A Fonó Budai Zeneházban mutatja be új CD-jét és DVD-jét május 11-én a Csík Zenekar. Ez a koncert nyitja a város új népzenei fesztiválját a Budapest Folk Festet. Csík János, az együttes vezetője lapunknak adott interjújában azt mondja a globalizálódott és elamerikanizálódó kultúra ellenhatásaként manapság erősödik a folklór iránti érdeklődést. A fiatalok roppant nyitottak: "A koncertjeinken látni,…
A Bors tegnapi cikke nyomán a háromszoros olimpiai bajnok kajakos klasszis, Janics Natasa beismerte, zátonyra futott a tavaly szeptemberben kötött házassága.
Miután több héten át tárgyalt palesztin és izraeli vezetőkkel - és miután szombaton a Palesztin Felszabadító Szervezet (PFSZ) is rábólintott - George Mitchell amerikai közvetítőnek sikerült elérnie, hogy mindkét fél elfogadja a "közvetett béketárgyalások" elvét.
Csak az időjárás hűtötte le kicsit az idén Szombathelyre költözött Mediawave Fesztivált. 20. alkalommal is hozta a szokásos színvonalat a filmes, zenés seregszemle.
Milyen problémákat okoz az, ha a népesség kisebbik része egészen más kulturális normák szerint viselkedik, mint a vele együtt élő többség? Hogyan birkóznak meg az iskolák azzal a helyzettel, hogy migrációs hátterű tanulóik egy része nem vagy csak tökéletlenül beszéli az iskola oktatási nyelvét, vagy azzal, hogy a kisebbségekhez tartozó gyerekek a családjuktól nem kapnak sem motivációt, sem…
A frakció ma határoz arról, hogy kit jelöljenek a parlamenti alelnöki, illetve a két jegyzői posztjára és megválasztják a képviselőcsoport vezetőjének két helyettesét valamint a frakcióigazgatót. A képviselőcsoport kialakítja az álláspontját a bizottsági elnöki posztokról pénteken - az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetésen - lefolytatott vitáról is.
Iránról és Szomáliáról tanácskoznak az uniós külügyminiszterek Brüsszelben. A találkozón emellett előkészítik az európai közösség és Oroszország közötti csúcstalálkozót, valamint áttekintik az unió és a stratégiai partnerek közötti viszonyrendszert is.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a görög válság ellenére nem omlik össze az eurozóna. Jóváhagyta a Görögországnak három év alatt nyújtandó 30 milliárd eurós készenléti hitelkeretet a Nemzetközi Valutaalap. Több száz járatot töröltek Európa-szerte az újabb izlandi hamufelhő miatt
Elnököt választanak a Fülöp-szigeteken. A három jelölt közül a köztiszteletben álló politikai dinasztia örököse, az 50 éves Benigno Aquino a legesélyesebb a posztra.
Ötszáz milliárd eurós mentőcsomagot fogadtak el a 27 EU-ország pénzügyminiszterei hétfő hajnalban Brüsszelben a közös fizetőeszköz, az euró védelmében, és ehhez jöhet még a Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd eurós hitelkerete - közölték a konferencia befejeztével.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hétfőn üdvözölte az eurózóna eladósodott országainak védelmére elfogadott európai uniós pénzügyi mentőcsomagot.
Ma alakul meg hivatalosan az LMP parlamenti frakciója. A párt országgyűlési képviselőcsoportjának tagjai kétnapos ülést tartanak Esztergom-Búbánatvölgyben és ott alakítják meg a frakciót. Jávor Benede...
Rekordot döntött tavaly a tagok vándorlása a magánnyugdíjpénztárak között - írja a Világgazdaság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint 2009-ben a statisztikák szerint csaknem 22...
Az ideiglenesen szünetelő Vacsoracsata helyett ma estétől ismét jelentkezik A Széf. Sebestyén Balázs negyed év kihagyás után tér vissza az RTL Klub képernyőjére.
Nem tudom ugyan, hogy a Berlini Fal tövében elszaporodott nyulaknak van-e saját szemszöge, amiből, a film címe szerint, figyelik az NDK határőröket, de minden esetre érdekes "eredménye" volt a német politikának, hogy többezer tapsifüles lepte el a két fal közötti zöld gyepet és többségük a fal lebontása után sem hagyta ott a terepet.
Forró Zoltán, a BKV igazgatóságának volt tagja, Demszky Gábor főpolgármester egykori kabinetfőnöke lobbizott Hagyó Miklósnál és Mesterházy Ernőnél azért, hogy az általa favorizált cégeket hirdessék ki győztesnek a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közlekedési irányítási rendszerének kialakítására kiírt milliárdos tenderén – tudtuk meg a Magyar Nemzet.
További államháztartási konszolidációs intézkedésekre vállalt kötelezettséget Spanyolország és Portugália az európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek hétfő hajnalban befejeződött brüsszeli rendkívüli találkozóján, amelynek célja egyebek között a görög pénzügyi válság tovaterjedésének megelőzése volt az euróövezet más országaira. (MTI)
A hét legfejlettebb ipari ország (G7) pénzügyi vezetői közleményben üdvözölték hétfőn az Európai Unió által az euróövezet stabilitása védelmében elfogadott mentőcsomagot. (MTI)
Vasárnap este megnyitották valamennyi németországi repülőteret, amelyeket az Eyjafjöll izlandi vulkán kitöréséből származó hamufelhő miatt zártak be kora délután - közölte a német légiközlekedés-biztonsági hivatal (DSF)
Az MNB elnöke szerint sok százmilliárd forintos költséget jelentene a devizaalapú hitelek átváltása, ami az árfolyam- illetve a kamatkülönbségből adódna
A Barátok köztben ma este tűnik fel először a nagy sikerű Szomszédok sorozat erdésze, Trokán Péter. A Mátyás király téren egy jól szituált üzletembert alakít, akinek a Rózsában ülve megtetszik a csinos pincérlány, Kinga.
Nem szeretnék mindent tudó miniszterként feltűnni, az ágazati munka a területekért felelős államtitkárok kezében lesz – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Réthelyi Miklós, aki azt mondja, nem lát minden problémát, de itt élő, újságolvasó, magyar állampolgárként nagyjából tudja, mik a nyilvánvaló gondok.
További államháztartási konszolidációs intézkedésekre vállalt kötelezettséget Spanyolország és Portugália az európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek brüsszeli rendkívüli találkozóján, amelynek célja egyebek között a görög pénzügyi válság tovaterjedésének megelőzése volt az euróövezet más országaira
Idén az első négy hónapban 87 cég jelentett be összesen 4.335 munkavállalóra vonatkozóan csoportos létszámleépítésre vonatkozó tervet a munkaügyi kirendeltségeknél - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci statisztikából.
Martonyi János kinevezését kifejezetten jó választásnak tartja, a külpolitikában pedig folyamatosságot remél a távozó külügyminiszter. Erre a Fidesz politikusainak megnyilvánulásaiból ítélve lát is esélyt Balázs Péter, aki bízik abban is, hogy az LMP-nek is és a Jobbiknak jót fog tenni a parlamenti fegyelem - írja a Magyar Nemzet.
A Capital Partners pénzügyi vállalkozásnak a legfrissebb adatok szerint 1800 ügyfele volt Magyarországon, akik legalább tízmilliárd forintot buktak a fiktív befektetéseken - írja a Népszabadság
Érdekessé vált a televíziókban is futó pókerversenyek megítélése, májustól ugyanis a jogszabályok értelmében csak engedéllyel rendelkező kártyatermekben lehet kártyajátékokat szervezni, márpedig eddig nem kapott engedélyt egyetlen terem sem - írja a Napi Gazdaság hétfői száma.
A tárcák többsége már felkészült a kormányváltásra; saját helyzetjelentésüket a kormány összegző – és az ígéretek szerint az elmúlt húsz év legteljesebb körű – jegyzőkönyvével együtt a hét második felében, még a parlament pénteki, alakuló ülése előtt nyilvánosságra hozzák - írja a Népszava
A BKV szerint minden ötödik dolgozójuk kapott tévedésből dupla bért májusban, ezzel a céget 446 millió forint kár érte, a visszafizettetésről már gondoskodtak.
A most hétvégi uniós csúcstalálkozón összesen 750 milliárd eurónyi, azaz a görögöknek nyújtandó csomag mintegy hétszeresét állították össze az európai vezetők azon eurózóna tagországoknak, amelyek...
Ötödikként fut neki Balsai István, hogy kivizsgálja a 2006. október 23-i rendőri oszlatás és túlkapások körülményeit. A miniszterelnöki megbízott esélyei a Népszabadság latolgatja.