"Meghalni sincs időm, nemhogy enni!" Leginkább azoktól a nőktől halljuk, akik a maximumot szeretnék kihozni magukból a munkahelyükön és otthon is, miközben szeretnének továbbra is kívánatosak maradni.
Sokan azért küzdenek, hogy rájöjjenek, mit is akarnak kezdeni az életükben. Sokan azért küzdenek, hogy ha már rájöttek, akkor csinálhassák. Mások pedig azért, hogy ha már csinálják, meg is éljenek belőle. Jamie Oliver mindezen régen túl van. Ő másokért küzd!
Az Újabb parajelenségek (Paranormal Activity 2) című horror vezeti a hétvégi bevételi listát az észak-amerikai mozikban, 41,5 millió dolláros (8,2 milliárd forint) bevétellel nyitva a Halloween előtti utolsó hétvégén - jelentette az Exhibitor Relations piackutató vasárnap.
Az emberiség körülbelül 4 százaléka különböző mértékben összecseréli a színeket. Magyarországon mintegy 400.000, az egész világon körülbelül 200 millió színtévesztő él.
Minden jel szerint visszaveti a kereskedelmi láncok hazai bővülését a hipermarket adó. Már kormánypárti politikusok is arról beszélnek, hogy jelentős fejlesztések esnek kútba a különadó miatt....
A múlt héten már országszerte több helyen fagypont alá süllyedt a hajnali hőmérséklet, csúszóssá váltak az utak. Ilyenkor rohanják meg az autósok a gumis műhelyeket, s akár órákat is várnak, hogy végre felkerüljenek járműveikre a téli gumik. De ilyenkor is fontos tudni: nincs abszolút biztonság, a megfelelő vezetéstechnika a téli gumi használata mellett is elengedhetetlen.
A hétvégén kezdték meg Kolontáron, a vörösiszap által elöntött mintegy ezerhektárnyi mezőgazdasági területen a szakértői kárfelmérést, és annak eredményétől függően döntenek a helyreállítási munkálatokról.
Sokaknak árthat, ha a kormány valóban nem utal többé pénzt a magánnyugdíjpénztáraknak, s ez akár népszerűségvesztést is okozhat - állítja Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője. A politológus szerint a kabinet intézkedései közül a válságadók lehetnek a legnépszerűbbek, de az új szja megítélése is problémás lehet.
"Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról" szóló csomag kapcsán két érdekességre hívta fel a Pénzcentrum.hu figyelmét egy magyarországi hitelező....
Egy év van arra, hogy felvegyük a tempót, megteremtsük a sikeres magyar élet alapjait, visszafordítsuk a züllést - mondta ünnepi beszédében a Kossuth téren Orbán Viktor. A kormányfő kijelentette: a nemzet igent mondott arra, hogy országunkban mindennek meg kell változnia. Péntek este a szocialisták Kaposváron, Nagy Imre szülőházánál emlékeztek meg a forradalomról - az eseményt idén semmilyen…
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - ezt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tanács pénteki plenáris ülésén.
Jelentősen átalakította kormányát a nehéz helyzetben lévő spanyol miniszterelnök. José Luis Rodríguez Zapatero azt ígéri, hivatali idejének hátralévő részében a rendkívül magas, húsz százalék feletti munkanélküliség enyhítése, az állásteremtés lesz a fő prioritása.
Munkaszüneti nappá nyilvánítaná egy törvénymódosítási javaslat a Semmelweis-napot, szigorítanák a patikaalapítás szabályait, eltörölnék a súlyponti kórház kategóriát, és megszüntetnék az elszámolási nyilatkozatot - számol be a Magyar Nemzet
Ki ne kezdett volna már öngyógyszerezésbe, amikor otthon feküdt lázasan? A legtöbb ember ilyenkor a házi patikában található lázcsillapítókhoz nyúl, melyek közül sok paracetamolt tartalmaz. De mi is valójában ez a hatóanyag, és mi az, amit fontos tudni róla?
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a TASR hírügynökségnek adott interjújában elmondta, olyan híreket kapott, hogy óriási a feszültség a szlovák kormánykoalíción belül.
A Századvég legfrissebb közvélemény- kutatása szerint a felnőtt állampolgárok elsöprő többsége egyetért a kormányzati szándékkal, hogy a jövőben mindenki szabadon választhassa meg, akar-e magán-nyugdíjpénztári tag lenni, és a magyar emberek közül kétszer annyian bíznak az állami nyugdíjrendszerben, mint a magánban
Emberi jogi szervezetek felszólították az amerikai és az iraki kormányt, vizsgálják ki azokat a jogsértéseket, amelyek a hét végén kerültek nyilvánosságra, miután a WikiLeaks oknyomozó honlap majd 400 ezer titkos amerikai katonai jelentést tett közzé az iraki háborúról. A Pentagon a dokumentumok visszavonását követeli.
Az épp október 23-án 83 éves Gyarmati Dezsőt, a játékosként háromszoros, szövetségi kapitányként pedig egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozatával tüntették ki. Az elismerést a világszerte nagyra becsült sportolói pályafutásáért, edzői-nevelői tevékenységéért és példaértékű életútjáért kapta.
Több mint 100 önkéntes dolgozott a nemzeti ünnepen, hogy hétfőre Devecser megtisztulhasson. Három hete folyik a "lélekölő munka" az iszapáradat által elöntött településeken. Devecser egyharmada még mindig vörös másfél méteres magasságig, állattetemek és szétszórt használati tárgyak jelzik az iszap útját. Példamutató az összefogás a térségben, de megjelentek a tolvajok is. A helyszínről jelentjük
Megtilthatja a Fradi a ferencvárosi buszpályaudvar használatát szponzorának, az Orangewaysnek, mely körül egyébként a vámhatóság szimatol - írja a Blikk
Az előttünk álló hét első fele hazai, annak második fele pedig külföldi szempontból lehet izgalmas. Mindkét naptárban vannak olyan események, amelyekre külön is érdemes lehet figyelnünk, ide értve a...
A XXI. század olyan új kihívások elé állította a gazdaság szerepelőit, hogy a marketing is szükségszerűen megváltozott, új eszközöket vezetett be, és a régi eszközöket is új tartalommal töltötte meg és föl (x)
Te vagy a legszebb fiú, akit valaha láttam életemben – mondta bohókás tanítványa lírai dalától megindultan a szexis énekesnő. A verseny legeredetibb fazonja, Király L. Norbert rajongással tekint mentorára. A különleges hangú és mozgású srácot a fiatal lányok is felfedezték.
A koszorúkészítés olyan nagyszerű kézműves projekt, amelyben az egész család részt vehet. Ez a cikk tippeket ad arra, hogy hogyan készítsünk őszi koszorúkat az ajtónk díszítésére.
Sorstársai zeneértését segítené a 18 éves siket modell, Weisz Fanni, ezért Ruzsa Magdi egyik dalát adja elő jelbeszéddel. Fanni szerint a siketek érzik a zenét, szükség lenne a jelelt videoklipekre.
Fotelos koncertet ad szerdán a Művészetek Palotájában (Müpa) Palya Bea; az énekesnő ezzel egy időre elbúcsúzik a közönségtől, mert négy hónapra Mexikóba utazik feltöltődni. "Mindig valahogy úgy teszem le decemberben az évet, hogy jövőre majd kevesebbet dolgozom, aztán általában még több lesz belőle. Az idei év valóban nagyon sűrű volt, sok projekttel" - mondta az énekesnő az MTI-nek.
Az amerikai elnök Afganisztánért és Pakisztánért felelős különmegbízottja leszögezte, hogy nem folytatnak titkos tárgyalásokat a tálibokkal, de mint mondta, egyre több magas rangú vezető akar velük egy asztalhoz ülni
Nem volt váratlan Vass Lajost felmentése. Mint ahogy a közélet más területein, az Operaházban is folynak a tisztogatások, melyekhez a most elbocsátott főigazgató is az utolsó pillanatig asszisztált.
Négy és fél éve volt ilyen magas a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, mint most októberben - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Valamennyi százszázalékos önkormányzati tulajdonú, jelentősebb cégnél rendőrségi vagy ügyészségi vizsgálat folyik. Ez egy elképesztő helyzet, ezért határoztuk el, hogy ezeknek a cégeknek a vezetőit szerdán le fogjuk váltani - jelentette ki a főpolgármester
A 80. születésnapját ünneplő Bernie Ecclestone zsenialitása kellett, hogy a Forma–1 elnyerje az őt megillető helyet a sport világában. Sorozatunk a kalandos életű üzletembert mutatja be.