A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Görögországnak tíz évre lesz szüksége ahhoz, hogy felülkerekedjen pénzügyi válságán. Erről a Der Spiegel című lap számol be hétfőn megjelenő számában, forrásmegjelölés nélkül. (MTI)
A francia külügyminiszter szerint a Görögország pénzügyi támogatására kidolgozott nemzetközi program "semmit nem garantálhat" a válság továbbterjedése ellen. Bernard Kouchner ugyanakkor óva intett az "europesszimizmustól".
A JP Morgan emelte a Brent és a WTI olajfajták idei átlagárára vonatkozó előrejelzését, elsősorban a feltörekvő országok, köztük Kína növekvő keresletére tekintettel. Az amerikai befektetési bank azza...
Az elmúlt hetekhez hasonlóan a vasárnap közölt legfrissebb közvélemény-kutatások sem valószínűsítenek egyértelmű győztest a csütörtökön esedékes brit parlamenti választásokra.
Az orosz bajnokság 8. fordulójában a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Zenit 1-0-ra verte a moszkvai Szaturnt, míg a Németh Norbertet ez alkalommal is nélkülöző Tom Tomszk 3-1-re kikapott a CSZKA Moszkva otthonában.
Az amerikai belbiztonsági miniszter szerint a hatóságoknak sikerült fontos nyomokat rögzíteniük a New York-i Times Square-en talált, pokolgépet rejtő terepjáróban. Janet Napolitano az NBC tv-állomá...
Zolnai-Varga Ákos, Kőrispataky Zsolt és Domsa Mihály bútorcsodákat terveznek és kiviteleznek, a boldog békeidők polgári hangulatában. Hagyománytiszteletük jól keveredik fiatalos lendületükkel és modern üzleti felfogásukkal. Nem csoda, hogy ma már világsztárok, üzletemberek és híres külföldi politikusok is gyakran rendelnek tőlük. Arcok a liftben Borbás Máriával, a Hír Televízióban.
Az elmúlt hetekhez hasonlóan a vasárnap közölt legfrissebb közvélemény-kutatások sem valószínűsítenek egyértelmű győztest a csütörtökön esedékes brit parlamenti választásokra,
Nyert a Liverpool otthonában, s 2-0-s sikerével egészen közel jutott a bajnoki címhez a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának rangadóján.
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani. Ilyen a mesehősről elnevezett Popeye leves is.
Az MDF fél milliárddal, az MSZP 367 millió forinttal költött többet tavaly a bevételeinél. A súlyos vereség miatt a választások után mindkét párt a korábbinál jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat. A költségvetésből összesen 1,4 milliárd forint jut a választásokon 1 százaléknál jobb eredményt elérő pártoknak.
A tálib parancsnokok megkezdték a tájékozódást Hamid Karzai afgán elnök kormányának irányában - közölte vasárnap egy televíziós beszélgetésen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Az Exxon Valdez tankhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikói-öbölben - idézett szakértőket vasárnapi tudósításában a CBS News hírcsatorna. Az Exxon Valdezből...
Ezrek ünnepelték vasárnap Münchenben a Bayern München 22. bajnoki címét, miközben a berlini szurkolók Dárdai Pál csapatát a Hertha BSC-t siratták. A német fővárosnak - szívében a híres Olimpiai Stadionban - 13 év óta először nem lesz első ligás csapata.
Az Európai Központi Bank üdvözli a görög kormánnyal, az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal való egyeztető tárgyalásokat követően bejelentett görög mentőcsomagot - olvasható a bank...
A MÁV mindent megtett, hogy megőrizze a vasúti pálya és a műszaki berendezések állapotát azon a 29 szárnyvonalon, ahol tavaly óta szünetel a személyszállítás
Története első bajnoki címét szerezte meg a Twente Enschede labdarúgócsapata, miután vasárnap idegenben nyert a Fehér Csabát is felvonultató NAC Breda otthonában. A magyar játékost a találkozó elején kiállították.
Milliós fizetési bónuszokat osztottak szét a napokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. A Vági Márton által vezetett állami cégnél korábban fél évente juthattak extra pénzhez a dolgozók, most hamarabb utaltak.
A sanghaji világkiállításon nagy népszerűségnek örvend a magyar pavilon sztárja, a gömböc. Bár a feltalálók szerint a találmány Európában nem lenne ilyen sikeres
Sem a német kormányban, sem a parlamenti pártok körében, sem pedig a tartományok részéről nem fogadta osztatlan támogatás Görögország pénzügyi megsegítését, amelyről vasárnap született meg a megállapodás. Angela Merkel kancellár viszont üdvözölte azt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtekből le kell vonni a tanulságokat.
Koman Vladimir csapata, a Bari magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a vendég Genoa ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. A Roma az élre ugrott, a Juve már biztosan nem érheti el a BL-selejtezőt.
Egyre többen mennek a zarándokhellyé vált püspökladányi szántóföldre. Már naponta száz-kétszázan érkeznek a hívők a területre, ahol néhány nappal ezelőtt egy műholdas felvételen sokan Jézus Krisztus arcképét vélték felfedezni.
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.
A Magyar Nemzeti Bank teszi a dolgát az elkövetkező három évben is, ameddig mandátumom tart - reagált Simor András, az MNB elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az elmúlt napokban őt...