Már az őszi önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány és csak a szavazás napján lenne kampánycsend este hét óráig - tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményező, fideszes képviselők által a parlamentnek szerdán benyújtott javaslat. A kezdeményezett változtatások között szerepel, hogy csak személyesen lehet majd igazolást kérni és háromról két napra csökkennek…
Élesedik a határvonal a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék között - mutat rá az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán, hozzátéve, hogy már csak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem zárta ki, hogy koalícióra lépne a kormányfő vezette Smerrel.
Maximum egy kilogramm tömegű és egy méter fesztávú, tésztából készült hidakkal nevezhettek a versenyzők a Közép-Európai Tésztahíd Építő Bajnokságra, melyet hatodik alkalommal rendezett meg május 21-én az Óbudai Egyetem (ÓE). Idén a legjobb eredményt két győri egyetemista érte el, Györei Marcell és Czipó Dávid hídszerkezete 369,1 kilogrammos súlyt bírt el. A hagyományos nehézsúlyú verseny mellett…
A fideszes előterjesztésben az szerepel, hogy már az önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány, csak személyesen lehet majd igazolást kérni és háromról két napra csökkennek egyes jogorvoslati határidők
"Semmiféle biztonságpolitikai kockázata nincs a kettős állampolgárságnak, valamint teljes az egyetértés a magyar parlament, a jövendőbéli kormány és a köztársasági elnök között" - nyilatkozta Martonyi János, miután találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel szerdán délelőtt a Sándor-palotában.
A szlovák parlamentben el kell veszíteniük a mandátumukat azoknak a képviselőknek, akik majd magyar állampolgárságért folyamodnak – jelentette ki szerdán a pozsonyi törvényhozásban Robert Fico kormányfő. Hozzátette: sajnos, más út nincs.
12 magyar vállalatba fektettek be 2009-ben magántőke és kockázati tőke társaságok, ami fele a 2008-as adatoknak - a magyar cégek nem felelnek meg a követelményeknek
Már az őszi önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány és csak a szavazás napján lenne kampánycsend este hét óráig - tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményező, fideszes képviselők által a parlamentnek szerdán benyújtott javaslat.
Már az őszi önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány és csak a szavazás napján lenne kampánycsend este hét óráig - tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményező, fideszes képviselők által a parlamentnek szerdán benyújtott javaslat
A múlt héten 11,3%-os értéket hoztak az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések (elözö: -1,5%). Az EUR/USD valamivel 1,23 fölött mozog. Ellenállás 1,2330-nál található. Támogatások 1,2270-nél és 1,2200-nél helyezkednek el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Már az őszi önkormányzati választáson rövidebb lehet a kampány és csak a szavazás napján lenne kampánycsend este hét óráig - tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményező, fideszes képviselők által a parlamentnek szerdán benyújtott javaslat.
Hétfőn megakad a Magyar Nemzeti Bank 10 hónapja tartó kamatcsökkentési sorozata, vélik a Portfolio.hu által megkérdezett piaci szakértők. A fő érv a globális befektetői környezet érezhető romlása, ám...
A szlovák kormányfő szerint ha a Magyar Koalíció Pártjának képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök jelezte kedden, akkor el kell, hogy veszítsék parlamenti mandátumukat
Áprilisban 2.9 százalékkal több megrenedlést kaptak a tartós ipari cikkek előállításával foglalkozó vállalatok az USA-ban, mint egy hónappal korábban - jelentette az Amerikai Kereskedelmi...
Martin Scorsese sorozatának promója láttán mindenki számára egyértelmű lesz, hogy a tévé és a film közötti határvonal mára teljesen elmosódott. Amilyen minőséget, beállítást, kameramunkát, díszleteket és jelmezeket kapunk ebben az egyperces kisfilmben, az valami szédületes, és persze az HBO-tól nem is várunk mást, de basszus, van benne olyan jelenet is, amiről soha a büdös életben senki nem fogja…
Csütörtökön ismét erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Napközben egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, helyenként erősen viharos szél, jégeső kíséretében
Egy "most vasárnap" tartandó népszavazáson tízből hatan megadnák a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből
Az alkoholfogyasztás veszélyeire akarja felhívni a figyelmet az a hirdetés, melyet a minap tettek közzé Olaszországban. A koktélos pohárban fekvő magzat elborzasztotta a közvéleményt.
Egy "most vasárnap" tartandó népszavazáson tízből hatan megadnák a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derül ki a Nézőpont Intézet (NI) legfrissebb, a Heti Válasz számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
A Nézőpont Intézet legfrissebb reprezentatív felmérése szerint a Fidesz-KDNP töretlenül őrzi tetemes előnyét. A Heti Válasz számára készült, szerdán ismertetett közvélemény-kutatás eredménye szerint a megkérdezettek 51 százaléka, az aktív szavazók 62 százaléka szavazna a győztes pártszövetségre.
A szlovák kormányfő szerint ha a Magyar Koalíció Pártjának képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök jelezte kedden, akkor el kell, hogy veszítsék parlam...
Meghosszabbította az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság
Szerbia és Horvátország néhai elnökei a boszniai háború (1992-95) idején is azon mesterkedtek, hogy egymás országai között osszák fel Bosznia-Hercegovinát, ám az ottani bosnyák (muzulmán) lakosságra egyikük sem tartott igényt - írta szerdán a Nezavisne Novine című boszniai újság.
Egy "most vasárnap" tartandó népszavazáson tízből hatan megadnák a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derül ki a Nézőpont Intézet (NI) legfrissebb, a Heti Válasz számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Az egész nap folyamán pluszban tartózkodtak az amerikai határidős indexek és a fél háromkor közzétett makroadat is a kedvező hangulatot erősíti ma, a tartós cikkek rendelésállománya ugyanis az...
Olyan EU-amerikai adatvédelmi megállapodásra törekszik az Európai Bizottság, amely messzemenően védi a magánélethez és magántitokhoz fűződő személyes jogokat - hangsúlyozta szerdai tájékoztatásában az EU legfőbb végrehajtó testülete
Kimondottan jó idénye volt a Real Madridban, mégis elképzelhető, hogy Manchesterbe költözik Van der Vaart. A holland középpályásért Sir Alex Ferguson, a United menedzsere 23 millió eurót sem sajnálna – számol be minderről az AS.
Az április 10-én lezuhant lengyel elnöki repülőgép pilótái több vészjelzést is figyelmen kívül hagytak, ez okozta a Tu-154-es katasztrófáját - nyilatkozta szerdán Edmund Klich légügyi szakértő.
A Boris Tadic szerb elnök vezette Demokrata Párt (DS) meghatározó befolyást szeretne az újonnan megalakuló Magyar Nemzet Tanácsban - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Szó és a Tanjug hírügynökség beszámolója szerint.
Az április 10-én lezuhant lengyel elnöki repülőgép pilótái több vészjelzést is figyelmen kívül hagytak, ez okozta a Tu-154-es katasztrófáját - nyilatkozta szerdán Edmund Klich légügyi szakértő
A szlovák kormányfő szerint, ha a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök jelezte kedden, akkor el kell, hogy veszítsék parlamenti mandátumukat.