A görög kormány az EU-IMF-segítség feltételeinek enyhülésében reménykedik, miközben a görög közvélemény lassan kezdi tudomásul venni, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat
Vagy újra államosítják a tűzoltóságot, vagy teljesen önkormányzatosítják - ez a két lehetőség áll a szervezet előtt. A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke abban bízik, hogy az új kormány és az új Országgyűlés a szakmai véleményeket meghallgatva hoz döntést a szükséges átszervezésekről.
Megkezdődtek vasárnap a hivatalos egyeztető tárgyalások a brit Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták magas rangú képviselői között a kormányzati együttműködés lehetséges módjairól és feltételeiről.
Már megjelenése előtt különböző, nem feltétlen pozitív jelzőkkel aggatták tele az Opel új Meriváját. Akad, aki halálajtósnak, mások szekrénynek becézik, pedig „csak” egy varázslatos családi autóról van szó – furán nyíló ajtókkal.
Az Eger jutott előnybe a férfi vízilabda magyar bajnokság döntőjében. Gerendás György együttese a finálé első mérkőzésén hazai medencében büntetőkkel nyert a címvédő Vasas ellen, így a három győzelemig tartó párharcban 1-0-ra vezet.
Totális szégyen – röviden így lehetne jellemezni Magyarország szereplését a sanghaji expón. A magyar pavilon semmi más, mint egy rakás, a plafonról lelógó, a végén világító deszka, a terem közepén éktelenkedő fémobjektum, üres vitrinek és az esővíz elvezető, valamint a magyarokat képviselő két kínai hosztesz. Már azt is nehéz megállapítani, hova érkezik az ember, hiszen csak egy gagyi felira...
Nagy-Britannia álláspontja szerint minden lehetségest el kell követni a tőkepiacok stabilizálásáért, de brit részről ez nem jelentheti az euró támogatását.
A Svájci Nemzeti Bank továbbra is akadályozni igyekszik a svájci frank túl nagy felértékelődését, mert az a jegybank véleménye szerint deflációt okozhatna
Életveszélyesen megsérült egy 25 éves sziklamászó nő, miután lezuhant a Borsod megyei Alsóhámor felett magasodó Molnár-szikláról vasárnap - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Nagy-Britannia álláspontja szerint minden lehetségest el kell követni a tőkepiacok stabilizálásáért, de brit részről ez nem jelentheti az euró támogatását. (MTI)
Londoni elemzők szerint az IMF nem fog belemenni abba, hogy egy esetleges adócsökkentés miatt elszálljon a magyar hiány - a JP Morgan szerint inkább az EU szigorítana
Vasárnap este Magyarországot is elérheti a dél-nyugati irányból érkező hamufelhő, de ez alig lesz érzékelhető - közölte az Országos Meteorológiai Intézet az MTI érdeklődésére.
A görög válság tanulságai meg fogják alapozni az egységes gazdaságirányítás kialakítását az euróövezetben - így vélekedik Bernard Kouchner francia külügyminiszter. (MTI)
BUDAPEST — „Ügyvédeimmel egyeztettem, és végül úgy döntöttem, hogy nem perelem be azokat, akik nyíltan gyaláznak az interneten" – mondta Hajdú Péter, és hozzátette. „Hibát követtem el, hogy bementem ebbe a zsákutcába. Amikor a kislányom megerőszakolására buzdítottak másokat, akkor úgy éreztem, betelt a pohár.
BUDAPEST — Beteg kisfiú kívánságát teljesítette a Csodalámpa Alapítvány – ebben ráadásul gyerekek segítettek nekik. A hatalmas meglepetést több kissrác gyűrűjében vehette át Kondács Márk (14).
Jelenleg nem áll rendelkezésünkre oki terápia az artrózis kezelésére, de különböző gyógyszerekkel a fájdalom csökkenthető és az ízület mozgásképessége javítható.
Az elmúlt másfél évben nem estek akkorát heti szinten az európai részvénypiacok, mint a múlt hét folyamán, a Stoxx 600 index ugyanis közel 9%-ot veszített értékéből, amire utoljára 2008 novemberében...
A kubai születésű zenész főképpen kongadobon játszott remekül, és forró latin ritmusával olyan művészek fellépésein segített hangulatot teremteni, mint Peggy Lee, Dizzy Gillespie, Frank Sinatra és Paul Simon.
A magyar állam segítségét kérte a kárpátaljai magyarság számára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Kovács Miklós Beregszászon a szervezet XXI. közgyűlésén hangsúlyozta: a közösség megmaradásához szükség van az anyaország erkölcsi és anyagi támogatására is.
„Több támogatást kívánunk – Magunktól!” – ez volt a szlogenje a Kabaré 24 társulatának, amikor pénteken „tüntető” dalokat hallhattak a Nagymező utcában járók az esti előadás előtt.
Az euró védelméről és megerősítéséről egyeztetnek az uniós tagállamok pénzügyminiszterei Brüsszelben. Az értekezlet célja, hogy megnyugtassák a Görögországnak egy hete jóváhagyott, 110 milliárd eurós pénzügyi támogatással elégedetlen piacokat, illetve eloszlassák azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a válság más euróövezeti országokra is kiterjedhet.
Emléktáblát avattak Fejtő Ferenc egykori párizsi otthonánál. A fehér márványtábláján a két éve elhunyt író, történész, újságíró, irodalomkritikus, politológus arcképének karikatúrája látható, amelyet Sarkantyu Illés felvétele alapján Lehoczky Károly készített.
Pakisztáni tálibok állnak a New York-i Times Square-en meghiúsított merényletkísérlet mögött Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter vasárnapi bejelentése szerint. Holder az ABC tv-társaságnak ...
Fejtő Ferencre emlékeztek vasárnap Párizsban az Európa Napon: ennek keretében leleplezték a két éve elhunyt író, történész, újságíró, irodalomkritikus, politológus emléktábláját utolsó otthonánál.
FARNHAM — "A mi filmünkhöz képest a Kevin Costner-es Robin Hood egy Bryan Adams-videoklip" – élcelődött Russell Crowe, aki azért vállalta a legújabb, 27 milliárd forintos moziváltozat címszerepét, hogy végre készüljön egy produkció, amelyben nem a klisék viszik a prímet
BUDAPEST — Hiába a macsók macsója L. L. Junior, reggelente a tükör előtt bizony női krémekkel kényezteti az arcbőrét. Az énekes nem engedheti meg magának, hogy öregedjen.
Közvetett béketárgyalásokba kezdett egymással az izraeli kormányfő és a palesztin elnök vasárnap – jelentette be a palesztinok főtárgyalója. A két fél között az Egyesült Államok közel-keleti különleges követe közvetít. A remények szerint négy hónap múlva kezdhetik meg a közvetlen tárgyalásokat.
Megkezdődtek az előkészületek az ország egyik legnagyobb ásványvíz-palackozó üzemének építésére Piliscsév határában, az 1,8 millió forintos beruházás keretében már az idén megindul a földben rejlő vízkincs egy részének felszínre hozatala és ClassAqua Pilis néven a forgalmazása - tájékoztatta a beruházó vállalkozás ügyvezetője az MTI-t.
Miközben a világ vezető szórakoztatóelektronikai gyártói azon versenyeznek, ki tud szebb, jobb, nagyobb és gazdaságosabb térhatású tévével, kamerával, illetve lejátszóval előrukkolni, addig egy koreai cég maroktelefonba pakolt 3-dimenziós kijelzőt, melyhez nincs szükség speciális szemüvegre.
Mark Webber magabiztos vezetést bemutatva, rajt-cél győzelmet aratott a Spanyol Nagydíjon, ahol Hamilton az utolsó körben dobta el magától a második helyet, amit Alonso kaparintott meg, a fékhibával küzdő Vettel előtt.
Egy friss felmérés szerint idén is sikerre vannak ítélve a fesztiválok. A magyar közönség kimondottan kedveli a kulturális-és gasztronómiai eseményeket, ugyanakkor meglepő, hogy a budapestiek nyilatkoztak a legnagyobb arányban úgy, hogy semmilyen fesztiválon nem vesznek részt....
Széchy Tamás, minden idők egyik legeredményesebb úszóedzője is bekerült az úszó Hírességek Csarnokába azon az amerikai gálán, amelyen a sportág legnagyobbjait ismerték el. A rendezvénynek más magyar vonatkozása is volt: Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó-szövetség elnöke médiadíjat kapott a sportág nemzetközi népszerűsítéséért.