Vasárnap túlnyomóan felhőtlen, száraz idő várható, de az éjszakai, hajnali órákban többfelé párás lesz a levegő, foltokban köd is előfordul, amely még a kora délelőtti órákban megszűnik
A kormány adja oda a nyugdíjasoknak a nekik járó nyugdíjemelés még hiányzó részét, a nyugdíjasok pedig követeljék ugyanezt Orbán Viktor nekik küldött levelére válaszolva - erre szólított fel ismét az MSZP. Török Zsolt, a párt szóvivője közölte: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján (eszerint számoltják a kiegészítést) nem 0,6, hanem 1,1 százalékos nyugdíjkorrekciós emelés járt volna idén…
Benyújtotta a 2011. évi költségvetést a kormány. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a büdzsé 3 százalék alatti deficitre épül és 3 százalékos növekedéssel számol. A tárcavezető a talpraállás költségvetésének nevezte a büdzsét, amelyben az egészségügyi kassza és a nyugdíj-kassza hiányát is nullára szeretnék hozni. Emellett azt is…
A GVH Versenykultúra Központja által alapított "Versenykultúráért díjat" ötödik alkalommal adták át pénteken, a díjat idén Belényi Andrea, a GVH főtitkára kapta, aki kialakította, majd öt éven keresztül vezette a Versenykultúra Központ munkáját - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel pénteken.
Vasárnap, és a jövő hét első felében a szombatihoz hasonló időjárásra lehet számítani: napsütés, felhőtlen ég, hideg éjszakák. A hét közepén várhatók esők, majd az őszi szünet végére újra kellemes időjárást lehet remélni.
15-20 százalékkal csökkentek a gépjármű-felelősségbiztosítások díjai. A tarifatáblákat szombaton tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége két napilapban.
Kézi fegyverekkel, rakéta- és aknavetőkkel felfegyverzett lázadó csoport támadta meg péntek éjjel a Paktika provinciában fekvő NATO bázist. Az intenzív tűzpárbajban 30 iszlamista fegyveres vesztette életét, öt NATO katona pedig megsebesült.
Az olasz nők a hűtlenségben is utolérték a férfiakat: a férjek ötvenöt, a feleségek negyvenöt százaléka csalja meg társát legalább egyszer a házasság során - állítják olasz válóperes ügyvédek
Megkezdődik a téli időszámítás hétvégén. Az órákat szombatról vasárnapra virradóra hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani. Ezzel véget ér a nyári időszámítás, amelynek köszönhetően körülbelül 6 milliárd forinttal csökken a számítások szerint az ország éves villanyszámlája.
A román Astra magyarországi fióktelepeként a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) piacra újonnan belépő Astra Biztosító számos kategóriában elsőként kerül ki az árversenyből a szombaton közzétett jövő évi kgfb-díjak előzetes összehasonlítása alapján, a piacvezető Allianz az új e-tarifájával vette fel a kesztyűt - közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.
A hétvégén a vörösiszap által elöntött valamennyi lakott területről elszállítják a szennyeződést a katasztrófa utáni helyzet stabilizálásában résztvevők - mondta a katasztrófavédelmi kormánybiztos
Akár lényegesen is csökkenhet a következő években az államadósság és a kamatteher a magán-nyugdíjpénztári befizetések és vagyon átirányításával az állami kasszába, de a részletek ismeretének hiányában még sok a bizonytalanság és az eredmények is kétesek az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik kissé eltérően ítélték meg a hatásokat.
Lakossági fórumon ismertették a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak terveit szombaton; az érintettek az új építésű házak tervrajzainak megtekintése során felvilágosítást kaphattak a kivitelezésről, az egyéni igények teljesíthetőségéről.
Az LMP szerint a jövő évi költségvetés szombaton bejelentett fő irányai rövid időn belül a harmadik csapást mérik a magyar középosztályra és munkavállalókra
Az MSZP azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy egyelőre ne lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mert aki ezt megteszi, az az eddig felhalmozott megtakarítását személyesen Orbán Viktornak adományozza
Az MSZP azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy egyelőre ne lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mert aki ezt megteszi, az az eddig felhalmozott megtakarítását személyesen Orbán Viktornak adományozza.
Több munkaadói szervezet is egyetért a költségvetés szombaton bejelentett főbb számaival, ugyanakkor még hiányolják a részleteket a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
Hétvégére elszállítják a vörösiszapot a lakott területekről. A katasztrófavédelmi kormánybiztos szerint az elöntött mezőgazdasági területek mentesítése a jövő hét elején kezdődik.
Lakossági fórumon ismertették Devecseren a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak terveit szombaton; az érintettek az új építésű házak tervrajzainak megtekintése során felvilágosítást kaphattak a kivitelezésről, az egyéni igények teljesíthetőségéről A kormány megrendelésére készült tervrajzok alapján 15 típustervből választhatnak azok a károsultak, akik úgy döntöttek, hogy továbbra is…
Vasárnap hajnalban véget ér a nyári időszámítás, visszatérünk a "rendes", időzónáknak megfelelő helyi időhöz. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy hajnali 2 óra 59 perc 59 másodperc után újra 2 óra 0 perc 0 másodperc következik, azaz egy órával visszább állítjuk a vekkert - a bulizók örömére és az éjszakai műszakban dolgozók bánatára
KOLUMBIA — Az első nap után minden félelmem elszállt, teljesen biztonságban érzem magam – mondta Horváth Éva (32), aki hétfőn utazott ki új műsora, az Éden Hotel kolumbiai forgatására, és emiatt külön biztosítást is akart kötni emberrablás eseté re.
Ellenzik a fűnyíróelv szerinti létszámleépítést a közszférában a munkavállalói érdekképviseletek és hiányolják, hogy a kormány nem a feladatokhoz igazítja létszámot.
A heves eső miatt törölték a szombat délutáni időmérő edzéseket Estorilban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Portugál Nagydíján, s a versenybíróság döntése értelmében a három szabadedzés legjobbja indulhat az élről vasárnap.
Szerencsére sokan tudják, mi történt '56 októberében – mondta egy interjúban Wittner Mária. A Fidesz képviselője úgy látja, 2006 őszén abból is ízelítőt kapott mindenki, hogyan fojtották vérbe az 54 évvel ezelőtti forradalmat.
Több mint egyméteres iszapot kell még eltakarítani Kolontáron a Táncsics utca házainak udvarairól, amelyeket csaknem egy hónapja öntött el az ajkai zagytározóból kizúdult veszélyes anyag; e területen a kármentesítéshez csak szombaton tudtak hozzákezdeni a szakemberek – tapasztalta az MTI tudósítója a Veszprém megyei településen
Égő, fekete zongora. Mintha Ady Endre szüleménye lenne, pedig egy másik sámán koncertjét hirdeti. Jerry Lee Lewisnak, a Killernek már a plakátjai is őrült élményt ígérnek, nem beszélve magáról az Elvis Király szellemét és korát felidéző rock and roll showról.
A jemeni hatóságok szombaton lefoglaltak 26 gyanús csomagot, és kihallgatták az érintett légitársaságok, valamint a szanaai nemzetközi repülőtér teherszállító részlegének dolgozóit
Ellenzik a fűnyíróelv szerinti létszámleépítést a közszférában a munkavállalói érdekképviseletek és hiányolják, hogy a kormány nem a feladatokhoz igazítja létszámot
BUDAPEST – Lajcsinak sikerült! Tartósan 100 kiló alatt tartja a súlyát a mulatós zene hazai királya. Elrettentésképpen Galambos Lajos mindennap ránéz a régi kabátjára, ami ott lóg a gardrób ajtaján.
Halloween-ellenes vallási és kulturális kampányt hirdettek Olaszországban: a keresztény jelképeket védő egyház mellett az olasz városok is saját tradícióikat hirdetik az amerikai ünneppel szemben.
Vérfagyasztó pincetúra várta szombaton a pécsieket a terráriumban. A gyerekek és szüleik vámpírok és boszorkányok kíséretében járták végig a folyosókat, ahol a kígyók, a pókok és a krokodilok laknak. Bájitalkóstolás, tökfaragás, bátorságpróba, sült tök evés is volt programot között, így ünnepelték a halloweent.
Elsüllyedt egy túlzsúfolt komp szombaton egy kelet-indiai folyón: a katasztrófában legalább tizenhatan életüket vesztették, további hetven ember pedig eltűnt - közölte a helyi rendőrség
Ami azért is probléma, mert a nők szervezetét jobban rombolja a szesz, mint a férfiakét. Könnyebben és gyorsabban is halnak bele a túlzásba vitt alkoholfogyasztásba.
Kiemelkedő lehetőségekkel kecsegtető, internetes közösségi oldalakat fejlesztő induló vállalatokba fektetne be az a héten alapított, 250 millió dolláros vagyonnal gazdálkodó kockázati tőkealap, amely...