2010. május 20. csütörtök

máj. 20
9:24
Torinótól Csíksomlyóig: egyre nagyobb üzlet a vallási turizmus (Pénzcentrum)
Pünkösdre a legtöbb hazai hotel már legalább 80-90 százalékig foglalt. Évről évre növekszik az érdeklődés a kegyhelyek, illetve a vallási turizmus iránt is....
máj. 20
9:26
Közel 5 százalékkal nőtt a japán gazdaság (Portfolio)
A japán gazdaság az exportkereslet élénkülésének és a belső fogyasztás feltámadásának köszönhetően évesítve 4.9 százalékkal növekedett a január-márciusi időszakban - jelentette a szigetország...
máj. 20
9:27
Orrspray-vel a hízás ellen? (WebBeteg)
A túlevés és túlivás hatására az agy jutalmazó vegyületeket, endorfinokat termel, amelyek pillanatnyi jóérzést keltenek. Egy idő elteltével azonban ez kielégíthetetlen vágyat vagy függőséget okoz.
máj. 20
9:28
Visszaesést és üzemi veszteséget hozott a negyedév a KEG-nél (Portfolio)
A gazdasági válság áthúzódó hatásainak kezelése határozta meg a KEG első negyedévét, áll a társaság beszámolójában. Számokat nem tartalmaz a jelentés, de a leírtakból megtudhatjuk, hogy a bevételek...
máj. 20
9:30
MSZP: A verekedéshez kevesen vannak, maradnak a módosító indítványok (ATV)
A Nemzeti Együttműködésbe a szocialisták belevennék a demokráciát és a szabadságot is.
máj. 20
9:32
„A fiam megérdemli a börtönt” Öt évre ítélték a világsztár gyerekét (ATV)
13 éves kora óta fogyaszt drogot.
máj. 20
9:36
Őrzi előnyét a Loki (Blikk)
Székesfehérvár—Debrecen — Az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB I-ben, az aranyért harcoló Debrecen és a Videoton sem tudott győzni, így maradt az egypontos különbség a két futballcsapat között.
máj. 20
9:36
Kiprich József bízik a fiában (Blikk)
GYIRMÓT —  Kiprich József (46) töretlenül bízik gyermeke ártatlanságában. Az NB II-es gyirmóti focicsapat edzőjének fi át, Dánielt (20) a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága vesztegetési kísérlet miatt első fokon egy évre eltiltotta a sportágtól.
máj. 20
9:39
Súlyos buszbaleset a 6-oson (HírTV)
Két ember sérült meg, mikor egy autóbusz sofőrje vészfékezésre kényszerült a 6-os úton, Pécs határában. A balesetet egy szemből érkező autós okozta, aki átcsúszott a busz sávjába.
máj. 20
9:42
BUX: +0,62 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,07 pontos emelkedéssel, 22
máj. 20
9:42
Javult az árvízi helyzet - még késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Kissé javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt éjszaka már csak egy embert kellett kiköltöztetni otthonából. A folyók a Tisza és a Bodrog kivételével igen lassan ugyan, de apadnak, több út viszont továbbra is járhatatlan, illetve csak igen nehezen járható.
máj. 20
9:42
Figyelem! Ma éjfélig lehet benyújtani az adóbevallást! (HR Portál)
Ma éjfélig kell benyújtani a személyijövedelemadó-bevallásokat a magyar adózóknak anélkül, hogy valamiféle szankcióval sújtanák őket, ám idén az időjárás okozta nehézségek miatt kérelemmel ki lehet menteni a késedelmet.
máj. 20
9:42
Bajban az amerikai jezáloghitelesek is (ProfitLine)
Az amerikai lakóingatlan-piacon még nem ért véget a jelzáloghitel-válság, sőt bizonyos tekintetben romlott a helyzet: növekedett az olyan háztulajdonosok száma, akik legalább egy hitelrészlet befizetésével elmaradtak - közölte az amerikai Jelzáloghitelbank Szövetség.
máj. 20
9:42
Vida Ildikó az adónyomozók élén? (Pénzcentrum)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonása után Vida Ildikó korábbi APEH-elnök irányíthatja az új intézményt - értesült a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet....
máj. 20
9:42
Enyhe pluszban nyitottunk, akárcsak Európa (Portfolio)
A kezdeti enyhe mínuszokból mostanra kisebb pluszba kapaszkodtak az amerikai futuresek, ezzel párhuzamosan az európai tőzsdék is felfelé nyitottak. A BUX ugyancsak emelkedéssel kezdi a napot, a hazai...
máj. 20
9:44
Háromnapos ünneppel kezdődik pünkösdkor a balatoni szezon Siófokon (Gondola)
A hagyományokhoz híven háromnapos szezonnyitó ünneppel indul pünkösdkor Siófokon a balatoni nyár, amelyben kiemelt szerepet kapnak a családi programok, felvonulás, táncbemutatók, koncertek és az esti bulik
máj. 20
9:44
Száz új munkahelyet teremt a GE (HR Portál)
A GE Hungary oroszlányi membrángyárában a korábban gyártott ZeeWeed 500-as rendszerek mellett a ZeeWeed 1000-es és 1500-as típusú membránszűrőket is bevezetik. A kapacitásbővítésnek köszönhetően az év végéig közel száz új munkahelyet teremtenek - írja a Világgazdaság.
máj. 20
9:44
Emelkedéssel indultunk, de nem biztos, hogy így is zárunk (ProfitLine)
A veszteséggel záró amerikai és ázsiai piacok ellenére Európában, így hazánkban is emelkedéssel is indult a csütörtöki kereskedési nap. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,07 pontos emelkedéssel, 22.734,38 ponton nyitott csütörtökön, mely a szerdai záró értékéhez képest 0,62 százalékos erősödés.
máj. 20
9:44
Humet grafikon: csak, hogy a ködöt eloszlassuk (Portfolio)
Nem sok konkrétumot lehet kihámozni a Humet első negyedéves gyorsjelentéséből. Konkrét számok nincsenek, de mintha ezúttal is egyfajta rózsaszín köd lengné körül a jelentést. Hogy a ködöt...
máj. 20
9:46
Észak-Magyarországon 540 kilométer hosszon védekeznek (Gondola)
Az árvíz ellen 540 kilométernyi folyószakaszon védekeznek Észak-Magyarországon
máj. 20
9:46
Németország rendesen megkavarta a piacokat (ProfitLine)
Nem sikerült valami fényesre a tegnapi nap, ugyanakkor a technikai kép alapján várható mozgásba teljes mértékben beleillett. A hírek tekintetében talán a leginkább idegeket borzoló, hogy a keddi bejelentésnek megfelelően a németeknél short tilalmat vezettek be. (Solar Capital)
máj. 20
9:46
Robbanásszerű növekedés előtt a zöldenergia szektor (Portfolio)
A tiszta energia szektor bővülése a válságban is folytatódott, a szél-és napenergia rendszerek telepítésére többet költött a világ 2009-ben, mint a megelőző évben, valamint a bioüzemanyagok termelése...
máj. 20
9:48
Borsodban a hétvégéig esni fog (ATV)
A Sajó és a Bódva vízgyűjtőjén is sok csapadék lesz.
máj. 20
9:54
Törökországban megtalálták 28 bányamunkás holttestét (Infostart)
Törökországban megtalálták a mentőalakulatok a hét eleji bányarobbanásban meghalt 28 munkás holttestét; 2 embert még keresnek.
máj. 20
9:54
Debrecen: volt meghallgatás, de nem készült jegyzőkönyv (Infostart)
Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója elismerte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékesei az Újpest elleni mérkőzés előtt a csapat nyolc játékosát meghallgatták, egyúttal azonban jelezte: "az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel".
máj. 20
9:57
Sztárhírek: „lehetetlen megőrizni egy titkot, különösen ilyen csodálatosat” (HírTV)
Gyermeket vár Kelly Preston - jelentette be John Travolta szerdán internetes honlapján. A színész házaspárnak ez lesz a harmadik csemetéje. Legidősebb gyermekük csaknem másfél évvel ezelőtt halt meg.
máj. 20
9:59
Európai nyitó kommentár (HírTV)
A mai napon európai adatok nem kerülnek közzétételre. Az USA-ban azonban közzétesznek néhány fontosabb mutatót. 14:30-kor az első segélykérelmek heti mutatója nyitja a sort (előrejelzés: 440.000, előző érték: 444.000). 16:00-kor teszik közzé a gazdasági élettel kapcsolatos előrejelző indikátor értékeit. Az előző 1,4 %-os érték után itt 0,2 %-os értéket várnak az elemzők. Ugyanekkor teszik közzé...
máj. 20
10:00
Záporok, zivatarok várhatóak Borsod-Abaúj-Zemplénben (Gondola)
Lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is eshet csütörtök délután Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a helyi meteorológiai szolgálat az MTI-t
máj. 20
10:00
Tőkebefektetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a TvNetworknél (Portfolio)
Tőkebefektetési csalás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség a TvNetworknél, értesült a Napi. A nyomozást egy korábbi tőkeemelés miatt indította a hatóság. A rendőrség 2008-ban...
máj. 20
10:06
A Loki a BL-bundagyanúról: "Komolytalan, jegyzőkönyv sem készült!" (ATV)
A játékosokat valóban meghallgatták.
máj. 20
10:08
Kitört a kereke a beszakadt M1-en + videó (ATV)
A legtöbb kiáradt patak már apad.
máj. 20
10:15
Súlyos koponyasérülést szenvedett a motoros (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki robogójával egy személyautónak ütközött Kunszentmiklós közelében.
máj. 20
10:15
Érettségivel vagy diplomával lehet-e többet keresni? (HR Portál)
A felsőfokú tanulmányok sok pénzbe és energiába kerülnek. De vajon megtérül-e ez a befektetés: mennyit ér ma, ha valaki az érettségi után kezd dolgozni, vagy ha friss diplomájával a zsebében lép az álláspiacra?
máj. 20
10:15
Megdönti 2009-es mélypontját a Dow Jones Greece Stock Index? (ProfitLine)
Mi mást is jelenthetne ez a masszív, egyes napokon mutatott hektikussága ellenére is meglehetősen erős bázist építő mozgás, mint a válság 2009-es mélypontjának megdöntésének igen valószínű kísérletét? (Solar Capital)
máj. 20
10:17
Stabilizálja, erősíti pénzügyi pozícióját a Mol (ProfitLine)
Az idén nem tervez nagyobb felvásárlásokat a Mol, erőit alapvetően a pénzügyi stabilitás javítására és meglévő eszközök legjobb eredménnyel való működtetésére koncentrálja - mondta Molnár József, a társaság pénzügyi-vezérigazgató helyettese csütörtökön az MTI-nek.
máj. 20
10:18
Még messze a vége: zivatar és jégeső - az apadás is bajt hoz (Gondola)
Tetőzik a Sajó és a Hernád, a vizesedő töltések egyre kevésbé bírják a víz nyomását. Ocsanálos és Gesztely veszélyben. Árhullám a Körösökön.
máj. 20
10:18
Bangkok számokban - 44 halott, 398 sebesült (Kripto Akadémia)
Az eddigi adatok szerint 44 ember vesztette életét a thaiföldi biztonsági erők és a vörösinges tüntetők között az elmúlt hat napban lezajlott összecsapásokban - közölte csütörtökön a kormány szóvivője.
máj. 20
10:18
Beindult az Ajka Kristály (Portfolio)
Idén akár több mint duplájára is emelkedhet az Ajka Kristály bevétele, nyilatkozta a társaság vezérigazgatója a Napinak. A növekedést az amerikai konjunktúra és a versenytársak bedőlése segíti. A...
máj. 20
10:27
Tovább gyengült a forint (Infostart)
A szerdai esést követően csütörtök reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 280,40 forinton jegyezték a szerda délutáni 279,70 forint után.
máj. 20
10:30
Sólyom László: Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás újjáépítésére (Infostart)
Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás teljes rendszerének újjáépítésére; ebben nyilvánulhat meg egyértelműen a kormányzat elszántsága, hogy valóban rendbe akarja hozni az oktatásügyet - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön egy konferencián Budapesten.
máj. 20
10:30
Tabuk nélkül a sürgősségi fogamzásgátlásról (WebBeteg)
A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) a tavaly októberben elindított országos kampány folytatásaként ismételten felhívja a figyelmet az abortusz veszélyeire, a fogamzásgátlás lehetséges módszereire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott és még nem jött el a gyermekvállalás ideje. Ezt jelképezi a kampánynak a jelmondata is. „Ne ess pánikba”.
máj. 20
10:32
A Jobbik feljelentést tett a Malév-ügyben (Infostart)
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
máj. 20
10:33
Tengerré vált Ónod környéke – újabb árhullám jöhet (+videó) (HírTV)
Apadnak a folyók Borsodban, de az átázott töltések miatt még mindig jelentős védekezési munka zajlik Edelényben. Most Ónodon a legkritikusabb a helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize, tengerré változtatva a környéket. Időközben megérkezett a vis maior támogatást ellenőrző csoport a térségbe.
máj. 20
10:35
Olaszország: márciusi ipari megrendelések +1,0 % (HírTV)
Az olasz márciusi ipari megrendelések +1,0 %-os értéket hoztak a várt 0,9 % helyett. Az előz havi érték -0,4 %-on állt. (OT-www.globalfx.hu / Forex hírek)
máj. 20
10:36
A Jobbik feljelentést tett a Malév-ügyben (Gondola)
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az…
máj. 20
10:36
A világmárkák gőzerővel készülnek a focivébére (Kreatív Online)
Átfogóbb kampányokkal készülnek a jelentős márkák a focivébére, mint az olimpiára. Míg a Coca-Cola és a Nike egy tematika köré építi marketingjét, a McDonald’s sokféle aktivitással készül.
máj. 20
10:36
A Jobbik feljelentést tett a Malév-ügyben (Alternatív Energia)
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
máj. 20
10:36
Svájciak készülnek erőművet építeni Szegeden (Portfolio)
Kombinált ciklusú gázturbinás erőművet készül építeni Szegeden a svájci Advanced Power AG. A társaság hosszú távon két 440 MW-os blokkal számol, amelyekből az első 2015-ben állhat működésbe. A HVG...
máj. 20
10:36
Hibrid Suzuki Swift: jöhet a közúti teszt (Pénzcentrum)
Hamarosan elkezdődhetnek a közúti tesztek, miután a Suzuki Swift hibrid megkapta az ehhez szükséges engedélyeket....
máj. 20
10:37
Villamosbaleset bénítja a Moszkva teret (HírTV)
Egy ember megsérült, mikor egy villamos és egy furgon összeütközött a Moszkva térnél. A baleset miatt óriási a torlódás a környéken.

Keresés