Eltűnt a Magyar Posta egyik értékszállító kocsijának sofőrje kedden. A Független Hírügynökség információi szerint a kocsit hiába hívták a központból, nem válaszolt senki. A járművet később Zuglóban találták meg. A kocsiban szállított pénzből úgy tudni, több millió forint hiányzott, és eltűnt a sofőr is.
Előzetes letartóztatásba helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője
A bulgáriai Mobiltel társaság közel 10 év után letiltatta a 0 888 888 888-as telefonszámot, miután a szám tulajdonosai sorra meghaltak. Az „elátkozott” hívószámként emlegetett vonal tárcsázása után most már csak egy hangüzenetet hallható: a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható.
A Vasas nyerte a 2009/10-es férfi vízilabda-bajnokságot, miután 10-9-re legyőzte az Egert szerdán a három sikerig tartó rájátszásos döntő ötödik összecsapásán.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elsietett és átgondolatlan lépésnek tartja a szlovák állampolgárságról szóló törvény szerdai módosítását. A módosítást demokrácia- és alkotmányellenesnek tekinti, s kész a szlovák Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.
A buszokra kiragasztott "Biztosan van Isten" hirdetésre érkezett tavaly a legtöbb panasz a brit reklámfelügyelethez. A Keresztény Párt kampányára több mint 1200 panasz érkezett, mondván a hirdetés sértő az ateistákra nézve, ráadásul a szövegben foglaltak bizonyítására sincs lehetőség.
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
Ötven százalékos kulcs érvényes az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 25 millió forintos bevételi értékhatárt meghaladó részére május 15-étől, a most hatályba lépett törvénymódosítást még tavaly fogadta el a parlament
Biztatóan indult a szerdai kereskedés az amerikai részvénypiacokon: a befektetők ismét a vártnál jobb amerikai makrogazdasági adatokra fókuszálhattak, így emelkedéssel indítottak a tőzsdék. Zárás...
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több út egy-egy szakaszán még most sem lehet közlekedni, noha az áradat lényegében levonult az észak-magyarországi folyókról
A szakértők szerint várható volt a részvények erősödése az elmúlt időszak árfolyamvesztesége után, de arra figyelmeztettek, hogy a piacok továbbra is igen érzékenyek az euróövezet adóssággondjaival kapcsolatos hírekre
Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága a Medián legújabb, a HVG számára készült felmérése szerint. A kutatás alapján minden második válaszadó - és a biztos szavazók 68 százaléka - a leendő kormánypártra szavazna. (MTI)
Újra megbeszélést tartanak a Gyurcsányhoz hű szocialisták. A hírTV információi szerint ismét arról egyeztetnek, hogyan lehetne kicserélni az MSZP országgyűlési frakciójában ülő tagok egy részét.
A vagyonkezelő közleménye említést tesz arról, hogy a várható veszteségek miatt szükségesnek látszik újabb tőkeemelés a légitársaságban adósságkonverzióval, vagy készpénzzel
A közigazgatási és igazságügyi minisztérium részeként működik majd a kormányzati kommunikációs államtitkárság, amely az összes minisztérium sajtókommunikációját fogja majd egybe. A kormányszóvivő...
Megijedtek „alkotásuktól”, ezért rendőrt hívtak magukra kaposvári fiatalok, akik egy robbanószerkezetet állítottak össze, mint mondták: kísérleti jelleggel. Tűzszerészek is megvizsgálták, kiderült, hogy tényleg robbanóanyagról van szó, a rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit.
A 81,8 milliárd forint osztalékbevétel 67 százalékkal haladta meg a tervezetett; az előirányzottnál több bevételhez hozzájárult a Richter Gedeon részvényeire átcserélhető kötvények refinanszírozásából származó bevétel is
Hamis hatósági engedélyt feltüntető honlap működésére derült fény a közelmúltban. Az orosz szerverről működő, potenciálisan veszélyes gyógyszereket kínáló weboldal az Európai Unió Gyógyszerészi Csoportjának (PGEU) hamisított engedélyével próbálta fedezni működését.
Legalább három ember meghalt és tucatnyian megsebesültek az oroszországi Sztravropol városában szerdán, amikor robbanás történt egy kulturális központ előtt – közölték orosz tisztségviselők. A hatóságok egyelőre még nem beszélnek terrortámadásról, de nem zárták ki annak lehetőségét.
Az euró keddi napközbeni csúcsa 103,29 dinár volt, ami egyben rekord is. A mai kereskedés 104 dinár körül kezdődött, és ekkor avatkozott be a jegybank, aminek a hatására az euró 102,9 dinárra gyengült. A bank kilenc napon belül hatodszor hajtott végre intervenciót
Spanyolország az elkövetkező hetekben "kasszához kéreti" vagyonosabb, jól kereső polgárait, hogy nagyobb tehervállalással segítsék rendezni az ország költségvetési hiányát - jelentette be Jose Luis...
Az Országgyűlés szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását
Azért gyűltek össze a hazai sztárvilág szép hölgyei, illetve Gönczi Gábor, valamint Kovács Áron, hogy aláírják azt az üres óriásplakátot, ami a mellrákszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Menesztették posztjáról Manuel Pellegrinit, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek helyét a Internazionaléval szombaton Bajnokok Ligáját nyerő portugál José Mourinho veszi át.
Büszke geekek 42 tudományos kísérlettel emlékeztek meg Douglas Adamsről a nemzetközi törülközőnapon. A robbanó hordók és az izzó uborka között a közönség folyékony nitrogénnel készített fagyit ehetett.
Nem megerősített információk szerint őrizetbe vettek egy pécsi rendőrtisztet, akit a Baranya megyei Görcsönyben múlt héten történt bankrablással gyanúsítanak. A rablás egy ócsárdi fiatalembert vettek őrizetbe, akit még aznap elengedtek – értesült a HavariaPress.
Öt hegymászó holttestét találta meg és több mint 2,5 tonna hulladékot gyűjtött össze a Csomolungmán egy nepáli serpacsapat a világ legmagasabb hegycsúcsának áprilisban kezdődött "takarítása" során.