Hamarosan kihirdetik azt a három pályázati kiírást, amelyek az érdek-képviseleti szervezetek támogatását, fejlesztését, kapacitásbővítését szolgálják. Csaknem másfél milliárd forintos európai uniós forrás áll rendelkezésre, tudta meg a Világgazdaság.
Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Finanszírozási Alap csaknem 490 ezer eurós összeggel támogatja a Tokajban induló hulladékgazdálkodási szakképzést, mely nem csak munkahelyeket teremt majd, hanem segít a természeti értékek megőrzésében is.
Bár a görög helyzetre született mentőcsomagról is rebesgetnek, de inkább a 3,92-ig erősödő zloty lehet a magyarázat a forint erősödésére - írja ma reggeli devizapiaci hírlevelében Márvány Zsolt, a Commerzbank budapesti treasury sales vezetője. Meglátása szerint nem lehet kizárni, hogy ne próbálkozna meg a 263-as szintig való kitartó küzdelemmel a forint.
Megkezdődött a helyszíni bizonyítási eljárás a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében kedden; elsőként a Pest megyei Galgagyörkön rekonstruálják a két évvel ezelőtti fegyveres támadást.
Új projekteket nyert el a javítással, valamint integrált logisztikai szolgáltatással foglalkozó Jabil, s ennek nyomán májustól kezdődően akár 250 fővel is növekedhet a cégnél a dolgozók létszáma - írta keddi számában a Vas Népe.
Az amerikai elnök úgy látszik nem az egészséges életmód híve: nemrég arról adtunk hírt, hogy állítólag sokat dohányzik, ma pedig arról cikkezik a világsajtó, hogy Obama elnök koleszterin szintje is magas, mivel a kelleténél több hamburgert és édességet eszik.
NATO-válságkezelési gyakorlat lesz a héten Magyarországon több tárca részvételével, amelyre a felkészítés kedden kezdődött meg a Honvédelmi Minisztériumban.
Nem változtat a biztosítók helyzetén a kgfb törvény legutóbbi módosítása, a biztosítóknak továbbra is javításra kell kötelezniük az általuk biztosított sérült járművek üzembentartóit, hogy a javítás teljes költségét kifizethessék - értelmezte Trunkó Barnabás a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) főtitkára az MTI-nek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítását.
Hozzávalók: 1 db kb. 1,5 kg-os egész csirke (háztáji, kapirgálós, ha van) vagy 1 kg csirkecomb 10 dkg füstölt szalonna 3 közepes hagyma 1 db tv paprika pirospaprika só A körethez: 50 dkg csuszatészta 25 dkg túró 5 dl tejföl 10 dkg szalonna
Három fő prioritás, öt konkrét célkitűzés és kilenc nagyszabású kezdeményezés köré szerveződik majd várhatóan az Európai Unió új, tíz évre szóló gazdasági stratégiája, amelyre szerdán terjeszti elő...
Teheráni otthonában családjával és mintegy 15 vendégével együtt letartóztatták Dzsafar (Jafar) Panahi világhírű iráni filmrendezőt - közölte a fia kedden egy ellenzéki weblapon.
Több tucatnyi kommandós és rohamrendőr biztosítja a Pest megyei Galgagyörkön a romák elleni támadássorozat helyszíni bizonyítási eljárását; a két évvel ezelőtti sörétes fegyveres támadás helyszínéhez vezető utat hermetikusan lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről kedd kora délután.
Tovább fog növekedni idén a munkanélküliség az Európai Unióban, ezért társadalmi feszültségekre lehet számítani - mondta Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztos osztrák újságíróknak Brüsszelben.
Először ad koncertet a Bin-Jip: az underground elektronikus zenét játszó formáció, amelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát.
Sólyom László államfő aláírta a korábban az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, de ott változatlan tartalommal elfogadott Ptké.-t. A jogi hagyományoknak megfelelően a Ptké. az új polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező törvény. A Ptk. 100 paragrafusa már májusban, a többi rendelkezés 2011 első napján lép hatályba.
Országos nagygyűlést tart a nemzeti ünnep tiszteletére a Magyar Szocialista Párt március 15-én délután, a fővárosi Pilvax közben - tájékoztatta a párt országos központja kedden az MTI-t.
Az EUR/USD nagy eladási nyomás alá került. Az eurót továbbra is megviselik a görög adósságok. Az EUR/USD új 9 hónapos mélypontot ért el 1,3441-nél. Ha tartósan az érték alatt marad a jegyzés, célba vehetik az 1,3088-as értéket, ahol a 2009-es emelkedés 23,6%-os Fibonacci-korrekciós szintje fut. Az EUR/USD összeszedte magát 1,3471-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az OTP az idén nem tesz közzé eredménytervet a kockázati bizonytalanságok miatt, mindössze annyit közöltek kedden, hogy a konszolidált hitelportfólió mintegy ötszázalékos csökkenésével és a betétállom...
Fecskéink és más vonuló madaraink számára az elkövetkező napok és hetek a hiperevés jegyében telnek el, hogy amint megfelelő zsírtartalékot halmoztak fel, elindulhassanak a hosszú útra északra – hazafelé, hozzánk! A repülés a legnagyobb energiaigényű mozgásforma, ráadásul a kistestű énekesmadarak normál állandó testhőmérséklete 41-43 ºC, ezért számukra létkérdés a szinte folyamatos táplálkozás. A…
Az OTP az idén nem tesz közzé eredménytervet a kockázati bizonytalanságok miatt, mindössze annyit közöltek kedden, hogy a konszolidált hitelportfólió mintegy ötszázalékos csökkenésével és a betétállomány öt százalék körüli növekedésével számolnak. (MTI)
Jenny 16 éves szűz iskoláslány. A kifinomult David kétszer annyi idős, és készen áll arra, hogy lecsapjon. 1961-et írunk, a hely pedig Anglia. Így kezdődik az Egy lányról (An Education), amely egy csendes csoda, de mintha hagyna olyan ízt a szájban, hogy ezt már láttuk valahol.
A Nasdaq Composite index február közepén kezdett újra emelkedni, miután a mikulás rally böjtje lecsengőben volt. A korrekcióból szép emelkedés kerekedett, amely az 50 napos mozgóátlag képezte ellenállásnál pihent néhány napot.
Kisebb pluszban nyitottak az európai tőzsdék, mostanra azonban már az indexek többsége enyhe mínuszban van. A kereskedés igen visszafogott hangulatban telik, a befektetők a délelőtti eurozóna...
A font ma eladási nyomás alatt áll. A devizát a gyenge gazdaság és a BoE további rendkívüli intézkedései mellett a politikai bizonytalanság is megviseli. Egyre nagyobb aggodalmakat okozott a júniusi választások bizonytalan kimenetele. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint előnyhöz jutottak a konzervatívok. A középpontban az 1,4769-es 10 hónapos minimum áll. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
Az erősödő zloty hatására erősödött hétfőn és kedden is a forint: az eurót kedden délelőtt tizenegy óra előtt 268,17 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután fél ötkor tartott 268,86 forint után.
A vártnál is jobb lett a tavalyi utolsó negyedévben a lengyel gazdaság növekedése, az elemzői konszenzus 3,0%-os éves növekedést várt az említett negyedévben, a lengyel statisztikai hivatal előzetes...
Nem sztrájksegélyt, hanem szociális támogatást kaptak a sztrájkoló BKV-sok. A Népszava úgy tudja, hogy a szakszervezetek azért választották ezt a megoldást, mert így kikerülhető az amúgy adóköteles sztrájksegély után fizetendő közteher.
A kaposvári színészeknek le kell mondaniuk egyhavi fizetésükről a színházuk felújítása érdekében. A szakszervezet elnöke a Népszabadságnak azt mondta, hogy a színház igazgatója döntési helyzet elé állította a dolgozókat.
A kockázati költségek bizonytalansága miatt nem szakszerű a 2010. évi adózott eredményre vonatkozó konkrét célkitűzés közzététele - vélik az OTP-nél. A legnagyobb magyar bank ma hajnalban tette közzé gyorsjelentését, melyből kiderült: a társaság tavaly sikeresen teljesítette a menedzsment egy évvel ezelőtti 150 milliárd forintos profitcélját.
Már 1,7 millió ajánlószelvény van a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjeinek birtokában - közölte Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt ist, hogy a Fidesz-KDNP az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését március 15-én délután.
Negyvenhárom személyt letartóztattak, 61 ellen pedig vizsgálatot indítottak gyermekpornográfia internetes terjesztésének gyanújával - jelentette be kedden a spanyol rendőrség.
Negyvenhárom személyt letartóztattak, 61 ellen pedig vizsgálatot indítottak gyermekpornográfia internetes terjesztésének gyanújával - jelentette be kedden a spanyol rendőrség.
Folyamatosan apad a Kraszna, ezért hétfő este megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a folyó teljes szakaszán - tájékoztatta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden az MTI-t.
A 4. negyedévben a várt 3,0% helyett 3,1%-kal emelkedett a lengyel GDP (előző: +1,7%). Az EUR/PLN ledolgozta veszteségeinek egy részét, és 3,9315-re kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit, csupán még több adósságot hagy hátra - írta Oszkó Péter pénzügyminiszter a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásának keddi számában, a véleményoldalon megjelent cikkében.
A kubai hatóságok legkevesebb 126 embert tartóztattak le abban a leszámolási akciósorozatban, amelyet egy éhségsztrájkot folytató ellenzéki személyiség halála után indítottak el a szigetországban.