2010. május 3. hétfő

máj. 3
18:42
A Vatikán szembenéz a hibáival (Metropol)
Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője szerint a katolikus egyházon belül történt visszaélések kapcsán most arra van szükség, hogy az ügyek eltussolása helyett az egyház bátran nézzen szembe a kínos eseményekkel és az érintett áldozatok fájdalmával.
máj. 3
18:42
Legkésőbb május 15-éig lesz jogerős választási eredmény (Metropol)
Ha a választási bizottságok és bíróságok valamennyi jogorvoslatnál igénybe veszik a rendelkezésükre álló időt, akkor május 15-én lenne jogerős választási eredmény - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője.
máj. 3
18:42
Rendben zajlott a magyar érettségi (Alternatív Energia)
Rendben lezajlottak hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgák a középiskolákban, a diákok középszinten Szabó Magda, Gelléri Andor Endre, valamint egy Kosztolányi Dezső- és egy Karinthy Frigyes-mű összehasonlítása közül választhattak; emelt szinten egyebek mellett egy-egy Babits Mihály- és József Attila-vers elemzése szerepelt a feladatok között.
máj. 3
18:42
Vatikán: a katolikus egyház szembenéz hibáival (Kripto Akadémia)
Amennyiben megalapozott a szexuális bűncselekmény gyanúja egy egyházi személlyel szemben, úgy intézkedni kell annak érdekében, hogy az illető a továbbiakban ne jelentsen veszélyt másra nézve - hangoztatta hétfőn a Vatikán szóvivője a katolikus egyházon belül történt visszaélések kapcsán.
máj. 3
18:42
Mérsékelt nyereséggel zártak az európai piacok (ProfitLine)
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék sok napközi gyengélkedés után hétfőn zárás felé már némi nyereségben jártak, de a spanyol piac például még esett. (MTI)
máj. 3
18:44
Simon János: Jelentős szakértelem Orbán kormányában (HírTV)
Gyökeres átalakulás, az újfajta problémákra adott újfajta válaszok – így értékelték az MNO-nak politológusok a második Orbán-kormány szerkezetét. Ismert: a Fidesz elnöke hétfőn mutatta be kormányának tagjait. Simon János a szakértelmet emelte ki, míg Boros Bánk Levente a nemzeti ügyek rendszerének kiépülését látja.
máj. 3
18:44
Svájc "maffia állam" Kadhafi szerint (Kripto Akadémia)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szerint Svájc úgy viselkedik, mint egy bűnszövetkezet, részt vesz pénzmosásban, gyilkosságokban és terrorizmusban.
máj. 3
18:45
Újabb magaslatokra tör az aranyár (Privátbankár)
Az arany ára öt hónapja legmagasabb szintjére emelkedett hétfőn, mert a Görögországnak jóváhagyott rekordszintű segély jottányit sem mérsékelte az euróövezet adósságválságával kapcsolatos aggodalmakat...
máj. 3
18:45
Életet ment a kiadós alvás (Infostart)
Nemcsak egészséges, de a hosszú élet titka is egyben a nyugodt és mély alvás. Azok, akik naponta legalább hat vagy nyolc órát alszanak éjszakánként, nagyobb eséllyel élhetnek teljes életet, bizonyítják a tanulmányok. A kutatók szerint az ideális alvásmennyiség körülbelül hét óra.
máj. 3
18:45
Havel "Távozása" (Spa Trend Online)
Václav Havel világhírű cseh drámaíró, volt államfő személyesen viszi filmre Távozás című legutóbbi drámáját. Ez lesz az első eset, hogy Havel a filmes szakmában próbál szerencsét.
máj. 3
18:47
A bóvli kötvényeket is viszik, mint a cukrot (Privátbankár)
Rekord tőkebeáramlás volt a felzárkózó térségi kötvénypiacokra az idei év eddigi szakaszában - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport friss kimutatásában. Más londoni elemzések szerint mé...
máj. 3
18:48
Az LMP-t aggasztja Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése (hirado.hu)
Az LMP szerint a csúcsminisztériumok kialakítása szembemegy a közjogi hagyományokkal, ugyanakkor kedvezőnek tartja Navracsics Tibor kinevezését a leendő ellenzéki párt
máj. 3
18:50
Tíz gyermeket szült unokahúga Charles Darwinnak (hirado.hu)
A tudós sejtette, hogy a beltenyészet káros, de az ő idejében ez mindennapos volt
máj. 3
18:51
David Beckham véres képeket mutogatott a műtétjéről (Blikk)
Az angol focista a hétvégén az amerikai David Letterman Show vendége volt, ahol a sérülésről, a lábadozásról, és a kényszerpihenő alatti terveiről beszélt. Mint ismert, az angol focista nemrég sérült le: olyan szerencsétlenül lépett egy meccsen, hogy elszakadt a sztár bal lábának Achilles-ina. Az interjú alatt Beckham a műtétje alatt készült, meglehetősen véres képet mutogatta.
máj. 3
18:51
Buffett: valós erő van az amerikai gazdaság növekedése mögött (Portfolio)
Valós erőt mutatott márciusban és áprilisban az amerikai gazdaság, már nemcsak arról van szó, hogy a vállalati készlet feltöltések húzzák a növekedést - nyilatkozta a híres befektetési guru, Warren...
máj. 3
18:51
Titokban Kínába látogatott Kim Dzsong-il (ATV)
Az észak-koreai diktátor saját páncélozott vonatán érkezett.
máj. 3
19:00
Magyarországra látogat Lila Downs (+kép) (HírTV)
Budapestre látogat Lila Downs. A Frida című kultuszfilm Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjjal kitüntetett zenéjének előadója május 18-án áll színpadra a Művészetek Palotájában. Koncertjén indián népzenék, jazz, rock és a hiphop különleges elegyével találkozhat a közönség – tájékoztattak a szervezők.
máj. 3
19:00
A szép nő káros az egészségre (Metropol)
A gyönyörű nő káros a férfiak egészségére - állítják spanyol kutatók. A Valenciai Egyetem tudósai 84 egyetemista ifjún tesztelték a tézist.
máj. 3
19:03
A legtöbb női vállalkozó csak küszködik (Privátbankár)
A Magyarországon működő több mint 650 ezer kisvállalkozás egyharmada nőké - derül ki a Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány közös kutatásából. A felmérés szerint e cégek számo...
máj. 3
19:06
Elhunyt Lynn Redgrave színésznő (Blikk)
máj. 3
19:06
A cégek 60 százaléka a törvényhozástól vár segítséget (Gondola)
A Ipsos Zrt. felmérése szerint a megkérdezett cégvezetők, mintegy 60 százaléka a törvényhozástól, a szabályozói környezet átalakulásától vár segítséget a válság miatt szükséges átalakuláshoz, több mint 35 százalékuk a tulajdonostól, az anyacégtől várna segítséget, míg 33 százalékuk a bankoktól, s mindössze 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a krízis által kikényszerített gyökeres átalakulási…
máj. 3
19:06
A törvényhozástól várják a megváltást a fuldokló cégek (hirado.hu)
A cégvezetők külső kényszerként érzékelik a megújulás igényét, s ehhez a törvényhozás, a bankok segítségét várják
máj. 3
19:08
Fico: Szlovákia nem ír alá biankó csekket a görögöknek (Gondola)
Robert Fico szerint Szlovákia nem ír alá biankó csekket Görögországnak, s csak az után hajlandó megfelelő garanciák mellett kölcsönt nyújtani, ha a görögök teljesítik "házi feladatukat"
máj. 3
19:08
Orbán: júliustól csökkennek az adók (hirado.hu)
A leendő miniszterelnök szerint nincs értelme összevonni a PSZÁF-ot az MNB-vel, s nagy valószínűséggel marad az eva és az ekho is
máj. 3
19:09
Egyharmaddal csökkent a Balaton parti ingatlanok ára (Infostart)
Átlagosan 15-30 százalékkal csökkentek a vízparti ingatlanok árai az idei év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a Balaton parton estek az árak - állapítja meg az Otthon Centrum elemzése.
máj. 3
19:09
Egyre több a fiatalok által elkövetett erőszakos bűncselekmény + videó (ATV)
A statisztika nem szentírás, de vannak olyan bűncselekmények, amelyek csökkenése számokban mérhető – mondta Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az általuk nemrég közölt statisztikai adatok kapcsán.
máj. 3
19:11
Gyász! Elhunyt a népszerű sorozatsztár (ATV)
91 esztendős volt, 1956 óta szerepelt ugyanabban a szappanoperában.
máj. 3
19:13
Továbbra is napi 800 ezer liter nyersolaj ömlik a Mexikói-öbölbe (ATV)
Halászati tilalmat vezettek be.
máj. 3
19:15
Arany - A görögöknek hála egyre közelebb az 1200 dolláros árfolyam (ProfitLine)
Az arany ára öt hónapja legmagasabb szintjére emelkedett hétfőn, mert a Görögországnak jóváhagyott rekordszintű segély jottányit sem mérsékelte az euróövezet adósságválságával kapcsolatos aggodalmakat, és ezért megnőtt a bizonytalanság idején menedéknek számító arany iránti kereslet. (MTI)
máj. 3
19:18
Orbán Viktor kiterjesztené az evát és az ekhót (Infostart)
Orbán Viktor szerint jelenleg semmi értelme a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) összevonni a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB). A leendő miniszterelnök a TV2 Tények Este című műsorának adott hétfői interjúban megerősítette, július 1-jétől csökkentik az adókat.
máj. 3
19:18
Még vár az anyasággal a 38 éves színésznő (BorsOnline)
Fergeteges bulival ünnepelte 38. születésnapját Carmen Electra. A Baywatch egykori sztárja a neves napon azt is bevallotta, hamarosan családot szeretne.
máj. 3
19:18
Így érettségiztünk! (Blikk)
Megkezdődött az írásbeli érettségi. Az egyik pesti gimnáziumban jártunk, hogy megtudjuk mennyire elégedettek a diákok.
máj. 3
19:18
Végzetes kutyasétáltatás (HírTV)
Sétáltatás közben lőtt rá egy kutyára egy vadász Pécs határában egy mezőn vasárnap.
máj. 3
19:18
Orbán: július 1-től csökkentik az adókat (Metropol)
Orbán Viktor szerint jelenleg semmi értelme a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét összevonni a Magyar Nemzeti Bankkal. A leendő miniszterelnök a TV2 Tények Este című műsorának adott hétfői interjúban megerősítette, július 1-jétől csökkentik az adókat.
máj. 3
19:20
Szarvashibák a diétázás során (HírTV)
A legtöbben sokat és „azonnal” szeretnének fogyni, így sokszor csalódnak. Ha Ön is azt gondolja, hogy fél kiló, az semmi, tegyen ki az asztalra fél kiló margarint. Ugye milyen sok?
máj. 3
19:24
Letették hivatali esküjüket az új Európai Bizottság tagjai (Gondola)
Ünnepélyes nyilatkozatot tettek az Európai Bizottság tagjai hétfőn Luxembourgban az Európai Unió Bírósága előtt
máj. 3
19:24
Fico még egyet belerúgott a földön fekvő görög gazdaságba (hirado.hu)
A kormányfő szerint Szlovákia segít Görögországon, feltéve, ha az megcsinálja a házi feladatát
máj. 3
19:26
Orbán: nincs értelme összevonni a PSZÁF-ot az MNB-vel (Gondola)
Orbán Viktor szerint jelenleg semmi értelme a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) összevonni a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB)
máj. 3
19:27
A Jobbikról írt a Financial Times (Infostart)
A Fidesz példátlan, kétharmados parlamenti többséget szerzett, külföldön azonban a magyarországi választások legfeltűnőbb folyamata a szélsőjobb felemelkedése volt - áll a Financial Times hétfői ismertetésében.
máj. 3
19:27
Egyre közelebb a decemberi csúcs az arany piacán (Portfolio)
Újabb lokális csúcsra emelkedett az arany azonnali árfolyama, mely utoljára 2009 decemberén tartózkodott az 1,180 dolláros unciánkénti magasságban. Az áremelkedést az egyes európai országok...
máj. 3
19:27
Meghalt Lynn Redgrave (Metropol)
A Redgrave család bő egy éven belül harmadik tagját veszítette el, tavaly Vanessa Redgrave lánya, Natasha Richardson hunyt el, a közelmúltban pedig Lynn és Vanessa fivére, Corin távozott.
máj. 3
19:36
A kábítószer miatt nem emlékezett tettére? (HírTV)
Kábítószer hatása alatt rongált meg és tört fel egy autót egy fiatal férfi péntek este Szegeden - értesült a HavariaPress.
máj. 3
19:42
Timosenko szerint Ukrajnát a diktatúra veszélye fenyegeti (Gondola)
Diktatórikus eszközök alkalmazásával vádolta meg Viktor Janukovics ukrán elnököt Julija Timosenko, az ország volt miniszterelnöke
máj. 3
19:44
Darwin tudta, hogy veszélyes elvenni az unokatestvérét (Gondola)
Egy tanulmány szerint Charles Darwint, az evolúcióelmélet atyját nyugtalanította, hogy a genetika szabályai visszaüthetnek a családjára; a tudós rokonságában, amelyben gyakoriak voltak a közeli hozzátartozók közötti házasságok, magas volt a csecsemőhalandóság
máj. 3
19:45
USA: életeket követelnek a súlyos áradások (ATV)
A heves esőzést tornádó is kísérte.
máj. 3
19:47
Orbán a minisztereinek: „mindenki csinálja, ameddig bírja” + videó (ATV)
Eredményeket vár tőlük.
máj. 3
19:54
Barcelona nem kér a félmeztelen turistákból (Infostart)
Öltözködési előírás a barcelonai turistáknak: a város többé nem kér a félmeztelen vagy alulöltözött látogatókból.
máj. 3
19:54
Jogerős az országgyűlési választások eredménye (HírTV)
Valamennyi egyéni választókerületben jogerőssé vált az országgyűlési választások eredménye – jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője az Országos Választási Bizottság ülésén.
máj. 3
20:00
Itt a bizonyíték! A szép nő káros az egészségre (hirado.hu)
Egy bombanő közelsége megemeli a kortizon szintet, amely a jó hangulat mellett a cukorbaj, és a szívbetegségek okozója is
máj. 3
20:03
Berlusconi Van Bastent ültetné a Milan kispadjára (Infostart)
Olasz lapértesülések szerint Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa Marco van Bastent szerződtetné a jelenleg a labdarúgócsapatot irányító Leonardo helyére.

Keresés