Nagyjából ugyanazzal a módszerrel követték el a bűncselekményeket a különböző fővárosi cégeknél, de az csak a későbbiekben derül ki, hogy ugyanazok voltak-e az elkövetők - ezt Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány mondta a Népszabadságnak.
Wieszt János szocialista önkormányzati politikusnak egy-két napja van arra, hogy tisztázza magát a pártja előtt - közölte az MSZP leköszönő elnöke a TV2 Mokka című szerda reggeli műsorában
Már legalább 60 halálos áldozatot követeltek a jamaicai fővárosban a biztonsági erők és egy drogbárót védelmező fegyveres gengszterek közötti összecsapások - közölték kedden kórházi források.
Nagy visszahúzást láthattunk tegnap az amerikai részvénypiacokon, melyet követően az európai börzék is jelentősebb, 1% feletti pluszban készülnek nyitni. A korábbi napok nagy öntését követően a...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. Külföldi részvénypiaci összefoglaló USA: nagy esés után sikerült visszakapaszkodni ...
Az év végéig új kezekbe kerülhet a Fibernet, s még több fúzió, illetve felvásárlás is várható a hazai kábeltévés szektorban. A Digi TvNetWork-be történt beszállása akár konszolidációs hullámot is...
BUENOS AIRES—TIGNES — Alig több mint két hét van hátra a labdarúgó-világbajnokság kezdetéig. A 32 részt vevő válogatott javában készül a dél-afrikai tornára, de most még van lehetőség egy kis lazításra is.
Tűz ütött ki éjjel a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton lévő egyik panelházban, a füst miatt két lakásból három lakónak kellett átmenetileg elhagynia az otthonát - mondta el az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Az esés első szakasza lezárult a tegnapi nappal, az elkövetkező pár hétben némi megnyugvás jöhet a piacokon - véli Farkas Róbert, a Strategon ügyvezetője, aki hozzátette, a trend megtört, idénre...
A mentők elsődleges tájékoztatása szerint súlyosan megsérült két gyermek és két felnőtt egy szerda reggeli autóbalesetben Budapesten - közölte Kormos Endre a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Még májusban megállapodás születhet a spanyolországi munkerőpiac reformjáról a kormány, a szakszervezetek és az üzleti szervezetek között, jelenti a Világgazdaság a Reuters alapján.
A várakozások szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 kilencven pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 is kilencven pont körüli javulással nyithat szerdán.
Németországban romlott a fogyasztói bizalom: a júniusra szóló hangulatmutató 3,5 pontra csökkent az előző havi 3,7 pontról, jelentett szerdán a mutatót készítő GfK piackutató intézet.
Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítségével.
Az árvíz elleni védekezés során felhasznált, homokkal töltött zsákok, amelyek a vízzel is érintkeztek, komoly fertőzésveszélyt jelentenek. A későbbiekben sem a zsákok, sem a homok nem használható fel újra - hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
A mentők elsődleges tájékoztatása szerint súlyosan megsérült két gyermek és két felnőtt egy szerda reggeli autóbalesetben Budapesten - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
A dél-koreai fővárosba érkezett szerdán Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, hogy tanácskozzon a szöuli vezetőkkel a Phenjannal kiújult feszült helyzetről.
Wieszt János szocialista önkormányzati politikusnak egy-két napja van arra, hogy tisztázza magát a pártja előtt - közölte az MSZP leköszönő elnöke a TV2 Mokka című szerda reggeli műsorában.
Folytatódott a pofonosztás a világ tőzsdéin, és az indexek egészen a februári mélypontokig estek vissza, mi több Amerikában napon belül alatta is jártunk. Ma reggel a Dow Jones, a DAX és BUX...
Június 11-től az igénylő jövedelme alapján kell kiszámolniuk a bankoknak, hogy mennyi hitelt nyújtanak az ügyfélnek. A hitelezhetőségi limit meghatározásakor azonban szabad kezet kapnak a bankok. A kölcsönkérő ügyfél jövedelmének a megítélése versenyhelyzetet teremthet a bankok között....
A jegybankoknak függetlennek kell maradniuk a politikától - hangsúlyozta Ben Bernanke, Fed elnök a Bank of Japan Tokiói konferenciáján. A reformok megvalósítása során mindvégig nagy hangsúlyt kell...
Ma, tőzsdezárás után lép életbe az MSCI EM Index új súlyozása, mely a magyar részvénypiac számára alacsonyabb mértékű részvételt tesz csak lehetővé a feltörekvő piaci indexben. A Cashline napi...
Fordult tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, amelynek nyomán ma reggel enyhe forinterősödés mutatkozott a bankközi piacon. Mivel a külpiaci hangulat továbbra is nagyon törékeny,...
Nem csillapodik az euróra nehezedő nyomás, a közös európai fizetőeszköz sorozatban már a harmadik nap veszített értékéből a dollárral és a japán jennel szemben. Egyes elemzők úgy vélik, hogy az euró...
Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítségével
Komoly károkat okozott a tegnap éjjel az ország középső részén átvonult vihar. Az erős szél és a rengeteg csapadék két házat is megrongált, Veszprém megyében száz esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.
Az EUR/USD tegnap is volatil kereskedést tudhatott maga mögött. Elöbb 1,2180-ra esett a jegyzés, majd 1,2388-ra kúszott fel. Föleg az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak voltak érezhetöek. Az EUR/USD 1,2285 körül mozog. A legnagyobb nyertesnek a jen számít. Az EUR/JPY tegnap 108,84-re esett. 2001 novembere óta nem volt példa ilyen alacsony értékre. A német GfK-fogyasztói bizalom…
A heves esőzést követően romba dőlt egy lakóépület kedden este a Pest megyei Tápiószecsőn - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kettős pokolgépes merényletet követtek el szerdán Thaiföld többségében maláj muzulmánok lakta déli részén, ahol szakadár szélsőségesek gyakran folyamodnak ehhez az eszközhöz céljuk elérése érdekében.
A tegnapi, jelentős esés után ma felfelé korrigálnak az európai piacok, az irányadó indexek 1% körüli emelkedéssel indították a kereskedést. A hazai tőzsde is megy a nemzetközi hangulat után, a blue...
Az Országgyűlés szerdai ülésén 344 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a magyar állampolgársági törvény kettős állampolgárság kiterjesztéséról szóló módosítását. A képviselők közül Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Molnár Csaba és Szanyi Tibor szocialista honatyák szavaztak nemmel a javaslatra. Robert Fico a hír hallatán összehívta a szlovák kabinetet.
Biztosan nem drágul a parkolás Budapesten. Néhány kerületekben még csökkenéssel is számolhatunk - mondta a Parking Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak. Az Országgyűlésnek egy hónapja van, hogy új törvényt alkosson, különben július elsejétől nem lehet pénzt kérni a parkolásért a fővárosban.
A görög válság már a múlté, legalábbis ami a szalagcímeket illeti. Jelenleg a divatos kifejezés immár a dél-európai országok válsága. Ahogy azt már eddig is hallani lehetett a spanyol, portugál, olasz államadósságok mértékével önmagukban és GDP-hez viszonyított mértékükkel is komoly gondok vannak. Ez jelenleg ismét erős eladói nyomás alá helyezte a világ tőzsdéit. (Solar Capital)
Az Országgyűlés 344 igen 3 nem valamint 5 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, amelynek célja a határon túli magyarok egyszerűsített, kedvezményes állampolgárság-szerzésének biztosítása.
Az elmúlt hét, illetve a tegnapi nap során elszenvedett kiadós veszteségek után már ráfér a piacra a korrekció. Miután már tegnap az amerikai piacok is vissza tudtak kapaszkodni a nap elején elszenvedett veszteségeik után, sőt Ázsiában már pluszban tündököltek az indexek, a BÉT sem tétovázott. A BUX index szerdán 443,20 pontos emelkedéssel, 21.122,75 ponton nyitotta, amely a keddi záró értékéhez…
A határon túli magyarok számára egyszerűsített, kedvezményes magyar állampolgárság megszerzését biztosító törvénymódosításról dönthet ma az Országgyűlés. A szlovák külügyminiszter kijelentette: Szlovákiával nem lehet játszani, "mi nem támadunk, de jogunk és kötelességünk védekezni"
Wieszt János szocialista önkormányzati politikusnak egy-két napja van arra, hogy tisztázza magát a pártja előtt - közölte az MSZP leköszönő elnöke a TV2 Mokka című szerda reggeli műsorában.
Az euróövezetben nem valószínű második recesszió, ugyanis az adósságcsökkentő intézkedések gazdasági növekedést rontó hatását ellensúlyozhatja az export növekedése, a gyengébb euró segítségével. Így v...
Rendkívül hektikus viselkedést mutat a magyar piac vezető részvénye. A résekkel tarkított kereskedés nem idegen tőle az elmúlt hónapokban, de a 10% körüli napi elmozdulások azért mégsem mindennaposak. A tegnapi beszakadás után viszonylag nagy betöltendő rést hagyott maga után, így az 5700 forint körüli szintekre visszavárjuk az árfolyamot. (Solar Capital)
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot
Szerdán vagy csütörtökön dönt a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról, hogy indít-e nyomozást a Főtávnál történt visszaélésgyanús ügyben - mondta a hírTV-nek a BRFK szóvivője.
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. Szlovákia azonnali válaszlépésekre készül.