A jelenlegi tárgyalások alapján legfeljebb négy héten belül megoldódhat a Szudánban elrabolt Papp István ügye - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója pénteken, a Magyar Televízió Az Este című műsorában.
“Az amerikai gazdaság elkerülte a veszélyét egy W alakú recessziónak, azonban mostantól vélhetően egy lassú, csökkenő fázisba lép" - közölte az Economic Cycle Research Institute vezetője a...
Sorozatban hat megnyert bajnoki mérkőzés után a listavezető Videoton hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Budapest Honvédtól a labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának péntek esti mérkőzésén.
Dióssy Gábor volt SZDSZ-es államtitkár neve szerepel a MÁV Cargo-ügy nyomozati irataiban. A bécsi korrupcióellenes államügyészség házkutatási parancsából kiderül, a privatizációs eljárás során Gulya András a gazdasági minisztériumban is lobbizott. A Célpont birtokába került anyag úgy fogalmaz: a családi bt. vezetője többször találkozott Kóka János bizalmasával, Dióssy Gáborral.
Egy meg nem nevezett szövetséges állam figyelmeztetése nyomán bombariadót rendeltek el pénteken az amerikai keleti part több nagyvárosának repülőterén, miután Nagy-Britanniában gyanús csomagot találtak egy Chicagóba tartó teherszállító gépen
Alkotmányellenesnek találta és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság a 2 millió forint feletti végkielégítések különadóját. Az első akcióterv 29 pontja között szereplő nyáron a parlament által megszavazott jogszabály 98 százalékos különadót vetett ki azokra a bevételekre, amelyeket a közhivatalok, közalapítványok és az állami cégek dolgozói a munkaviszony megszűnése után…
Dióssy Gábor volt SZDSZ-es államtitkár neve szerepel a MÁV Cargo-ügy nyomozati irataiban. A bécsi korrupcióellenes államügyészség házkutatási parancsából kiderül, a privatizációs eljárás során Gulya András a gazdasági minisztériumban is lobbizott. A Célpont birtokába került anyag úgy fogalmaz: a családi bt. vezetője többször találkozott Kóka János bizalmasával, Dióssy Gáborral.
Gyanús csomagra akadtak pénteken az egyik brit nemzetközi repülőtéren a biztonsági hatóságok, de péntek esti jelentések szerint veszélyes anyagot egyelőre nem találtak, és valószínű az is, hogy nem Nagy-Britannia elleni merényletkísérletről van szó.
Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal. A köztársasági elnök a Magyar Televízióban péntek este elmondott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarországon…
Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Ennek az összegnek csaknem fele megtakarítássá is válhat – derült ki a KBC Equitas felméréséből.
Adóhatósági és számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezett Budai Gyula miniszterelnöki megbízott a debreceni agrárcentrum támogatásával kapcsolatban, mivel szerinte a centrum támogatásáról szóló dokumentumok valóságtartalma megkérdőjelezhető; az iratok áttanulmányozása után büntetőfeljelentést is tesz sikkasztás miatt
A halottak napja miatt nagyobb forgalomra kell számítani a hétvégén a határátkelőknél, akár 1-2 órát is várakozniuk kell az autósoknak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel
Harminc-negyven perces késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon közlekedőknek, mivel Budaörs és Biatorbágy között az egyik vágányon pályafelújítást végeznek, a másik vágányon pedig elromlott a biztosító berendezés - közölte a Máviform pénteken az MTI-vel
Várhatóan a jövő héten folytatódik a bontásra ítélt házak eldózerolása Kolontáron, miközben az igazságügyi szakértők még a sérült ingatlanok értékbecslését végzik Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen - közölte tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő
Irán kész arra, hogy november 10. után tárgyalásokat folytasson nukleáris programjáról - jelentette be pénteken Brüsszelben Catherine Ashton, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője
A pénteki dublini járatot indítja utoljára az idén Budapestről a Ryanair diszkont légitársaság, a többi járatát törölte - közölte a légitársaság pénteken
Berettyóújfalu — Ellentmondás! Nemrégiben kisírt szemekkel lapunknak a börtönben adott exkluzív interjúban arról beszélt S. Andrea (27), hogy nem emlékszik mi történt férje meggyilkolásának napján, a rendőrség ezzel szemben azt állítja: előre kitervelte férje Ny. László (†31) kegyetlen meggyilkolását.
Közösség tagjai elleni erőszak miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Városi Bíróság egy roma önvédelmi csoport többségét. A 11 tagú cigány társaság tavaly március 15-én hajnalban támadott meg és vert szét egy autót, amelyben 2 fiatal férfi és egy nő ült.
LOS ANGELES — Gyilkosság vádjával elítélték a három éve túladagolásban elhunyt Anna Nicole Smith (†39) volt barátját, Howard K. Sternt és pszichiáterét, Khristine Eroshevichet.
DEBRECEN — Azt eddig is tudtuk, hogy Lukács Laci (42) nem egy szent, de erre talán senki sem számított. Fennmaradt a kilencvenes évekből egy igencsak kompromittáló videó a Tankcsapda frontemberéről.
BUDAPEST — Angelina Jolie (35) egyre jobban belejön a rendezésbe. Az Oscar-díjas színésznő, aki október eleje óta Budapesten forgatja első rendezését, a hírek szerint azonnal újra a kamera mögé állna, ha a boszniai szerelmes-háborús történetét befejezi.
Szinte folyamatosan együtt játszik Kökény Attila (35) és Patai Anna (11), a két megasztáros versenyző a 24 év korkülönbség ellenére nagyon jó barátságban van. Ám ez a barátság mélyebb és régebbi, mint azt eddig sejteni lehetett. Kökény Attila ugyanis immár 11 éve ismeri vetélytársát.
BUDAPEST — Tóth Gabi (22) is részese lesz annak a celebkoszorúnak, akik a ValóVilág negyedik szériájának indulásakor a villalakók bőrébe bújhatnak, és kipróbálhatják a villa minden zegzugát. A celebek feladata, hogy teszteljék a villát.
BUDAPEST — Már látható világszerte az a videoklip, amelyet több mint 250 szerencsés, köztük 29 magyar rajongó közreműködésével Budapesten forgatott Katy Perry (25).
A Fidesz előző kormányzása idején veszítette el a Magyar Televízió gyakorlatilag a teljes vagyonát. A Szabadság téri székházért, a gárdonyi és a siófoki üdülőkért, az Ó utcai irodaépületért és a Bojtár utcai gyártóbázisért kapott pénz ellenére 2000-ben mégis 11 milliárdos veszteséget termelt a köztévé.
Ez politikai válasz, amit nem lehet máshogy értelmezni, mint a jogállami intézményrendszer csorbítását, csonkítását, leépítését - vélekedett a végkielégítések büntetőadóját megsemmisítő Ab-döntésre adott kormányzati válaszról Fleck Zoltán.
Mégis megfontolandónak tartja az Alkotmánybíróság keddi döntését Lázár János, ezért a jövő héten egyeztet a szakszervezetekkel. A taláros testület azért semmisítette meg a 98 százalékos különadóról rendelkező törvényt, mert az nem csak azokat sújtotta volna, akik a jó erkölcsbe ütközően sok pénzt vettek fel.
Immár 30 esztendeje, hogy hazánkban is minden évben kapunk és adunk egy órát az életünkből a két pólusú időszámításnak. Ez holnap hajnalban újra megtörténik, és kezdetét veszi a téli időszámítás: a magyar idő éjjel 3 óráról 2 órára "ugrik", így a vasárnap összesen huszonöt órából áll majd.
Jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt bilincsben vittek el egy jobbikos önkormányzati képviselőt és szakértőjét a tegnapi képviselő-testületi ülésről Mohácson, miután a két férfi egymáshoz kötözte magát.
November 2-án, halottak napja alkalmából a legtöbben elvesztett szeretteikre emlékeznek; a városok temetőit azonban már napokkal korábban is ellepik a látogatók, amit a tolvajok előszeretettel kihasználnak. A rendőrség idén sokkal nagyobb forgalommal számol, mint az előző években, mivel a Mindenszentek hétfői ünnepe miatt ezúttal három napos lesz munkaszünet.