2010. május 19. szerda

máj. 19
17:18
Az általános iskolások 8 százaléka próbált ki valamilyen drogot (ATV)
A megkérdezett 14-16 éves korosztály 22 százaléka napi rendszerességgel dohányzik, 16 százalékuk pedig fogyasztott már életében valamilyen tiltott szert. A marihuána és az alkohol mellett továbbra is kedvelt a fiatalok körében a gyógyszerre ivás, a nyugtató szedés, de az ecstasy és a hallucinogén szerek is ott vannak a listán, derült ki abból a felmérésből, amit a Szociális és Munkaügyi…
máj. 19
17:18
Már csak egy nap van az szja bevallások elkészítésére (ProfitLine)
(MTI) - Már csak egy nap maradt az szja és a vagyonadó bevallások elkészítésére, mindkettőt május 20-án éjfélig lehet bevallani, és az adó megfizetésének határideje is ez.
máj. 19
17:20
Híradó, 2010. május 19. 16:35 (hirado.hu)
Híradó délután
máj. 19
17:20
Irán elutasítja az ENSZ-szankciókat előirányzó határozattervezetet (Gondola)
Jogtalannak nevezte és elutasította Irán az Egyesült Államok által előző nap az ENSZ Biztonsági Tanácsában beterjesztett határozattervezetet, amely új, a korábbiaknál keményebb szankciókat helyez kilátásba Teherán ellen
máj. 19
17:20
Újabb áldozat: Stohl baleset miatt eltűnt Bordás ezredes (ATV)
Véglegesen kiírják karakterét a sorozatból.
máj. 19
17:20
Gazdasági konzultáció - Orbán: lesz új alkotmány (ProfitLine)
(MTI) - Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik. Bejelentette: az új kabinet megyei kormányhivatalokat hoz létre.
máj. 19
17:21
Jelentősen gyengültek a térség devizái (Privátbankár)
Az euró befektetésekkel szemben megrendült bizalom meredek árfolyamveszteséget okozott a térségbeli devizák körében: az eurót szerdán délután négy órakor 279,70 forinton jegyezték a kedd délutáni 276,...
máj. 19
17:21
Kőzetmintákat akar a Földre hozni a Marsról a NASA (Infostart)
Kőzetmintákat akar a Földre hozni a Marsról az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA közölte: az ember nélküli expedícióban az élet formái után kutatna. A CBS News hírcsatorna beszámolója szerint a szakértők idegen baktériumok megkövesedett maradványait vagy az élet valamilyen formájára utaló kémiai, biológiai jeleket keresnének
máj. 19
17:22
Továbbra is a lengyel gazdaság az éllovas Európában (ProfitLine)
A lengyel gazdasági minisztérium szerdán kiadott becslése szerint az idei első negyedben 3,1 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék (GDP).
máj. 19
17:23
Orbán: 2012 végére lesz új alkotmány (Privátbankár)
Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik
máj. 19
17:24
Szinte ruha nélkül a műsorvezető! - videó (Blikk)
Némethy Marcsi, a Boszorkánykonyha műsorvezetője eddig csak pasicsábításra vetette be a szexi fűzőt, most viszont az Aktív kamerája előtt lejtett benne.
máj. 19
17:24
Viharos hullámok tombolnak a forintpiacon (ProfitLine)
Az euró befektetésekkel szemben megrendült bizalom jelentős árfolyamhullámzást generál a térségbeli devizák körében, az eurót szerdán délután öt órakor 281,84 forinton jegyezték a kedd délutáni 276,77 forint után.
máj. 19
17:24
Terhesség alatti problémák - Homeopátiás segítség (I.) (WebBeteg)
A gyermekvárás időszakában előtérbe kerülnek a természetes, szelíd gyógymódok. A homeopátia számos lehetőséget kínál a várandósság idején felmerülő problémákra.
máj. 19
17:25
Orbán: 2012 végére lesz új alkotmány (Privátbankár)
Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik
máj. 19
17:30
EPP-elnök: a szlovák kampány után lehet szó néppárti kezdeményezésről (Gondola)
A szlovákiai választási kampány után lehet szó arról, hogy az Európai Néppárt (EPP) kezdeményezze a nézeteltérések tisztázását az EPP-hez tartozó magyar, illetve szlovák párt között - közölte Wilfried Martens, az EPP elnöke
máj. 19
17:30
Inkább megszabadulnak Stohl karakterétől is (HírTV)
Valóban az élet alakítja a népszerű krimisorozat, a Tűzvonalban dramaturgiáját. Stohl András balesete után a Tűzvonalban Produkció bejelentette, hogy a színész – aki a sajtótájékoztatón tolmácsolt üzenetében még egyszer külön bocsánatot kért mindenkitől a történtekért – és a produkció útjai a 4. évadra a továbbiakban közös megegyezéssel elváltak egymástól.
máj. 19
17:30
OTP: nehéz negyedévek jönnek (Portfolio)
Vegyes vagy enyhén pozitív fogadtatásra talált az elemzők körében az OTP szerdán hajnalban közzétett első negyedéves gyorsjelentése. A magyar alaptevékenység teljesítménye a szűkülő kamatmarzstól...
máj. 19
17:32
Martonyi: hamarosan magyar-ukrán kormányfői találkozó lesz (Gondola)
Magyarország és Ukrajna felújítja a magas szintű kétoldalú tárgyalások háttérbe szorult gyakorlatát, amelynek keretében a két ország miniszterelnöke a közeli jövőben találkozik egymással - jelentette ki Kijevben Martonyi János leendő külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Konsztantyin Hriscsenkóval, az ukrán diplomácia vezetőjével
máj. 19
17:32
Lopta az árvízi töltést (HírTV)
A töltéskorona megemelésére elhelyezett gerendát akarta ellopni egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolynál szerdán délelőtt. A rendőrök a tolvajt lefülelték, ellene közveszély színhelyén elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
máj. 19
17:33
Árvíz: továbbra is fennáll a veszélyhelyzet (Alternatív Energia)
Nem sokat javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén továbbra is több ezren védekeznek, kéttucatnyinál is több út járhatatlan, illetve nehezen járható; a védekezésben több ezren vesznek részt.
máj. 19
17:34
Már csak egy nap van az szja bevallások elkészítésére (Gondola)
Már csak egy nap maradt az szja és a vagyonadó bevallások elkészítésére, mindkettőt május 20-án éjfélig lehet bevallani, és az adó megfizetésének határideje is ez
máj. 19
17:36
BKV: 33 milliárdos kárt okoznak a bliccelők (hirado.hu)
A vállalat tájékoztatása szerint vannak olyanok, akik több millió forinttal tartoznak
máj. 19
17:36
2012-ig jön az új alkotmány (Gondola)
Orbán tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik.
máj. 19
17:39
Júniusra elkészülnek a Fidesz gazdasági javaslatai (Privátbankár)
Június közepén kerülhetnek a parlament elé az első gazdasági törvényjavaslatok. Orbán szerint vannak olyan keresetek, amelyek nem tartoznak az államra
máj. 19
17:42
Reálértéken 10,3 százalékkal csökkentek a lakásárak 2009-ben (Infostart)
2009-ben nominálisan 6,3 százalékkal, reálértéken 10,3 százalékkal csökkentek a lakásárak 2009-ben az FHB lakásárindex szerint, és idén további 9,3 százalékos csökkenés várható - mondta a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. Harmati László elmondta: a lakás adásvételi tranzakciók felére estek vissza tavaly.
máj. 19
17:42
Rendeljen az izlandi vulkáni hamuból! (BorsOnline)
Miközben az izlandi Eyjafjallajökull vulkán komoly felfordulást okoz az egész európai légi közlekedésben, úgy tűnik, mások bizniszt látnak benne. A szigetország egy internetes honlapja már árulja tűzhányóból származó hamut.
máj. 19
17:42
Molnár Oszkár: Edeléníben várhatóan további rendkívüli intézkedésre már nem lesz szükség (Infostart)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 5-10 centimétert apadt a Bódva Edelénynél, miután a veszélyeztetett város közelében a déli órákban átvágták a gátat. A település polgármestere az InfoRádióban elmondta: a töltéseket továbbra is homokzsákokkal erősítik, a védekezés még napokig eltarthat, de várhatóan további rendkívüli intézkedésre már nem lesz szükség.
máj. 19
17:44
Ugyan Anita újra az Everest csúcsán (Infostart)
Néhány nappal Várkonyi László tragikus balesete után majdnem meghalt a Mount Everesten egy másik magyar hegymászó is. Ugyan Anita légcsöve "megfagyott" a világ legmagasabb hegyén, ezért eredeti céljától eltérve oxigénpalack használatával jutott fel a csúcsra - immár másodjára.
máj. 19
17:45
Szabics visszatér a Sturm Grazhoz (Infostart)
Szabics Imre visszatér a Sturm Graz labdarúgócsapatához.
máj. 19
17:45
Szó sincs arról, hogy Görögország kilépne az EU-ból (ProfitLine)
Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből. (MTI)
máj. 19
17:48
A mértékletesen ivók egészsége bizonyult a legjobbnak (Gondola)
Jobb az egészsége azoknak az embereknek, akik mértéktartóan, de isznak alkoholt, mint az antialkoholistáknak - állapították meg francia kutatók
máj. 19
17:48
Jutalékért ölte betegeit a római sorozatgyilkos (Metropol)
Vizsgálat indult Rómában egy betegápoló ellen, aki 2009-ben hét magatehetetlen beteget ölt meg egy temetkezési vállalattól kapott jutalékért.
máj. 19
17:48
Slota eszméi hódítanak a Facebookon (HírTV)
Már a legnépszerűbb közösségi oldalon is terjed a Slotáék által gerjesztett magyarellenesség. Anti-Hungary néven hoztak létre oldalt ismeretlenek a Facebookon, mellyel több mint háromezren szimpatizálnak.
máj. 19
17:48
Gyerek közösségi oldal indult a világhálón (Metropol)
Togetherville néven új közösségi portál kezdte meg működését a világhálón; a Facebookhoz tartozó honlap hat és 10 év közötti gyereket vár a virtuális térbe.
máj. 19
17:50
Gyerekek számára indult közösségi oldal (Gondola)
Togetherville néven új közösségi portál kezdte meg működését a világhálón; a Facebookhoz tartozó honlap hat és 10 év közötti gyereket vár a virtuális térbe
máj. 19
17:50
Felborított egy autót a szél az M60-ason (HírTV)
Felborult egy autó az erős szél miatt szerdán az M60-ason, a Baranya megyei Bóly közelében. Az autóban utazók súlyosan megsérültek.
máj. 19
17:51
BKV: 33 milliárdos kárt okoznak a bliccelők (Metropol)
Az elmúlt tíz évben halmozódott fel ez az összeg, vannak olyan bliccelők is, akik több millió forinttal tartoznak. A 25 és 55 év közöttieknél a pótdíjazások száma megnőtt, a befizetések száma viszont csökkent.
máj. 19
17:51
Uniós forrásból robog a Skanzenvasút (Spa Trend Online)
A medréből kilépett Sztaravoda-patak mintegy 45 milliós kárt okozott a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a szél fákat döntött ki, tetőket sodort el, negyvennél több épület sérült meg, a víz elvitte egy szakaszon a Skanzenvasút töltését. Cseri Miklós főigazgató azt nyilatkozta lapunknak a hétvégi Pünkösdi Fesztivált már megtartják. A Skanzen a kulturális tárcától kér segítséget, de elkezdték önerőből…
máj. 19
17:51
Vádat emeltek egy képviselő ellen költségtérítés miatt (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek szerdán egy brit parlamenti képviselő ellen törvényellenes költségelszámolás címén.
máj. 19
17:52
Győr és Komárom között torlódás alakult ki az M1-es autópálya lezárása miatt (Gondola)
Pár órával az M1-es autópálya lezárása miatt elrendelt terelés szerda déli kezdete után már csak lépésben lehetett közlekedni Győr és Komárom között - közölte a rendőrség
máj. 19
17:53
Húsz perces késés Budapest és Győr között (Metropol)
Az árvízi helyzet miatt húsz perces késésekre kell számítaniuk a GYSEV vonatain utazóknak Budapest és Győr között.
máj. 19
17:54
Görögország cáfolja, hogy kilépne az EU-ból (Gondola)
Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből
máj. 19
17:54
Hét beteggel végzett egy sorozatgyilkos (hirado.hu)
A 65 éves Angelo Stazzi idősek otthonában betegápolóként dolgozott
máj. 19
17:54
Végre megvan az ítélet: pert nyert a magyar sztárénekes! (ATV)
Alperese azonban fellebbezett.
máj. 19
17:56
Közös segélyvonalat indított a három mobilszolgáltató (hirado.hu)
A 1749-es számot kell hívni, vagy erre a számra az ÁRVÍZ szót elküldeni sms-ben
máj. 19
17:56
Megtámadták Afganisztánban a NATO fő támaszpontját (ATV)
Nem sikerült elérni céljukat.
máj. 19
17:57
Több mint 30 milliárdot vettek ki a BKV zsebéből (Privátbankár)
Összesen 33,1 milliárd forintra tehető az kár, amelyet a bliccelők a BKV-nak az elmúlt tíz évben okoztak - hangzott el a vállalat sajtóbeszélgetésén
máj. 19
17:58
"Az egész eurózóna rogyadozik" (hirado.hu)
A nemzetközi trendekkel együtt esett a BUX: 3,07%-os csökkenéssel zárt
máj. 19
17:59
A nemzetközi trendekkel együtt esett a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22.595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető rész...
máj. 19
18:06
Világraszóló csodára bukkantak a Mátyás-templomnál (HírTV)
Barlangra bukkantak szerdán Budapest I. kerületében, a Mátyás- templomnál. Egyelőre annyit tudni, hogy két teremből áll, és a várbarlang része. Feltárása folyamatban van Adamkó Péter, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője.

Keresés