2010. október 8. péntek

okt. 8
20:12
Hasmenéssel küzdenek a sportolók a Nemzetközösségi Játékokon (Infostart)
Hiába igyekezett India feledtetni a megnyitóval a Nemzetközösségi Játékokat megelőző rossz híreket, most arról érkeztek hírek, hogy tucatnyi úszó betegedett meg. A sportolók egy vírust kaphattak el, a feltételezések szerint az egyik edzőmedence vizéből.
okt. 8
20:12
San Marino ellen nagyon megy a válogatottnak (Infostart)
A Magyarország-San Marino Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tízezres közönség előtt a magyar labdarúgó-válogatott az első félidő után vezet, az eredmény 4-0.
okt. 8
20:12
Pintér török kollégájával tárgyalt (HírTV)
A közös rendőri, katasztrófavédelmi és bevándorlási kérdésekről tárgyalt péntek délután Budapesten Pintér Sándor magyar és Besir Atalay török belügyminiszter. A találkozó után Pintér Sándor elmondta: a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről folytattak megbeszélést.
okt. 8
20:12
Terrorelhárítók indultak Szudánba az elrabolt magyarért (Alternatív Energia)
Szudánba utazott a magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt magyar állampolgár utáni kutatásban - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken délután az MTI-vel.
okt. 8
20:12
Áll a bál a Budapest Airport körül (ATV)
Szerződést bontott a Budapest Airport a Zóna Taxival, és már ki is írta az új tendert a reptéri taxi szolgáltatásra. A Budapest Airport titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem indokolta meg döntését, mindössze annyit közöltek, hogy nyomós indokuk volt a szerződésbontásra. A Zóna Taxi tulajdonosa híradónknak azt mondta: nem veszi tudomásul a légitársaság döntését, ha kell bíróságra viszi az…
okt. 8
20:30
Alkoholtilalom Devecserben és Kolontáron (Infostart)
Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata; erről a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közleményben tájékoztatta az MTI-t.
okt. 8
20:30
Több lakás kiégett Bonyhád belvárosában (Blikk)
okt. 8
20:30
Strauss-Kahn óva intett az árfolyamháborútól az IMF közgyűlésén (Gondola)
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken Washingtonban arra intette a világ pénzügyminisztereit, hogy ne használják fegyverként az árfolyam-politikájukat
okt. 8
20:30
Hiába a vártnál rosszabb adat, emelkedik Amerika (Portfolio)
Elmaradt a várttól a mai munkaerőpiaci adat, az amerikai részvényindexek mégis emelkednek. A rossz adatra emelkedő részvénypiac egy különösen erős pozitív trendre utalhat. Hiába lett a vártnál...
okt. 8
20:32
Miben segíthet a nyelv- és beszédtechnológia? (Infostart)
Két éve alakult a Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform, amelynek elnöke az évforduló alkalmából rendezett konferencia szünetében az InfoRádiónak elmondta: elsősorban a közigazgatási és ipari szférára koncentrálnak, ám érdekes felfedezés volt, hogy például az intelligens házak tervezésekor is megjelenhetnek a beszédtechnológiai irányú fejlesztési igények.
okt. 8
20:32
Alkoholtilalom Devecserben és Kolontáron (Gondola)
Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata; erről a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közleményben tájékoztatta az MTI-t
okt. 8
20:39
Erősödött a forint péntek estére (Infostart)
Erősödött a forint péntek este az euróval, a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben egyaránt a délutáni árfolyamhoz képest a nemzetközi bankközi kereskedelemben.
okt. 8
20:48
Az elrabolt magyar békefenntartó családja a sajtóból tudta meg a hírt (Infostart)
Édesapja elrablásáról a sajtóból értesült a család - mondta el az MTI-nek pénteken este a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó, Papp István fia.
okt. 8
20:48
Elosztották a fővárosi pozíciókat a szocialisták (HírTV)
Döntött az MSZP fővárosi párttanácsa a megüresedett mandátumokról pénteken. A párt közleménye szerint Horváth Csaba parlamenti képviselői helyét Tóth Csaba, a párt zuglói elnöke veszi át, a Fővárosi Közgyűlésben pedig Móricz Eszter, Bihary Gábor és Szaniszló Sándor folytatja a munkát.
okt. 8
20:50
Pénzhamisítók áldozatait keresik (HírTV)
Pénzhamisítókat fogtak el a rendőrök csütörtök délután Salgótarjánban.
okt. 8
21:06
Vörösiszap-katasztrófa: Tolnay Lajos nem érzi felelősnek magát (Infostart)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek katasztrófa miatt. A MAL igazgatósági elnöke elmondta: kiosztottak harmincmillió forint gyorssegélyt, az embereik több műszakban segédkeznek a kárelhárításban és segélyalapot hoztak létre az újjáépítésre.
okt. 8
21:06
Szalaiék elhúzták San Marino nótáját (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra nyert San Marino ellen a Puskás-stadionban Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 8
21:06
Kedden szabadulhatnak a chilei bányászok (HírTV)
Már jövő kedden felhozhatják a 700 méter mélyben rekedt chilei bányászokat – közölte Jaime Manalich chilei egészségügyi miniszter pénteken, amikor a San Jose bányánál riporterek arról kérdezték, hogy mikor kezdődhet a vájárok felszínre hozása.
okt. 8
21:06
Elrabolt békefenntartó: a család a sajtóból értesült az emberrablásról (Gondola)
Édesapja elrablásáról a sajtóból értesült a család - mondta el az MTI-nek pénteken este a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó, Papp István fia
okt. 8
21:06
Nem érzi magát felelősnek a Mal Zrt. elnöke (Blikk)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek vörösiszap katasztrófában.
okt. 8
21:06
A refluxbetegség kezelése (WebBeteg)
A refluxbetegség egy olyan klinikai állapot, mely során a gyomortartalom a nyelőcsőbe, ritkábban magasabbra, a garatba, esetleg kis cseppecskék belélegzése útján a tüdőbe jutva különböző tüneteket, betegségeket hoz létre.
okt. 8
21:06
Pozitív tapasztalatok a Nabucco előrehaladásával (Portfolio)
A Nabucco projekt előrehaladásával kapcsolatos tapasztalatok rendkívül pozitívak, az idén elindult a várható környezeti és társadalmi hatások felmérése, valamint a közmeghallgatások első köre, ez már...
okt. 8
21:15
Rájöttek, kik ismerik fel legkönnyebben az Alzheimer-kórt (Infostart)
Alzheimer-kór gyanúja esetén a pszichiáterek bonyolult és időigényes vizsgálatokat végeznek a föltételezett betegen. Egy új vizsgálat azt bizonyította, hogy ehelyett a családtagok vagy közeli barátok kétperces kérdőív kitöltésével pontosabb diagnózist szolgáltatnak, mint az elmegyógyász és a páciens együtt.
okt. 8
21:21
Betekinthettek egy Titanic-túlélő megrázó emlékeibe (Infostart)
Egy Titanic-túlélő megrázó írásos vallomása kerülhet hamarosan kalapács alá Angliában. A dokumentum az az eskü alatt tett írásbeli nyilatkozat, amelyet Laura Francatelli, két előkelő utas személyi titkárnője juttatott el az 1912-es katasztrófa körülményeit vizsgáló brit bizottsághoz.
okt. 8
21:24
A vörösiszap szombat reggel éri el Budapestet (Infostart)
Várhatóan szombat reggel éri el a Dunában Budapestet a vörösiszaptól "szennyezett csóva", amelynek ph értéke folyamatosan hígul - adta hírül a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság, a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó honlapján péntek este.
okt. 8
21:24
Megdöbbentő adat a hazai serdülőkről (HírTV)
Bár az utóbbi években csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, még mindig a világon a második legtöbb serdülőkori öngyilkosság történik itthon – mondta Kállai Klára, a Lelki Egészség Világnapja alkalmából tartott pénteki „Segítő hangok” című konferencia után. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke beszámolt arról is, hogy évente 600 ezer ...
okt. 8
21:24
Iszapömlés: Tolnay Lajos le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát (Gondola)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek vörösiszap katasztrófában
okt. 8
21:24
Sorsára hagyta a sárban ragadt lovakat (Blikk)
Tápiógyörgye - Egész éjjel a hasig érő pocsolyában fagyoskodott két vemhes kanca, végül a tűzoltók mentették ki őket a sárcsapdából.
okt. 8
21:26
Megtalálták a vörösiszap-katasztrófa hetedik halálos áldozatát - a nap információi (Infostart)
Elraboltak egy magyar békefenntartót tegnap este Szudánban. Liu Hsziao-po kínai ellenzéki másként gondolkodónak ítélték oda az idei Nobel-békedíjat. A nap legfontosabb hírei.
okt. 8
21:26
Várhatóan szombat reggel éri el Budapestet a vörösiszap (Gondola)
Várhatóan szombat reggel éri el a Dunában Budapestet a vörösiszaptól "szennyezett csóva", amelynek ph értéke folyamatosan hígul - adta hírül a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság, a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó honlapján péntek este
okt. 8
21:39
Gólparádé San Marino ellen (Blikk)
Budapest – Megtalálta mesterlövészeit a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor (60) szövetségi kapitány együttese Európa-bajnoki selejtezőn hazai pályán 8-0-ra legyőzte San Marino válogatottját, úgy, hogy Szalai Ádám (22) három, Rudolf Gergely (25) pedig két gólt szerzett.
okt. 8
21:42
Szlovák mentőcsoport Ajkán: "ilyen katasztrófával még nem találkoztunk" (Infostart)
Több mint 250 tagú mentőcsoport indul szombaton reggel Szlovákiából Ajkára, hogy a vörösiszap sújtotta területeken segítsenek nyújtsanak a magyar félnek - közölte pénteken a szlovákiai média.
okt. 8
21:42
Rossz irányban hajtott fel az M7-esre – nem élte túl (HírTV)
Életét vesztette az az autós, aki a forgalommal szemben autózva két kamionnal is összeütközött az M7-es autópályán.
okt. 8
21:42
Magyar embercsempészeket köröznek Kanadában (Gondola)
Kanadában letartóztatási parancsot adtak ki egy magyar embercsempész csoport ellen, amelynek tagjai munkahelyek és megélhetés ígéretével 16 magyar állampolgárt csábítottak az észak-amerikai országba, ahol egy pincébe zárták és moslékkal etették őket, s elvették a szociális juttatásaikat
okt. 8
21:48
Tőzsdére megy az Alteo Energiaszolgáltató (ProfitLine)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. egy héten belül kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába, a társaság kibocsátási tájékoztatóját már jóváhagyta a felügyelet.
okt. 8
22:00
Fideszes képviselők büntetése (Infostart)
Tizenkét fideszes képviselő hiányzott igazolatlanul a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójából a hétfői parlamenti határozathozatalok alatt; nekik összesen 1 millió 200 ezer forint büntetést kell fizetniük.
okt. 8
22:00
Szlovákiai mentőcsoport indul szombaton Magyarországra (Gondola)
Több mint 250 tagú mentőcsoport indul szombaton reggel Szlovákiából Ajkára, hogy a vörösiszap sújtotta területeken segítsenek nyújtsanak a magyar félnek - közölte pénteken a szlovákiai média
okt. 8
22:00
Gólzápor a Puskásban (HírTV)
Nyolcgólos győzelemmel a zsebében utazhat Finnországba a magyar labdarúgó-válogatott, áldozata a világ papíron (is) leggyengébb nemzeti tizenegye, San Marino volt péntek este, bántóan kevés néző előtt. A gól(szépség)versenyt a mainzi Szalai Ádám nyerte három találattal a duplázó Rudolf Gergely „ellen”, aki szintén fantasztikus estét fogott ki. Ne értékeljük túl a diadalt – még az...
okt. 8
22:02
Tölgyessy Péter – Péntek8 (videó) (HírTV)
Megduplázta polgármesterei számát a Fidesz-KDNP az önkormányzati választáson, az MSZP-s településvezetők száma viszont harmadára csökkent 2006-hoz képest. A fölényes győzelem után, Tarlós István, Budapest új főpolgármestere csak ügyvédi jóváhagyással volt hajlandó átvenni a hivatalt Demszky Gábortól. A távozó főpolgármester a nagyberuházások folytatását kérte utódjától.
okt. 8
22:09
A Mercedes megelőzte riválisait (Infostart)
Rekordszámú, világszerte 118.600 járművet értékesített szeptemberben a Daimler.
okt. 8
22:09
Szemüvegviselési problémák - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Nemrég kaptam meg az olvasószemüvegemet, és eléggé idegesít, hogy amikor felveszem, akkor irritálja az orrnyergemet. Mi lehet ennek az oka, vagy csak hozzá kell szoknom a szemüveghez? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 8
22:18
Fürdetik a Lágymányosi hidat (Infostart)
Szombaton és vasárnap mossák a Lágymányosi hidat.
okt. 8
22:18
Megdöbbent Olaszország – élő adásban tudta meg, megölték a lányát (+videó) (HírTV)
Hatalmas felháborodást váltott ki Olaszországban, hogy szerdán egy élő televíziós műsorban közölték egy édesanyával, hogy augusztusban eltűnt lányát valószínűleg saját nagybátyja ölte meg – számolt be róla pénteken az olasz média.
okt. 8
22:20
Az első fotók Angelina Jolie-ról (HírTV)
Az amerikai People magazin közölt először fényképeket Angelina Jolie budapesti forgatásáról pénteken. Az első fotón a 35 éves színésznő a készülő alkotás operatőrével és segítőivel látható egy forgatási helyszínen, a másik fényképen pedig egyenruhás fegyveresek ülnek egy asztal körül, miközben egy haditervet vitatnak meg.
okt. 8
22:36
Magyar embercsempészeket köröznek Kanadában (Blikk)
okt. 8
22:36
Magyarország - San Marino: 8-0 (ATV)
Egervári szerint jól jött a nagy gólarányú győzelem.
okt. 8
22:54
Bűnözők és narkósok védték az amerikai bázisokat (Blikk)
okt. 8
23:12
Megtagadhatja az orvos az eutanáziát és az abortuszt (Blikk)
okt. 8
23:12
ÁVH film James Bonddal (ATV)
ÁVH film címmel, a játék és a dokumentumfilm határmezsgyéjén mozgó mozi készül az ötvenes évek Magyarországáról, vagy ahogy az alcíme fogalmaz: egy terrorszervezet igaz történetéről. Az alkotás - amelynek autós partnere a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. – egyik fontos epizódszereplője a James Bond filmekkel világhírnévre szert tett angol színész, Daniel Craig. A Ford számára az…
okt. 8
23:27
Iszapömlés - Lyukas az ipari katasztrófák kezelésének jogi háttere (ProfitLine)
A környezetvédelmi törvény előírja, hogy a környezetre veszélyes tevékenységet végző vállalkozásoknak környezetvédelmi biztosítékot kell letenniük, illetve ilyen biztosítást kell kötniük, de a részleteket tartalmazó kormányrendelet nem készült el - közölte Nádasdy Zoltán, a Noerr és Társai Ügyvédi Iroda vezetője az MTI-vel.

Keresés