A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,93 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 23.416,53 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Szudánba utazott a magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt magyar állampolgár utáni kutatásban - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken délután.
Egy francia kutató szerint az állam katonai beavatkozásra készül a problémásnak tekintett külvárosi negyedekben. A "Külváros-művelet" című, most megjelent könyvében a bevándorlókra és az általuk lakott negyedekben tapasztalható problémákra szakosodott Hacène Belmessous úgy véli, hogy az államvezetés alapvetően ellenségnek tekinti a törvénnyel összeütközésbe kerülő, többnyire második, harmadik…
Tizenkét fideszes képviselő hiányzott igazolatlanul a Fidesz országgyűlési frakciójából a hétfői parlamenti határozathozatalok alatt; nekik összesen 1,2 millió forintot kell befizetniük a képviselőcsoportnak - tudta meg az MTI pénteken fideszes forrásból
Újabb holttestet találtak a vörösiszap elöntötte Devecser közelében péntek délután, ezzel hétre emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel
Ugyanazok a választópolgárok szavazhatnak a megismétlendő önkormányzati választásokon, mint akik az október 3-ai választáson voksoltak, továbbá azok is, akik azóta választójogosultságot szereztek, például nagykorúvá váltak
A Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója szerint rövid távon alkalmatlanná vált az emberi életre az iszapkatasztrófa által sújtott terület; Varga József az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: kísérletek elvégzését is szükségesnek tartaná ahhoz, hogy megtalálják a károk felszámolásának leghatékonyabb módjait
Andrew Woolley fiatal zenetudós az edinburgh-i Skót Nemzeti Archívumban találta meg egy eltűntnek hitt Vivaldi-fuvolaverseny kottáját. Az Il Gran Mogol című darab - amelyet a 28 esztendős zenetudós megtalált, egy négy részes országciklus része: a La Francia, La Spagna, és L,Inghilterro címűeket továbbra is elveszettnek tudják.
Szudánba utazott a magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt magyar állampolgár utáni kutatásban - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken délután az MTI-vel
Kiszökött a kifutójából péntek délután egy aranyhasú mangábé a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A majmot a kíváncsiság űzhette az általa ismert területen túlra, de miután kijutott, annyira megijedt, hogy felfutott egy fára és nem akart onnan lejönni. A gondozók hiába próbálták különböző ínyencségekkel lecsalogatni, és a tűzoltók sem tudták lehozni. Ezért az állatorvos kábítólövedékkel kábította…
Egy new yorki konferencián Alan Greenspan egykori Fed elnök az amerikai megszorítások szükségességére, a kiadási oldal lefaragására hívta fel a résztvevők figyelmét. Greenspan szerint az...
Az idei Habitat Világnapon mutatták be a "Lakhatási jelentés 2011, Lakáshelyzet és egészség: Társak a szegénység elleni harcban" című jelentést Washingtonban. A tanulmány számos világszerte gyűjtött példával bizonyítja, hogy van összefüggés az otthonok állapota és a családok egészsége között....
A Nabucco előrehaladásával kapcsolatos tapasztalatok rendkívül pozitívak - állítja a projektet lebonyolító cég vezérigazgatója annak ellenére, hogy sok a bizonytalanság
Southampton — Már befutott Southampton kikötőjébe, hétfőn pedig maga a királynő avatja fel a róla elnevezett II. Erzsébet királynő luxushajót. Irtózatos méretei, számadatai és pompája miatt úszó Buckingham-palotának is hívják az óceánjárót.
Kiszabadult egy ritka, kis testű majom a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hanga Zoltán szóvivő az InfoRádiónak elmondta, hogy a majmot, miután egy fára menekült, nyugtató lövedékkel elaltatták, majd tűzoltók lehozták. A látogatók nem voltak veszélyben.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken ideiglenesen hatályon kívül helyezte Nigéria tagságának felfüggesztéséről hozott október eleji döntését.
Egy ember életét vesztette, további négyen különböző fokú sérüléseket szenvedtek, amikor felborult és a szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M7-es zalai szakaszán.
Debrecen — Szó szerint madarat lehetett volna fogatni csütörtökön Szilágyi Zsuzsival (25), akinek 1000 méteres magasságban, egy hőlégballon kosarában kérte meg a kezét barátja, Matey István (24) naplementekor.
A Népszava megszerezte azt a jelentést, amelyet a MAL Zrt. iszaptározójánál folytatott ellenőrzésről készült. Az felmérés annak a Zay Andreának a megbízásából készült, akit Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár különös körülmények között nevezett ki.
Magyarország — Igazi ízorgiában volt része tegnap a Halra Magyar, Halra Bor zsűriének, amely kiválasztotta az ország pisztrángból készült legjobb ételét.
Kialakult pénteken az Atlanti-óceán felett Otto, az idei kilencedik hurrikán a Karib-szigetektől keletre – közölte a Miami székhelyű Nemzeti Hurrikán Központ.
Minél gyorsabban meg kell állapítani, hogy ki a felelős a vörösiszap-katasztrófáért – mondta Magyar György ügyvéd pénteken egy kolontári lakossági fórumon. Az ügyvéd - akinek irodáját bízták meg képviseletükkel azok, aki a károsultak közül pertársaságot alakítottak - arra hívta fel a figyelmet: a gyorsaság azért fontos, hogy a katasztrófáért felelősök ne tudják vagyonukat kimenteni, „e...
Néhányan szerencsének neveznék, de Victor Perez biztos benne, hogy egy magasabb hatalom késztette arra, hogy üldözőbe vegyen egy járművet, amely gyaníthatóan egy 8 éves elrabolt kislányt szállított a Kalifornia állambeli Fresnóban.
Az amerikaiak huszonkét százalékának van ízületi gyulladása (artritisze). Évente egymillió új esetet diagnosztizálnak az országban - hozták nyilvánosságra csütörtökön kormányzati kutatók.
A Magyarország-San Marino Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tízezres közönség buzdítja a hazai labdarúgó-válogatottat. A FourFourTwo futballmagazin rekordra készül, a világon először olyan több gigapixeles felbontású panorámaképet készít, amelyen a szurkolók Facebook profiljukon keresztül bejelölhetik magukat.
Az Arab Liga főtitkára szerint eddig nem jártak eredménnyel az izraeli-palesztin béketárgyalások, de a Liga egyelőre nem kéri a palesztin küldöttséget a tárgyalások félbeszakítására
San Marino, a világ statisztikailag leggyengébb válogatottja ellen lép pályára Eb-selejtezőn – az E jelű hatosban – a magyar nemzeti együttes péntek este. Egervári Sándor csapatában jubiláns is van, Vanczák Vilmos ötvenedszer húzza magára a címeres mezt.
Az elmúlt hetek slágertermékei egyértelműen a nemesfémek voltak, az arany árfolyama napról-napra újabb csúcsokat dönt. A nemesfém unciánkénti ára az év eleje óta 23%-kal emelkedett egészen az 1,350...
Beutazta Afrikát és a fekete kontinens szerelmesévé vált az ENSZ csütörtök este Szudánban elrabolt magyar békefenntartója, aki egyike a legrégebben békefenntartásban dolgozó magyar katonáknak - olvasható a Honvédelem című folyóirat augusztusi számában megjelent, vele készült interjúban.
Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól, amely nem tartalmazza többek között a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket - közölte a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szemcsepp helyett pillanatragasztót csöpögtetett egyik szemébe egy Arizona-állambeli asszony, miután összetévesztette a két termék majdnem ugyanolyan alakú dobozát - számolt be róla pénteken az amerikai média.
Már csütörtök este is érkeztek felajánlások, péntek reggel pedig ezeket újabbak követték, miután Magyarország segítséget kért az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától a vörösiszapömlés miatt keletkezett környezeti szennyeződés megszüntetése érdekében - közölte az Európai Bizottság
Már kedden elkezdhetik a felszínre hozni a több mint két hónapja a mélyben rekedt chilei bányászokat - mondta a chilei egészségügyi miniszter, Jaime Manalich pénteken
A bolgár példát követve vezette be az egykulcsos adót, és csökkentette a felére az adókat Magyarország a gazdasági szereplők számára, jelentette ki Orbán Viktor Szófiában Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón a FOCUS bolgár hírügynökség jelentése szerint.
Érkeznek a felajánlások a vörösiszappal elöntött településekre, az árvíz sújtotta Felsőzsolcáról is vittek adományokat Veszprém megyébe. Közben Ajka polgármestere azt kéri a kormányfőtől, hogy a helyi timföldgyár folytathassa működését. Ajka MSZP-s polgármestere közölte: megértik, hogy nagy a fájdalom, de a MAL Zrt. dolgozóinak negyven százaléka a térségben él, és ha nem tud tovább működni a gyár,…