Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből. (MTI)
Már a legnépszerűbb közösségi oldalon is terjed a Slotáék által gerjesztett magyarellenesség. Anti-Hungary néven hoztak létre oldalt ismeretlenek a Facebookon, mellyel több mint háromezren szimpatizálnak.
Togetherville néven új közösségi portál kezdte meg működését a világhálón; a Facebookhoz tartozó honlap hat és 10 év közötti gyereket vár a virtuális térbe
A medréből kilépett Sztaravoda-patak mintegy 45 milliós kárt okozott a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a szél fákat döntött ki, tetőket sodort el, negyvennél több épület sérült meg, a víz elvitte egy szakaszon a Skanzenvasút töltését. Cseri Miklós főigazgató azt nyilatkozta lapunknak a hétvégi Pünkösdi Fesztivált már megtartják. A Skanzen a kulturális tárcától kér segítséget, de elkezdték önerőből…
Pár órával az M1-es autópálya lezárása miatt elrendelt terelés szerda déli kezdete után már csak lépésben lehetett közlekedni Győr és Komárom között - közölte a rendőrség
Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22.595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető rész...
Barlangra bukkantak szerdán Budapest I. kerületében, a Mátyás- templomnál. Egyelőre annyit tudni, hogy két teremből áll, és a várbarlang része. Feltárása folyamatban van Adamkó Péter, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője.
Összesen 33,1 milliárd forintra tehető az kár, amelyet a bliccelők a BKV-nak az elmúlt tíz évben okoztak - hangzott el a közlekedési vállalat sajtóbeszélgetésén
Tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta keddi ülésén a parlament alkotmányügyi bizottsága a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását és a "három csapás" néven ismertté vált büntető törvénykönyv (Btk
Fordulópontként értékelte a bangkoki ellenzéki tüntetés szerdai erőszakos felszámolását Balogh András, Magyarország thaiföldi nagykövete az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Már csak egy nap maradt az szja és a vagyonadó bevallások elkészítésére, mindkettőt május 20-án éjfélig lehet bevallani, és az adó megfizetésének határideje is ez. Az APEH az idén a munkáltatói adómegállapításokkal együtt 3,6-3,7 millió szja bevallást vár
Megkezdődött az apadás az esőzések miatt megáradt folyókon, így a legfontosabb feladat most az átázott töltések megtartása - mondta Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója az InfoRádiónak. Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a töltéseken a szakemberek - közölte Kóthay László vízügyi szakállamtitkár. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legkritikusabb a helyzet, itt…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22.595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kirgizisztánban rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az ország déli részén fekvő Dzsalálábádban ó kiújult etnikai összecsapások miatt. A városban ketten meghaltak és hatvanan megsérültek a kirgizek és üzbégek összecsapásaiban.
Bangkokban és Thaiföld 23 tartományában estétől kijárási tilalmat rendeltek el, miután zavargások és gyújtogatások kezdődtek a fővárosban és az ország északi részén. A harcok azután újultak ki, hogy a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét az ellenzéki tüntetőktől. A tiltakozók négy vezetője megadta magát.
Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció gazdaságról szóló budapesti rendezvényén elmondta: azt kérte Varga Mihály leendő államtitkártól, hogy az általa vezetett bizottság június első hetének végén tegye le a kormány elé az első köztes jelentést az ország tényleges gazdasági állapotáról.
Egyes források szerint kettő, mások szerint három ember meghalt, további 60 pedig megsebesült szerdán a dél-kirgizisztáni Dzsálálábád városában a kirgizek és üzbégek közötti zavargásokban.
Milliárdos károkat okoztak a magyar gazdaságnak az elmúlt évek visszaélésgyanús ügyei - nyilatkozta a Hír Televíziónak az Állami Számvevőszék volt elnöke.
A Svájci Nemzeti Bank devizatartalékai 124.9 milliárd frankról 153.6 milliárd frankra nőttek áprilisban, ami arra utal, hogy a jegybank valóban beavatkozzott a devizapiacon, vagyis mesterséges...
Immár lehetségesnek tartja az orosz ortodox egyház fejének és a katolikus egyházfőnek a találkozóját a moszkvai patriarkátus külügyi hivatalának vezetője, aki erről szerdán beszélt egy, az orosz kultúráról rendezett vatikáni tanácskozáson.
A prágai székhelyű energiatőzsde-cég, a Power Exchange Central Europe a.s. (PXE) sérelmezi a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) a héten indított vizsgálatát a PXE és a bécsi energiatőzsde együttműködésével kapcsolatban, és úgy ítéli meg, hogy ez cégnek a magyar villamosenergia-piacon kifejtett tevékenysége ellen irányul, megvalósítja a szabad piacgazdaságra gyakorolt tisztességtelen befolyásolást,…
A napokban került a nyilvánosság elé a mindenórás Claudia Schiffer meztelen címlapfotója, aki azóta már világra is hozta harmadik gyermekét. Bár a fotó sokakban felháborodást vált ki, nem a szupermodell az egyetlen, aki kismamaként kitárulkozott.
Az árvíz sújtotta borsodi térségben, Miskolcon és Edelényben tájékozódott ma a következő kormány teendőiről Pintér Sándor leendő belügyminiszter. A kijelölt tárcavezető az InfoRádiónak elmondta: az első számú feladat az árvízhelyzet kezelése és a károk helyreállítása lesz, ez fontosabb még a közrend- és közbiztonság újjászervezésénél is.
Ötven éve, Glasgowban játszották a futballtörténelem egyik legjobb mérkőzését, a legtöbb gólt hozó BEK-döntőt. Magyar főszereplővel: Puskás Ferenc azóta is csúcsot jelentő, négygólos teljesítménnyel segítette sorozatban ötödik kupaelsőségéhez a Real Madridot.
Gyerekeket gázolt el egy motoros szerda délután Budapesten, a XXIII. kerületben. A baleset a Hősök tere és a Templom utca kereszteződésében történt, a gyalogátkelőn.
Csalódást keltőnek nevezte Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő az Európai Bizottság által kidolgozott cselekvési tervet, amely "a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés európai térségének megteremtésével" kapcsolatos, 2014-ig elvégzendő teendőket tartalmazza
Hivatalossá vált a Görögország megsegítéséhez és az euró védelmére létrehozott mentőcsomaghoz való osztrák hozzájárulás, miután a parlament szerdán, a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a...
Szimler Bálint Itt vagyok című kisfilmje bemutatójával szerdán kezdetét vette a 63. cannes-i filmfesztiválon a hivatalos versenyprogram főiskolás vizsgafilmeket felvonultató, Cinéfondation elnevezésű szekciójának vetítéssorozata.