Önként rendbe hozza 1,3 millió, Észak-Amerikában forgalmazott autóját a Toyota, mert a járművekből szivárog a motorolaj. A cég anyaországi szóvivője kedden azt mondta, hogy értesítették a kereskedőket és a tulajdonosokat. Iwasaki Mieko azt azonban tagadta, hogy a szivárgás kihatna az autó biztonságára.
Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését a Fidesz-KDNP március 15-én délután - jelentette be Nyitrai Zsolt. A Fidesz operatív igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján közölte:...
ÁLOM - Karola születése óta egy ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved, üvegcsontú gyermek. Egy rossz mozdultra is eltörhetnek a csontjai. De betegsége nem gátolja céljai elérésében.
Kedden kora délelőtt megkezdődött Galgagyörkön a helyszíni bizonyítási eljárás a romák elleni támadássorozat ügyében. Az első helyszínen megpróbálják rekonstruálni az egyik gyanúsított által elmondottakat.
A krízist megelőző időszakban 450 000 négyzetméter irodaterület átadását tervezték Budapesten, aminek felét elhalasztották. Idén már csak 159 471 m² a cél, de a piac aktív
A vegetáriánus étrendnek sok fajtája létezik, de lényege mindegyiknek az, hogy követőik a táplálkozásukból száműzik a húst, vagy az állati eredetű termékeket. Mindkét típusú táplálkozásnak meg van az előnye és a hátránya is, sokan azonban anélkül választják ezt az étrendet, hogy tisztában lennének a hús megvonásával járó következményekkel. Az alábbiakban dr. Demeter Pál, a Budai Egészségközpont…
A Hochtief Projektentwicklung GmbH Peter Noack-ot (41) nevezte ki délkelet-európai leányvállalatainak regionális vezetőjévé. Noack a jövőben a cég csehországi, ausztriai, magyarországi és romániai...
A Best of Tourism című kínai szaklap legfrissebb rangsora a kínai turisták 50 legkedveltebb célországát mutatja be: a listán hazánk most először szerepel, méghozzá a 47. helyen....
Bár a jegybank és a kormány intézkedései egyaránt a forinthiteleket részesítik előnyben, még a jelei sem mutatkoznak egyelőre hazánkban a forinthitelezés fellendülésének. A fő komponensnek számító...
Egy friss vizsgálat szerint, egy görög állampolgár évente átlagosan 1355 euró (365 ezer Ft) csúszópénzt fizet ki állami vagy önkormányzati hivatalnokoknak
Az elmúlt évekhez hasonlóan bevételei alapján továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb labdarúgóklubja a Deloitte könyvvizsgáló cég éves összesítése szerint. Az első húszban hét angol együttes található.
Folyamatosan apad a Kraszna, ezért hétfő este megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a folyó teljes szakaszán - tájékoztatott Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden. A Berettyón és a Körösökön is megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi készültséget.
Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Körösökön; a térségben ugyanakkor növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) az kedden.
Február folyamán tovább csökkent a brit építőipari aktivitás, igaz azonban, hogy a csökkenés mértéke az egyik legalacsonyabb, az elmúlt két év visszaesését tekintve.
A naptári tavasz legelső napján, hétfő este borsószem nagyságú jégdarabok tíz percen keresztül sűrűn hullottak, iszonyú jégeső söpört végig Vas megye nagy részén – írja a Vas Népe.
Szerződést írt alá 2010. március 1-jén hétfőn a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium kormány nevében eljáró államtitkára és az E.ON AG képviselője Budapesten. E szerint az E.ON elővásárlási jogot biztosít a kormánynak gáz-nagykereskedelmi érdekeltségében, az E.ON Földgáz Trade Zrt.-ben. (MTI)
Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit,...
MŰHIBAPER - A szigetvári kórház kártérítési felelősségét állapította meg első fokon a Baranya Megyei Bíróság, mert egy betegüket gondatlanul látták el, emiatt később le kellett vágni a lábát.
Debreczeni József annak apropóján ismételte meg szombaton már közzétett kérdéseit, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn lőszerrel való visszaéléssel gyanúsította meg "R. Krisztiánt, aki sajtóértesülések szerint a Jobbik bicskei elnöke"
Februárban az előzetes becslések alapján 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest - közölte az Eurostat kedden. Az elemzők a januárival azonos mértékű, 1 százalékos inflációt vártak.
A Híradó információi szerint a települést kommandósok lepték el. A bizonyítási eljárás során hangfelvételt készítenek a gyanúsítottakkal, a térségben a környező dombokat a rendőrség lezárta
Fabruárban ismét enyhült az inflációs nyomás az eurozónában. Az Eurostat 12 havi fogyasztói árindexe a vártnál 0.1 százalékponttal lassabb, 0.9 százalékos drágulást jelzett. 2009 nyara óta ez volt az...
Az euróövezetben 0,7 százalékkal, a 27 tagú Európai Unióban 0,9 százalékkal nőttek az ipari termelői árak januárban decemberhez képest - tette közzé kedden az Eurostat.
Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit, csupán még több adósságot hagy hátra - írta Oszkó Péter pénzügyminiszter a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásának keddi számában, a véleményoldalon megjelent cikkében. (MTI)
Tovább menetel a Dallas Mavericks az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a texasi alakulat sorozatban nyolcadszor győzött, a hétfői játéknapon a Charlotte Bobcatset verve idegenben.
Három egymást követő estén játssza a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem életét és korát bemutató trilógiát az egri Gárdonyi Géza Színház márciusban; a Báthory-maraton keretében a három különálló darab végül eggyé integrálódik - mondta el Csizmadia Tibor, a teátrum igazgató-főrendezője.
Miután reggel visszaesett 1,3441-re, az EUR/USD igyekszik visszahódítani az 1,35-ös szintet. Az EU-s fogyasztói árak a várt szerint 0,9%-kal emelkedtek februárban (előző: +1,0%), míg a termelői árak 1,0%os mínuszt produkáltak (előrejelzés -1,1%, előző: -2,9%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szerdán kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott 2010-es évének felkészülési szakasza, amely igen hosszúnak ígérkezik: szeptemberig tart majd, mivel ezúttal is „kihagyjuk” a világbajnokságot.
Februárban 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest az Eurostat kedden ismertetett első becslése szerint, elemzők a januárival azonos mértékű, 1 szá...
Az ország speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit, csupán még több adósságot hagy hátra - közölte a pénzügyminiszter
Annak ellenére, hogy továbbra is gyenge maradhat a font, az EU-s problémák miatt nehezebben jut 0,9000 fölé az EUR/GBP, mint a GBP/USD 1,5000 alá. Ha a devizapár nem tudja tartani a 0,90-es szintet, átmenetileg 0,8950-ig korrigálhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A megfelelő mértékű jódfogyasztás befolyásolhatja a testtömegünket, de a szellemi egészségünket is - vigyázni kell azonban, a jód kétélű fegyver is lehet
Sikeres nyomozás lezárásaként, vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, SZJA csalásra specializálódott csoport ügyében, melyet a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala leplezett le az APEH feljelentései alapján....
A Fidesz és a KDNP március 15-én Budapest V. kerületében, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél és a Kossuth Lajos utcán tartja kampánynyitó nagygyűlését – jelentette be kedden Budapesten Nyitrai Zsolt.