A kedd délelőtti határidőig nem nyilatkozott az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorcium arról, milyen módon és határidővel vásárolja meg az egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. alvállalkozóival szemben fennálló tartozását - tájékoztatta Temesvári Zoltán ügyvéd az MTI-t.
A Pannunion Nyrt. tájékoztatása szerint a társaság Igazgatósága a tegnapi nappal, 2010.05.17/1. határozatával, Gyimóthy Dénes igazgatósági tagot a Pannunion Nyrt. Igazgatóságának elnökévé választotta - olvasható a BÉT honlapján.
Mérséklődött a lízingpiac visszaesése 2010 első negyedévében a tavaly első negyedévihez képest: a csökkenés 43 százalék volt az egy évvel korábbi 57 százalékos zuhanás után - közölte a Lízingszövetség az MTI-vel kedden.
A legtöbb tényező a forint rövid távú gyengülését vetíti előre - írják legfrissebb feltörekvő piaci anyagukban a Danske Bank koppenhágai elemzői. A szakértők ezzel magyarázzák, hogy jelentősen...
A Getronics Magyarország Kft., mint az új bankfüggetlen kártyaközpont piac szereplője, testre szabhatóbb kártyaszolgáltatásokat és jelentősen csökkenő tranzakciós díjakat ígér a jövőben, köszönhetően az új törvényi szabályozásnak. Eddig a különféle hűség, illetve co-banded kártyák használata a nagy cégek privilégiuma volt (Tesco hitelkártya, Shell Smart kátya), a jövőben azonban a kisebb üzletek…
Jelenleg összesen 1428 embernek kellett elhagynia az otthonát az áradások miatt. Egyszerre 6 folyón, kisebb vízfolyáson van az eddigi legnagyobb árvízszintnél is nagyobb áradás. Jelenleg a Bódva melletti Edelényben a legkritikusabb a helyzet, ahol az éjszaka átázott a töltés – hangzott el az Országos Műszaki Irányító Törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Nincs technikai akadálya annak, hogy a lakótelepi lakásokban meleg legyen a radiátor, csupán meg kellene rendelnie a fűtést az adott lakóközösségnek a Főtávtól - mondta az InfoRádiónak a vállalat szóvivője.
A tegnapi pozitív amerikai hangulat ma Európára is átragadt, a vezető indexek pluszban kezdték a napot és jelenleg is 1% körüli emelkedést mutatnak. A régióban is mérsékelt optimizmus uralkodik, a...
Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, valamint Soros György alapja is közzétette első negyedéves portfoliójelentését, amelyből kiderül, hogy az év első három hónapjában milyen vállalatokban...
Az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke, Massimo Moratti számít rá, hogy José Mourinho a Bajnokok Ligája döntőjét követően távozik a milánói alakulat kispadjáról.
Két héttel az eredeti időpontot követően tehet írásbeli középszintű informatika érettségit az a 60 érintett, akik az árvíz vagy a viharos szél miatt nem tudtak részt venni a május 17-ei vizsgán. Mások késve érkeztek meg a vizsgára, ők elkülönítve írhatták meg a vizsgát, esetenként pedig időhosszabbítást kaptak a fiatalok - számolt be a MTI-nek Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke. Szintén a…
Csütörtök hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a MOL, melytől ismét érdemi nettó profitot várnak az elemzők az elmúlt egy év hektikusan ingadozó nyereségességét követően. Az...
Több mint száz idősebb hallgató veheti át oklevelét a Miskolci Egyetemen május 15-én, amikor tanévét zárja az országban elsőként, 2009-ben indított Szépkorúak Akadémiája. A 2009/2010-es tanévvel párhuzamosan zajló képzés keretében az egyetem nyolc karának és egy intézetének diszciplínái, 28 intézetének és 36 tanszékének szakmai és tematikai sokszínűsége érhető el az 50 év feletti, legalább…
Továbbra is mérsékelt kereslet mellett zajlott az Államadósság kezelő Központ 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciója, melynek során az átlaghozam 2 bázisponttal 4,99 százalékra emelkedett.
Megfenyegette fideszes képviselőtársát a jobbikos Zagyva György Gyula a parlamentben. A politikus a folyosóra hívta társát, miután figyelmeztették: nem a trianoni emléknapról, hanem Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról szóló vita van az Országgyűlés napirendjén.
Közép-Európában már hatan haltak meg az áradásokban. Szerbiában ketten, Lengyelországban hárman fulladtak a vízbe. Krakkó közeléből kétezer embert telepítettek ki. Csehországban a Morva áradása miatt két határátkelőt lezártak. Szlovákiában egy idős férfi holttestét húzták ki az egyik megáradt patakból.
Most már akár pánikszerű begyorsulásnak is nevezhetjük amit a grafikonon látunk, ami a rövidtávú (és talán a középtávú) további euró gyengülés végét jelentheti. Ugyan még csak most jutott több éves csúcsára a jegyzés, tehát friss kitörésről beszélhetünk, de a mozgást nem előzte meg az ilyenkor kívánatos és a kitörés méreteihez mérten jelentős bázis, konszolidáció, ami az egész mozgás alapját…
Hetek óta emelkedik a vaj ára a nemzetközi piacokon, helyenként 30 százalékos a drágulás. Németországban a vaj kiskereskedelemi ára is felment, és Ausztriában is emelésre készülnek az üzletláncok.
Az ország 5 nagyvárosa - Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged - közül Pécsett találjuk a legtöbb bevásárlóközpontot, Debrecenben, Miskolcon és (egyelőre) Szegeden a legkevesebbet....
Több szempontból is gyors és látványos vereséget szenvedett a Google okostelefon-piacra szánt agresszív stratégiája, a piacot letarolni hivatott Nexus One-t nem fogadják be a legnagyobb szolgáltatók,...
A Vértesi Erőmű előtt tüntettek a dolgozók, mert a rendkívüli közgyűlés akár már ma dönthet végelszámolással történő megszüntetéséről. A szakszervezetek szerint ha ez megtörténik, 1300 dolgozó kerülne utcára.
A legjobb hét közé válogatta a zsűri a Trefort gimnázium tanulóinak pályázatát a Mit jelent számunkra az Euró? elnevezésű uniós fotópályázaton. A döntős fotót 135 pályamű közül választotta ki a zsűri, az eredményhirdetés május 25-én, Brüsszelben lesz.
Lemondott Igor Volkov, a szibériai Raszpadszkaja bánya igazgatója, ahol a május 9-re virradóra bekövetkezett robbanásokban legalább 66 bányász veszítette életét - közölte a vállalat kedden.
Több mint egy métert apadt az éjszaka a bakonyi Gerence-patak vízszintje, így elhárult már az árvíz Bakonybélben - tájékoztatta Baky György, a település polgármestere kedden.
Mervyn King a Bank of England elnöke szerint egy éven belül eléri az infláció a kívánt zónát. Az EUR/GBP erre a 14-i csúcs felé indult (0,8620). Innen pedig szabaddá válhat az út 0,8740 felé. (OT-www.globalfx.hu)
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása ügyében - erősítette meg az MTI-nek rendőrség kedden a csepel.info értesülését, hangsúlyozva azt, hogy az eljárás ismeretlen tettes ellen zajlik.
A szocialista politikus szerint a Fidesz által kezdeményezett módosítás eltörölné a közigazgatási versenyvizsgát, így majd "hasra ütéssel" lehet kinevezni köztisztviselőket és bárkit ki lehet rúgni
Összedőlt egy ház a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben, miután napok óta mosta a megáradt Bódva. A régi építésű vályogházban egy idős nő lakott, ő nem sérült meg. Bicskén húsz házat veszélyeztet egy megáradt patak, Edelényben az északi városrész van veszélyben, bármikor átszakadhat a gát.
Több mint 770 kilométeren tart a védelmi készültség, ebből 130 kilométeren, a Sajón és a Hernádon rendkívüli a készültség mértéke - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára kedden délelőtt. Kóthay László budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy egyre nő a belvízzel borított területek nagysága; jelenleg 72 ezer hektár van víz alatt az országban.
A vasúti közlekedésben javult a helyzet, de még mindig több helyen sebességkorlátozás van, vagy pótlóbuszok szállítják az utasokat – közölte a MÁVINFORM sajtóügyeletese kedden délben. A társaság szakemberei folyamatosan dolgoznak a felsővezetékre hajolt ágak és sínekre dőlt fák eltávolításán. A kialakult helyzet miatt kedd éjfélig a Dunántúlon és a Budapest-Miskolc vonalon közlekedő intercit...
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a volt csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása ügyében - erősítette meg a rendőrség kedden a csepel.info értesülését, hangsúlyozva azt, hogy az eljárás ismeretlen tettes ellen zajlik.
A szélsőségesen kegyetlen jelenetek segíthetik, hogy a nézők azonosuljanak a főszereplő fájdalmával - mondta Kitano Takesi japán rendező Autoreidzsi (Gyalázat) című versenyfilmje bemutatója előtt a cannes-i filmfesztiválon.