A Vörös Bolygó elérése 20 vagy inkább 30 évet venne igénybe - közölte Martin Zell, az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) illetékese annak kapcsán, hogy hamarosan hattagú nemzetközi legénység kezdi meg egy 520 napos Mars-utazás szimulációját.
Zsarko Sesum távozhat az MKB Veszprém kézilabda csapatától. A szerb irányító Németországban folytathatja pályafutását. A játékost még egy évig szerződés köti a bajnok csapathoz, de információk szerint több német klub is érdeklődik utána.
Kétoldalú konzultációkra ösztönzi Szlovákiát és Magyarországot a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítással kapcsolatban Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa
A tudás, az anyagok, és az eszközök adottak, az energiatakarékos építkezés már csak rajtunk múlik – vélik a szakemberek. De mit jelent a passzívház fogalma? Mennyivel környezet barátabb a hagyományos épületeknél, és nem utolsó sorban mennyivel drágább egy ilyen ház megépítése? Támogatások és elhatározások, avagy passzívházak vagy passzív emberek?
Nem fogadta el a BKV 2009-es pénzügyi beszámolóját a főváros városüzemeltetési bizottsága. A testület szintén nem hagyta jóvá a 2010-es pénzügyi tervet. Lakos Imre, a bizottság elnöke elmondta: a BKV könyvvizsgálója nem hitelesítette a közlekedési társaság beszámolóját az abban a peres ügyek miatt lévő bizonytalan tételek miatt.
Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök beszédével kezdődött meg a kormányprogram vitája. Az állampolgársági törvény módosításának elhalasztását kérte Orbán Viktortól a Híd szlovákiai magyar polgári párt. Jelentősen csökken csütörtökön az üzemanyag ára.
Több mint ezer rendőr és katona megostromolta Nyugat-Kingstonban egy drogbáró fegyveres gengszterek által védett főhadiszállását, és az összecsapások két napja alatt - keddig - hivatalos források szerint legkevesebb 31 ember életét vesztette
A Parlamentben magyarázkodott a mandátumát vesztett Szabó Zoltán. A volt szocialista országgyűlési képviselőt a Hunvald-ügyben idézték be gyanúsítotti kihallgatásra, a nyomozóhatóság szerint a politikus ingyen mobiltelefont kapott a Hunvald vezette önkormányzattól, és annak számláit is a kerület fizette.
"Van egy 6 hetes kislányom és nagyon fáj a hasa. Voltunk ultrahangon és ott mindent rendben találtak. Minden etetés után van széklete, büfizik is, de csak nagyon fáj a pocija. Az orvos kiírta a papaverines kanalas gyógyszert. Tényleg rá lehet szokni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Marian Cozma-ügy emberöléssel kapcsolatos részét a Veszprém Megyei Bíróság, míg a minősített garázdasággal kapcsolatos részét a Veszprémi Városi Bíróság tárgyalja majd - közölte a megyei bíróság
Szombaton, az új kormány megalakulásának napján történik meg a kormányzati átadás-átvétel - közölte a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Szollár Domokos
Összeütközött három személyautó a régi 7-es főút Nagyrécse és Zalasárszeg közötti szakaszán kedd délelőtt, ezért ezen a szakaszon teljes útlezárást rendeltek el - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t
Az 50 éves Kiszel Tünde már a legendás naptár jubileumi kiadványának előkészületein dolgozik, azonban egy adóhatóság felé történt bejelentés miatt akár kellemetlen meglepetés is érheti. Állítólag egy kiskereskedőnél telt be a pohár, miután egy rendezvényen a saját szemével látta, hogy Kiszel nem adott számlát a naptárról egy vevőnek....
A kertben a gyümölcsfákat károsíthatja az almamoly, almailonca, keleti gyümölcsmoly, szilvamoly, a szőlőt a tarka- és a nyerges szőlőmoly, míg a zöldségféléket a káposzta bagolylepke, gyapottok bagolylepke és a kukoricamoly. Az ellenük való védekezés nem egyszerű. A cél az, hogy még azelőtt elpusztítsuk azokat, mielőtt befurakodnának a termésbe. Lássuk mivel és hogyan!
Nem járnak a legjobb idők a rendszerváltás előtt még virágkorát élt házi fizetővendéglátásra, vagyis az egykor szinte minden vízparti településen egymást érő "Zimmer Frei" szolgáltatásokra. A hajdan...
Sokan álmodoznak róla, hogy egy csapásra megváltozhatna az életük, ha nyernének a lottón. Nem vitás, egy nagyobb nyeremény a legtöbb ember mindennapjaiba gyökeres változást hozna. A számok csábítóak: mindössze 225 forintból milliárdos lehetsz. A telitalálatos szelvény kitöltésének azonban nagyon kicsi az esélye, a játék legnagyobb nyertese pedig mindannyiunk közös kasszája, az ország…
LONDON — A Perzsia hercege: Az idő homokja című szupermozi londoni premierjén beszéltünk a legendás és roppant kedélyes brit filmsztárral, Ben Kingsleyvel (66).
Osztott-szorzott a nemzetközi összetételű zsűri, és kicsit ide is, oda is ítélt, nehogy szó érje a ház elejét. Kaptak a franciák (Mathieu Amalric rendezői debütálásáért, Juliette Binoche az alakitásáért, Xavier Beauvois politikai kontroverzióért), a latinok (Javier Bardem vitathatatlan tehetségéért), első Aranypálmájukat aratták a thaiföldiek (Apichatpong Weerasthakul a Boonmee bácsi c.…
Az izraeli rendőrség indítványozta, hogy az ügyészség vádiratot nyújtson be Avigdor Lieberman külügyminiszter ellen hivatalos iratok tilos felhasználása miatt.
Régóta közismert, hogy felettébb hűvös Silvio Berlusconi és az olasz médiapiac egy részét uraló Sky Italia tulajdonosa, Rupert Murdoch viszonya. Ez az ellenségeskedés politikai síkra terelődött. A tévétársaság az Európai Emberi Jogi Bíróságnál támadja meg a kormányfő egyik új törvényét.
Gyakoriak az orosz és a kínai politikusok kölcsönös részvétnyilvánításai. Mindkét ország olyan sok bányaszerencsétlenséggel szembesül, hogy már politikai kérdéssé dagadt: hogyan birkózzanak meg a problémával.
Választási reform, a költségvetési hiány csökkentése, oktatási és egészségügyi reform szerepel az új brit kormány programjában, amelyet tegnap trónbeszédében ismertetett II. Erzsébet a londoni parlament felsőházában, a törvényhozás két házának honatyái előtt. A királynő 56. alkalommal ismertette a kormányprogramot, méghozzá megkoronázása óta első alkalommal egy koalíciós kabinet terveit.
Új rendszerről, szemléletváltásról beszélt a kormányprogram expozéjában Orbán Viktor. A kijelölt miniszterelnök kedden a parlamentben elmondott beszédében a programot az "új rendszer iránytűjének" nevezte, és hangsúlyozta, a láthatatlan paktumok ideje lejárt.