2010. május 19. szerda

máj. 19
21:36
Nyomozás a II. kerületben történt otthonszülés ügyében (Infostart)
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság a II. kerületben hétfő éjszaka történt otthonszülés ügyében.
máj. 19
21:42
Tízezrek vonultak utcára Bukarestben (HírTV)
Bukarestben 30 ezren tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen. A kormánypalota előtti térre Románia legnagyobb szakszervezete hirdetett demonstrációt. A résztvevők nemcsak a tervezett intézkedések visszavonását, hanem a román kormány és az elnök lemondását is követelik.
máj. 19
21:42
Éjszaka is védekeznek a Bódva mentén (Gondola)
Éjszaka is védekeznek a töltéseken a Borsod megyei Szendrőben és Edelényben, ahol apad a Bódva vize, de az áradat még mindig jelentős
máj. 19
21:44
MTV: nyomozás indult a Kopaszi-gát melletti ingatlanok eladása ügyében (Gondola)
A Magyar Televízió (MTV) Híradójának értesülései szerint nyomozás indult a Kopaszi-gát melletti ingatlanok eladása ügyében
máj. 19
21:45
Magyar-ukrán kormányfői találka jön (Kripto Akadémia)
Magyarország és Ukrajna felújítja a magas szintű kétoldalú tárgyalások háttérbe szorult gyakorlatát, a két ország miniszterelnöke a közeli jövőben találkozik egymással - jelentette ki szerdán Kijevben Martonyi János leendő külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Konsztantyin Hriscsenkóval, az ukrán diplomácia vezetőjével.
máj. 19
21:46
"Turulmadárra" lövöldöztek a szlovák nemzetiek (Gondola)
"Turulmadárra" való lövöldözésben versenyeztek a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyik rendezvényén - közölték a szlovák koalíciós párt honlapján
máj. 19
21:48
2500 épület van veszélyben, ezekben 2600 ember él + videó (ATV)
A 9000 védekezőből 6100 önkéntes.
máj. 19
21:54
Schiffer András: Az LMP nevek helyett érveket vár a Fidesztől az új államfő megválasztásakor (Infostart)
A Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának vezetője az új köztársasági elnök választásáról szólva azt hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a Fidesztől nem neveket akar hallani, hanem a jelölt melletti szempontokat. Schiffer András arról is beszélt, hogy egymilliárd forintban maximálnák a választási kampányra fordítható pártkiadásokat.
máj. 19
22:00
Rémálommá vált a nyugdíjasok nyaralása (HírTV)
Megcsúszott az úton és felborult egy turistákat szállító busz a svéd fővárostól 30 kilométerre, szerdán. A svéd rendőrség közlése szerint a balesetnek egy halottja és 14 sérültje van. Négy sérültet súlyos állapotban vittek kórházba.
máj. 19
22:12
Matolcsy: nem szükséges a költségvetés pénzbeli szerepvállalása a devizahitelesek megsegítésénél (Infostart)
Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az állam hatókörébe tartozó intézmények szervezésével, koordinálásával ebben részt venni.
máj. 19
22:18
A telefontársaságot pereli lebukásáért a hűtlen nej (Blikk)
máj. 19
22:18
Matolcsy: nem szükséges a költségvetés pénzbeli szerepvállalása a devizahitelesek megsegítésénél (Portfolio)
Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az...
máj. 19
22:39
Küzd az árral Krakkó (Kripto Akadémia)
Szerdára virradóra a Visztula átszakította a gátat, és több utcát elöntött Krakkóban; Észak-Morvaországban már mérsékelten apadtak a folyók, viszont a kelet-szlovákiai régióban folyamatosan esik az eső. Az árvíz miatt beindult az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezete.
máj. 19
22:42
Matolcsy - nem szükséges a költségvetés pénzbeli szerepvállalása a devizahitelesek megsegítésénél (ProfitLine)
(MTI) - Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az állam hatókörébe tartozó intézmények szervezésével, koordinálásával ebben részt venni.
máj. 19
23:30
Visszavágott a nejének Tőkés (Blikk)
NAGYVÁRAD — Elképesztő levél kering a világhálón. A furcsa iromány alján Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő neve szerepel. A lelkész a romániai internetes oldalakon terjedő irományban gyakorlatilag elmebetegnek nevezi válófélben lévő nejét.

2010. május 20. csütörtök

máj. 20
0:00
Hüvelyi irritáció, viszketés, folyás... - Mit tehetek? (WebBeteg)
Antibiotikumok, fogamzásgátlók, hormontartalmú szerek, székrekedés, hasmenés következtében, illetve az alkohol és a cigaretta fogyasztásától a hüvely normál mikroflórája megbomlik. (x)
máj. 20
0:06
Koporsókkal sütnek pizzát Nápolyban (Blikk)
máj. 20
0:09
Jövőre választanak elnököt Kirgizisztánban (Kripto Akadémia)
Jövőre választják meg az elűzött Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő utódját, és 2011. december 31-ig az átmeneti kormány feje, Roza Otunbajeva látja el az államfői teendőket - jelentette be szerdán a kirgiz kormány.
máj. 20
0:24
Apad a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Tarna (Gondola)
Megkezdődött az apadás a Sajón, a Zagyván, a Tarnán, valamint a Hernád felső szakaszán - mondta Kóthay László, az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az aktuális vízügyi helyzetet ismertetve
máj. 20
0:28
Pozsony magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett (Gondola)
Magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett szerdán Szlovákia a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezet miatt - jelentette be Robert Fico, miniszterelnök a kormány ülése után szerdán Pozsonyban
máj. 20
0:42
San José a tartós frigyek városa (Gondola)
Las Vegas a házasságkötések mellett immár a válások jelképévé is avanzsált, a nevadai kaszinóváros mellett két ismeretlenebb település, a wyomingi Cheyenne és a montanai Billings számít még válási "forrópontnak" az Egyesült Államokban
máj. 20
0:46
Londoni elemzők szerint Görögország adósság-átalakításra kényszerül (Gondola)
Görögország a pénzügyi kisegítő csomag és a masszív költségvetési konszolidációs program ellenére valószínűleg végül mégis adósságállományának átstrukturálására kényszerül - jósolták szerdán londoni pénzügyi elemzők
máj. 20
1:00
Demján szerint szemléletváltásra van szükség a gazdaságpolitikában (Gondola)
Szemléletváltásra van szükség, a politika teremtse meg a gazdaság számára a megfelelő körülményeket a versenyképes adórendszerrel, a vállalkozások likviditásának biztosításával - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke a Fidesz elnöke által kezdeményezett gazdasági konzultáción
máj. 20
2:15
Szerbia átadta Mladic naplóit a hágai törvényszéknek (Kripto Akadémia)
Szerbia átadta a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok naplóit - jelentette szerdán a szerb sajtó.
máj. 20
3:09
Koffein - Ajánlott mérték és a koffeinmérgezés tünetei (WebBeteg)
Mivel ma már több olyan termék is tartalmaz koffeint, amelyről nem is gondolnánk, könnyen előfordulhat, hogy az ajánlott napi bevitelt túlhaladó mértékben juttatjuk azt a szervezetünkbe.
máj. 20
4:12
Tiszta apja a kis Gera (Blikk)
Gera Hanna (2) örül annak a legjobban, hogy véget ért a futballszezon Angliában. Gera Zoltán (31), a Fulham támadója feleségének, Tímeának és kislányuknak szenteli minden percét a július 3-ig tartó szünetben.
máj. 20
4:16
Mesterhármas a tét a BL-ben (Blikk)
MADRID — Az ünneplésből sosem elég! A Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Bayern München és Internazionale labdarúgói triplázni akarnak Madridban – a német, valamint az olasz csapat is megnyerte már hazája élvonalbeli bajnokságát és kupáját, a „mesterhármashoz" a BLserleg hiányzik.
máj. 20
4:30
Fotóalbumot és kisfilmet a netre (Blikk)
Ma már video- és képmegosztó oldalak segítségével szinte azonnal eljuttathatjuk a fontosnak tartott események dokumentációját szeretteinkhez. A nagyobb népszerűségnek örvendő oldalakon pedig akár hatalmas közönségnek is bemutathatjuk ezeket. De az ott található színes tartalomkínálatban is böngészhetünk. A sikeres videomegosztó leginkább onnan ismerhető fel, hogy gazdag a tartalomkínálata!
máj. 20
4:54
Sorra árverezik a lakásokat - Valami bűzlik az adatokban (Portfolio)
Rekordot döntött Amerikában az árveréses végrehajtás alá vont jelzáloghitelek aránya az első negyedévben - derült ki az amerikai Jelzálogbankárok Szövetségének (MBA)szerdán közzétett adataiból. A...
máj. 20
4:54
APEH határidő! Időben érkezz a postára bevallási borítékoddal (Pénzcentrum)
Elérkezett a 2009. évi személyi jövedelemadó bevallás határnapja, az adózó magánszemélyeknek legkésőbb a mai napon kell bevallaniuk jövedelmeiket és befizetniük az esetlegesen fennálló adófizetési kötelezettségeiket....
máj. 20
5:06
Zala határában állt Zrínyi vára (Blikk)
ŐRTILOS – Végre megtalálták, hol állt Zrínyi Miklós földvára!  Bár a korabeli  írások alapján eddig is sejteni lehetett, hogy valahol a Mura folyó mentén volt az erőd, a kutatók csak most találtak bizonyítékot pontos helyére.
máj. 20
5:08
Kerti partin csaptak le a drogbáróra (Blikk)
BUDAPEST – BONN – Milliárdok folyhattak át annak a három magyar drogbárónak a kezén, akiket elfogott a Nemzeti Nyomozó Iroda. Úgy tudjuk, volt, akire egy kerti partin, volt, akire a liftben, és volt, akire az utcán csaptak le.
máj. 20
5:10
Tovább él a nő, ha egyidős a férjével (Blikk)
BUDAPEST – „Azért élek fiatal férfival, mert az engem is fiatalon tart" – vallja egy internetes fórumon Andrea (64), pedig nem is tévedhet nagyobbat. Egy felmérés szerint ugyanis akár 5-6 évet is elvehet a nő életéből, ha fiatal társat választ! Ellenben a férfiak tovább élnek egy náluk jóval ifjabb feleség mellett.
máj. 20
5:18
Legyen kertünk a vadon élő állatok paradicsoma! 1. rész (Édenkert)
Ki ne élvezné, ha kertjében a madarak, pillangók megpihennének, és gyakran vissza is térnének? Ezek a természetben élő állatok nemcsak azért hasznosak, mert elpusztítják a kártevőket, hanem segítenek a virágok beporzásában is. Ne is beszéljünk arról az élményről, amit a kerttulajdonosoknak nyújt a madarak és pillangók jelenléte! Csak egy kis odafigyelés kell hozzá és madárbaráttá alakíthatjuk a…
máj. 20
5:18
Baj van? Egyedül maradt a magyar Megasztár (ATV)
Külföldre költöztek testvérei.
máj. 20
5:20
Hogyan alakítsunk ki kerek virágágyásokat? (Édenkert)
A virágágyások formája nagy mértékben hozzájárul a kert hangulatához és növeli annak vonzerejét. Lássuk, hogyan? És melyik a legszebb virágágyás forma, amit választhatunk?
máj. 20
5:22
Legyen kertünk a vadon élő állatok paradicsoma! 2. rész (Édenkert)
Ki ne élvezné, ha kertjében a madarak, pillangók megpihennének és gyakran vissza is térnének? Ezek a természetben élő állatok nemcsak azért hasznosak, mert elpusztítják a kártevőket, hanem segítenek a virágok beporzásában is. Ne is beszéljünk arról az élményről, amit a kerttulajdonosoknak nyújt a madarak és pillangók jelenléte.
máj. 20
5:24
Romváros lesz Budapest (Blikk)
BUDAPEST — Félő, hogy romváros maradhat Budapest. Egy piaci felmérés szerint ugyanis sok lakásfejlesztő cég készül elhagyni a magyar fővárost.
máj. 20
5:26
Elszállt a fecske (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Szabadon engedték a vihar miatt legyengült sarlósfecskéket.
máj. 20
5:28
Elmosta az M1-est az ár (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Miközben Borsodban és Abaújban továbbra is ott lebeg a gátszakadás veszélye a lassan túlcsorduló patakokon, a Sajón és a Hernádon, az ár megbénította az M1es autópályát is.
máj. 20
5:30
Anita elájult a Himaláján (Blikk)
KATMANDU — Közel kilencezer métert gyűrt maga alá Ugyan Anita és férje, Michael Kobold, hogy újra átélhessék a csodát. A pár kedd hajnalban elérte a világ legmagasabban lévő csúcsát, a Mount Everestet.
máj. 20
5:30
Nem zaklatták a rendőrök az anyát (Alternatív Energia)
Rendőri segítséggel akartak kórházba szállítani egy anyát, aki otthon szülte meg gyermekét és nem akart kórházba menni. Előzőleg oxigénhiányos újszülöttjét a gyermekklinikára szállították. Civil szervezetek szerint az otthonszülők házánál történő rendőri intézkedés jogszabályi alap és felhatalmazás nélküli.
máj. 20
5:30
Hol olcsó a benzin? Európa útjain számos ország kútjain - körkép (Pénzcentrum)
Ezt a hetet megúsztuk üzemanyagár-emelés nélkül, így a benzin átlagára maradt 343 forint literenként, egy liter gázolajért pedig 324 forintot kell fizetni. Az egyes kutak eltérő árképzése miatt jelentős különbségekkel találkozhatnak az autósok, de még nagyobb eltérésekre bukkanhatunk, ha szétnézünk a különböző európai országok benzinkútjain....
máj. 20
5:32
Bábaként ott lehet a szüléseknél Geréb Ágnes (Blikk)
BUDAPEST — Még az intenzív osztályon fekszik az az újszülött kislány, akinek világra jövetelekor Geréb Ágnes is jelen volt. A francia apa és a szlovákiai anya csecsemőjét életveszélyben vitték kórházba.
máj. 20
5:32
Ugyan Anita újra a csúcson (Alternatív Energia)
Az első magyar hegymászónő, aki 2009-ben a Mount Everest csúcsára ért idén is meghódította a világ tetejét. Ugyan Anita ezúttal is oxigénpalackkal, és négy nappal a tavalyi időpont előtt: május 17-én ért fel a csúcsra, majd azonnal visszatért a alaptáborba.
máj. 20
5:34
Adóköteles az elnöki kutya (Blikk)
WASHINGTON — A zsebébe kell nyúlnia Barack Obamának házi kedvence, Bo kutya miatt.
máj. 20
5:36
Bármit eladhat a kormány? (Blikk)
BUDAPEST — A jövőben pályáztatás nélkül is dobra verheti a megmaradt állami vagyont a kormány. A Fidesz törvényjavaslata szerint mindenféle verseny nélkül, egyszerű kormánydöntéssel lehet majd áruba bocsátani az állami értékeket, az egyetlen megkötés, hogy az eladás tényét nyilvánosan közölni kell.
máj. 20
5:36
Orbán: Március 15-én hányan haltak meg? (ATV)
Forradalom zajlott a szavazófülkékben, ezért a kormányváltást követő változások rendszerszintűek lesznek, derült ki a Fidesz elnökének előadásából.
máj. 20
5:42
Sorozatszínész lett Gesztesi fia (Blikk)
BUDAPEST — Színészként debütál Gesztesi Károly (46) fia, Máté (20) egy sorozatban a Duna Televízióban. A fiatalember egy diákot játszik a Gézengúzok – Karádysokk című ifjúsági szériában, amelynek a forgatásán mi is ott jártunk.
máj. 20
5:44
Moldova megalázta Kárászt (Blikk)
BUDAPEST – Kínos helyzetbe került a TV2 reggeli műsorában tegnap Kárász Róbert (40), amikor Moldova Györggyel beszélgetett. Gyurcsány Ferenc volt terítéken, az író pedig az exminiszterelnök egyik botrányos megjegyzésére utalva, Kárásznak szegezte:  egy fiatal modellre cserélte le feleségét.

Keresés