2010. október 30. szombat

okt. 30
16:55
Szanyi kapitány "szakértett" egyet (Gondola)
okt. 30
16:57
Mindent a kávéról (Gondola)
Számos tévhit kering a kávé hatásaival kapcsolatban, pedig a reggeli fekete, az ebédet követő kávészünet sokunk számára mindennapok eleme.
okt. 30
17:09
LMP: demonstráció az Alkotmánybíróság székháza előtt (Infostart)
Az LMP szerint Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt, amikor úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság (Ab) megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna. A párt szombati közlése szerint az LMP a jövő szerdára meghirdetett demonstrációján nem közösködik senkivel, aki kettős mércével mér.
okt. 30
17:09
Óriási tragédiába torkollott az utazás (HírTV)
Legkevesebb 16 ember életét vesztette és hetvenen eltűntek, amikor felborult egy túlterhelt komp India keleti részén - közölte Nyugat-Bengál állam rendőrsége szombaton.
okt. 30
17:09
Arad lesz az idén a romániai kisebbségi színházak fővárosa (Gondola)
Arad lesz az idén a romániai kisebbségi színházak fővárosa, hiszen a nyugat-romániai településen szervezik meg az V
okt. 30
17:11
NATO: harminc afgán felkelő meghalt egy előőrs elleni támadásban (Gondola)
Egyes források szerint 50, más információk szerint 80 felkelő meghalt, öt szövetséges katona pedig megsebesült szombaton Kelet-Afganisztánban, amikor lázadók ostrom alá vettek egy előretolt katonai harcálláspontot
okt. 30
17:12
Kész az eszközkezelő koncepciója (Portfolio)
A nemzeti eszközkelő koncepcióját beterjesztette a kormánynak a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyről várhatóan a kormány a jövő héten tárgyal - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a...
okt. 30
17:12
Ne felejtsd el átállítani az órát! (Pénzcentrum)
Holnap kezdődik a téli időszámítás, az európai gyakorlatnak megfelelően szombatról vasárnapra virradóan hajnali 3 órakor 2 órára kell igazítani az órákat....
okt. 30
17:13
LMP: Orbán Viktor hülyének nézi a közvéleményt (Gondola)
Az LMP szerint Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt, amikor úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság (Ab) megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna
okt. 30
17:27
Ő lett a világ legszebb lánya (Blikk)
okt. 30
17:27
Vége a milliós végkielégítéseknek (HírTV)
A kormány után az önkormányzatoknak is megadná a Fidesz azt a jogot, hogy indokolás nélkül menthessék fel a hivatalnokokat. A köztisztviselőkről szóló törvény módosítását a kormánypárt három, polgármesterként is dolgozó képviselője, Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán, az Országgyűlés szakbizottságának elnöke terjesztette az Országgyűlés elé.
okt. 30
17:27
Működőképes pokolgép volt a brit repülőtéren talált szerkezet (Gondola)
Működőképes robbanószerkezet volt az az eszköz, amelyet az angliai East Midlands repülőterén, egy teherszállító repülőgép rakterében találtak - közölte a brit belügyminiszter
okt. 30
17:39
Andy Vajna részvétlátogatást tett Kolontáron (ProfitLine)
Részvétét fejezte ki Andy Vajna magyar származású filmproducer a kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak szombaton, miután megtekintette az egy hónappal ezelőtti pusztítás nyomait a Veszprém megyei településen; az üzletember az elhunytak családtagjainak egymillió, a helyi általános iskolának pedig hárommillió forint támogatást nyújtott át.
okt. 30
17:45
Orbán Viktor a Gömböc-simogatónál (Infostart)
Kínában kezdett látogatást Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki szombaton a sanghaji világkiállításon ellátogatott a magyar pavilonba is.
okt. 30
17:45
KDNP: a jövő évi büdzsé beindítja a gazdaságot (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a jövő évi büdzsé beindítja a gazdaságot - közölte a kisebbik kormánypárt, miután a gazdasági miniszter beterjesztette a 2011-es költségvetést
okt. 30
17:45
Az első rajthellyel büszkélkedhet Talmácsi (HírTV)
Talmácsi Gábor az első helyről indulhat a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Portugál Nagydíján.
okt. 30
17:48
"Rohadt büdös komcsi" Török Zsolt megveréséről is beszélt Szanyi + videó (ATV)
Pintér Sándor ígéretét emlegeti az MSZP elnökségi tagja.
okt. 30
18:03
Költségvetés: Eljön a családok és a vállalkozások ideje (HírTV)
Talpra állítja Magyarországot a jövő évi költségvetés a nemzetgazdasági miniszter szerint. Matolcsy György szombaton terjesztette az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot, amely az Európai Unió által elvárt szintre csökkenti az államháztartás hiányát. Miután a büdzsét nagyban meghatározza a már bejelentett adócsökkentés, a jövő évi költségvetés kedvezményezettjei a családok és a vállalkozások…
okt. 30
18:06
Racionalizál a Metro, az új célpont Kína (Portfolio)
A német Metro pénteken bejelentette, hogy meg szeretne válni a Franciaországban található Saturn üzleteiről, melyre azóta már két érdeklődő is akadt. A HTM Group (mely a Boulanger és az Electro...
okt. 30
18:21
Mindenszentek kontra halloween (Infostart)
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Az Egyesült Államokból érkező halloween-divat már Európában is komoly üzleti bevételeket generál, ugyanakkor a boszorkányos-horroros-tökös trendnek sok ellenzője is van, például Olaszországban.
okt. 30
18:21
Szerződést bontanak a focistával (HírTV)
Azonnali hatállyal szerződést bont Antonio Cassanóval a Sampdoria. Az olasz válogatott labdarúgó nem kísérte el a klubelnököt egy ünnepségre, majd több ember előtt kritizálta is Riccardo Garrone-t. A genovai együttes vezetői bocsánatkérésre szólították fel a 28 éves csatárt, aki erre nem volt hajlandó. A futballista ellen fegyelmi eljárás indult a Sampdoriánál. Olasz lapértesülés szerint pár…
okt. 30
18:36
Kötelező a rekorddöntés? - Brutális tarifakedvezmények (Infostart)
Váratlanul nagy mértékben esnek tovább a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási átlagdíjak - állapítja meg Lantos Lóránt, a kotelezo.hu portál vezetője. A megismert feltételek mellett szinte biztos, hogy meghaladja majd a tavalyi 1,5 milliós rekordot a váltások száma.
okt. 30
18:39
Így foglalná alkotmányba a nemzeti örökségvédelmet Tamási Judit (Infostart)
Egyetért az örökségbarát nemzeti jogrendszer létrehozásának gondolatával a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megbízott elnöke. Tamási Judit az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: javasolni fogja, és szeretné elérni, hogy a kulturális örökséghez való jog szerepeljen a Magyar Köztársaság Alkotmányában.
okt. 30
18:39
Devecser már megkapta a 150 millió forintos gyorselőleget (Gondola)
Már megérkezett a devecseri önkormányzat számlájára az a 150 millió forint, amelyet a kormány a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezés költségeinek fedezésére utalt át a Magyar Kármentő Alapból - tájékoztatta az MTI tudósítóját a Veszprém megyei település polgármestere szombaton
okt. 30
18:39
Sanghajba látogatott Orbán Viktor (HírTV)
Ellátogatott a 2010-es sanghaji világkiállítás Magyar Pavilonjába Orbán Viktor. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye arról is tájékoztat, hogy a miniszterelnököt Szilas Cecília nemzeti főbiztos-helyettes fogadta.
okt. 30
18:42
LMP - Orbán hülyének nézi az embereket (Alternatív Energia)
Az LMP szerint Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt, amikor úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság (Ab) megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna. A párt szombati közlése szerint az LMP a jövő szerdára meghirdetett demonstrációján nem közösködik senkivel, aki kettős mércével mér.
okt. 30
18:42
Fel is robbanhatott volna (Kripto Akadémia)
A jemeni biztonsági erők szombat este őrizetbe vettek egy nőt Szanaában, aki valószínűleg kapcsolatban áll a chicagói zsinagógáknak címzett, robbanóanyagot tartalmazó küldeményekkel.
okt. 30
18:42
Bakondi: a hétvégén befejeződik a lakott területek mentesítése (ATV)
Egy új nagy gát építéséről is döntöttek.
okt. 30
18:44
Házfalnak csapódott egy autó - fotó! (Alternatív Energia)
Egy karambol során az egyik autó megpördült és a járdán sodródva a ház falának csapódott a fővárosban.
okt. 30
18:45
Mindenszentek és halottak napja - mit kell tudnunk ünnepeinkről? (ProfitLine)
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban.
okt. 30
18:57
A vörösiszap sújtotta településen csaptak le a szarkák (HírTV)
Ötven liter fertőtlenítőszert loptak el szombaton Devecseren. A kannákban lévő anyagot a házak fertőtlenítésére használták volna fel.
okt. 30
18:57
Orbán Viktor a sanghaji világkiállításon a magyar pavilont is meglátogatta (Gondola)
Kínában kezdett látogatást Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki szombaton a sanghaji világkiállításon ellátogatott a magyar pavilonba is
okt. 30
19:00
Nem biztos, hogy Brüsszelben is jól sül el (Alternatív Energia)
Balázs Péter szerint a magyar kormány a 2011 első felében esedékes EU-elnöksége idején remélhetőleg európai nyelven tud majd kommunikálni; a volt külügyminiszter erről egy nemzetközi szakértői konferencia után beszélt az MTI-nek a budapesti Közép-európai Egyetemen.
okt. 30
19:00
Néhány órája megválasztották "a világ legszebb nőjét" + fotó (ATV)
Kaló Dzsenifer képviselte hazánkat.
okt. 30
19:15
Devecser már megkapta a 150 millió forintos előleget (Infostart)
Már megérkezett a devecseri önkormányzat számlájára az a 150 millió forint, amelyet a kormány a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezés költségeinek fedezésére utalt át a Magyar Kármentő Alapból - tájékoztatta az MTI tudósítóját a Veszprém megyei település polgármestere szombaton. Toldi Tamás közlése szerint az összeget néhány napon belül el is költik.
okt. 30
19:15
Balázs Péter: nem biztos, hogy Brüsszelben értik a kormány nyelvezetét (Gondola)
Balázs Péter szerint a magyar kormány a 2011 első felében esedékes EU-elnöksége idején remélhetőleg európai nyelven tud majd kommunikálni; a volt külügyminiszter erről egy nemzetközi szakértői konferencia után beszélt a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU)
okt. 30
19:15
Boldoggá avatták Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt (HírTV)
Boldoggá avatták Bogdánffy Szilárdot a nagyváradi Bazilikában. A vértanú püspököt a kommunista diktatúra idején kényszermunkára ítélték. A börtönben halt meg, miután fogvatartói megtagadták tőle a gyógyszert.
okt. 30
19:18
Már jövőre 2 ezerrel több rendőr lesz (Alternatív Energia)
A 2011-es költségvetés az állampolgárok védelmét és biztonságát jobban szolgáló szervezeti átalakításokhoz, a fejlesztésekhez és a fenntartás arányos növeléséhez biztosít többletforrásokat - tartalmazza a kormány által szombaton benyújtott költségvetés általános indokolása. A Belügyminisztérium fejezetében csak a közbiztonságot szolgáló kiadások előirányzata 2010-hez képest összességben csaknem 34…
okt. 30
19:33
Halálos ütközés (HírTV)
Életét vesztette egy motoros, amikor személyautóval ütközött szombaton öt óra után, a Békés megyei Gyulán.
okt. 30
19:33
Az idei utolsó teherűrhajó érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (Gondola)
Az idei ötödik, s egyben utolsó teherűrhajó érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS): a Progressz M-08M-et az automatikus dokkolás kudarca után Alekszandr Kaleri orosz űrhajós szombaton kézi irányítással vezérelte a kikötőhelyre a "Pirsz" (Móló) átmenő modulnál
okt. 30
19:36
Tovább halasztották a Discovery indulását (Kripto Akadémia)
Újra elhalasztották az amerikai Discovery űrhajó indulását: az új időpont szerint szerdán indítják az űrsiklót a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontból.
okt. 30
19:36
Félmillió darab Peugeot 107 készült eddig (ATV)
Az európai országokban 2005 tavaszán bevezetett Peugeot 107 azonnali, és azóta sem elhalványult sikernek bizonyult: a „kis” Peugeot iránti kereslet mindmáig teljesen leköti a gyártókapacitást.
okt. 30
19:38
Szakszervezetek: Kevés a béremelés, igazságtalan az adócsomag + videó (ATV)
Borsik János nem lát koherens kormányprogramot.
okt. 30
19:51
A nő csípőjénél ragadta meg (HírTV)
Egy húszéves ausztrál nőt támadt meg egy cápa egy nyugat-ausztráliai haditengerészet bázisának közelében: a ragadozó a csípőjén harapta meg a fiatalt - közölték szombaton ausztrál illetékesek.
okt. 30
19:51
Berlini úszó Vk - Két magyar ezüstérem (Blikk)
okt. 30
19:51
Matolcsy: 25-30 ezerrel csökken a közszféra létszáma (ProfitLine)
A közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 30
19:53
Szili Katalin a Szociális Unió elnöke - Sziluett (videó) (HírTV)
Szili Katalin a Szociális Unió elnöke.
okt. 30
20:09
Így élünk majd 2011-ben: a költségvetés részletei (Infostart)
A 2011-es költségvetés az állampolgárok védelmét és biztonságát jobban szolgáló szervezeti átalakításokhoz, a fejlesztésekhez és a fenntartás arányos növeléséhez biztosít többletforrásokat - tartalmazza a kormány által szombaton benyújtott költségvetés általános indokolása. A dokumentumban az is olvasható, hogy jövőre nem tervezhető jutalom az állami bürokráciában. Az oktatásban a jövő évtől…
okt. 30
20:09
Olasz kampány a sárga tökök ellen (Gondola)
Halloween-ellenes vallási és kulturális kampányt hirdettek Olaszországban: a keresztény jelképeket védő egyház mellett az olasz városok is saját tradícióikat hirdetik az amerikai ünneppel szemben
okt. 30
20:09
Magyarok Nyilai: Toroczkait még tanúként sem hallgatták ki (HírTV)
Még tanúként sem hallgatta ki az ügyészség Toroczkai Lászlót a Magyarok Nyilai-ügyben, noha egy rendőrségi jelentés szerint ő maga is feladatokat adott a tagoknak. Budaházy György vele közösen alapította a Hunnia Mozgalmat, amelynek több tagját, köztük Budaházyt is, terrorizmussal vádolja az ügyészség. Több vallomás támasztja alá, hogy Toroczkai László tudott az akciókról, és járt azon a tanyán…

Keresés