2010. május 15. szombat

máj. 15
5:33
A CBA bezárna vasárnap. Tízezrek kerülhetnek utcára? (ATV)
A KDNP évek óta szeretné elérni, hogy az üzletek ne tartsanak nyitva vasárnap. A kérdés kapcsán érvek és ellenérvek csaptak össze az ATV „Civil a pályán” című műsorában. A vitázók egyik fele tömeges elbocsátásoktól tart, és úgy véli, a javaslat kidolgozatlan. Az ellenoldal a kereskedelmi dolgozóknak járó szabadnapért száll síkra.
máj. 15
5:34
Bűnbánat nélkül ölt az ózdi mészáros (Blikk)
MISKOLC — Rezzenéstelenül hallgatta tegnap az ózdi mészáros Czibrik Attila bíró szavait: „Taliga Ádám bűnös.. életfogytiglani fegyházra ítélem, feltételesen sem bocsátható szabadon."
máj. 15
5:35
Sorozatsztárral is kavart Tiger Woods csaja (Blikk)
NEW YORK — Újabb házasságot próbál tönkretenni Rachel Uchitel  (34).  Tiger  Woods (35) állítólagos első számú szeretője bevallotta, hogy viszonya volt a Dr. Csont című népszerű tv-sorozat FBI-ügynökével,  David  Boreanazzal (41).
máj. 15
5:35
Elvitték Hagyót a rendőrök - exkluzív képek! (Blikk)
BUDAPEST — Előállították Hagyó Miklós (42) volt MSZP-s főpolgármester-helyettest és egykori legközvetlenebb munkatársait, Horváth Éva exszóvivőt és Lelovics Ottó (40) kommunikációs igazgatót. Bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó, hűtlen kezelés gyanújával vitték be őket, és este őrizetbe vették őket.
máj. 15
5:37
Jacko fia sztár akar lenni (Blikk)
LOS ANGELES — A tojáshéj még szinte a fenekén van, de máris apja babérjaira tör Michael Jackson (†50) legkisebb fia, Blanket (7).
máj. 15
5:37
Vona gárdemellényben tett esküt (Blikk)
BUDAPEST — Elképesztő provokációt csinált a parlament alakuló ülésén Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A délután egy órakor kezdődő ülésre öltönyben ment be, megvárta Sólyom László köztársasági elnök és Horváth János korelnök, fideszes honatya beszédét, majd amikor a képviselők az eskütételhez  fölálltak, egy laza mozdulattal levette a zakóját, és mindenki láthatta mellénye bal oldalán az árpádsávos…
máj. 15
5:39
Daróczi apja: a fiam zsarolás áldozata lett! (Blikk)
BUDAPEST — A tragikusan elhunyt Daróczi Dávid (†37) édesapja, Choli már egyre többet tud. Bár fia haláláig azt hitte, őszinte a kapcsolatuk, most rádöbbent, mégis kettős életet élt a fia.
máj. 15
5:41
Tabáni meghódította közönségét (Blikk)
BUDAPEST — Élete legnagyobb élményének tartja Tabáni István (32) a május 13-i lemezbemutató szuperkoncertjét. Az énekes több ezer ember előtt énekelte el kedvenc dalait, és életében először érezte azt, hogy tényleg nincs egyedül, a közönség imádja.
máj. 15
5:42
Kétszáz fős Országgyűlést akar a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP az alkotmányban rögzítené, hogy legfeljebb kétszáz fős, maximum 13 nemzetiségi képviselővel kiegészülő Országgyűlés működhet Magyarországon. A párt ennek és a miniszterelnök-helyettesi pozíció létrehozásának érdekében kezdeményezte az alaptörvény módosítását, javaslatát már pénteken beterjesztette a Ház elé.
máj. 15
5:45
A hazatérés jogát követelik a palesztinok (Kripto Akadémia)
A Palesztin Hatóság pénteken, Izrael létrejöttének 62. évfordulóján újból felszólította a zsidó államot, hogy ismerje el az 1948-ban otthonukat elhagyó palesztinok jogát a visszatéréshez.
máj. 15
5:47
Tankhajóba szivattyúznák az olajat (Kripto Akadémia)
Újabb kísérletbe kezdett péntekre virradóra a British Petroleum olajtársaság: tengeralatti robotokkal próbálnak bevezetni egy vékony vezetéket az április 20-án felrobbant fúrótorony megrongálódott béléscsövébe.
máj. 15
5:54
Csokorba szedhető virágoskertek! - 3. rész (Édenkert)
Egyik előnyös oldala az évelő növények ültetésének az, hogy a virágok egész évben pompázni fognak. Miután levágtuk az összes bazsarózsát, levélzete kellemes háttért nyújt majd a később nyíló virágoknak. És természetesen az évelő kertet nem kell újraültetni minden évben.
máj. 15
6:00
Letartóztatás Pakisztánban (Kripto Akadémia)
A pakisztáni rendőrök amerikai kollégáik segítségére siettek azzal, hogy őrizetbe vettek egy férfit, aki a feltételezések szerint segítségére volt Faisal Shahzadnak, a május elsejei New York-i merénylet elfogott gyanúsítottjának.
máj. 15
6:02
Határon túliakkal tárgyalt az elnök (Kripto Akadémia)
Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésének szünetében a szomszédos országokban élő magyarság képviselőivel találkozott.
máj. 15
6:15
Mínusz 3,1 fok: megdőlt-e szombat hajnalra a negatív rekord? (Infostart)
Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy Pornóapátiban volt hajnalban a leghidegebb Magyarországon. Szombaton a Nógrád megyei Kétbodony állította be a rekordot: 5,9 fokkal. Tiszafüreden már hajnalra befűtöttek, ott volt a napi maximum kora reggel a regisztrált 14,6 foknak köszönhetően.
máj. 15
6:18
Stohl András díjat kap! (Spa Trend Online)
A Gundel Művészeti Díj kuratóriuma, Szinetár Miklós elnökletével, még áprilisban döntött az idei díjazottakról.
máj. 15
6:36
Kovásznai ébresztése (Spa Trend Online)
Azon sem csodálkoznék, ha a tévécsatornák rákezdenének futtatni a Riportré: Kovásznai című különös animációs filmet.
máj. 15
6:38
Határtalan magyar kultúra (Spa Trend Online)
A felmérések szerint a fiatalok alig ismerik a határon túli magyarság kultúráját, csak minden harmadik középiskolás jut el valamely szomszédos országba. Az Apáczai Alapítvány Határtalanul című pályázataival ezen próbál segíteni.
máj. 15
6:45
Megbillogozta gyerekeit (ProfitLine)
Megbillogozta gyerekeit tüzes vassal, ahogy a marhákat szokták, egy férfi az Egyesült Államokban, hogy erősítse a családi köteléket.
máj. 15
6:51
Megismétlődhet a májusi havazás? Vasárnapra szörnyű lehűlés várható (Infostart)
Tavaly május 30-án, dél körül hó esett a Kőszegi-hegységben, a Kendig-csúcson. Most vasárnapra is borzasztó időjárás várható, ám az Időkép szerint legalább hóesésre nem kell számítani.
máj. 15
6:53
Újraindította a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titokminiszter ellen (Infostart)
Lapinformáció szerint újraindította a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titokminiszter ellen, miután a politikus nem szerzett képviselői mandátumot az MSZP listájáról.
máj. 15
7:15
Milyenek a modern anyák: Magyarország igazodik a nyugati trendhez (Pénzcentrum)
Egy nem rég közzétett amerikai kutatás szerint a mai anyukák képzettebben, később és nagyobb arányban vállalnak házasságon kívül gyermeket, mint húsz évvel ezelőtti nőtársaik. Igaz, a modern édesanyák életében a gyermek érkezése sokszor nem tervezett, "csak úgy megtörténik"....
máj. 15
7:18
Banki e-mailen folyt a drog! (ProfitLine)
Az adósságok behajtása mellett droghálózat üzemeltetésére és az üzletek lebonyolítására is használták céges levelezési rendszerüket egy ausztrál bank alkalmazottai.
máj. 15
7:21
Újabb áldozatok Thaiföldön: 8-an meghaltak, 12-en megsebesültek + videó (ATV)
A hadsereg már éleslőszert is bevetett a zavargásokban.
máj. 15
7:27
Schmitt Pál nyerte az első asszót: egymásnak adott tust a Jobbik és az MSZP (Infostart)
Az MSZP jelölhet képviselőt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának élére, cserébe viszont a jobbikos Nyikos László lesz a költségvetési bizottság elnöke. A házelnök javaslatára az Országgyűlés így oldotta meg azt a konfliktust, amely az ellenzéki pártok között húzódott a testületekről.
máj. 15
7:30
Bankárok kereskedtek drogokkal (Kripto Akadémia)
Hatalmas botrányt kavart Ausztráliában, hogy a kontinensnyi ország harmadik legnagyobb bankjának dolgozói munkahelyük számítógépes rendszerén keresztül kereskedtek tiltott tudatmódosítókkal.
máj. 15
7:39
Fidesz: az új Országgyűlés csak lehetőséget teremt + videó (ATV)
Megalakult az új Országgyűlés.
máj. 15
7:45
Online közvetített frakcióüléseket tartana az LMP (Infostart)
A tervek szerint havonta egyszer az interneten keresztül a Lehet Más a Politika teljes tagsága csatlakozhat a párt frakciójának üléséhez. Erről az LMP hétvégi kongresszusa dönthet.
máj. 15
7:48
Tüzes vas a gyerekeknek (Kripto Akadémia)
Megbillogozta gyerekeit tüzes vassal egy férfi az Egyesült Államokban, hogy erősítse a családi köteléket. A marhákat szokták ilyen módon megjelölni.
máj. 15
7:51
Megszorítás Olaszországban, a miniszteri fizetéseket is csökkentik (ProfitLine)
Az olasz kormány a lakosságtól és a politikusoktól egyaránt áldozatokat követelő kiadáscsökkentési programot készít elő - mondta pénteken a római kabinet egy tagja. (MTI)
máj. 15
7:51
Kiárusít a Belváros (Portfolio)
Pályázati úton válna meg az ötödik kerületi önkormányzat több patinás épületétől, írja a Napi Gazdaság. Az említett épületek között szerepel a déli Klotild-palota, a Ferenciek terén lévő Párizsi...
máj. 15
7:57
„Már csak négy hét és kijön a lemez” Enyhülhetnek a magyar sztár gondjai (ATV)
Úgy néz ki, egy időre megoldódnak anyagi természetű problémái családjának.
máj. 15
8:03
Ma lesz döntés az MSZP jövőjéről (Infostart)
Választmányi ülést tart szombaton az MSZP.
máj. 15
8:06
Baki! Leesett a királynő fejéről a korona (Blikk)
máj. 15
8:09
Hintában a devizahitelesek - még nincs is kormány, de már lökdösi őket (Portfolio)
A múlt hét végén elhatározták az Európai Unió vezetői, hogy nem akarnak még egy olyan napot átélni, mint amilyen a csütörtöki és pénteki volt. Az euróövezet mélyülő váláságától félve vaskos...
máj. 15
8:24
Orbán: iránytű a jövőre nézve (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt szerint az elfogadásra javasolt politikai nyilatkozat megjelöli azokat a kereteket, amelyek között zajlik majd az élet, megadja a meghozandó intézkedések okát és értelmét. A Magyar Nemzet szombati számában közölt interjúban a Fidesz elnöke elmondta még, fontosnak tartja, hogy minél előbb egy magas szintű találkozó jöjjön létre a kormány és az igazságszolgáltatás…
máj. 15
8:24
Hatékonyabb kereskedelemfejlesztésre van szükség (ProfitLine)
Lényegesen hatékonyabb kereskedelemfejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a magyar vállalkozások lépést tudjanak tartani versenytársaikkal a külpiacon - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek miután a magyar és az ukrán nemzeti kamarák vezetői a napokban Kijevben tárgyaltak.
máj. 15
8:33
Stohl nem árulta el, kitől kapta a drogot (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Bajba kerülnek, akik együtt drogoztak Stohl Andrással (43)! A Blikk információi szerint a színművész kis híján emberéletet követelő balesete és a kábítószerrel való visszaélés ügyében nyomozó zsaruk kikérik a gyanúsított híváslistáját, hogy megtudják, kikkel szórakozott, hogy eljussanak a kábítószer terjesztőjéhez.
máj. 15
8:33
Még egy hónapig nyomoznak a tényői családi tragédia ügyében (ATV)
Várhatóan egy hónapon belül lezárul a március közepi tényői családi tragédia nyomozása - közölte az MTI érdeklődésére Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
máj. 15
8:42
Újabb utat zártak le a Sajó áradása miatt Borsodban (Gondola)
A Sajó árhulláma miatt lezárták a Borsod megyei Putnok és Borsodbóta közötti útszakaszt - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyeletese az MTI-t
máj. 15
8:44
Tízezrek tüntettek a kormány ellen Tiranában (Gondola)
Az ellenzék több tízezer híve tüntetett péntek este Tiranában a Sali Berisha miniszterelnök vezette jobboldal tavalyi állítólagos választási csalása miatt
máj. 15
8:48
Spanyol lovasiskola a budai Várban (Infostart)
Jövő csütörtöktől október közepéig heti három alkalommal elevenednek meg a Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovasiskolájának hagyományai a budai Vár Oroszlános udvarában. Az akadémiai lovaglás és a magasiskola feladatait mutatják be a képzett lovasok.
máj. 15
8:51
Szilvásy ellen is újraindult a nyomozás (ATV)
Szilvásy György volt titokminiszter ellen is újraindították a nyomozást, miután nem szerzett képviselői mandátumot az MSZP listájáról - írja a szombati Magyar Nemzet.
máj. 15
8:53
Nehéz helyzetben Stohl: valószínűleg minden anyagi kárt neki kell fizetnie + videó (ATV)
Részeg sofőr kárát nem téríti meg a biztosító.
máj. 15
9:00
Jöttek, mentek - MENNEK! (Gondola)
76-an remélték az elmúlt négy esztendőben a kormány tagjaként, hogy fényes cselekedeteik révén beírják nevüket a történelemkönyvbe.
máj. 15
9:00
Tüntetés Tiranában - Választási csalásról beszél az ellenzék (Kripto Akadémia)
Az ellenzék több tízezer híve tüntetett péntek este Tiranában a Sali Berisha miniszterelnök vezette jobboldal tavalyi állítólagos választási csalása miatt.
máj. 15
9:06
Javíthatja a dolgozók teljesítményét a koffein (Infostart)
Segíthet javítani a teljesítményt és elkerülni a balesetekhez vezető szituációkat egy kávé munka közben. A kutatók szerint főleg azoknak tesz jót egy-egy koffeinlöket, akik nem kilenctől ötig, hanem más műszakokban dolgoznak.
máj. 15
9:09
Brutális lehűlés, jégeső, szélvihar jön (ATV)
Vasárnap hidegrekord várható.
máj. 15
9:15
Orbán Viktor: a kormány "nem ugrik be" a provokációs kísérleteknek (Infostart)
Ez egy új politikai rendszer alapdokumentuma - fogalmazott Orbán Viktor az elfogadásra javasolt nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat kapcsán. A Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy szeretné, ha mielőbb létrejönne egy magas szintű találkozó a kormány és az igazságszolgáltatás vezetői között.
máj. 15
9:18
Robbanás egy amerikai fegyvergyárban, két halott (Gondola)
Felrobbant és kigyulladt egy fegyver- és lőszergyár az egyesült államokbeli New Hampshire szövetségi államban, két ember meghalt, egy pedig megsérült, épületek dőltek romba

Keresés