Az MSZP elnöke szerint Slotáék malmára hajtja a vizet a kettős állampolgárság időzítése. Lendvai Ildikó ugyanakkor leszögezte: az MSZP-nek a törvényjavaslat ellen nincs kifogása, az ugyanis jelenleg egy szimbolikus gesztus, a határon túli magyarok ugyanis már európai állampolgárok
Játszva nyert 3-0-ra a német válogatott. Erwin Koeman jobb csapatot ígér az Eb-selejtezőkre, de ő is tudja, előfordulhat, hogy új trénerrel képzeli el a jövőt a tisztújítás előtt álló szövetség.
Meglepően hangzik, de a piszok javíthat az intelligencián: amerikai kutatók baktériumokat tartalmazó elegyet etettek egerekkel, mire azok gyorsabban találtak ki a labirintusból, mint társaik.
Húsz embert kellett kiköltöztetni a Fejér megyei Igaron, mert a víz és a sár több utcát is elárasztott a vasárnapi özönvízszerű esőben. A főváros XXII. kerületében is több családot kellett kiköltöztetni.
Izraeli kommandósok ostromolták meg hétfő reggel a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát, egyes hírek szerint a támadásban közel 15-en haltak meg és több tucat sebesültje van a katonai akciónak.
Szabó Imre volt zöldminiszter nem kíván újraindulni az MSZP Pest megyei pártszövetsége vezetéséért. Szabó az MSZP-ben a pártszervezéssel foglalkozó új alelnök vagy elnökhelyettes akar lenni, de állítólag a pártigazgatói posztot is ambicionálja
Fehéroroszország első posztszovjet vezetője pénteken indulatosan elítélte Aljakszandr Lukasenka elnököt, amiért mindössze egydolláros állami nyugdíjat folyósíttat neki.
Alaposan felülvizsgálta prognózisát májusban a GKI, a gazdaságkutató szakértői ugyanis már növekedést jeleznek előre 2010-re a korábbi stagnálással ellentétben. A GKI ezt elsősorban a külső kereslet...
A British Airways utaskísérőinek sztrájkja miatt London és Budapest között a napi négy járat helyett csak kettő fog közlekedni hétfőtől péntekig - közölte Náray Vilmos, a légitársaság magyarországi sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
A görög, illetve más dél-európai országok magas adósságának visszafizetésével kapcsolatos jelentős kockázatok ráirányították a figyelmet az eurózónát alkotó országok gazdaságainak nagyfokú...
Júliustól 15-20 százalékos gázáremelésre tarthatnak igényt a hazai egyetemes gázszolgáltatók, értesült a Népszabadság. A drágulás főként a forint dollárral szembeni gyengülése miatt következhet be. ...
Akár az ötödével is drágulhat a gáz júliustól, legalábbis a gázszolgáltatók 15-20 százalékos áremelést tartanának szükségesnek- értesült az egyik napilap, mely szerint az új kabinet komoly háttérmunkába kezdett, hogy leszorítsa, esetleg elkerülje a gázáremelést
A csütörtöki jelentős emelkedést követően csökkenés bontakozott ki pénteken az amerikai részvénypiacokon, a Dow Jones és az S&P 500 1.2%-kal került lejjebb, ezzel pedig az elmúlt hónapot 8% körüli...
Az amerikai piacokkal ellentétben az ázsiai részvénypiacokat nem rázta meg a Fitch Ratings pénteki lépése, melyben Spanyolország adósbesorolását a korábbi "AAA"-ról "AA+"-ra rontotta negatív kilátás mellett. Sőt, a kínai és az ausztrál részvénypiacot leszámítva emelkedés mutatkozik.
Ebben az évben a Nemdohányzó Világnap a nőket, a fiatal lányokat helyezi a középpontba és a dohányzás káros hatásaira és veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet
A jen nyomás alá került. Az EUR/JPY 112,12-röl 112,81-re emelkedett. Eddig nem sikerült bevenni a kerek 113-as értéket, a kereskedök szerint azonban sor kerülhet erre. A dollár 31 pippel 91,55-re emelkedett a jennel szemben. Az EUR/USD 1,2281-röl 1,2331-re emelkedett, és 1,23 fölött maradt. Támogatás 1,2300-nál, míg ellenállás 1,2340-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Sedick Isaacs is várja már a focivébét. Ő azonban másként gondol a játékokra, mint egy átlagos rajongó – ő ugyanis a Robben szigeti politikai foglyok csapatában volt focista.
Ha Materazzit nem cserélik be az utolsó tíz másodpercre, akkor a döntő 90 perce alatt egyetlen olasz sem lépett volna pályára az olasz bajnok színeiben.
Palánkai Tibor professzornak, a Corvinus Egyetem Európai Tanulmányi és Oktatási Központja igazgatójának ítélték a 2010-es Jean Monnet-díjat. Andrulla Vassziliu biztos méltatásában kiemelte: a...
Vegyes elmozdulásokat mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, míg a kínai tőzsdén esés bontakozott ki, addig a japán piac minimálisan emelkedett, a hongkongi index pedig a...
SZEGED – Két olimpiai bajnok női kajakosunk Világkupa-viadalos párharcából Janics Natasa (27) került ki győztesen, az 500 méteres döntőben biztosan utasította maga mögé valamennyi ellenfelét, köztük a harmadik helyen célba érkező Kovács Katalint (34) is.
Celine Dion kanadai énekesnő 14 hetes terhes, és ikreket vár - jelentette hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió. A gyerekek nemét egyelőre nem lehet tudni, a 42 éves világsztár azt majd csak a jövő hónapban tudja meg.
Izrael partjainál 16 segélyaktivista meghalt és 30 megsebesült, amikor a zsidó állam haditengerészetének a kommandósai megtámadtak egy segélykonvojt. A hat török hajó ciprusról indult: 10 ezer tonna élelmiszert, gyógyszert és más felszereléseket vittek volna Gázába.
Vállalati adománybolt, stigmacsökkentő tréning, Zöld Sziget önkéntes program, romaérzékenyítő nap – ilyen és ezekhez hasonló szolgáltatások kerülnek árverésre a június 9-i Civil Liciten. Az eseményen a civil szervezetek által felkínált szolgáltatásokat a vállalati szféra képviselői vásárolhatják meg.
Júniustól az elektronikus egyablakos rendszer bevezetésével jelentős mértékben egyszerűsödik és felgyorsul a vámügyintézés. Mindenki vámszámot kap majd, aki vámköteles árut hoz be vagy visz ki az országból....
Ma a londoni és az amerikai börzéken is szünetel a kereskedés. Az Egyesült Államok a Háborús Hősök Emléknapját ünnepli május 31-én, eközben Nagy-Britanniában az úgynevezett "Tavaszi Bankszünnap"...
Izraeli támadás érte a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát hétfőn több tv-csatorna jelentése szerint, s a hajókon több áldozata is van az akciónak. A támadás hírére tüntetők akarták megostromolni Izrael isztambuli konzulátusát.
Valamelyest emelkedtek az értékpapír indexek szerte Európában és Amerikában is, azonban egyelőre nincs okunk arra, hogy túlzottan optimisták legyünk a közeljövő árfolyam mozgásaival szemben. Ahogy több gazdasági lap is emlékeztet, egyre szigorúbb időszakok következnek az egész kontinensen, hiszen az Euró Zóna instabilitása, az euró folyamatos gyengülése, az elharapózó államadósságok negatív…
Az előző és az új kormány is folytatott tárgyalásokat a Surgutneftegas-zal, annak MOL részvényeinek megvásárlásáról - értesült a Népszabadság. A lap információi szerint a MOL pakett...