A svájci frank jegyzése 200 forint felett is járt egy kis időre csütörtökön. A svájci fizetőeszköz árfolyama 15 óra után érte el a 200,06 forintos jegyzést, de szinte azonnal korrigált és fél órával...
A hírügynökségek számára ma az az egyik legnagyobb kihívás, hogy az interneten megjelenő közösségi média révén juthatnak-e többletbevételekhez saját híreik és fotóik után
Bajnai Gordon kormányzása végéhez közeledve e-mailben búcsúzott a szocialistáktól, a párt országgyűlési képviselőitől, polgármestereitől, megyei közgyűlési és önkormányzati képviselőitől - tudta meg az MTI.
Elképzelhető, hogy a hivatalából eltávolított kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev szövetségesei szándékosan zavargásokat keltenek annak érdekében, hogy destabilizálják a már amúgy is nyugtalan közép-ázsiai országot - vélekedett csütörtökön a kirgiz biztonsági szolgálatok vezetője
Az euró 1,27 dollár alá, 14 hónapja legalacsonyabb szintre süllyedt csütörtökön délután New Yorkban azokra a félelmekre, hogy a görög válság átterjedhet más euróövezeti országokra.
Beválasztották a finn eredetű, de immár luxemburgi székhelyű Elcoteq elektronikai cég igazgatóságába Csányi Sándort – írja a ma megjelent Figyelő. Az OTP Bank médiakommunikációs osztálya szű...
Továbbra is nő a cégcsődök száma, de az áprilisi adatok már lényegesen kisebb emelkedést mutatnak, mint a korábbi hónapok számai - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató MTI-hez eljuttatott jelentéséből.
Csütörtökön sem nyugszanak a kedélyek a devizapiacokon. A dollár folytatta megállíthatatlan menetelését az euróval szemben, közben a svájci frank is új történelmi csúcspontjára erősödött, miután a...
Az EUR/CHF tovább halad 1,40 felé. Az SNB kivégezte a frankot. Elszállt az árfolyam mivel az SNB most már nem avatkozik be a frank erősödésébe. 11.30 óta megnyíltak a szelepek, és sorban hullnak az ellenállások. Az 1,40-es szint után célba vehetik az 1,3737-es Fibonacci-kiterjesztést. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Takács Zoltánt, az Újpest védőjét, akit szerdán a Kaposvár elleni bajnokin állítottak ki.
A politika, ha tetszik a történelem furcsa, de nem szokatlan fintora, hogy a felelős, ésszerű politika vállalása rövid távon népszerűségvesztéssel jár - írta a szocialistáknak búcsúlevelében a távozó miniszterelnök.
A május 1-i héten 444.000-es értéket hoztak az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek (elörejelzés: 440.000, elözö: 451.000). Az USD/CHF 1,1040-re esett az adatok hatására. 1,1020 alatt újabb potenciál nyílhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az euró 1,27 dollár alá, 14 hónapja legalacsonyabb szintre süllyedt délután New Yorkban azokra a félelmekre, hogy a görög válság átterjedhet más euróövezeti országokra
A szakma képviselői azt szeretnék elérni, hogy az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. neve lekerüljön a köztartozás mentességet igazoló listáról - tudta meg a hirado.hu
Bajnai Gordon kormányzása végéhez közeledve e-mailben búcsúzott a szocialistáktól, a párt országgyűlési képviselőitől, polgármestereitől, megyei közgyűlési és önkormányzati képviselőitől
Fegyverrel rontott be egy férfi a Volksbank budafoki fiókjába ma délután. Elkapta a biztonsági őrt és fegyverrel fenyegetőzött. Két és fél millió forintot vitt el.
Szeptemberben három napos látogatást tesz Magyarországon, és Budapesten két alkalommal is nyilvános tanítást tart a dalai láma. Tibet vallási és világi vezetője a hazai buddhista szervezetek meghívására érkezik, erdélyi útját viszont egyelőre elhalasztja.
A svájci frank jegyzése 200 forint felett is járt egy kis időre csütörtökön.A svájci fizetőeszköz árfolyama 15 óra után érte el a 200,06 forintos jegyzést, de szinte azonnal korrigált, jelenleg 198,44 forintnál jár.
(MTI) - Az új kormány két-három éven belül 200 ezer háztartást kíván bevonni az új otthonteremtési program épületenergetikai rendszerébe, ami az építési munkálatokkal együtt 150 ezer új munkahelyet teremt - mondta Bencsik János fideszes képviselő, szakpolitikus csütörtökön Budapesten, a Central European Business Center "Energia 2010" konferenciáján.
Szerbia és Románia a kisebbségi jogok érvényesítése terén mára lekörözte Szlovákiát - jelentette ki Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével közösen megtartott csütörtöki pozsonyi sajtóértekezleten.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat semmilyen tárgyalást Spanyolországgal vagy Portugáliával egy lehetséges pénzügyi támogatásról - jelentette be az IMF első vezérigazgató-helyettese csütörtökön.
Letartóztattak Párizsban egy marokkói származású francia férfit, aki a marokkói hatóságok gyanúja szerint iszlám harcosokat toborzott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat számára az afganisztáni harcokhoz - közölték csütörtökön francia igazságügyi források.
Orbán Viktor szerint a mostani Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, "ez forradalmi Országgyűlés lesz". Varga Mihály arról beszélt, hogy mindenképpen felülvizsgálják a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét
Az Európai Központi Bank nem változtatott 1,00 százalékos alapkamatán. Az EKB 2009. május 13 óta tartja 1,00 százalékos történelmi mélyponton alapkamatát
Mike Bennett, Florida szenátora csúnyán lebukott: az abortusztörvény tárgyalása alatt meztelen nők fényképeit, pornó, és állatos videót nézegetett. A politikus állítása szerint „nem tudta, milyen file-okat nyit meg”.
A Jóban Rosszban színésznője bizonyára nincs egyedül azzal a problémával, hova szaladjon egy szórakozóhelyen, ha szólítja a természet. Hosszas vívódás után Szabó Zsófi ezúttal új fegyvert vetett be az elhasználódott és cseppet sem higiénikus mobil WC-k ellen.