2010. május 15. szombat

máj. 15
14:03
Vasárnap vetítik az első magyar filmet Cannes-ban (Infostart)
A román Radu Muntean versenyen kívül indult Kedden, karácsony után című filmje keltett nagyobb feltűnést a kritikusok között a 63. Cannes-i Filmfesztivál első napján - mondta az InfoRádiónak Valuska László, az Index helyszínen tartózkodó munkatársa. A hétvégén Woody Allen és Kocsis Ágnes új alkotása is bemutatkozik a mustrán.
máj. 15
14:06
Orbán Viktor: Tetszettünk forradalmat csinálni - A teljes interjú (HírTV)
Elnök úr, miért terjesztett elő egy politikai nyilatkozatot a parlament alakulásának napján? Erre még nem volt példa. – Valóban, hiszen a politikai nyilatkozat elfogadása kétharmados többséget igényel, és ilyen már hosszú ideje nem volt a Magyar Országgyűlésben, amikor pedig volt, akkor a legkevésbé sem egy új rendszer alapjainak lerakása volt a többség szándéka, hanem inkább a zavaros átmen...
máj. 15
14:06
Két patikát is kifosztott egy rabló (Blikk)
máj. 15
14:09
Lady Gaga telefonon gratulált 12 éves követőjének (BorsOnline)
A sikeres Youtube-videóra a sztár is felfigyelt, és telefonon gratulált a dalát feldolgozó kamasz fiúnak.
máj. 15
14:15
A Hadtörténeti és a gyöngyösi Mátra Múzeum az év múzeumai (hirado.hu)
Az Év Múzeuma díj fontos eleme a Múzeumok Majálisa rendezvénynek. A szakmai elismerésen túl a látogatókra is hatással van, hiszen valószínűleg többen érdeklődnek majd a kitüntetett intézmény kiállításai iránt
máj. 15
14:21
Tovább bonyolódik a választások után kialakult helyzet (Infostart)
Tovább bonyolódik a brit választások után kialakult helyzet, ugyanis miután Gordon Brown bejelentette lemondási szándékát a Munkáspárt éléről, a Labour politikusoknak rövid időn belül új vezetőt kell keresniük és találniuk.
máj. 15
14:24
Jóváhagyták az EBRD tőkeemelését (Privátbankár)
Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságának tőkeemelési javaslatát pénteken a pénzintézet kormányzótanácsa. A közép-kelet-európai, valamint az egykori szovjet té...
máj. 15
14:24
Úton hazafelé a lezuhant utasszállító egyetlen túlélője (HírTV)
Elindult Líbiából hazafelé a szerdai légi katasztrófa egyetlen túlélője, a 9 éves Ruben van Assouw szombaton - jelentette az AFP. A repülőn vele utazik líbiai orvosa is.
máj. 15
14:24
Venus Williams a döntőben (Metropol)
A negyedik helyen kiemelt amerikai Venus Williams jutott be elsőként a madridi salakpályás tenisztorna női versenyének fináléjába, miután a szombati első elődöntőben könnyedén legyőzte az izraeli Shahar Peert.
máj. 15
14:24
Új vezetők a német baloldalon (Kripto Akadémia)
Új vezetőket választ szombaton Rostockban kezdődött kongresszusán a német ellenzéki Baloldal pártja.
máj. 15
14:24
Napközben csúcsot döntött, de a végül csökkenéssel zárt az arany pénteken (ProfitLine)
Ugyan pénteken új csúcsra ért az arany árfolyama, azonban az egyre inkább erősödő dollár hatására végül csökkenéssel zárt.
máj. 15
14:27
Már nem menő a videojáték?! Váratlan csökkenés az eladásokban (Portfolio)
Jelentős visszaesést könyvelhettek el a videojáték értékesítők idén áprilisban, a szoftver és hardvereladások együttesen 26%-kal estek vissza. Az elemzők nem számítottak a visszaesésre, azonban...
máj. 15
14:33
Új vezetőket választ a német Baloldal pártja (hirado.hu)
A kétnapos kongresszus "szenzációja" a korábbi szociáldemokrata Oskar Lafontaine - a szövetségi politizálástól történő - búcsúja volt
máj. 15
14:33
Szocialista választmány: az elnökségi tagok el se induljanak a tisztújításon (ATV)
Két kongresszus is lesz a nyáron.
máj. 15
14:35
Vona mellénye és a kettős állampolgárság az osztrák sajtóban (hirado.hu)
A Kurier szerint a "válságtól megtépázott és frusztrált magyarok" ruházták fel erőteljes többséggel Orbán Viktort
máj. 15
14:37
Újabb három ember halt meg a bangkoki összecsapásokban (hirado.hu)
A sebesültek száma már megközelíti a 160-at
máj. 15
14:39
A Közép-Tisza vidékén is áradnak a folyók (hirado.hu)
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Jászberény és Újszász között a Zagyva mindkét partján
máj. 15
14:42
Szenzáció: körbevitorlázta a Földet a diáklány (+képriport) (HírTV)
Megérkezett szombaton Sydney-be Jessica Watson ausztrál iskolás lány, aki a legfiatalabb versenyzőként egyedül, segítség nélkül körbevitorlázta a Földet. A 16 éves Watson eredményét azonban hivatalosan nem ismerik el.
máj. 15
14:42
"Harc a legnagyobb magyar szerepéért" - szlovák lapvélemény (Kripto Akadémia)
A Pravda című független szlovák lap szerint Orbán Viktor "hidegvérrel és átgondoltan" azért terjeszti a parlament elé az állampolgársági törvény "felesleges, káros és robbanékony" módosítását, hogy azt még a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója előtt elfogadhassák, s így ő a történelmi Magyarország területén élő magyarok "egyesítőjének" szerepében tetszeleghessen.
máj. 15
14:44
30 ezer egy sajtóközleményért? (HírTV)
Szegeden is közel 47 millió forintos szerződéshez jutott a szocialista-közeli Insomnia Kft. A Botka László vezette önkormányzat a városközpont fejlesztéséhez kapcsolódó PR- és marketingkommunikációs feladatokat bízta a társaságra.
máj. 15
14:51
Tíz embert késelt meg egy ámokfutó Bosznia-Hercegovinában (hirado.hu)
Három ember belehalt sérüléseibe
máj. 15
14:51
Hazament a líbiai légikatasztrófa túlélője (ATV)
A kisfiút nagybátyja, nagynénje és orvosa kísérik.
máj. 15
14:53
Több tucat embert raboltak el pakisztáni szélsőségesek (hirado.hu)
A foglyok pontos számát nem lehet tudni, az első híradások 30, a későbbiek pedig már 57 személyről szóltak
máj. 15
14:57
Így vette őrizetbe a rendőrség Hagyó Miklóst - képgaléria (Infostart)
A rendőrség előterjesztést tett a BKV-ügyben őrizetbe vett Hagyó Miklós, Lelovics Ottó és Horváth Éva előzetes letartóztatására az ügyészségnek; mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, vallomást azonban csak Hagyó és Lelovics tett - mondta el Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az InfoRádiónak szombaton.
máj. 15
15:00
Mindenkit megkéselt az ámokfutó, aki az útjába került (Blikk)
máj. 15
15:00
Tíz embert késelt meg a boszniai ámokfutó (Metropol)
Három embert megölt, hetet pedig - köztük négy gyereket - megsebesített egy késes ámokfutó szombaton egy bosznia-hercegovinai faluban.
máj. 15
15:00
A cigányság polgárosodását sürgetik kisebbségi szervezetek (Alternatív Energia)
Csak a cigányság polgárosodásával csökkenthető a társadalmi feszültség, és összefogással oldódhatnak meg a szociális problémák - hangoztatta Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke az Üljünk egy asztalhoz! szlogennel tartott rendezvényen a budapesti Felvonulási téren szombaton.
máj. 15
15:18
Árokba borult egy kocsi Debrecenben (HírTV)
Személyautó borult árokba péntek éjjel Debrecenben. A sofőr súlyosan, utasa könnyebben sérült.
máj. 15
15:18
Szilvásy György ellen is újraindult a nyomozás (Metropol)
Szilvásy György volt titokminiszter ellen is újraindították a nyomozást, miután nem szerzett képviselői mandátumot az MSZP listájáról - írja a szombati Magyar Nemzet.
máj. 15
15:21
Újravizsgálják Valero holttestét (BorsOnline)
Exhumálták a WBC könnyűsúlyú bokszbajnokának, Edwin Valerónak a holttestét.
máj. 15
15:21
Sikerre van ítélve a válságtól megtépázott autógyár? (Pénzcentrum)
Rendkívül nehéz időszakon esett át a svéd autógyár, a Saab az elmúlt évben. Ennek ellenére a cég vezetése még a közeljövőt sem látja borúsan, az új modellek érkezése után rövid időn belül nyereséget várnak a cégtől....
máj. 15
15:27
Híradó, 2010. május 15. 12:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
máj. 15
15:27
Paul Lendvai: nem a gárda mellény viselése veszélyes + videó (ATV)
Elégedett a gyors reakcióval Vona tettét követően.
máj. 15
15:27
Homeopátia - Gyakori kérdések (WebBeteg)
A homeopátia szó két görög szóból tevődik össze: hoimoshomoion („hasonló”) és pathos („betegség”). A homeopátiás gyógyszerek tehát a „hasonlót a hasonlóval” elv szerint gyógyítanak. A homeopátiás gyógyszer, olyan gyógyszer, amit különleges technológiával állítanak elő növényi, állati, ásványi vagy kémiai eredetű alapanyagból.
máj. 15
15:33
Piros riasztást adtak ki: 110 kilométer/órás szélviharok lehetnek! (Infostart)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat piros riasztást adott ki vasárnap déltől a Közép-Dunántúl területére a várhatóan nagyon erős vihar veszélye miatt. A 100-110 kilométer/órás erősség fölötti széllökésekre főként a Dunántúli-középhegység térségében és a Balatonnál lehet számítani.
máj. 15
15:33
Webber verhetetlen (Infostart)
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, a világbajnoki sorozat hatodik versenyén.
máj. 15
15:36
Az új kormányban bíznak a tűzoltók (HírTV)
Bíznak az új kormányban a tűzoltók. Bende Péter, a Magyar Tűzoltószövetség elnöke emlékeztetett rá: mindaz a segítség, amit a kormány eddig ajánlott, csak ígéret maradt.
máj. 15
15:36
Webber indulhat az élről Monacóban (Metropol)
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, a világbajnoki sorozat hatodik versenyén.
máj. 15
15:36
A rendőrség Hagyóék előzetes letartóztatását kéri (Metropol)
A rendőrség előterjesztést tett a BKV-ügyben őrizetbe vett Hagyó Miklós, Lelovics Ottó és Horváth Éva előzetes letartóztatására az ügyészségnek; mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, vallomást azonban csak Hagyó és Lelovics tett.
máj. 15
15:45
Hagyóék előzetes letartóztatását indítványozza a rendőrség (hirado.hu)
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, Horváth Évát, a politikus egykori szóvivőjét és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert péntek este vették őrizetbe
máj. 15
15:54
Semmiről sem tudtak Hagyó párttársai? (HírTV)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz alelnöke, hogy Hagyó Miklós tevékenységéről sem párttársai, sem Demszky Gábor főpolgármester ne tudott volna.
máj. 15
15:56
Kiderült, mikor választ új elnököt és elnökséget az MSZP (HírTV)
Az MSZP július 10-én vagy 11-én választ új elnököt illetve elnökséget - jelentette be a párt leköszönő elnöke szombaton a választmányi ülés után.
máj. 15
16:03
Szükségük van az időseknek a D-vitaminra (hirado.hu)
Az európai lakosságnak legalább a fele D-vitaminhiányban szenved
máj. 15
16:03
Abban a percben jöttek a rendőrök, ahogy megszűnt Hagyó mentelmi joga (ATV)
Bilincsben vitték el a volt főpolgármester-helyettest.
máj. 15
16:05
Júniusban értékel, júliusban új vezetőket választ az MSZP (hirado.hu)
A választmányi tagok négyötöde voksolt arra, hogy a teljes tisztújítás a lehető leggyorsabban történjen meg
máj. 15
16:07
A cigányság polgárosodását sürgeti a Roma Polgári Tömörülés (hirado.hu)
Elnökük szerint a közös múlt egybeköti "a cigányság és a magyar nemzet" sorsát, ezért csak összefogással, közös akarattal lehet értékalapú Magyarországot teremteni
máj. 15
16:09
Kínában halálra ítélték az egyik óvodai ámokfutót (hirado.hu)
Ennek a támadásnak nem volt halálos áldozata
máj. 15
16:12
Gyomormosásra kellett vinni az óvodásokat (HírTV)
Hazaengedték a kórházból szombat délelőtt azokat az érdi óvodásokat, akik pénteken lettek rosszul, miután ettek egy növény terméséből. Mindannyian jól vannak - mondta el Dr. Harmat György, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.
máj. 15
16:12
Előzetesbe kerülhet Hagyó (Blikk)
máj. 15
16:15
Ismét divatba jön a Zimmer Feri (BorsOnline)
Retro korszakát éli a Balatonon a Zimmer Frei, vagy ahogy régen magyarosították, a Zimmer Feri. A szobakiadók az idei nyáron komoly konkurenciát jelentenek majd a mobilházakkal kiegészült kempingeknek, illetve a szállodáknak.

Keresés