Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat elvi alapon, szándékosan különbözteti meg a vagyonyilatkozat-tétel szempontjából a politikai és a szakmai állami vezetőket, tesz különbséget politikus és köztisztviselő között
Az új kormány első hivatali munkanapján megtörténhet a kormányzati átadás-átvétel - nyilatkozta szerdán Répássy Róbert, aki beszélt arról is: az "átadó" volt miniszter jogi felelősséggel tartozik majd vonatkozó törvényjavaslatuk értelmében az átadás-átvételkor tett nyilatkozatáért.
A székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt - köztük három újságírót - bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.
A tegnapi részvénypiaci csökkenés folytatódása várható a szerdai kereskedési napon is, miután a határidős indexek mínuszban tartózkodnak. A piac továbbra is a Németország által ma hivatalosan is shortolási tilalom hatása alatt áll, melynek célja részben az euró védelme lenne. Ennek ellenére az euró jegyzése nem igazán tud elszakadni az 1,22 dolláros szinttől, igaz legalább elemelkedett az 1,2140…
További erősödés előtt áll a svájci frank és a (jelenleg a svájci jegybank intervenciója által tartott 1.40-es) kritikus szint is elbukhat az euró ellenében - vetítik előre legfrissebb...
A politikai fordulat lehetőséget ad arra, hogy beindítsuk a gazdaságpolitika fordulatát. A nemzeti konzultáció célja, hogy minél több szakember mondja el a véleményét arról, mit kellene tennie az új kormánynak – mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter szerdán a nemzeti konzultáció második rendezvényén Budapesten.
A legnagyobb szlovák ellenzéki párt készen áll arra, hogy amennyiben a választások után döntési pozícióba kerül, a lakosság szankciókkal való ijesztgetése nélkül rendezze a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezetről kirobbant vitát
Jóllehet a magyar pénzügyi szektor kockázatai a 2008 szeptemberét követő fél évben tapasztalt rendkívüli helyzethez képest számottevően mérséklődtek, de még mindig nagyok - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán az MTI-vel.
Gyorsan nő a belvíz a Tiszántúlon: már több mint 16 ezer hektár földet öntött el a víz a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizg) működési területén - közölte Bara Sándor, az igaz...
Újra hallatott magáról a franciaországi Bogdanoff ikerpár, amelynek mindkét tagja, Igor és Griska is szenvedélyes plasztikaiműtét-függő. A két színész a sok operáció következtében valóságos szörnnyé változott.
Görögország teljes egészében, rendben visszafizette szerdán lejárt tízéves, 8,5 milliárd euró értékű eurókötvényét, az illetékesek nyilatkozata szerint a visszafizetést közép-európai idő szerint kora délután zárják.
A világ újautó-eladásainak 2,5 százalékos növekedésére és az európaiak 5,9 százalékos visszaesésére számít 2010-ben a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB). Az autógyárak finanszírozásában nagy szerepet játszó bank negyedéves elemzéséből az is kiderül, hogy Amerikában rendkívül alacsony szintről indul a növekedés, Európában pedig 2011-ben is csak 3,4 százalékos lesz a növekedés,…
Az ország belső folyamatai, illetve a gazdaság állapota indokolttá teszik az alapkamat fokozatos csökkentését, aminek azonban a felerősödő globális kockázatok megálljt parancsolhatnak - írja a...
Áprilisban 0.1 százalékkal voltak alacsonyabbak a fogyasztói árak az USA-ban, mint egy hónappal korábban - jelentette az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium. Az adat kisebb meglepetést okozott,...
Két üveg sörre cserélte volna három hónapos kislányát egy 24 éves férfi az Egyesült Államokban. Az italok helyett azonban a rendőrök haragjával kellett beérnie – derült ki később.
A francia minisztertanács elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken
Az új kormány első hivatali munkanapján megtörténhet a kormányzati átadás-átvétel - nyilatkozta szerdán Répássy Róbert fideszes képviselő, aki beszélt arról is: az "átadó" volt miniszter jogi felelősséggel tartozik majd vonatkozó törvényjavaslatuk értelmében az átadás-átvételkor tett nyilatkozatáért.
A francia minisztertanács szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
Mindannyian tudjuk, hogy a költségvetés számai nem stimmelnek. Még a nemzeti bank is azt állítja, hogy a költségvetés számai már nem azok, mint amikor azokat korábban papírra vetették - jelentette ki...
Összefog az árvízkárosultakért négy országos napilap. A Magyar Nemzet, a Népszabadság, a Nemzeti Sport és a Blikk minden pénteken eladott lapszámának árából 5 forinttal a rászorulókat támogatja. Azt szeretnék elérni, hogy a katasztrófa károsultjai minél hamarabb segítséget kapjanak. (hírTV)
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét közös törvényjavaslatában a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt
Gyorsan nő a belvíz a Tiszántúlon: már több mint 16 ezer hektár földet öntött el a víz a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén - közölte Bara Sándor, az igazgatóság védelemvezetője szerdán az MTI-vel.
A francia minisztertanács szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
Jóllehet a magyar pénzügyi szektor kockázatai a 2008 szeptemberét követő fél évben tapasztalt rendkívüli helyzethez képest számottevően mérséklődtek, de még mindig nagyok - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtését célzó törvénymódosító javaslat általános vitára bocsátásával egyhangúan egyetértettek a képviselők az Országgyűlés gazdasági és informatikai biz...
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem csökkent az infláció áprilisban az Egyesült Államokban. A ma közzétett adatok alapján a fogyasztói árak 0,1 százalékkal mérséklődtek havi szinten, míg az elemzői várakozások 0,1 százalékos emelkedésről szóltak a márciusi 0,1 százalékos emelkedés után.
(MTI) - Görögország a pénzügyi kisegítő csomag és a masszív költségvetési konszolidációs program ellenére valószínűleg végül mégis adósságállományának átstrukturálására kényszerül - jósolták szerdán londoni pénzügyi elemzők. Úgy vélik, a kényszerű euróövezeti kiigazítások várhatóan tovább lassítják a valutauniós gazdaság kilábalását, és az euróövezeti jegybank (EKB) még két évig nem változtat…
Franciaországban elfogadta a minisztertanács azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken. A tervezet júliusban kerül a parlament elé.
Úgy tűnik, Németország egyedüliként hirdetett háborút a spekulánsokkal szemben, amikor kedden bejelentette, hogy szerdától tilosak a short eladások az ország tíz legfontosabb pénzügyi intézményénél. Erről nem konzultált európai partnereivel sem. Franciaország máris jelezte, hogy nem kíván ehhez hasonló intézkedést bevezetni.
Orosz szakértők szerint Lech Kaczynski gépének katasztrófájakor a pilótafülkében tartózkodott Andrzej Blasik, a lengyel légierő főparancsnoka és Mariusz Kazana, a diplomáciai protokollszolgálat vezetője. Ráadásul a TU-154-es 15 méterrel a leszállópálya szintje alatt repült - közölték a csütörtöki moszkvai lapok, felhívva a figyelmet az orosz és a lengyel értékelés közötti eltérésekre.
Bár az RFV által az idei évre megfogalmazott profitterve meghaladja a Concorde becslését, az elemző szerint a papírok jelenlegi árfolyama már tükrözi a pozitív fejleményeket. A modell...
Hamisítványok értékesítésének gyanújával vettek őrizetbe a brit hatóságok egy fiatal rendőrt a napokban. A gyanú szerint a férfi a helyi használtpiacon lefoglalt kalóztermékeket próbálta továbbadni....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, ketten pedig 50 bázispontos lazítást javasoltak az április 26-i kamatdöntő ülésen - tette közzé az ülés rövidített jegyzőkönyvét az MNB szerdán.
A tavalyi 6.5%-os lakóingatlan-áresést követően idén még nagyobb, 9.3%-os áresést vár a piacon az FHB. Egyes megyékben a "ha nincsen tranzakció, nincsen ár" tömeges jelenségével állnak szemben az FHB...
Jogszerűtlen volt annak viszontgaranciának a vállalása, amelyet a Malév volt fő tulajdonosának, az orosz érdekeltségű AirBridge-nek nyújtott, a felelősséget vizsgálják, feljelentést is tettek az ügyben - mondta Oszkó Péter ügyvezető pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alakuló ülésén. (MTI)
A márkushegyi szénbánya és az oroszlányi hőerőmű bezárása mellett döntött a Vértesi Erőmű Zrt. tegnapi rendkívüli közgyűlése - a tulajdonos Magyar Villamos Művek javaslatára.