Egymilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel Czeglédy Csaba, Szombathely korábbi szocialista alpolgármestere annak, aki azonosítja a Népszava által az önkormányzati választások előtt közölt egyik hangfelvételen hallható hölgyet. A fideszes Ágh Péter 100 ezres felajánlásával a licit így már 1,1 millió forintnál jár. A hatóságok még mindig nem tudják, ki szervezte a pénzek visszaosztását.
Egymásnak gyakran ellentmondó, összességében mégis botrányosnak mondható hírek jelennek meg a jövő keddtől nyilvános felsőoktatási törvénytervezetről. A koncepciót egy munkacsoport dolgozta ki, de a munkában részt vevők listáját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium máig nem hozta nyilvánosságra.
Még mindig nem tudni arról, vajon vizsgálják-e az illetékes hatóságok a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felelősségét az iszapkatasztrófa ügyében. Az elsődleges kutatások szerint ugyanis több tényező játszhatott közre az október 4-ei kolontári gátszakadásban, de a legnagyobb bajt mégis a környezetvédelmi hatóságok utasítása alapján épített résfal-rendszer…
A sztálini terror áldozatainak szombati emléknapja előtt a moszkvaiak pénteken kora reggeltől fényképeket és virágokat visznek a Lubjanka-térre, ahol a KGB épülete előtt egy a Szolovki-szigetekről, a hírhedt Gulag egyik központjából hozott kő emlékeztet a történtekre.
Önkormányzati választásokat tartanak vasárnap Ukrajnában. Kárpátalján a magyarság szempontjából nagy tétje lesz a voksolásnak. A 160 ezres ukrajnai magyarság parlamenti képviselete 2006 óta megszűnt. A magyar- magyar belviszály miatti esetleges rossz szereplés esetén megyei szinten is visszaszorulhat a közösség érdekképviselete. Ez pedig beláthatatlan következményekhez vezetne.
Orbán Viktor tegnapi brüsszeli nyilatkozata alapján már csak hónapjai maradhattak a teljes magánnyugdíj-pénztári rendszernek, vagyis rövidesen csak egy állami és egy önkéntes ága marad a jelenlegi három pilléres nyugdíjrendszernek. Ez merőben más üzenet, mint amit eddig előre vetített a kormány és egyúttal rövid időn belül hatalmas költségvetési bevételt is jelent a magánpénzátrakból átlépők…
IV. Gergely pápa a IX. században a pogány hagyományok átreformálása érdekében kinevezte november 1-et, a Mindenszentek napjának. Innen ered a mindannyiunk által ismert "Halloween"-szó, amely eredeti formájában "All hallows evening"-ként szerepelt és "Minden szentek estéjét" jelentette. A keresztény keretek mögött azonban megmaradtak a pogány jelképek és szokások, amelyek egyre nagyobb…
"Kell egy hely", éneklik ki tudja hány századszor A padlás című musicalben a Vígszínházban, és most úgy tűnik, hogy esély lehet egy újabb helyre, nem is messze a Vígtől. Persze nagyon jó hely volt az annak idején.
Az idén 20. születésnapját ünnepli a németországi Cottbusban az idén november 2-7. között sorra kerülő filmfesztivál, amely a kelet-európai régió legfissebb múveit mutatja be.
Míg 2010 első negyedévében az előző évhez képest pozitív irányú elmozdulás mutatkozott a háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura fordított költéseiben, addig a második negyedévben erősebb visszaesésnek lehettünk szemtanúi. Idén is jelentős a kereskedelmi láncok közötti kereszthasználat, a vásárlók a jobb ajánlat reményében több boltot is hajlandóak felkeresni....
A javuló számok ellenére az új amerikai GDP-adatsor is megerősíti, hogy ismét élénkítő célú likviditásinjekcióra van szükség az amerikai gazdaságban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve részéről - vélekedtek londoni elemzők az idei harmadik negyedévről szóló első amerikai GDP-becslés pénteki közzététele után.
Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében.
Javaslatcsomagot nyújtott be az LMP az országgyűlésnek, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az ajkai timföldgyár okozta vörösiszap-ömléshez hasonló katasztrófák - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke. Jávor Benedek arról is beszélt, hogy a már felvett, jelentős összegű végkielégítéseket nem lehet jogellenes lépésekkel visszavenni.
Ma hajnalban kihirdették új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat a magyarországi biztosítók. Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően nem mindenki válthat biztosítót 2011. január...
Október utolsó hétvégéjén a kegyeleti ünnepkor miatt megerősített szolgálatot teljesítenek a rendőrök, változik a MÁV és a BKV menetrendje, de a temetők nyitvatartási és temetési rendje is
Egyre feszültebb a megasztáros énekes, aki rosszul viseli, hogy szeretteitől távol van, és hetek óta csak kritizálják produkciói. A pénteken Gusztos Bence ki is esett a Megasztárból, a zsűri inkább Lakatos Ivettet mentette meg a kieséstől.
Szombaton nyújtja be a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a kormány. A kabinet szerdán döntött a 2011-es büdzsé alapvető tételeiről, és arról, hogy tartja a 3 százalékos GDP arányos hiánycélt.
Török és kínai légitársaság érdeklődik a Malév iránt - mondta az InfoRádiónak a Napi Gazdaság a légitársaságokkal foglalkozó szakújságírója. Szakonyi Péter szerint mind a kínaiak, mind a törökök megerősítették érdeklődésüket a magyar légitársaság iránt, és nyilván az sem véletlen, hogy a kormányfő november elején előbb Kínába, majd Oroszországba látogat.
A Podravka, a zágrábi tőzsdéhez eljuttatott közleményében bejelentette, nem él vásárlási jogával saját 10,65 százalékos részvénycsomagjának felvásárlására, így részesedést szerezhet az OTP...
Tizenöt településen tartanak ma megismételt választást az Országos Választási Iroda adatai szerint: tizenegy településen polgármestert választanak, több helyen képviselő-testületet vagy képviselőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arkán pedig a megyei közgyűlési választást is megismétlik
Robbanóanyagot tartalmazott az a két, Jemenből az Egyesült Államokba küldött csomag, amelyet Dubajban, illetve az angliai Birminghamben tartóztattak fel a hatóságok - jelentette be a Fehér Házban megtartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök
Minden várakozáson felül csökkentették kötelező díjaikat egyes hazai biztosítótársaságok. A 2011. évi tarifákat elemző Biztosítás.hu alkusztársaság szerint a díjszámítás kilowatt alapra történő átállítása, a PSZÁF szigora és a biztosítók közti díjverseny további 15-20%-os árcsökkenést hozhat idén az autósoknak....
Közel öt hónapja nevezték ki José Mourinhót a Real Madrid vezetőedzőjévé. A portugál sztáredzővel eddig veretlen az együttes, vezeti a spanyol bajnokságot és a BL legnehezebb csoportját. A Goal.com azt mérte fel, mi változott az elmúlt évhez képest a királyi gárdánál.
Várhatóan térítésmentes lesz a tankönyv minden általános iskolás gyereknek - írta a Magyar Nemzet a lap birtokába került készülő közoktatási törvény koncepciójára hivatkozva
Minden várakozáson felül csökkentették kötelező díjaikat egyes hazai biztosítótársaságok. A 2011. évi tarifákat elemző Biztosítás.hu alkusztársaság szerint a díjszámítás kilowatt alapra történő átállítása, a PSZÁF szigora és a biztosítók közti díjverseny további 15-20%-os árcsökkenést hozhat idén az autósoknak....
Törölte a szekszárdi T-travel Kft.-t a hatósági nyilvántartásából, és visszavonta működési engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). A hivatal pénteki döntését jogszabálysértéssel indokolta.
Az Európai Tanács elfogadta Angela Merkel, német kancellár azon javaslatát, amely szerint 2013-ig olyan állandó válságkezelési mechanizmust kell kidolgoznia az Európai Uniónak, amelynek célja a...
Egyes számítások szerint jövőre 50 százalékkal emelkedhetnek a bölcsődei, az óvodai és napközis díjak - írta szombati számában a Népszava - hivatkozva a pénteki közigazgatási egyeztetésre, ahol az egy...
Várhatóan térítésmentes lesz a tankönyv minden általános iskolás gyereknek - írta szombati számában a Magyar Nemzet a lap birtokába került készülő közoktatási törvény koncepciójára hivatkozva. Úgy ...
Az utóbbi években egyre több fogyasztó keresi meg a Gazdasági Versenyhivatalt, és az üzleti világra is hatással volt a hatóság munkája - mondta az InfoRádiónak a hivatal éléről hat év után távozó elnök. Nagy Zoltán szerint a GVH legnagyobb érdeme a függetlenség.
A Merapi helyi idő szerint szombaton kora reggel újabb kitöréssel kergette riadalomba a környéken élőket. Áldozatokról nincs hír, egy ember azonban meghalt a kaotikus kitelepítés közben, amikor egy teherautó ütötte el.
A Népszava és a Magyar Hírlap szombati számának mellékleteként jelent meg 14 biztosító tarifája a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb), a legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben
Több száz tiltakozó vonult pénteken a Haitiban állomásozó nepáli ENSZ-békefenntartók táborához, s távozásukat követelte, őket tartva felelősnek a karibi országban kitört kolerajárványért
Már a választásokat követően jelezte az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, hogy a kétharmados többség józanságra kell hogy intse a kormányt – mondta el az intézet igazgatója annak kapcsán, hogy a Fidesz, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a 98%-os különadóról szóló törvényjavaslatot, szűkítené az AB hatáskörét.
Napilapok mellékletében jelentek meg a következő évre meghirdetett kgfb-tarifák, a legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletekben. A díjak kiszámításához csak egyetlen társaság adott képletet - szükség van ezekre a táblázatokra a transzparencia miatt?