Az olajos magvak fogyasztása jót tesz az egészségnek, mert egyéb előnyei mellett csökkentheti a vér koleszterinszintjét is - állapították meg hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
Egy hónap alatt sem sikerült kiderítenie a FKF felügyelőbizottságának, hogy a pusztazámori beruházásból kinek juttathatott vissza 70 millió forintot a nyertes cég a városházára. A vizsgálat elkészítésével megbízott külsős cég mindössze annyit tudott meg: a hulladéklerakóban keletkező gáz hasznosításáról szóló pályázatot rövid határidővel írta ki az FKF Zrt. és ezzel megsértették a közbeszerzési…
Eredmény nélkül befejeződtek a múlt heti választásokon második helyre szorult brit Munkáspárt és a Liberális Demokraták tárgyalásai az esetleges közös kormányalakításról, így a liberálisok most már csak a legnagyobb alsóházi frakciót adó Konzervatív Párttal tárgyalnak
Házkutatást tartott a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - erősítette meg a hvg.hu értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-nek.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének kulturális bizottsága a muszlim nők hagyományos viseletének, az arcot elfedő burkának, illetve a nikábnak a nyilvános helyeken való teljes tilalmát.
Jóllehet a görög adósságválság európai probléma, hatással lehet az amerikai bankokra, ha nem kezelik - mondta Ben Bernanke Fed-elnök kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson. Az amerika...
A Rába külpiacainak lassú magához térése a győri társaság teljesítményén is megmutatkozott: a 2009 harmadik negyedéves mélypontot követően az év - szezonálisan egyébként gyenge - első három hónapjában...
Július közepén befejeződhet a 4-es metró alagútjainak építése, majd megkezdődhet a pesti oldalon is az állomások kialakítása. A tesztüzem 2013 második negyedévében, a jelenleg érvényes ütemtervnek megfelelően indulhat el.
A parlament költségvetési bizottságát az MSZP, a nemzetbiztonsági bizottságot pedig a Jobbik képviselője vezetheti. Egyebek mellett ez derült ki a parlament alakuló ülését megelőző tárgyalásokon, amelyen a pártok kialakították a bizottsági struktúrát.
Ottmar Hitzfeld, a svájci válogatott német kapitánya elsősorban a 2008-as Európa-bajnokságon szereplő keretre építette a selejtezőkön a válogatottját, s természetesen ezekre a játékosokra számít a dél-afrikai világbajnokság döntőjében is.
Elfogta a rendőrség azt a 36 éves keceli férfit, aki maradandó fogyatékosságot okozott a szomszédjában élő nőnek, akit még tavaly októberben brutálisan megvert és kifosztott.
Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket
Korábban a magyar bajnokságban is szerepelt játékossal készül a kameruni válogatott a világbajnokságra. A francia Paul Le Guen egyelőre 30 fős, bő keretében helyet kapott a korábban a Tatabánya és a Debrecen színeiben a magyar NB I-ben is sikerrel szerepelt Dorge Kouemaha.
Magyarország továbbra is kiemelt szerepet tulajdonít az Európa Tanácsnak (ET) a kisebbségek, illetve a sérülékeny társadalmi csoportok védelme, és az ezzel kapcsolatos tagállami kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése terén - jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter kedden Strasbourgban, a szervezet éves külügyminiszteri értekezletén
Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket.
Citybeli elemzők szerint már jóval korábban össze kellett volna állítani az EU/IMF stabilizáló csomagot, amelynek hatását bizonytalannak tartják. Továbbra sem egyértelmű, hogy a mentőöv piaci hatása tovább tart-e néhány napnál
Német és japán csillagászok felfedezték az univerzum eddigi legtávolabbi galaxishalmazát - közölte a Földön kívüli fizikával is foglalkozó Max Planck Intézet a németországi Garchingban.
A minap hallhattuk egy milliárdos honfitársunk véleményét, miszerint a felzárkózáshoz 6-7 napos munkahét volna szükséges. A Szerzőnek, aki negyed évszázada termelési tanácsadó, merőben más a véleménye.
Tihanyban ültetnek el egy, a világ legidősebb szőlőtőkéjéről származó vesszőt; a növényt a szlovéniai Maribor adományozta a Falvak Kultúrájáért Alapítványnak.
Szinte mindennapossá vált Magyarországon, hogy dühös szülők törnek rá tanítás közben a tanárra, handabandázásukkal lehetetlenné teszik a pedagógiai munkát. A szóváltás gyakran tettlegességgé fajul, a megdöbbent tanerőt eleddig csak kollégái tudtak megvédeni. A települések, iskolák mindenesetre megpróbálnak védekezni a támadókkal szemben. Hatvanban „élőerős biztonsági szolgálat” vigyáz ...
Jóllehet a görög adósságválság európai probléma, hatással lehet az amerikai bankokra, ha nem kezelik - mondta Ben Bernanke Fed-elnök kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 8,85 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első félévében, 18,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében kedden. (MTI)
Tagadták bűnösségüket a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkossági ügy vádlottjai a Baranya Megyei Bíróságon kedden kezdődött büntetőperben.
Az Európai Bizottság szerdán várhatóan javasolja, hogy Észtország a jövő évtől csatlakozzon az euróövezethez. Szokásos heti ülésén a bizottság konvergenciajelentést fogad el az euróövezeten kívüli ...
Az indiai Viswanathan Anand sötéttel legyőzte kedden a bolgár Veszelin Topalovot a Szófiában rendezett, 12 játszmás sakkvilágbajnoki döntő tizenkettedik, utolsó mérkőzésén. Így 6,5-5,5-re megnyerte a párharcot, és megvédte címét.
Kudarcba fulladtak a jelenleg még kormányzó Munkáspárt, valamint a harmadik helyre kerülő Liberális Demokrata Párt közötti tárgyalások az esetleges koalícióról - közölte kedden a BBC és a Sky News. A két brit hírcsatorna értesülése szerint a liberális demokraták folytatják a választások győzteseivel, a konzervatívokkal a tárgyalást.
A Népszava Online legutóbbi nem reprezentatív felmérése szerint a túlnyomó többség nem tartja alkalmasnak a belügyminiszteri pozícióra Pintér Sándort. A sokat támadott exrendőrről tartott szavazás során több mint ezer szavazat érkezett.
Eltiltják az óvodától, az iskolától és más gyermekintézmények látogatásától Ungváron azokat a gyerekeket, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat.
Adminisztratív eszközökkel vennék elejét a jövőben a múlt heti rekordnagyságú napon belüli elmozdulásoknak az amerikai tőzsdéken, sajtóértesülések szerint a kereskedést felfüggesztő intézkedések...
A napsugárzásnak vannak jótékony és káros hatásai is. Amíg a nap az elsődleges D-vitamin forrásunk, a túlzott napozás károsítja a bőrünket, és elsődleges okként szerepel a melanóma kialakulásában.
Az Egyesült Államok nem fogja sorsára hagyni Afganisztánt, jóllehet a tervek szerint jövőre megkezdi csapatai kivonását az ázsiai országból - erről biztosította Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Hamid Karzai afgán elnököt kedden Washingtonban
A faggyú- és zsíranyagcsere betegségei számos tünetet okozhatnak, ezek egy része csak esztétikai jelentőségű, míg mások az egész szervezet betegségére utalhatnak
(MTI) - Londoni elemzők szerint bizonytalan a múlt hétvégén elfogadott EU/IMF stabilizáló csomag hatása, amelyben Németország a tervek szerint 123 milliárd euróval vesz részt; sajtóértesülések szerint a görög kormány pedig már kedden kérelmezte 20 milliárd euró hitel folyósítását az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított keretből.
A győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. 398 millió forintos nettó nyereséggel zárta 2010 első negyedévét, bár a fix költségek magasabb aránya miatt 44 millió forintos üzemi veszteséget könyvelt el - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden közölt nem auditált, konszolidált jelentésből.
Dunga, a brazilok kapitánya tartotta magát eredeti "ígéretéhez": nincs meglepetés a brazil keretben. Az eredményeire okkal büszke, de talán túl makacs kapitány kihagyta a 23-as keretből Ronaldinhót, Patót és Adrianót is.
Két országgyűlési bizottságban elnöki, hat testületben pedig alelnöki posztot tölthetnek be kereszténydemokrata politikusok várhatóan az új parlamenti ciklusban - mondta el Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kedden