2010. március 2. kedd

márc. 2
9:45
Napi szinten döntenek a Pioneer új alapja felett (Portfolio)
A Pioneer Hozamhajrá Zártvégű Tőkegarantált Alap átalakulásával jön létre a Magellán Alap, ami speciális befektetési stratégiát követ, hiszen az alapot kezelő szakemberek naponta határozzák meg, hogy...
márc. 2
9:45
A festésről nem mondunk le - ebben bíznak a barkácsláncok (Pénzcentrum)
Nem vált be az a jóslat, hogy a recesszió kevésbé érinti majd a barkácsáruházak forgalmát, mivel a családoknak kevesebb pénze jut majd a házon kívül töltött szórakozásra, ezért a lakást fejlesztik és teszik otthonosabbá....
márc. 2
9:45
Meditációval a fájdalom ellen (ATV)
A zen buddhisták képesek fizikailag is megváltoztatni az agykéreg vastagságát, ami a fájdalomérzet kialakulásáért felelős, derült ki egy új kutatásból.
márc. 2
9:45
Bin-Jip: új zenekarban Harcsa Veronika (Metropol)
Először ad koncertet a Bin-Jip: az underground elektronikus zenét játszó formáció, amelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát.
márc. 2
9:47
Még nincs vége: újabb felvonás a Volánbusz tenderen (Portfolio)
Bár a hétvégén arról szóltak a hírek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság a Volánbusz tender újraértékelése során ismét a kínai King Long gyártóját hozta ki győztesnek, most mégis megtiltotta a...
márc. 2
9:47
Grúzia, Oroszország: enyhülő feszültség? + videó (ATV)
Négy év után újra megnyílt a határ Grúzia és Oroszország között.
márc. 2
9:48
Jókora hátránnyal, a nagy semmi közepén küzd a Dax (ProfitLine)
A DAX is emelkedőre állt, de helyzete sokkal reménytelenebb, mint amerikai társaié. Míg a lehetőségek földjén a tőzsdeindexek az új csúcsokkal kacérkodnak, az öreg kontinens papírjai a nagy semmi közepén oldalaznak.
márc. 2
9:49
Nem tud talpra állni a hazai autópiac (Portfolio)
Tovább folytatódik a lejtmenet a hazai autópiacon, februárban év/év alapon több mint 60%-kal zuhantak a hazai újautó értékesítések. Az elmúlt hónapban összesen 3,116 darab újautót regisztráltak...
márc. 2
9:51
4 ötletes virágdekoráció tavaszra! (Édenkert)
Néhány apró trükkel feldobhatjuk a kertből vagy a piacról beszerzett színpompás virágokat és már köszönthetjük is vele édesanyáinkat anyák napja alkalmából.
márc. 2
9:53
Húsvéti dekoráció: asztaldísz ötletek kelkáposztával, szalmakalappal (Édenkert)
Nem nehéz a húsvéti asztalt vidámmá varázsolnunk, néhány hímestojás, tavaszi virágcsokor és kezdődhet is az ünneplés.
márc. 2
9:55
Hogyan védik a mandulát Franciaországban? (Édenkert)
Fejlődési stádiumonként bemutatjuk a mandula vegyszeres és biológiai növényvédelmét.
márc. 2
9:57
Mennyi koffeint visel el szervezetünk gond nélkül? (Édenkert)
Van, aki több csésze kávét, teát, vagy több pohár koffeint tartalmazó üdítőt megihat rövid időn belül, anélkül, hogy különösebb hatását érezné, míg mások már egy adag után élénkebbek lesznek.
márc. 2
9:57
Lakásfronton nem várható változás (Infostart)
Sem a kereslet bővülése, sem a kínálat szélesedése nem várható a lakáspiacon - véli a Duna House elemzője. Murányi Ákos az InfoRádiónak azt mondta: a meglévő piaci viszonyokon alig változtat a lakossági hitelezésről szóló rendelet megjelenése, csak annyiban, hogy hangsúlyossá válhatnak a forinthitelek.
márc. 2
9:57
Tíz milliárd forint környezetvédelmre (Metropol)
Az ésszerűbb nyersanyag és energiafelhasználás, illetve a keletkező hulladékok minél nagyobb mértékű hasznosítására 10 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll rendelkezésre az idén.
márc. 2
9:57
Az USA közvetíthet Falkland-ügyben (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok közvetítését kérte kedden az argentin elnök a Falkland-szigetek körül kibontakozott brit-argentin vita rendezéséhez.
márc. 2
9:57
EUR/CHF Meglepetést okozó svájci GDP (HírTV)
Az EUR/CHF reggel a sokak által intervenciós határnak elkönyvelt 1,4600-os szint körül mozog. A tendencia lefelé mutat, miután a svájci GDP a 4. negyedévben negyedéves összevetésben 0,7%-kal, (előrejelzés 0,4%) éves szinten pedig 0,6%-kal emelkedett (előrejelzés: -0,5%, előző: -1,3%), kellemes meglepetést okozva ezzel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 2
9:59
AUD/USD Az ausztrál dollár kereslete (HírTV)
Miután az RBA a várt szerint 25 bázisponttal 4,00%-ra emelte alapkamatát, az AUD/USD 90 körül mozog. A bank kísérő nyilatkozata kevésbé optimista hangot ütött meg. Akkor is jóval magasabb lehet az ausztrál alapkamat a többi ipari nemzetéhez képest, ha lassabban emelik is tovább a kamatokat, ezért jól szerepelhet az ausztrál dollár. Az AUD/USD-ot 0,9011-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…
márc. 2
10:00
Tízmilliárddal segítik a környezetközpontú fejlesztéseket (Privátbankár)
Az ésszerűbb nyersanyag- és energiafelhasználás, valamint a keletkező hulladékok minél nagyobb mértékű hasznosítására mintegy 10 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll rendelkezésre az idé...
márc. 2
10:00
Sporttársai ünnepelték a reptéren Farkas Pétert - fotógalériával (BorsOnline)
Első osztályon utazott, de csak normál ellátást kapott a repülőgépen Farkas Péter, akit tegnap hoztak haza a rendőrök Andorrából.
márc. 2
10:00
Meglepő titkok derültek ki Horn Gyuláról (hirado.hu)
A volt kormányfő titkárságvezetője könyvet írt Horn Gyuláról
márc. 2
10:01
Nem riadt vissza a kés használatától (HírTV)
Késsel fenyegetőzve fosztotta ki egy fiatalember édesanyjának élettársát Szabadbattyánban - értesült a HavariaPress.
márc. 2
10:02
Dinoszauruszra támadó kígyót találtak Indiában (hirado.hu)
A leletegyüttes egy közel teljes kígyót, egy kikelt dinoszauruszt és két, még kikeletlen toj
márc. 2
10:03
Recept: Köményes rozskenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg rozsliszt 25 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2 kávéskanál só 2 kávéskanál méz 1,5 dl langyos tej 1 evőkanál őrölt kömény 1,5 dl langyos víz
márc. 2
10:03
Helyben jár a BUX - Várjuk az újabb impulzusokat (Portfolio)
Európához hasonlóan a magyar piacon is minimális emelkedés mutatkozik, a BUX 0.1%-kal van a tegnapi zárószint felett. Továbbra is a sávtető közelében van az index, azonban a kitöréssel vélhetően...
márc. 2
10:03
Játék tudatos fogyasztóknak: ötvenezres nyeremény! (Pénzcentrum)
Kétfordulós játékot szerveznek a fogyasztóvédők, takarékos családoknak, személyeknek. A www.megtakaritasiiskola.hu oldal szerkesztői két forduló után hirdetnek nyertest, értékes pénz és tárgynyereményekkel....
márc. 2
10:03
Jimmy beteg anyját kikészítik a hírek: „miért csak most szólal meg?” (ATV)
Anna nénit lesújtja, hogy a rajongók telefonon hívják, kérdezgetik a fiáról.
márc. 2
10:05
Négyszeres deficit a szlovákoknál (Portfolio)
Idén január-februárban az előző évi időszakhoz képest több mint megnégyszereződött a szlovák államháztartás hiánya - írja a Napi Gazdaság. 2009 első két hónapjában még 185,1 millió euró volt a...
márc. 2
10:05
Egyedül Kína védi Iránt a szankcióktól (ATV)
A kínai kommunisták és az iráni mullahok közti kapcsolat kezdetben még feszült volt.
márc. 2
10:07
Gépjármű apróhirdetési portál csatlakozik a Vatera csoporthoz (Portfolio)
Újabb taggal, gépjármű apróhirdetési portállal bővül az Allegro portfoliója Magyarországon. A két legnagyobb aukciós oldal, a Vatera és a TeszVesz, valamint a piacvezető ár-összehasonlító portál, az...
márc. 2
10:12
Egyenek mandulát a dohányosok: megéri! (Édenkert)
Napi egy maréknyi mandula elfogyasztásával a dohányos csökkentheti a stressz szintjét, amit a dohányfüst oxidatív anyagai okoznak.
márc. 2
10:15
Bihari: Nincsenek erkölcsi korlátok a kampányban (Infostart)
Nincsenek jól érzékelhető erkölcsi korlátok a hazai kampányban, pedig komoly szükség lenne ezekre - mondta az InfoRádiónak Bihari Mihály alkotmányjogász, egyetemi tanár. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke szerint a pártoknak egymást kellene rászorítaniuk az etikus kampányra, ők azonban sokszor csak ellenfeleikre érzik kötelezőnek ezeket a szabályokat.
márc. 2
10:15
Dönercsomagoláson reklámoznak tárlatot Drezdában (Kreatív Online)
Négy és félmillió török gyorsétel-csomagoláson reklámozzák a megnyíló oszmán művészeti kiállítást Drezdában.
márc. 2
10:15
ZAR/JPY Enyhülés (HírTV)
Miután 2010-es minimumot ért el 11,26-nál, a ZAR/JPY 11,76-ig emelkedett. A randnak jól jön az arany kereslete. Egyre többször hangoztatja a japán politika, hogy expanzívabb monetáris intézkedésekre lenne szükség a defláció uralásához. A devizapár ezért ismét sávjának felső oldala felé veheti az irányt, és célba veheti a 12,07-es, a 12,18-as majd a 12,72-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-…
márc. 2
10:15
Lőszert szállított a Jobbik Budaházyéknak? (Metropol)
Továbbra is várja Debreczeni József a Jobbik válaszát egyebek között arra: mi köze van a pártnak a terrorcselekményekkel gyanúsított Budaházy Györgyhöz.
márc. 2
10:15
Beperli a baloldali sajtót Esztergom? - Kiss-Rigó mögé állt az önkormányzat (Alternatív Energia)
Az esztergomi képviselő-testület határozatot fogadott el, amellyel a város kiáll díszpolgára, az elmúlt napokban a médiában többször támadott Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke mellett - adta hírül Esztergom önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatán (ÖS) keresztül.
márc. 2
10:17
Újabb tag a Vatera csoportnál (Kreatív Online)
A Vatera tulajdonosa gépjármű apróhirdetési oldalt indított. Az OtoMoto.hu hirdetései megjelennek a társoldalakon.
márc. 2
10:17
EUR/JPY Stopok a láthatáron (HírTV)
Az EUR/JPY lefelé kitört 120,70 és 121,00 közti oldalirányú sávjából, és 120,26-ra esett. Európai befektetők eladásokat indítottak. 120 alatt eladási stopok találhatók, melyek oldása esetén gyorsulhat az esés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 2
10:17
Lőszert szállított a Jobbik a Magyarok Nyilainak? (Alternatív Energia)
Továbbra is várja Debreczeni József a Jobbik válaszát egyebek között arra: mi köze van a pártnak a terrorcselekményekkel gyanúsított Budaházy Györgyhöz. Az MDF képviselőjelöltje annak apropóján ismételte meg szombaton már közzétett kérdéseit, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn lőszerrel való visszaéléssel gyanúsította meg "R. Krisztiánt, aki sajtóértesülések szerint a Jobbik bicskei…
márc. 2
10:18
A görögök belefulladnak a korrupcióba (Privátbankár)
A gazdasági válság dacára a görög gazdaság és társadalom továbbra is nyögi a korrupció terheit - derül ki a Transparency International friss vizsgálatából
márc. 2
10:18
Megbocsát hűtlen nejének a kisemmizett férfi (BorsOnline)
Péter elcsábította Andrástól az asszonyt, és rávette őt, hogy írassa az egyik ingatlanukat a nevére. A házaspár később kibékült, és most együtt küzdenek, hogy a lakásukat visszaszerezzék.
márc. 2
10:18
Mégsem gátolja az ösztrogén a szívroham kialakulását? (WebBeteg)
A korábbi feltételezés szerint az ösztrogének gátolják a koszorúérbetegség kialakulását. Az utóbbi azonban időben mind több adat jelzi, hogy legtöbbször ennek az ellenkezője igaz.
márc. 2
10:19
Elővásárlási jogot szerzett a kormány az E.ON érdekeltségében (HírTV)
Elővásárlási jogot szerzett a kormány az E.ON gáznagykereskedelmi érdekeltségében, az E.ON Földgáz Trade Zrt.-ben. Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára és a vállalat képviselője.
márc. 2
10:21
Recept: Babos káposzta füstölt csülökkel cipóban (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 db füstölt csülök (80-90 dkg) 60 dkg savanyú káposzta 20 dkg tarkabab 3 fej vöröshagyma 1 evőkanál zsír 3 gerezd fokhagyma só 50 dkg-os cipó/fő őrölt pirospaprika 20 dkg hús 1 pohár tejföl
márc. 2
10:21
Történetében először lett veszteséges éves szinten az ír Allied Irish Banks (ProfitLine)
A legnagyobb ír pénzügyi intézet, a Allied Irish Banks PLC. a ma közzétett adatok alapján elszenvedte története első éves szintű veszteségét a recesszió miatt növekvő rossz hitelei miatt.
márc. 2
10:21
IMF: a növekedési kilátások jobbak, mint korábban hittük (Portfolio)
A válságból való kilábalás a vártnál gyorsabb, ám mindez csak általában igaz, hiszen földrészenként, országonként és régiónként igen nagy eltérések mutatkoznak - olvasható a Nemzetközi Valutaalap...
márc. 2
10:21
Csak az önként megadott adatainkat kezelheti a bank (Pénzcentrum)
Nem kérhetnek a bankok személyi adatokat pénzbefizetéshez - döntött egy konkrét esetben a Legfelsőbb Bíróság, igazat adva az adatkérést kifogásoló ügyfél panaszának - írja a Napi Gazdaság....
márc. 2
10:21
Íme a helyszín! Itt ünnepel majd az MSZP! (ATV)
A Magyar Szocialista Párt 2010. március 15-én a Pilvax közben, szabadtéren tartja meg a nemzeti ünnep tiszteletére rendezett országos nagygyűlését - értesült az atv.hu az MSZP sajtóosztályától.
márc. 2
10:23
Recept: Könnyű sajtos-zöldséges csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1-2 cukkini 3 maréknyi zöldborsó 1 répa 40 dkg brokkoli 5 nagyobb gerezd fokhagyma 1 paradicsom 2 kiskanál csirke fűszersó kakukkfű bors ételízesítő 10 dkg vaj 15 dkg sajt (lehet feta, trappista, camembert)
márc. 2
10:23
Akár 263-ig is süllyedhet az euró (Commerzbank) (Portfolio)
Bár a görög helyzetre született megntőcsomagot is rebesgetik, de inkább a 3,92-ig erősödő zloty lehet a magyarázat a forint erősödésére - írja ma reggeli devizapiaci hírlevelében Márvány Zsolt, a...
márc. 2
10:23
„Egy betonoszlopon töltöttük az éjszakát” 91 halott a vihar miatt + videó (ATV)
Lassan visszatér a közlekedés a rendes kerékvágásba.

Keresés