Újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a rendőrség Sziebert Györgyöt, a BKV volt jogi igazgatóját. A gyanú szerint a férfi egy 120 millió forintos budai ingatlanhoz jutott 60 millió forintért úgy, hogy közben megvesztegette az egyik kereskedelmi bank és egy ingatlaniroda vezetőjét is.
Újabb hangulati fordulatot láthattunk tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelynek nyomán a dollár hajnal óta határozott leértékelődést mutatott az euróval szemben, a...
A szekszárdi kistérség összes településére kiterjeszti az idén a szekszárdi rendőrkapitányság a nyaralókártya-programot, amellyel az otthonuktól távol lévők lakóházait védik a betörésektől....
Julie Orringer tollából új regény jelent meg az Egyesült Államokban a magyar zsidóság második világháborús történetéről - írja a Los Angeles Times, ez Orringer első regénye, amely három fivér történetén keresztül meséli el a magyar zsidók sorsát
Az amerikai és az európai határidős indexek is pluszban állnak, így a hazai tőzsd is emelkedéssel kezdheti a mai kereskedést, a pozitív hangulat pedig akár egész napra is megmaradhat - véli Szabó...
A Szex és New York második része, egy 3D-ben forgatott táncfilm és egy angol mesefilm Emma Thompsonnal a főszerepben is szerepel a hét filmbemutatói között. A mozipremierekről Dudás Viktor, a Vox Mozimagazin főszerkesztője számolt be az InfoRádióban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,48 pontos emelkedéssel, 21.291,24 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,99 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is.
Pozitív nyitás után bizonytalan kerekedést várnak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője a szerdai nega...
Kárpátaljáról relatíve több, a Vajdaságból kevesebb napi ingázóra és betelepülőre lehet számítani azt követően, hogy az Országgyűlés szerdán megszavazta a határon túli magyarok kettős állampolgárságár...
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei csütörtök reggel a városban megtalálták azt a 13 éves fiút, akit azért kerestek, mert ismételten megszökött a nyírszőlősi gyermekvédelmi intézetből.
Bántalmazták és a rendőrök kiérkezéséig fegyverrel sakkban tartották azt a két férfit, akik egy püspökhatvani pincéből fémhulladékokat próbáltak elvinni.
Rövid időn belül négy baleset is történt csütörtök reggel az M0-ás autóúton, ezért nagyon lassú forgalomra kell készülni - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten, miután Szöul - egy nemzetközi szakértői vizsgálatra hivatkozva - azzal vádolta meg Phenjant, hogy torpedójával elsüllyesztette egyik hadihajóját a Sárga-tengeren, 46 tengerész halálát okozva. Észak-Korea feltételezett támadását több tényező is magyarázhatja.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: HIRTELEN NEGATÍV FORDULAT -jól indult a kereskedés a tengerentúlon, a főbb indexek 0,5-1,6% közötti pluszban is álltak, de a kereskedés második felében éles...
A Manpower Inc. 36 országban végzett felmérése szerint a világon - csakúgy, mint Magyarországon - a munkaadóknak a megfelelően képzett, tapasztalattal rendelkező szakmunkások megtalálása a legnehezebb....
Röviddel az európai nyitás elött 1,23 fölé, 1,2310-re emelkedett az EUR/USD. A kereskedök ázsiai piaci szereplök nyereség-kivéteiröl számoltak be. Ellenállás 1,2330-nál és 1,2370-nél, míg támogatás 1,2150-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A dél-koreai hadihajó elsüllyesztését követően Észak- és Dél-Korea közt kiújuló feszültség a déli országba befektető tőzsdén kereskedett alapoknak is jelentős veszteségeket okozott. Bár az elmúlt...
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók csütörtökön, elsősorban céges hírekre, illetve azokra a reményekre, hogy a dinamikus ázsiai növekedés ellensúlyozni tudja az Európából érkező negatív hatásokat; Európa viszont a piacok folytatódó idegessége miatt csökkenéssel nyithat. (MTI)
2010. február–áprilisi időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 731 ezer, a munkanélkülieké 497 ezer fő volt, ami 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - olvasható a KSH jelentésében.
Nem szervezik át a nemzetbiztonsági szolgálatokat az új kormány alatt, de a külügyi hírszerzés a külügyminiszter alá fog tartozni - mondta Martonyi János, a poszt várományosa a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén. A testület a miniszter-jelölt meghallgatása után elfogadta Martonyi János külügyminiszteri jelölését.
Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban: a munkanélküliségi ráta 11,8 százalék volt, ugyanannyi, mint január-márciusban - jelentette a KSH.
A Fotex Holding SE adózott nyeresége az első negyedévben elérte az 1,3 millió eurót és 27,5 százalékkal nőtt éves összehasonlításban - közölte a társaság a BÉT honlapján. Az értékesítésből szárma...
Tegnap is nagy veszteségeket könyvelt el az EUR/USD. A devizapárnak egy ideig sikerült 1,23 fölött maradnia, majd visszaesett 1,2154-re. A piaci hangulatot továbbra is az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak határozzák meg. Azt beszélték, hogy Kína átszervezheti euró-tartalékait. Ha így lesz, biztos nem von maga után spekulatív mozgásokat, sokkal inkább lassú esésre számíthatunk.…
Nagyszabású tengeralattjáró-elhárító gyakorlatba kezdett csütörtökön a dél-koreai haditengerészet, jóllehet Észak-Korea korábban arra figyelmeztette déli szomszédját, hogy az ilyesfajta katonai megmozdulások háborúba sodorhatják a két felet.
A korábbiaknál szigorúbban büntetik a vadkempingezést Horvátországban, ahol a táborozásra be nem jelentett magánterületen két hónapra zár alá veszik a kempingezők felszereléseit - figyelmezteti az utazókat a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
2010. február-áprilisi időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 731 ezer, a munkanélkülieké 497 ezer fő volt, ami 11,8%-os munkanélküliségi rátát jelentett. A január-márciusi...
Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban: a munkanélküliségi ráta 11,8 százalék volt, ugyanannyi, mint január-márciusban - jelentette a KSH csütörtökön.
Kortárs klasszikusok és fiatal alkotók most nyíló tárlatai, aukciós kiállítások és egyéb képzőművészeti programok - ezúttal is számos újdonsággal várják a vizuális művészet kedvelőit a fővárosi Falk Miksa utcai és környékbéli galériák csütörtökön, a 16. Műgyűjtők Éjszakáján. Lesznek zenei programok is, és beszélgetésekkel, tárlatvezetésekkel is készülnek a szervezők. A belépés ingyenes.
Az újvidéki lapban a kettős magyar állampolgárságról szóló kommentárban azért megjegyzik, hogy nem lelkesítő", hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarországi lakosságnak csak 60 %-a támogatja a kettős állampolgárságot
Az amerikai jegybankárok közül nem mindenki helyesli, hogy a legutóbbi közlemények mindegyike arra utal, hogy az irányadó ráta tartósan alacsony lesz. Jeffrey Lacker, richmondi Fed kormányzó tegnapi...
Az Orbán-kabinet leendő szóvivőjeként emlegetett Nagy Anna imád pókerezni, és egyedül gondoskodik Marco nevű kisfiáról. A 45 éves szakembernek persze nem ismeretlen a média világa.
Még meg sem jelent, de már minden eddigi rekordot megdöntött Kendra Wilkinson házipornója. Hugh Hefner volt barátnője 18 éves korában engedte meg akkori barátjának, hogy lefilmezze. Nem kellett volna.
A nőknek igen komoly esélyük van arra, hogy a párjuk horkolása riassza fel őket álmukból, hiszen egyes felmérések szerint a férfiaknak közel 40 százaléka rendszeresen horkol. A hölgyeknél ez az arány megközelítőleg 24 százalék, míg a gyerekeknek egytizedét érinti ez a probléma. Mert, hogy itt valódi problémáról lehet szó, az a következmények ismeretében kijelenthető.
Felipe Massa magabiztosan várja a hétvégi Török Nagydíjat, ahol a tavalyi botlás után tovább folytatná győzelmi sorozatát, és negyedszer is felállna a dobogó legmagasabb fokára az Isztambul Parkban.
Akik naponta sok órát töltenek a volánnál joggal idegeskednek közlekedési dugók vagy baleseti helyzetek miatt, pedig szerencsétlen esetben az arcuk baloldalán a napfény okozta rosszindulatú daganat az előbbieknél is nagyobb veszélyt jelent.
Immár ötödik hónapja folyamatosan emelkedve, negyven százalékkal nőtt a japán export áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Elsősorban a japán autók és fejlett technológiai cikkek iránti keresletn...