Védekezés nélkül létesített szexuális kapcsolatot egy HIV-fertőzött cirkuszi akrobata Ausztráliában. Úgy tudják, a zimbabwei születésű férfinek akár száz szeretője is lehetett.
Narancsszínű figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat; az előrejelzések szerint ma is várhatók heves zivatarok. A szakemberek közölték: elsősorban Nyugat-, és Közép-Dunántúlon, Közép-, és Észak-Magyarországon, valamint az Észak-Alföldön fordulhatnak elő viharok.
Olaszország ma csatlakozott a megszorító intézkedéseket bevezető euróövezeti országok klubjához. Az olasz kormány két év alatt 24 milliárd euróval kívánja csökkenteni az államháztartási hiányt
(MTI) - A közoktatási intézményeket akkor lehessen átszervezni, ha az adott szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon, aránytalan teher előidézése nélkül gondoskodnak az önkormányzatok - kezdeményezi a közoktatási törvény módosításáról szóló, szerdán benyújtott javaslatában a fideszes Kósa Lajos és Pichler Imre. Indítványuk elfogadása esetén átszervezésről - május közepe helyett - július…
Ajándékozás utáni illeték, egyéni vállalkozó költségelszámolása, vissza nem térítendő támogatás és társasági adó - az olvasók kérdéseire az APEH válaszol.
A vártnál gyorsabban növekszik a világgazdaság az idén, elsősorban az ázsiai országok felfutásának köszönhetően - tette közzé legújabb elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Száz tonna fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök egy illegálisan működő telephelyen, Kiskunfélegyházán. A vélhetően zömmel lopott fémtárgyak közt kábelek, csatornafedelek és útjelző táblák is voltak.
Elszabadult nádszigetek - a vihar miatt kiszakadt gyökerű növényzettel, náddal borított lápdarabok - nehezítik a vízleeresztést a Velencei-tónál; motorcsónakkal igyekeznek eltolni és távol tartani a zsiliptől őket - mondta el az MTI-nek szerdán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettes főmérnöke.
Az elmúlt időszak piaci eseményeinek köszönhetően a pénztárak teljesítménye bár egységesen hullámzónak mutatkozott, a finomhangolások elősegítették, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer az állami nyugdíj mellett egy szilárd második pillérként nagyobb anyagi biztonságot teremtsen a tagok nyugdíjas éveiben. Ilyen lépesek voltak az elmúlt pár évben a központi-beszedés bevallás kiépítése, a garancia…
A bolgár kormány elállt attól a tervétől, hogy még az idén kérelmezze az ERM-2 árfolyamrendszerhez való csatlakozását. Erre valószínűleg jövőre kerül sor - közölte Szimeon Gyankov bolgár pénzügyminisz...
A vártnál gyorsabban növekszik a világgazdaság az idén, elsősorban az ázsiai országok felfutásának köszönhetően - tette közzé legújabb elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
Három hónappal meghosszabbította a bíróság annak a 23 éves egyetemistának az előzetes letartóztatását, aki tavaly november végén lövöldözni kezdett a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében. Az indoklás ugyanaz, mint korábban, vagyis a bíróság szerint fennáll a szökés és a tanúk befolyásolásának veszélye. A 2009. november 26-i támadásban egy ember halt meg és hárman megsérültek.
A Európai Parlament évről-évre újabb határozatot fogad el a mobilszolgáltatók kordában tartására, de az adatroaming fogyasztói árak továbbra is nagyon magasak.
Egy magánszemély által tett feljelentés szerint a Főtáv Zrt. nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében, amellyel az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.
Az Energia Hivatal a mai napon megjelentette KÁT-hosszabbítások ügyében hozott végleges határozatait. A tavaly év végi törvénymódosítás hatására 2011-15 között 27.7 mrd forint plusz kifizetésben...
Sokan "bombát" visznek a nyaralásukra azzal, hogy ellenőrizetlen, lejárt, tömítetlen gázpalackokat töltetnek újra - feketén - a nyaralás idejére. Mindezt annak ellenére, hogy országszerte megvan a lehetőség a palackok legális töltésére, és néhány ezer forintért új, bevizsgált palackokhoz lehet hozzájutni a bizonytalan állapotú régi helyett....
Nem kétséges, hogy a június 13-án parlamenti választásokat rendező Belgium kiválóan el tudja látni az év második felében esedékes soros EU-elnökségét - vélekedett szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke
Rendőrökre lőtt egy ittas férfi szerdán a Komárom-Esztergom megyei Leányváron. A férfihoz azért hívtak rendőrt, mert az udvarán lövöldözött. A kiérkező járőrökre is rálőtt, de nem sérültek meg. Mikor végül elfogták, a házában egy légpisztolyt és egy gázpisztolyt találtak.
Az Európai Unió jogellenesnek tartja azokat a helyhatósági választásokat, amelyeket a hét végén tart a koszovói szerb közösség két településen a volt szerbiai tartomány északi, illetve keleti részén.
Számos kulturális intézménynek, ügynek ítélt oda támogatást a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből Hiller István, a kulturális tárca leköszönő vezetője, aki idei egymilliárd forintos keretéből csak 234 millió forintról döntött - reagált közleményben a tárca a Magyar Nemzet szerdai cikkére
Virágzik a bűnözés a vb-házigazda Dél-Afrikában. A tolvajok, betörők és rablók éppúgy készülnek a tornára, mint a szervezők, akik 41 ezer rendőrrel próbálják megfékezni, kordában tartani a bűnözőket.
A BruxInfo elemzője szerint nem sért uniós jogszabályt és normát a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló magyar törvény. Fóris György az InfoRádiónak elmondta, Szlovákia több tekintetben is rosszul jöhet ki a két ország diplomáciai konfliktusából.
A Európai Parlament évről-évre újabb határozatot fogad el a mobilszolgáltatók kordában tartására, de az adatroaming fogyasztói árak továbbra is nagyon magasak - közölte a SciamuS Kft., Magyarország vezető telekommunikációs tanácsadója szerdán az MTI-vel.
Meglódultak szerdán az amerikai részvénypiacok, ezzel folytatódott a mát tegnap délután megindult emelkedés. A korábbi jelentős esés után elindult korrekciós emelkedés tovább erősítette a vártnál jobban alakul tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya.
(MTI) - A felmentési védelem megtartását kezdeményezi a kormánytisztviselőkre vonatkozóan egy, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslathoz szerdán benyújtott fideszes kapcsolódó módosító indítvány.
(MTI) - "Kijózanodás kasszazárás után Magyarországon" címmel terjedelmes beszámolóban foglalkozott a Berliner Zeitung szerdán a magyar gazdaság helyzetével.
Áprilisban a vártnál sokkal több új lakás talált gazdára az Egyesült Államokban - derül ki az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium jelentéséből. A várt 425 ezer helyett 504 ezer új lakást értékesítettek, ami 14,8 százalékkal haladja a márciusban gazdára találó új lakások számát. A szakértők 3,4 százalékos növekedésre számítottak.
Az idei első negyedévben megállt a bruttó hazai termék (GDP) öt negyedéve tartó csökkenése, az egy évvel korábbi alacsony szintet 0,1 százalékkal haladta meg