamatvágás mértéke megegyezik a konszenzus által várttal, ugyanakkor a jegybank fokozódó...
máj. 4
12:00
6,5 százalék is lehet az államháztartási hiány (ATV)
Matolcsy György azt mondta, hogy idén a GDP 4,5-6,5 százalékos sávjában lehet az államháztartás hiánya. A leendő nemzetgazdasági miniszter lát lehetőséget még az idén egy év közbeni adócsökkentésre, az euróbevezetés időpontja pedig szerinte 2011 végén határozható meg reálisan.
máj. 4
12:02
Bitó: a rossz kampány az MSZP vereségének oka + videó (ATV)
Bitó László professzor szerint a szocialisták nem az egyharmadért, hanem a kétharmad ellen és meglehetősen negatív hozzáállást tanúsítva kampányoltak.
máj. 4
12:03
Szükség lehet még a fiatal nyugdíjas rendőrökre (HR Portál)
A Fidesz a közrend helyreállítását az azonnali feladatok közé sorolta. A rendőrség azonban a humánerőforrás-gazdálkodás szempontjából nagy kihívásokkal küzd, hiszen az állomány átlagéletkora tavaly már csak 33,8 év volt, sőt a járőröknél csupán 27 év - írja a Napi Gazdaság.
máj. 4
12:06
Obama csalja a feleségét? (BorsOnline)
Rendkívül kínos helyzetbe került Barack Obama. Egy amerikai hetilap – amely korábban John Edwards szenátort buktatta meg nőügye miatt – szerint ugyanis évek óta szeretőt tart az elnök, mégpedig kampánystábjának egyik tagjával hetyeg.
máj. 4
12:06
Teljes körű közúti ellenőrzés az M35-ösön (Metropol)
Teljes kitereléssel járó közúti ellenőrzést tart az M35-ös autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán kedden a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a közlekedési hatóság és a katasztrófavédelem.
máj. 4
12:06
Magyar érettségi feladatsorok - Tesztelje tudását! (Alternatív Energia)
Tegnap a magyar érettségivel kezdetét vette a érettségi szezon, az aktuális feladatsort és a megoldási útmutatót elérheti a Népszava Online-ról. A diákok középszinten Szabó Magda, Gelléri Andor Endre, valamint egy Kosztolányi Dezső- és egy Karinthy Frigyes-mű összehasonlítása közül választhattak; emelt szinten egyebek mellett egy-egy Babits Mihály- és József Attila-vers elemzése szerepelt a…
máj. 4
12:06
USD/ZAR Emelkedö dél-afrikai munkanélküliségi ráta (HírTV)
Az 1. negyedévben 24,3%-ról 25,2%-ra emelkedett a dél-afrikai munkanélküliségi ráta. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 4
12:06
Mélyfagyasztással a meddőség ellen (WebBeteg)
A meddőség kezelésében egyre nagyobb jelentősége van a mélyfagyasztásnak, amellyel ivarsejteket, embriókat és petefészekszövetet tárolnak úgy, hogy hosszú időn keresztül megőrizzék az életképességüket.
máj. 4
12:08
Van, ahol a minimálbér ötszörösét kapják a koldusok (HírTV)
Az iráni főváros koldusai nagyjából 1500 dollárt, azaz 310 ezer forintot „keresnek” havonta - számolt be a Mehr hírügynökség kedden, emlékeztetve, hogy ez az országban érvényben lévő minimálbérnek nagyjából az ötszöröse.
máj. 4
12:10
EUR/USD A válság másokat is fenyeget (HírTV)
Ismét megindult a görög államkötvényekkel való kereskedés. A 2 éves futamidejü kötvények spreadje azonban rendkívül magasan, 9,5%-on áll. A piac kételkedik benne, hogy sikerül Görögország megmentése. A többi ország leminösítésével kapcsolatos pletykák mellett tartanak, töle, hogy a költségvetési válság más országokat is megfertözhet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 4
12:12
Hende Csaba: Politikai felelősség terheli a honvédelmi minisztert (Infostart)
Kétséges, hogy a honvédség meg tud-e felelni alapvető rendeltetésének - mondta az InfoRádiónak a honvédelmi miniszterjelölt. Hende Csaba szerint számos területet kell alapvetően átalakítani, de részleteket nem árult el. Tűrhetetlennek és megengedhetetlennek nevezte viszont a tárcánál kirobbant korrupciós botrányokat, amelyek a miniszter politikai felelősségét is felvetik.
máj. 4
12:12
Az izlandi Eyjafjallajökull vulkán továbbra is aktív (Gondola)
Az izlandi Eyjafjallajökull vulkán továbbra is aktív, de a belőle kiáramló hamu mennyisége változatlanul kicsi, és csak a meteorológiai szolgálat adhat magyarázatot az Írország fölötti légköri viszonyok újabb romlására - közölte az izlandi polgári védelem
máj. 4
12:12
Fesztiválról fesztiválra jár Bartis Attila (hirado.hu)
A szerző A nyugalom című könyvével most két észtországi seregszemlére is hivatalos
máj. 4
12:12
85 éve született az Aranycsapat legendája (HírTV)
Ma ünnepli 85. születésnapját Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje. A legendás játékos tagja volt 1952-es helsinki olimpián aranyérmes együttesnek, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett, szerepelt „évszázad mérkőzésén” a Wembleyben, amikor a magyar válogatott 6:3-ra győzött, 49-szer húzhatta magára a címeres mezt, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke is volt.
máj. 4
12:14
Országos gyűlés helyett választmányi ülést tart szombaton az MDF (Gondola)
Országos gyűlés helyett országos választmányi ülést tart szombaton az MDF. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja kedden az MTI-nek beszélt arról is, hogy kezdeményezte a párt önfeloszlatását, mert szerinte az MDF betöltötte történelmi hivatását
máj. 4
12:14
Közúti ellenőrzés az M35-ös autópályán (hirado.hu)
Eddig 30 helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök gyorshajtás miatt

Keresés